Ruha beépített egészségügyi monitorral
2008. május 2. 12:45, péntek
A Svájci Elektronikai és Mikrotechnológiai Központ (CSEM) kutatói más európai intézmények és cégek munkatársaival közösen olyan megoldást fejlesztettek ki, amely egy ruha viselőjének akár egyetlen izzadságcseppjéből megállapítja az illető egészségügyi állapotát.

Hirdetés

A Biotex konzorcium által felügyelt program szakított a korábbi projektekben alkalmazott módszerekkel. A szakemberek ugyanis eddig elsősorban az emberek fiziológiai értékeinek (testhőmérséklet, szívfrekvencia stb.) figyelésére összpontosítottak. A CSEM tudósai próbálkoztak először a világon azzal, hogy az emberi szervezet biokémiai jelzéseit elemezzék ki. Kísérletüket végül siker koronázta.

"A ruhákban elhelyezhető szenzorok képesek összegyűjteni az izzadságcseppeket és a rendszer akár egyetlen mintából is megmondja, hogy az adott személy szervezetében mennyi kálium, klorid és nátrium található. Ezeknek az elektrolitoknak a mérése lehetővé teszi, hogy a szakemberek bepillantást nyerhessenek az illető szervezetének anyagcseréjébe. A kapott értékek referenciamintákkal való összehasonlítása után pedig kimutatható, hogy a személy túlterhelte-e a szervezetét vagy túl nagy stressznek volt kitéve. A Biotex-program lényege, hogy a hagyományos mérési rendszereken túl új eljárásokat találjunk. Az elektrolitok mellett a szenzorok mérik és ellenőrzik a pH-értékeket, a pulzust, az izzadságvezető képességet és a szervezet oxigéntelítettségét" - jelentette ki Jean Luprano, a CSEM projektkoordinátora.

Maga a megoldás kémiai mintavevő rétege minimum 12, maximum 25 négyzetcentiméter felületű és nem okoz elváltozásokat a ruhában, azok utána ugyanúgy hordhatók, moshatók stb. Luprano és kollégái két célcsoporton akarják tesztelni a módszert: túlsúlyos gyerekeken és cukorbetegeken. A rendszer nem csak az önellenőrzésben segíthet, hanem a szakembereknek is jobb és pontosabb adatokat juttat.

A következő két hétben várhatóan tíz vállalkozó kedvű kísérleti alanyon tesztelik a Biotex-szenzorokat. Az emberek hátán helyezik el az érzékelőket, majd ezután különböző mozgási gyakorlatokat, például futópadon való futást stb. fognak végezni. Az orvosok eközben folyamatosan figyelik majd az értékeket. A megoldásnak köszönhetően Luprano szerint jobban és pontosabban megállapítható lenne a cukorbetegeknél a valódi kórkép és felderíthetők lennének az anyagcsere-folyamatok.

Jelenleg a prototípust még kábelek kötik össze a számítógéppel, azonban a közeljövőben várhatóan már digitális kijelzőkön, akár egy mobiltelefon képernyőjén is leolvashatók lesznek a szenzor által mért adatok. A felhasználók pedig akár SMS-ben is figyelmeztetést kaphatnának, hogy túl stresszes munkát vagy más tevékenységet végeznek, és pihenjenek.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. máj. 02. 15:36 | galéria | válasz | #3
"A felhasználók pedig akár SMS-ben is figyelmeztetést kaphatnának, hogy túl stresszes munkát vagy más tevékenységet végeznek, és pihenjenek."

Na, persze. Majd Magyar.-on szól a teszkós pénztárosnak, hogy tessék pihenni, mert túl van stresszelve. Amikor a WC-re is alig tudnak kimenni.
Nem kellene inkább olyan űrruhákat osztogatni, amelyekbe bele lehet kakilni és vizelni is?
2008. máj. 02. 13:17 | válasz | #2
És ha ezek közül a legfontosabb mobiltelefon riasztásokat bekötik a kórházakba, akkor gyakorlatilag azonnali ellátás lehet, pl. egyedülálló szívinfarktusa esetén a kórház telefonálás nélkül tudhatja majd, hogy gond van. Vagy épp cserbenhagyásos gázolásnál, stb.
2008. máj. 02. 13:13 | galéria | válasz | #1
"A ruhákban elhelyezhető szenzorok képesek összegyűjteni az izzadságcseppeket és a rendszer akár egyetlen mintából is megmondja, hogy az adott személy szervezetében mennyi kálium, klorid és nátrium található."

De ha egyetlen minta elég, akkor miért építenek a rendszer köré ruhát? Legyen egy váll-hónaljat körbefogó pántocska, aztán kész.