 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Óriási csőd lesz. Egyrészt mert baromi körülményes lesz használni. Bekapcsolom a pda-t, lefényképezem, bekapcsolom a gpst, megvárom még talál műholdat, kb. 5 perc., aztán elküldöm a képet, megvárom még feldolgozzák és visszaküldik az adtokat, kb. 3 perc. Ennyi idő alatt már rég tíz másik látnivalót nézek meg. De még a leggyorsabb technológiákkal, előre rákészve is lassú lenne egy túrista számára, aki sok mindent lát és kevés ideje van. (A cellainformációs helymeghatározás meg elfelejthető, több kilométeres hibákkal dolgozik.) Másrészt elküldeni a képet és letölteni hozzá az adatokat nagyon lassú lesz, különösen gyéren lefedett területen. Harmadrészt mindenki szórakozni fog hülyeség adatok feltöltésével, Negyedrészt minden tó minden hegy, minden templom egyforma, egy adott helyről akár több hegy, több templom is látható, így nem lehet egyértelműen beazonosítani hogy melyik az, valamint egy hegy vagy más természeti látványosság akár több tíz km-es körzetből bárhonnan látható, tehát a fotózás helye nem képes használható mértékűre szűkíteni az adatbázist. Aztán az elején kevés dolog lesz csak benne, én csinálok egy képet valamiről, azt elküldöm, és mivel arról nincs adat a rendszerben, de egy arra nagyon hasonlító valamiről van a környéken, akkor azt fogom visszakapni? Szóval nem hiszem, hogy pár évtizeden belül ez használható lenne.
SecondOrb: A legjobb internetes városépítő stratégiai játék. www.secondorb.hu

|
tetszik az ötlet.
Gigabyte GA-965P-S3|Q6600+ASUS Silent Knight II|4x1gb KingmaxDDR2-800|VTX HD 6870|
Samsung 750gb|Sb X-fi XtremeMusic|Samsung P2770HD|
Corsair TX650 v2|Megaworks 550|G9|win7 64-bit
|
Kivitelezhetetlennek nem mondanám...ha sok a hasonló hely azok mégsem egy helyen találhatók...a központi gép a cellainformációból következtethet hogy mi lehet a hely...csak még nem nagyon tudom elképzelni hogy működjön...
Optimista hiszi, hogy a lehető legjobb világon élünk, a pesszimista pedig bízik benne, hogy ez nem így van.
|
mikor még a captcha-kat sem fejtik meg a gépek, ezt majd megfejtik? pici szögeltérés :D nomeg elég sok hasonló hegy-tó-templom van :P
i always thinking, so u dont have to
|
Khmmm. Ez így leírva végtelenül 1xűnek hangzik és éppen annyira kivitelezhetetlennek is a mai kommersz technológiával. Úgy vélem valami bibi csúszott a fordításba/értelmezésbe?! Ha meg nem, akkor ez kb. annyira reális mint az usaf digitális kibervadászgépei és hasonló agyatlan baromságok...
Élj úgy, hogy ha lepereg előtted az életed filmje, minél több 10/10 AAA+++ végigjátszás legyen benne!!!
PS1-2-3,X360,PSP,PC i7+HD6870+Dell U2711
|
wow
P5N-E SLI, Core 2 Duo E6300, 3GB DDR2 800 MHZ KINGMAX MARS, 8800 GTS 320 MB, 500+80 GB HDD, Thermaltake 550 W, Home Theater 150W RMS Genius SW-HF 5.1 5000, Samsung 2232BW 22" Samsung paneles
|
|