A noteszgépek negyedében vizionál SSD-t a Toshiba
2008. április 27. 13:50, vasárnap
A gyártó szerint alig három év alatt 25 százalékos piaci részesedést érhet el az új technológia a noteszgépek szegmensében, ennek elérése érdekében pedig igyekeznek kiküszöbölni a mostani hátrányokat.

Hirdetés

Shozo Saito, a Toshiba Semiconductor elnöke egy szemináriumon ejtette el a cég által magabiztosan hangoztatott jóslatot, miszerint az SSD-háttértárolók három éven belül, vagyis 2011-ben már minden negyedik új noteszgépben megtalálhatók lesznek. Ehhez persze keményen dolgozniuk kell, legfőképpen azért, hogy minél előbb kijavítsák a most még sokakat visszatartó hiányosságokat, illetve technológiai korlátokat, amelyek elsősorban az élettartamot és az árat befolyásolják kedvezőtlenül.


Az SSD-piac évenkénti 133 százalékos bővüléséhez ugyanis e kettő területen kell nagy előrelépést elérniük. A cég véleménye szerint amennyiben sikerül megfelelő gyorsítótárakkal megoldani az adatok hatékony átmeneti tárolását, jelentős mértékben csökkenthetik azok újraírásának, illetve felülírásának arányát, ami megnövelheti a termékek élettartamát. Ezzel sikerülhet a fontos, 5 év alatti legfeljebb 10 ezer felülírást megvalósítani, ami sok problémát megelőzhet. A kapacitást ugyanezen idő alatt a 43 nanométeres gyártástechnológia, valamint a jövőre bemutatandó 30 nanométeres csíkszélesség alkalmazásával növelnék.

Tervezik továbbá a 3-bit-per-cell változatok leváltását a 4-bit-per-cell generációhoz tartozó utódokkal, amely legalább ilyen fontos mérföldkő lesz. Kapaszkodniuk kell, hiszen a SanDisk már februárban bemutatta saját 43 nanométeres megoldását, ezzel pedig megelőzték a Toshibát.

Ami a kereskedelmi árakat illeti, ez a sorozatgyártás beindításának köszönhetően a 2,5 hüvelykes merevlemezek árának átlagosan 3,2-szeresét teszi majd ki. Ez alig a fele a mostani aránynak (az SSD-meghajtók a hagyományos merevlemezekhez képest 6-7-szer többe kerülnek), így várhatóan jóval többen fordulnak majd az új technológia felé.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
L3zl13  
2008. ápr. 28. 11:58 | válasz | #3
Ja, helyette csak 10x gyakrabban megy tönkre spontán...
2008. ápr. 28. 09:17 | válasz | #2
mert nem vész el több éves adatuk, ha meglökik a notijukat
zsopu  
2008. ápr. 28. 08:06 | válasz | #1
Ha 6-7 szer többe kerül és a sebessége sem jobb mint egy sima hdd nek, akkor mi értelme? miért fordulnának az emberek az új technológia felé?