Német újságírók e-mailjeit figyelték meg
2008. április 24. 10:41, csütörtök
Egyre dagad az a botrány, amelyet a Der Spiegel egyik munkatársának elektronikus megfigyelése váltott ki. Kiderült, hogy rajta kívül több más német újságírót is megfigyelt a Bundesnachrichtendienst (BND).

Hirdetés

Ernst Uhrlau, a BND vezetője igen csak kényelmetlenül érezhette magát a német parlament ellenőrzőbizottságának (PKG) legutóbbi ülésén, mikor a botránnyal kapcsolatban két órán át faggatták. A testület több tagja ráadásul már a szakember menesztését sem tartja elképzelhetetlennek. Hans-Christian Ströbele, a Zöldek frakcióvezető-helyettese, a testület egyik tagja az eseteket egyszerűen a legsúlyosabb alkotmánysértéseknek nevezte és közölte: személyi konzekvenciák nélkül nem fogják lezárni az ügyet.

S hogy mi váltotta ki a közfelháborodást? Nos, maga Uhrlau mondta el a bizottság előtt, hogy 2006 június 7. és november 29. között a BND megfigyelte és rögzítette Susanne Koelbl-nek, a Der Spiegel tudósítójának afganisztáni politikusokkal folytatott elektronikus levelezését. A titkosszolgálat vezetője kénytelen volt azt is elismerni, hogy már tavaly decemberben tudott az ügyről, arról azonban egészen idén februárig hallgatott és csak akkor értesítette a kancelláriahivatal illetékeseit. Maga az akció egyébként Uhrlau tudta és engedélye nélkül történt, ami további kérdéseket vett fel.

Később a Berliner Zeitung is további érdekes információkat közölt. Ezek szerint tavaly számos Afganisztánban dolgozó német újságíró jutott a Der Spiegel munkatársának sorsára. A ZDF korábbi tudósítója, Ulrich Tilgner például kijelentette: egy magas rangú német diplomata közölte vele Kabulban, hogy meg kell értenie, lehallgatják. Az ok: Tilgner korábban kapcsolatban állt az Afganisztánban elrabolt Rudolf Blechschmidt német mérnökkel. "Abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy azok a törvények, amelyek Németországban hatályosak, a német hivatalnokok által külföldön egyszerűen kijátszhatók" - szögezte le a riporter.

A botrány kirobbanása után Uhrlau leváltását szorgalmazta Hans-Peter Uhl, a CSU politikusa is, aki szerint azonban mielőtt ez bekövetkezne, mindent kérdést tisztázni kell. Tény, Németországban erősen megrendült a titkosszolgálatokba vetett bizalom. Az eset nem csak önmagában, hanem azért is nagy botrányt váltott ki, mert pont Koelbl megfigyelése előtt néhány nappal adta ki a kancelláriahivatal azt az utasítást, miszerint szigorúan tilos az újságírók lehallgatása. Közvetlenül azelőtt derült ki ugyanis, hogy a BND éveken át figyelt meg riportereket.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Vorpal  
2008. ápr. 25. 03:29 | válasz | #1
BND PKG ZDF - de főleg PGP