Az NKA védi az internetadót
2008. április 23. 16:40, szerda - Forrás: MTI
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) a technológiai fejődést követi, amikor a járulékbevételét érintő törvénymódosítás keretében az internetszolgáltatások járulékoltatását tervezi - mondta Harsányi László, az NKA elnöke.

Hirdetés

Az elnök erről annak kapcsán beszélt, hogy az Országgyűlés informatikai és távközlési albizottsága szerdai ülésén a gazdasági tárca képviselőjével egyetértésben azt javasolta, hogy a törvénymódosításból kerüljön ki az "internetadó". Harsányi László leszögezte: a módosítással a kormánydöntéshez tartja magát az NKA, ennek nyomán pedig mintegy harminc termék és szolgáltatás kerülne ki a járulékoltatási körből, egy-két új, az utóbbi években a kulturális termékek közvetítésében sokkal fontosabbá vált áru után pedig járulékot kellene fizetni. Számos kulturális termék és program ma már nem a hanglemez és magnószalag útján, hanem az interneten keresztül jut el a fogyasztókhoz - mutatott rá.

Hangsúlyozta ugyanakkor: elismerik, hogy az infokommunikációs piac kultúratermelő is egyben, éppen ezért, amennyiben a változás bekövetkezik, és ebből az NKA-nak pótlólagos bevétele származik, akkor 300-400 millió forintot juttatnak vissza támogatás formájában az internetes, illetve digitális fejlesztésekre. A kutatások egyébként azt mutatják, hogy Magyarországon az internet-hozzáférés terén tapasztalható elmaradást nem az árak, hanem az attitűdök okozzák - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a megkérdezettek kevesebb mint húsz százaléka nyilatkozik úgy, hogy a költségek miatt nincs internet-hozzáférése.

Harsányi László kiemelte: a 0,8 százalékos járulékkal számolva egy hónapban egy fogyasztónak átlagosan 20-80 forinttal kéne többet fizetnie az internetért, ráadásul a szolgáltató dönt, hogy ezt a pluszköltséget a fogyasztóra hárítja-e. Megjegyezte: más országokban azért nem ismerik az "internetadót", mert máshol nem létezik kulturális járulék, Magyarország kultúrafinanszírozása azonban 1993-ban ebbe az irányba indult el, és nem más szolgáltatások koncesszióba adása felé.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
assdf  
2008. ápr. 24. 12:41 | válasz | #7
De miért nem müködhet ebben az országban semmi sem piaci alapon???
Mindenhol csak beszedik a pénzt, a felét lenyúlják, a másik feléből meg támogatnak valami fostalicskát amire senkisem kiváncsi...
Tiszta szocializmus, de abból is a rosszabbik fajta. Meg nyakkendő adó meg kurvaanyja (igen tul sok terskova). Remélem azt is megadóztatják majd ha dizájnosat szarok... mikor lövi le ezeket valaki?? (de előszőr nyuzzák le róluk a bört, sozzák be őket, bőr vissza, majd néhány nap múlva le lehet őket lőni)
2008. ápr. 24. 12:19 | válasz | #6
Látom te is sok Tereskova videót néztél már a jutubon. Kicsit megártott. ;)
Tereskova Fábry Show Uncensored :
http://www.youtube.com/watch?v=iVkHHg-aug0

Egyébként egyetértek. :)
Cat  
2008. ápr. 24. 02:38 | galéria | válasz | #5
Az internetadóból remélt nyolcszázmillió forint plusz bevétel jól jönne az NKA-nak, ugyanis az pontosan fedezné éves működési kiadásait. A 2008-as költségvetési terv szerint az alap 7,8 milliárd forintos támogatást oszt szét, miközben a 97 fős szervezet működtetése 830 millió forintjába kerül a járulékfizetőknek. Összehasonlításul: az évi 700 milliárd forintos pályázati pénzt kezelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) 312 munkatársával saját működésre 2,5 milliárd forintot fordít évente. Ráadásul az NKA kiadásainak háromnegyedét osztják szét pályázati rendszerben, ugyanis a kiadások 25 százalékáról - 1,9 milliárd forintról - Hiller István szakminiszter egy személyben dönt.
Vorpal  
2008. ápr. 24. 00:00 | válasz | #4
Naná hogy védi - volt szerencsém hozzájuk - haveroknak rendesen - ez lehetne a jelszavuk
2008. ápr. 23. 23:20 | válasz | #3
Még jó hogy védi, ki lenne az a hülye, aki a saját érdekei ellen agitálna.
Amúgy is komolyan nem értem, h egyáltalán mi értelme adóztatni a kultúrát???? Hogy még több kultúrálatlan paraszttal legyünk körülvéve???
Gauge  
2008. ápr. 23. 23:06 | válasz | #2
Igen?
1. A jó kurva anyját az ingyenélő kis geciknek és hozzá tartozó sóhivataloknak
2. 50%-os elvonások mellett fizessen nekik a halál meg illetéket
3. Mire kell nekik egyáltalán + pénz? Csak arról tudnak beszélni hogy mit, mennyit akarnak elvonni, de sehol sem látni a terveket...
4. Ki választotta meg ezt a kis gecit egyáltalán elnöknek? Melyik segget kellet kinyalnia?
Gyzmo  
2008. ápr. 23. 19:56 | válasz | #1
Még egy vízfejet (sóhivatalt) támogathatunk.