![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Máris hátat fordított az ecochónak a Google?
2008. április 25. 12:28, péntek
Úgy tűnik, hamar összeveszett a két vállalat, ugyanis a konszern alig egy hét után leállította együttműködését a világ első zöld keresőjével.
A Google lépése mindenfajta előzetes bejelentés nélkül, teljesen váratlanul érte az ecocho vezetőit. "Ez csalódást keltő, hiszen mi azt reméltük, hogy már az első hónapban elérhetjük az egymillió látogatós álomhatárt és ezzel több mint ezer új fát ültethetünk" - jelentette ki Tim Macdonald, a platform alapítója. Arról még nem lehet tudni, hogy a Google döntése végleges-e, mivel a két cég a lépés óta nem tárgyal egymással. Az ecocho képviselői megpróbálkoztak ugyan a kapcsolatfelvétellel, de eddig süket fülekre találtak. Az viszont mindenképpen jó hír a környezetbarát kereső működtetői számára, hogy a Yahoo továbbra is kitart mellettük. Mint ismeretes, alig egy hete számoltunk be arról, hogy már elérhető a nagy keresőportálok bevált technikáin alapuló ecocho, amely a világ első környezetbarát keresője és amely a bevételei 70 százalékát fák telepítésére ajánlotta fel. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|