Íme a bizonyíték, hogy az amerikaiak érettebbek a magyaroknál, hisz mi tévesen azt hisszük, hogy a szuperhős képregény dedósoknak valók.

Amerika képregény-nagyhatalom, ezt nem is kell ecsetelnünk. Magyarország pedig még csak nem is hatalom, nem hogy kishatalom, bár való igaz, hogy egy-két éve történt egy kisebb fajta comic-boom és elkezdtek megjelenni a pár éve itthon még elképzelhetetlennek tartott képregények, gyűjteményes kiadások és leginkább mangák, melyekre talán legjobban vevő a nép.

Persze ezen megjelenések kerülik az újságosokat, inkább könyvesboltokra korlátozódnak (megtérülési okok miatt). Hasonló a helyzet az amerikai szuperhős-képregényekkel is, melyek közül hiába jelentette meg itthon egy kiadó a Pókember és az X-Men Ultimate sorozata mellett a Fantasztikus Négyes, illetve a Rozsomák füzeteket, utóbbiak nem voltak rentábilisak, így távoztak is a kínálatból, mint ahogy nemrégen az egyik Pókember-sorozat is kénytelen volt teljesen átalakulni. Egy-két füzet mellett maradt tehát a sok gyűjteményes, 2-3000 ezer forintba kerülő, de általában kiemelkedő minőségű, több füzetet is magába foglaló kiadás.


Itthon jövő héten kerül moziba a Vasember film, melynek főszereplője - polgári nevén Tony Stark - először 1963-ben jelent meg képregényben Stan Lee és Larry Lieber jóvoltából. Többet nem is árulnánk el róla, hiszen a film az előtörténetével is behatóan foglalkozik. Magát a Vasember-mozit természetesen - ahogy a legnagyobb szuperhősök debütálását - lélegzet visszafojtva várja Amerika, s bár nyilván nem pókemberi magasságokban fog bevételt termelni az első hétvégén a Robert Downey Jr. által főszerepelt film, de a becslések szerint 45-60 millió dollárt is kiadhatnak rá a nézők az első hétvégén.

És mi a helyzet itthon? Talán nem túlzás, hogy a kulturális deficit miatt legtöbben már a cím hallatán is harsány röhögésbe törnek. "Vas? Mármint Vasember? Vasból van? Az ebadta!" Nem is csoda, hogy itthon szinte mindegyik amerikai szuperhősről szóló képregény-film meglehetősen zsengén szerepelt, több rondán meg is bukott. Itthon, ha megjelenik a vásznon egy nagyarab zöld szörnyeteg (gyk. Hulk) vagy egy tiritarka repkedő harisnyás valaki, akkor az inkább mosolyra ingerli a többséget - már, ha egyáltalán vette a bátorságot valaki arra, hogy jegyet váltson a filmre.


Nem is csoda, hogy legtöbben beállnak Bölcs István köpönyege alá, aki annak idején meglehetősen tudatlanul így jellemezte a műfajt (nem csak a szuperhős-füzeteket): "A képregény lebutított mûfaj a nem olvasók számára. Azok számára, akik nem tudnak végigböngészni egy kisregényt, és képzõmûvészeti ismereteiket sem a reneszánsz alapozta. A képregény elébünk tesz egy vonalas rajzot, és a hõs szájából kijövõ légbuborékba annyit írnak: JAJ!" Persze ezután saját hozzáértését be is bizonyítja a következővel: "Magamnak nem sok szerencsém volt ehhez a mûfajhoz."


Itthon sajnos (vagy szerencsére? Ki tudja?) a többségnek megfelelő olvasmányélmény és tájékozottság hiányában még mindig nem nyílott fel a szeme. Így maximum bölcsistváni lózungokat szajkóznak és az általuk megnézett pár képregény-film alapján leszűrt féltanulságokat (tisztelet persze a kivételnek, akik a szuperhős képregények ismeretében hordják le megalapozottan Amerika egyik kedvelt szórakozását), miszerint a szuperhős képregények mindössze dedósoknak való műfaj. Holott az USA-ban épp hogy a 16-23 éves korosztály a legnagyobb vásárlója a lapoknak és a 30 feletti, nyilván nosztalgiától sújtott réteg is meglehetősen aktív vásárló.

A nagy kérdés, hogy kinek van igaza? E téren vajon előttünk jár Amerika és mi nem vagyunk képesek ép ésszel felfogni ezen művészeti ágba tartozó alkotások lényegét (a filmekről nem beszélünk, hiszen az adaptációk jó része erősen lebutított, gyenge produkció lett), vagy a képregények hosszú évtizedekre visszanyúló története is csak a "buta amerikaiak" toposz megteremtődésének egy kiváltó oka?

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése