Jön a Vasember - Mindenki tódul a mozikba?
2008. április 23. 11:20, szerda
Íme a bizonyíték, hogy az amerikaiak érettebbek a magyaroknál, hisz mi tévesen azt hisszük, hogy a szuperhős képregény dedósoknak valók.

Amerika képregény-nagyhatalom, ezt nem is kell ecsetelnünk. Magyarország pedig még csak nem is hatalom, nem hogy kishatalom, bár való igaz, hogy egy-két éve történt egy kisebb fajta comic-boom és elkezdtek megjelenni a pár éve itthon még elképzelhetetlennek tartott képregények, gyűjteményes kiadások és leginkább mangák, melyekre talán legjobban vevő a nép.

Persze ezen megjelenések kerülik az újságosokat, inkább könyvesboltokra korlátozódnak (megtérülési okok miatt). Hasonló a helyzet az amerikai szuperhős-képregényekkel is, melyek közül hiába jelentette meg itthon egy kiadó a Pókember és az X-Men Ultimate sorozata mellett a Fantasztikus Négyes, illetve a Rozsomák füzeteket, utóbbiak nem voltak rentábilisak, így távoztak is a kínálatból, mint ahogy nemrégen az egyik Pókember-sorozat is kénytelen volt teljesen átalakulni. Egy-két füzet mellett maradt tehát a sok gyűjteményes, 2-3000 ezer forintba kerülő, de általában kiemelkedő minőségű, több füzetet is magába foglaló kiadás.


Itthon jövő héten kerül moziba a Vasember film, melynek főszereplője - polgári nevén Tony Stark - először 1963-ben jelent meg képregényben Stan Lee és Larry Lieber jóvoltából. Többet nem is árulnánk el róla, hiszen a film az előtörténetével is behatóan foglalkozik. Magát a Vasember-mozit természetesen - ahogy a legnagyobb szuperhősök debütálását - lélegzet visszafojtva várja Amerika, s bár nyilván nem pókemberi magasságokban fog bevételt termelni az első hétvégén a Robert Downey Jr. által főszerepelt film, de a becslések szerint 45-60 millió dollárt is kiadhatnak rá a nézők az első hétvégén.

És mi a helyzet itthon? Talán nem túlzás, hogy a kulturális deficit miatt legtöbben már a cím hallatán is harsány röhögésbe törnek. "Vas? Mármint Vasember? Vasból van? Az ebadta!" Nem is csoda, hogy itthon szinte mindegyik amerikai szuperhősről szóló képregény-film meglehetősen zsengén szerepelt, több rondán meg is bukott. Itthon, ha megjelenik a vásznon egy nagyarab zöld szörnyeteg (gyk. Hulk) vagy egy tiritarka repkedő harisnyás valaki, akkor az inkább mosolyra ingerli a többséget - már, ha egyáltalán vette a bátorságot valaki arra, hogy jegyet váltson a filmre.


Nem is csoda, hogy legtöbben beállnak Bölcs István köpönyege alá, aki annak idején meglehetősen tudatlanul így jellemezte a műfajt (nem csak a szuperhős-füzeteket): "A képregény lebutított mûfaj a nem olvasók számára. Azok számára, akik nem tudnak végigböngészni egy kisregényt, és képzõmûvészeti ismereteiket sem a reneszánsz alapozta. A képregény elébünk tesz egy vonalas rajzot, és a hõs szájából kijövõ légbuborékba annyit írnak: JAJ!" Persze ezután saját hozzáértését be is bizonyítja a következővel: "Magamnak nem sok szerencsém volt ehhez a mûfajhoz."


Itthon sajnos (vagy szerencsére? Ki tudja?) a többségnek megfelelő olvasmányélmény és tájékozottság hiányában még mindig nem nyílott fel a szeme. Így maximum bölcsistváni lózungokat szajkóznak és az általuk megnézett pár képregény-film alapján leszűrt féltanulságokat (tisztelet persze a kivételnek, akik a szuperhős képregények ismeretében hordják le megalapozottan Amerika egyik kedvelt szórakozását), miszerint a szuperhős képregények mindössze dedósoknak való műfaj. Holott az USA-ban épp hogy a 16-23 éves korosztály a legnagyobb vásárlója a lapoknak és a 30 feletti, nyilván nosztalgiától sújtott réteg is meglehetősen aktív vásárló.

A nagy kérdés, hogy kinek van igaza? E téren vajon előttünk jár Amerika és mi nem vagyunk képesek ép ésszel felfogni ezen művészeti ágba tartozó alkotások lényegét (a filmekről nem beszélünk, hiszen az adaptációk jó része erősen lebutított, gyenge produkció lett), vagy a képregények hosszú évtizedekre visszanyúló története is csak a "buta amerikaiak" toposz megteremtődésének egy kiváltó oka?

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. máj. 20. 00:58 | válasz | #65
Sziasztok!Én innen szedtem le, mert lusta voltam elmenni moziba!Ha valakinek segít: http://movie.hunsms.hu Nagyon állai film!Végig leköt!MIndenkinek ajánlom!
eti  
2008. máj. 12. 21:32 | válasz | #64
*én szeretem a legtöbbet XD
eti  
2008. máj. 12. 21:32 | válasz | #63
Batmanben pont igen... :) A képregényeket meg lehet szeretni ( nem mindet...), meg nem szeretni...
winnie  
2008. máj. 06. 17:58 | válasz | #62
"Tud valaki mondani nekem egy szuperhősökről szóló képregényt, amelyben a gonosz erő képviselője nem öli meg hősünk szüleit, nagyszüleit"

iron man, batman, superman, fantasztikus négyes, daredevil, hulk, avengers, sorolhatnám - ez kábé mindre igaz. (főleg, hogy nincs olyan, hogy "gonosz erő", hiszen egy képergényes szuperhősnek 35-40 főellensége is lehet.)

miért taszítaná ki a társadalom a szuperhősöket? ők azok, akik megmentik a világot általában. a legtöbb szuperhős ünnepelt hős a világban.
2008. máj. 06. 17:17 | válasz | #61
Tud valaki mondani nekem egy szuperhősökről szóló képregényt, amelyben a gonosz erő képviselője nem öli meg hősünk szüleit, nagyszüleit, és a társadalom sem taszítja ki magából, mint egy egy gennyes kelést? Én még nem nagyon láttam ilyet, persze lehet, hogy simán műveletlen paraszt vagyok.

Ahogyab lányregényeket írnak a kiscsajoknak, úgy képregényeket gyártanak a fiúknak - már ha azok nem éppen kalandregényeket olvasnak helyette, mondjuk a nagyDumástól. Míg a csajok a romanat nyálazzák és lakatlan szigetre vágynak, addig a fiúk pókemberként akarnak szembeszállni a gonosszal. Ez rendben is van, nagyjából addig az életkorig, amíg meg nem kapják az első igazolványukat.

Egyébként itt egy adatptációról van szó, nem a képregényről. Az, hogy ezeket filmesítik meg, üzleti kérdés, hiszen az mérhető, hogy hányan olvasták már képregényként is az egyes sztorikat, magyarán szólva csak le kell kaszálni a piacot.
Mi lenne, ha valaki csinálna egy új hőst és nem csak adaptálna? Az már azért kihívás lenne, nem? Mind művészi, mind pedig gazdasági szempontból. Azt hiszem erre még várni kell egy darabig.
Azt meg szerintem felejtsük el, hogy magyarország nem érett még meg ennek a "műfajnak" a befogadására, mikor amerikában mekkora nagy keletje van ezeknek a filmeknek. Remélem, hogy soha nem érjük el azt a szintet.
eti  
2008. máj. 04. 15:00 | válasz | #60
...bár a nyáron jön a DC-s Batman, ami így látatlanba is jó magasra teszi a lécet... megint...
eti  
2008. máj. 04. 14:59 | válasz | #59
Imdb: 8,4. Szerintem jóra sikeredett :) Most az Incredible Hulkra leszek még kiváncsi... remélem magukhoz kapnak végre a marvel képregény adaptációk is :D
Caine  
2008. máj. 02. 20:58 | válasz | #58
Megmondom őszintén: fogalmam sincs. Az biztos, hogy nagyon ütnek.
2008. máj. 01. 11:42 | galéria | válasz | #57
Megy benne a Paranoid, War pigs, Electronic funeral is? :D Mert akkor tuti megyek rá.
2008. máj. 01. 11:39 | galéria | válasz | #56
Nem tudom, miért áradoznak olyan sokan a forrásról, a zseniális képi világon kívül nem sok mindent tudott adni.
Vannak mély tartalmú filmek szép csomagolásban, de az nem a fountain..
2008. ápr. 30. 18:44 | válasz | #55
Én is az előbb néztem meg télleg nagyon jóra sikeredett....:D
Caine  
2008. ápr. 30. 18:07 | válasz | #54
Most néztem meg.
A film nagyon jó, a rockos-metálos betétek nagyon ütnek.
Még a páromnak is tetszett.
Ajánlom mindenkinek.

2008. ápr. 30. 09:16 | válasz | #53
Remélem nem csak 1.5 óra lesz. Nem azért mert ha rövid nem lehet jó, hanem csak azért jobb ha kicsit hosszabb mert nem kell besüríteni 80 percbe.De az se jó ha 5 órás beleőszülnénk
eti  
2008. ápr. 29. 16:41 | válasz | #52
De akkor meg para van, lelövi ka film poénját soxor :( :D :D :D
Atisz  
2008. ápr. 28. 09:48 | galéria | válasz | #51
Imdb-t abszolút nem a pontok alapján kell nézni. El kell olvasni 100 véleményt :D
eti  
2008. ápr. 27. 23:40 | válasz | #50
Miért, én meg a fagyott gyümölcsöt is szeretettem benne :D:D Persze azért a lényeg a fagyi, mintahogy a Garfield a másiknál :) De Kázmér és Hubának nemtom miért nincs saját lapja :( :P
mathe  
2008. ápr. 26. 00:40 | válasz | #49
Én meg pont azért voltam mindig mérges, hogy megvettem a garfieldot aztán tele volt Kázmér és Hubával...:D Ez kb olyan volt, mint amikor a fagyi tele van fagyott gyümölccsel...:D
eti  
2008. ápr. 26. 00:00 | válasz | #48
Igen, Harcosok Klubja miatt maradt meg nekem is. És mindenképpen több forrásra érdemes hagyatkozni mielőtt beül az ember egy filmre... Imdb is lehet egy ilyen forrás ( ez de jól hangzott :D ), de ne maz egyetlen, fórumok, barátok, meg saját vélemény... bár fórumra nem szívesen nézek egyébként, lelövik a film poénjait mindig :D Képregényre meg visszatérve... én mondom inkább nézni szeretem, valahogy a Batmam nagyon teccik pl. Talán mert ott bennem van a megtörténhet érzés... illetve mert kiskoromban mikor láttam a filmet nagyon hatott rám :):) De képregények közül csak Kázmér é Hubát és Garfieldot olvasok rendszeresen... és mivel a Garfield magazinba van többnyire Kázmér is Huba, probléma megoldva... :D
mathe  
2008. ápr. 25. 23:15 | válasz | #47
Na, hát nem vagyok én tapló, csak néha indulatos..:) Nekem amúgy a képregények igazából kimaradtak teljesen a gyerekkoromból. Illetve a Garfield-ot szerettem, abból volt is annak idején jó pár számom. De, ha visszagondolok, főleg az tetszett akkor benne, hogy nem kellett annyit olvasni, meg képzelődni(akkoriban lusta voltam az ilyesmihez..), tömör volt, de mégis olyan jó poénok voltak benne...:) Igazából, ha kezem közé kerülne egy, még most is szívesen végigolvasnám. Mondjuk egyszer anyám hozott egy adagot, valami ismerőse küldte nekem...Valami Xmen, Batman, Spiderman lehetett, de nemigazán kötöttek le. A rajzok se tettszettek, meg úgy az egész. Legalábbis nekem. De ahogy abban megegyeztünk, ez szubjektív. :) Ezt csak azért mondom, hogy ebből is adódik, hogy ránézésre antipatikus a dolog nekem.

Imdb-vel nekem sincs bajom amúgy általában, csak van olyan ismerősöm aki mondta, hogy az alapján néz meg egy filmet, hogy Imdb-n x pont feleti-e...Aztán az ilyesmire harapok. :) Egy ideje úgy nézek filmet már, hogy max egy rövid leírást olvasok el róla, ha valahogy rábukkanok, vagy ha ismerősöm ajánlja. Arra, hogy a fórumokban mit írnak róla, egyáltalán nem adok, pont emiatt, hogy valakinek tettszik, az isteníti, van akinek nem, az meg szidja. Nem egyszer jártam már úgy, hogy egy, a fórumozók által agyondicsért film nagyon nem jött be. Meg persze ellentétére is van példa.
Szóval csak azt tudom mondani itt mindenkinek, hogy ne az alapján soroljanak a "na ezt meg kell nézni" kategóriába valamit, hogy most itt mi, vagy Szekeres Viktor mit ír róla... Az amit egy kritikus vagy egy fórumozó ír, az egy saját vélemény különböző mélységben kifejtve, igazából ettől lesz valaki szerintem kritikus, hogy képes-e egy filmet kielemezni egy oldalon keresztül.

Edward Norton valóban jó színész, rossz filmben még nem nagyon láttam. A Harcosok klubjában, meg húú..ott nagyot alakított.
eti  
2008. ápr. 25. 22:45 | válasz | #46
Huh, picit féltem hogy más irányú választ adsz, de teljesen korrektul összeírtad most a dolgokat és azt mondom 1-2 dologban igazad van. Először is hogy mindannyian a saját értékrendünk mellett más emberek véleményétől is függünk.. na most ez a kifütyülés dolog Velencében szerintem is parasztság volt :D az Imdb-n viszon tamit olvasok, arra adok, mert nagyából egy véleményen vagyok az ott olvasható pontozással :)

Marketing. Igen, ezzel kapcsoltabna fél igazságot mondtam, így szólna helyesen a mondat: "A jó marketing sem garancia a sikerre, de anélkül rosszabbak egy film esélyei" .. SW és gyűrűk ura pedig jó filmek, és nem csak a pénztárak szerint.... :):) De igen, ízlések is pofonok... Amúgy a Vasember miatt azért keltem ki ennyire mert Robert Downey Jr-t bírom, meg a Marvelt is :) pl a Hihetetlen Hulkot is nagyon várom, Edward Norton miatt :):) képregényben viszont inkább a Batmant olvasgattam csak ezt ide beszúrom végezetül. :)

((U.I.: Vasember rendezője Jon Favreau -> Jóbarátok, 3. évad, Pete, a milliomos :D))
mathe  
2008. ápr. 25. 22:18 | válasz | #45
Először is nem a filmek bevételével van a bajom, hanem azzal, hogy nagyon sok egy kaptafára épül. Van pár bevált forgatókönyv séma, ami bejön a többségnek, mert szórakoztató, könnyen emészthető. Nagyon jól tudják ezt a producerek is és főleg az ilyenekre adnak pénzt. Aki egy kicsit el akar térni a szokásostól és valami egyedit akar alkotni, annak sokkal nehezebb dolga van, hacsak nem egy nagy menő a rendező és mondjuk tudja magának finanszírozni.
Szóval nem attól "szar" a film, hogy sokan nézik/sok pénz van benne, egyszerűen arról van szó, hogy az ilyen egy kaptafára épülő "szarokért" sokkal többen kifizetnek egy mozijegyet és ettől nagy bevételű, nagy nézettségű.(VANNAK kivételek!!) Remélem érthető a kettő között a különbség.
És ami nekem "szar" az lehet, hogy másnak tetszik, tudom. Nincs ezzel nekem semmi bajom, jól is néznénk ki, ha mindenki ugyanazt szeretné... Magával ezzel a rendszerrel van bajom, nem azzal aki megnéz egy Vasembert.
A reklám meg igenis nagyon sokat számít. Amikor a Gyűrűk urának, meg a StarWars-nak az éppen aktuális része következett, a csapból is az folyt. Na és mit értek el vele? Azt, hogy még nagyapám is elment annak idején a moziba megnézni, hogy na mi is ez, ha már úgy reklámozzák. A felénél nem bírta tovább, de a mozijegyet kifizette, azaz, ha a rajongói tábora nem is, de a bevétele nőtt. És szerintem nagyon sokan így vannak ezzel. (Nekem amúgy tetszett, mielőtt lehurrogtok, hogy csak fikázni tudok)

A stílusomba meg beleköthetsz, de azért tudd, hogy az, hogy az Imdb pontjai alapján rangsorolsz egy filmet és az alapján ítéled el, hogy Velencében a te nagy kritikusaid kifütyülték, úgyhogy ezért "biztos nem olyan jó", az téged is minősít!
Azon a filmen HAT hosszú évid dolgozott a rendezője, és a fent említett okok miatt abba is kellett hagynia közben és csak a szerencséjén és a kitartásán múlott, hogy mégis befejezhette. És akkor a velencei nagymenő kritikusok meg kifütyülik? Még ha, egy utolsó idiótaság lenne, akkor is hihetetlen nagy tahóság ilyet csinálni, főleg kritikusoknak, akik ugye a stílus képviselői, nem csak "átlagos kis diákok". ;)

De tudod mit... Majd ha megjelenik a film, megnézem. Csak, hogy megnyugodjak, hogy nem hiába tituláltam egy "szaros képregény adaptáció"-nak. :P Amúgy remélem nem lesz igazam, én is jobban szeretném azt az időt úgy eltölteni, hogy utána azt mondhatom, hogy hmm, dejó volt!
eti  
2008. ápr. 25. 21:34 | válasz | #44
Elnézést amúgy ha rám gondoltál, remélem nem tapostam senkinek a lelkivilágába.. Amúgy meg szerintem ez nem egy rossz cikk, a Vasemberről már írt eleget az SG, ez most másról szólt, inkább a képregény-képregényfilmek fogadtatásáról idehaza.

Ja és előbb kihagytam, én a Marvel és DC képregényekből készült filmeket preferálom a Garfield pl nekem se tetszett, pedig amúgy olvasni nagyon szeretem.

U.I.: kedvenc képregényem: Kázmér és Huba
2008. ápr. 25. 21:10 | válasz | #43
Annyira utálom ezeket a hozzászólásokat . A haverjaimnak mondtam nem rég hogy felregeltem az sg.-én és ott értékelhetünk filmeket meg miegymást. Felmentek ők is és csak annyit mondtak hogy itt mindent lefikáznak és kezdem én is azt hinni.De attól függetlenül én nagyon várom a filmet biztos kommoyl lesz.
eti  
2008. ápr. 25. 20:36 | válasz | #42
Ja és Brad Pitt, Babel. költségvetés: 25 millió.
eti  
2008. ápr. 25. 20:33 | válasz | #41
Kedves MATHE... hmm.. lássuk csak:

A forrás "The fountain" jó fim, bár néhány dolgot közbe szúrnék.. Először is azt hittem ha már megnézel egy ilyen filmet, akkor normálisabb a stílusod és nem eresztesz el egy ilyen mondatot:

"mert csak egy szaros képregény adaptáció" ez kérlek egy kritika egy olyan filmről amiről az előzetest láttad legfeljebb, egy fikázás egy még meg se jelent filmről, még hozzá elég ordenáré módon. Én valahogy nem eszerint válogatok.

Blockbuster? Na és? Sokan nézik meg, szóval szar? Szerintem azért ahogy valaki előttem említette, szórakozni megyek a moziba. Oké, van jópár szemét is, de te nem szelektálsz, te leszarozod a jó bevételű filmeket. Pedig meg van az oka ha egy film sikeres lesz. És nem csak a jó marketing, elhiheted.

Más: itt a The Dark Kmight, vagy a Batman Begins. Ez is "szaros képregény adaptáció" Rendező Christopher Nolan. Filmjei pl: Memento, Tökéletes trükk. Szerinted miért vállalt el egy képregény adatptáció megfilmesítését? Mert igenis nagy dolog vászonra vinni egy képregényt...

Amúgy nem fikázni akarom a Fountained... dee...

"Úgy tűnik az idei Velencei Filmfesztivál sem múlik el botrány nélkül. Az áldozat ezúttal a Rekviem egy álomért kultikus rendezője, Darren Aronofsky. Legújabb, közel hat éve készülődő filmjét ugyanis a vetítésen ülő kritikusok kifütyülték." -> a kritikusok! nem átlagos kis diákok.... hanem kritikusok....

Imdb:

The fountain: 7,5

Batman: 8,3

Vasmebert meg majd meglátjuk! nem tudni.. se nem jó, se nem rossz, előre nem nyilatkozom.

na üdv
Caine  
2008. ápr. 25. 08:52 | válasz | #40
Egyik kedvenc szuperhősöm.
A trailer tetszett.
A filmet nagyon várom.
A cikkből semmit se tudtam meg a filmről ...

2008. ápr. 24. 23:28 | válasz | #39
Én régen kiskölyökként megvettem zsebpénzből az összes transformerst, ami sajnos valahol elkallódott a nyagtakarítások alatt.. :( viszont elkezdtem letölteni, mára elég sok képregényem van és nem éppen a hűdenépszerűek.. inkább a furák mint az Alien vs Predator vs Terminator, vagy a Superman vs Terminator, Predator vs Judge Dredd :D meg a Korongvilág regények képregényesített részei :D
2008. ápr. 24. 22:18 | válasz | #38
Sztem atomrock film lesz, a trailere alapján legalábbis...
2008. ápr. 24. 22:10 | válasz | #37
Kiskoromban olvastam egy kisregényt, vasember volt a címe. Nem emlékszem a szerzőre, úgy kb 30-40 oldal volt. Azt hittem ennek alapján csináltak filmet. A képregényt nem ismerem, így a film sem érdekel.
Szerintem ezért változó egy-egy képregény átirat sikere. Ha nem ismeri valaki a képregényt, valószínűleg a filmre sem fog jegyet váltani. (jó persze vannak kivételek, de az a reklámkampánynak köszönhető)
2008. ápr. 24. 20:58 | válasz | #36
Ez a cikk úgy néz ki, mintha egy 15 éves pattanásos kis pöcs írta volna. Sem a képregényekkel nincs tisztában, sem a társadalommal.
Xtranz  
2008. ápr. 24. 19:14 | válasz | #35
NYugaton a mostani kereső generáció ironman képregényen nőtt fel,a mai magyar keresőréteg meg frakkon meg vizipókon,minek menne moziba ilyen marhaságra....!!!!
L3zl13  
2008. ápr. 24. 16:35 | válasz | #34
Lehetne vitatkozni azon, hogy a képregények (nyugatiak) vagy a tv sorozatok művészeti ágnak tekinthetők-e, de az egész fantasy műfajt így lekezelően egy skatulyába bevágni az csak a te szűklátókörűségedet mutatja...
2008. ápr. 24. 16:31 | válasz | #33
Én spec. pókemberen és transformersen nevelkedtem, rengetek volt belőlük de sajna a költözésnél "lába kélt" (magyarul anyám átpasszolta a szomszéd kiskölöknek). Én a mai napig negnézek mármilyen rajzfilmet/képregényadaptációt, azután alkotok véleményt. Cikkek, más véleménye, bevételei sosem érdekelnek. Engem az ilyen filmeknél az zavar a legjobban hogy többé-kevésbé ismerem az eredeti történetet és ki nem álhatom ha az helyett az eladhatóság kedvéért valami amcsi maszlagot raknak be. Vasembert annyira nem vágom, majd kicsit utánnalesek mielőtt megtekintem a filmet. A fountain-féle filmekből valoban több kellene és jobb reklám is kéne nekik mert én ezekben látom meg a legtöbb értéket személy szerint (de persze más filmekben is) A cikkíró pedig egy orbitális barom amint ezt már többször bizonyította, szerintem sutyiban tanácsokat kér Dr. Boll-tól hogy milyen módon használja ki a negatív reklámot.
wolruf  
2008. ápr. 24. 15:22 | válasz | #32
Igen, megvettem cép cínes cagos dobozban :) Nagyon jó film (lehet), de mivel hullafáradtan néztem meg, nem fogott meg. Mostanában tervezem az ,,épelméjű'' megnézését is :)
Nagyon jól néz ki egyébként tényleg. És Jappáááááááán :)
2008. ápr. 24. 13:13 | válasz | #31
bld : "Még jó, hogy a filmről is esett szó a cikkben..."

Valóban ügyesen "bújtatta el" kedves cikkíró úr a bölcsességeit ;)

Egyébként ha már Japán és anime, lenne egy kérdésem: Hallottatok már a Casshern c. filmről? A legjobb "szuperhős-movie", amihez eddig szerencsém volt, eszméletlen látványvilággal,hangulattal és elgondolkodtató mögöttes tartalommal :)
Egy kis info, aki kíváncsi rá:

http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=84867&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_where=2
wolruf  
2008. ápr. 24. 12:49 | válasz | #30
Igenigen, erre gondoltam. No ugye, van, aki ebből ,,nőtt ki''
mathe  
2008. ápr. 24. 12:11 | válasz | #29
A Fountain-ra itt találtam rá. Illetve egy ismerősöm mutatta a linket. :) Vannak még mellette hasonló kategóriásak. Meg még tudom ajánlani a Rekviem egy álomért -t, ugyan az rendezte, mint aki a Fountaint.

Inquisitor: persze, ez így van. Most én se mondom, hogy csak ilyeneket nézek, ha tényleg hulla fáradt vagyok, leülök a tv elé és simán végignézek egy akármilyen filmet "szórakozásképp", én is ugyanúgy néztem annak idején a Dragonball-t meg az ilyesmiket, most vagyok 20, igazából még most is végignézek mosolyogva 1-2 részt, ha neten rátalálok. De azért na...nem köt már úgy le..:) Ezekkel sincs bajom, mert tényleg, sokszor csak azért megy az ember moziba, hogy szórakozzon, kikapcsolódjon.(mondjuk nem értek egyet azzal, hogy a kikapcsolódás azt jelenti, hogy "az agyunkat leadjuk a ruhatárban" és tátjuk a szánkat nyálcsorgatva, gondolkodás nélkül. Szóval, ha az embernek tele van a töke mondjuk a munkával, sulival, akkor nem feltétlenül az jelent kikapcsolódást, hogy olyan dolgot csinál ahol nem kell gondolkodni, szerintem elég, ha valami mással foglalkozik, nem kell kizárni az "agyi tevékenységeket", vagy ha azt akarjuk akkor inkább sportoljunk valamit, aztán az még egészséges is. )

Mondom, csak az zavar engem, hogy az ilyen ötletek, mint amilyen ez a Fountain is nagyon nehezen jöhetnek létre,(ezzel is vagy 6 évig szarakodtak, mert hol megvonták tőle a pénzt, hol Brad Pitt lépett ki, hogy inkább a több lóvés tömegfilmben szerepeljen) mert azt mondják, hogy nem ez kell a tömegnek, ebből nem lenne 100milliós bevétel, akkor inkább hagyjuk... Az ilyenek meg, mint pl ez a Vasember, ami ráadásul nem is nevezhető ötletnek, mert csak egy szaros képregény adaptáció, minden moziban, az amcsi premier után nemsokkal már mennek is naponta 20szor. Pedig szerintem lenne erre is simán befogadóréteg, csak egy kis reklám kéne neki, meg mondjuk adják ritkábban. De adják már!! és termeljen valami profitot, hogy az olyan zseniális rendezők, mint az ezé, újabb eredeti filmek forgatásába kezdhessenek bátran.
2008. ápr. 24. 11:05 | válasz | #28
Azért a Fountain, még ha jó film is, a nézők kis százalékának találkozik csak az érdeklődésével. Másrészt sokan a moziba szórakozni mennek, ahol az agyukat leadhatják a ruhatárban, nem pedig filozófiai mélységekbe kukkantani, és utána hetekig filózni a filmről. Az ilyesmiket szokták popcorn movie-nak hívni. Rengeteg olyan jó film van, mint a Fountain, de jó részéről nem is hal az ember, ha nem ás utánuk.
Atisz  
2008. ápr. 24. 10:07 | galéria | válasz | #27
Szerintem az az igazság hogy nagyon sok mindenből lehetne filmet csinálni.
A baj az hogy egész Hollywood olyan mint Uwe Boll: olyasmihez nyúlnak aminek (legalábbis azt hiszik) van rajongótábora és relatíve ismert...
2008. ápr. 24. 09:43 | válasz | #26
Nekem mindig is bejöttek a "gépesített" főhősök. (Transformers, Iron man, X-men néhány figurája, meg még nagyon határeset a Batman.) Én pl. már várom a transformers 2-t. Igaz, hogy a mozifilmnek az eredeti történethez nem sok köze van (szereplők egyeznek, meg a helyszín, a Föld) de egy pislogás nélkül néztem végig a mozit. Nekem bejött. Az Iron man sem lesz rosszabb sztem.

Ja és ha már a képregényeknél tartunk, nekem megvan az összes, magyar nyelven megjelent Transformers újság.;)
Valamint az is igaz, ha képregényt olvasol, nem leszel hiperintelligens, és nem fog bővülni füzetenként 500 szóval a szókincsed, de legalább vmiről tudsz beszélgetni a haverokkal.;)
Blasta  
2008. ápr. 24. 09:19 | galéria | válasz | #25
Én Kandi lapokkal kereskedtem, akkor most mivan? :DDDD
bld  
2008. ápr. 24. 09:13 | galéria | válasz | #24
Még jó, hogy a filmről is esett szó a cikkben...
2008. ápr. 24. 08:42 | galéria | válasz | #23
Hát ez a Fountain nagyon jó kis filmnek igérkezik, és erről nem is hallottam!
Ha tudsz még ilyenket jöhet nyugodtan :)
wolruf  
2008. ápr. 24. 08:23 | válasz | #22
28 vagyok. Még mindig szeretem az Anime-ket, a képregényeket, egyebeket. Egy nagyon nagy dolgot elfelejtenek sokan: annó, amikor én voltam 8-10 éves, rengeteg amerikai képregényt lehetett itthon kapni (Pókember, Batman, stb...). Sokan vették is, erre példa, hogy a fél suli ezen csámcsogott. Sajnos (attól tartok) a mai korombeliek vagy idősebbek nem merik bevallani, hogy annó ők is remegve várták a megjelenést, hogy kölcsönkérhessék a tehetősebbektől. Mert akkor azért ez olyan olcsónak nem számított.
Szerintem a mai fikázók zöme egyszerűen gyáva bevallani, hogy igen, annó ő is olvasott ilyet.
Van aki fellengzősen ,,már kinőttem ebből'', van aki meg úgy suttyó ahogy van, és csoda hogy még emlékszik, hogy nem 22 évesen apuci cégének vezetőjeként kezdődött az élet.
Ez az én véleményem, és tudom, szakadjak meg, hogy általánosítok :)
mathe  
2008. ápr. 24. 00:24 | válasz | #21
Most felesleges fikázni... Ez is csak egy hálivudi tömegfilm, mint a többi. Valószínűleg nem szól semmiről, értelme nem sok van, de nagyon sok embernek, aki nem tudja másra elverni a pénzét szórakoztató. Akik így vannak vele irány a mozi, nézzék. Bánom is én...
Engem csak az zavar, hogy ilyen harmadrangú szarok mennek a mozikban, írnak róla 80 cikket, meg vitatkoznak róla, viszont egy olyan filmről, mint pl a The fountain-ról (mostanában találtam rá) alig lehet találni valamit, mozikban meg úgy tudom nem is ment... Pedig annak aztán olyan képi világa van a mély, bonyolult tartalom mellett, hogy a 19colos monitoron is csak bámultam, hogy milyen gyönyörű képeket tudnak csinálni számítógép nélkül...
2008. ápr. 23. 23:23 | válasz | #20
Nem látjátok a lényeget.
Lehet hogy én sem. Abban viszont biztos vagyok, hogy aki itthon gyerekkorában Marvel képregényekkel kereskedett a haverekkel, illetve napirenden volt az X-Men (vagy bármelyik más Marvel szuperhős) történetével, az úgyis megnézi a filmet (moziban, vagy torrentről). A többiek pedig addig fikázzanak amig megunják.

A magyar demokrácia a fikázásról szól. Hadd éljék ki magukat...
winnie  
2008. ápr. 23. 21:16 | válasz | #19
"Szerintem Mo-on leginkább a SZUPERHŐS mozikkal van gondban a közönség, hiszen lásd pl. a Sin City és a 300 hatalmas itthoni sikerét, nem a képregényalapú sztori tesz egy filmet itthon sikertelenné. "

a sin city nem volt semmi extra, csont közepesen nyitott - egy pókember, xmen, de még a hulk is leverte. a 300 valóban nagy siker, de arról sem sokan vágják, hogy képregény. ilyen alapon még több nem szuperhősös képregény bukott itthon. 1-2 példa nem csinál nyarat.
Blasta  
2008. ápr. 23. 19:58 | galéria | válasz | #18
Szerintem a cikk maga rosszul közelít a témához.

Mert bár képregészadaptációknak hívjuk a műfajt, de korántsem az anyag KÉPREGÉNY mivolta miatt lesz az adott film itthon sikertelen vagy tán sikeres.

Szerintem Mo-on leginkább a SZUPERHŐS mozikkal van gondban a közönség, hiszen lásd pl. a Sin City és a 300 hatalmas itthoni sikerét, nem a képregényalapú sztori tesz egy filmet itthon sikertelenné.

Mo (és európa) egyszerűen nem vevő MINDEN szűkharisnyás, ciki szupererővel és természetesen unalomig ajnározott CGI technikával megtöltött, rémegyszerű történetvezetésű hősmozira, ennek pedig olyan egyszerű oka van, hogy a SZUPERHŐSŐK nem képezik masszívan kúltúránk részét. Nem a képregényekkel van tehát a gond, hanem a szuperhősmozikkal. Tisztelet a kivételnek, mint pl. az X-Men trillógia, ami úgy tudom sikeresen találta meg a képregény alapját és fordította le 21. században is élvezhető celluloid formátumra. De azis lehet, hogy csupán egy kis nyelvtan teszi, és máris csábítóbb egy ilyen film a tömegeknek (szuperjős helyett MUTÁNS)...
2008. ápr. 23. 19:00 | válasz | #17
Ugyan mangákat nem, de nem egy anime-t nézek meg hetente.
Szerintem ez ízlés kérdése, persze hogy nincs kereslet rá hisz azt sem tudja a magyar hogy mi fán terem a képregény vagy akár a manga, esetleg azok filmes, animált változata.
Aki anno például szerette a Dragon Ball-t és nem volt rest utánna járni kicsit körültekintőbben is. Márra nagy eséllyel lett manga/anime rajongó.
Persze kivételek vannak. Akárhogy is nézem ugyanez vonatkozik az amerikai képregényekre is, én pedig csak erősítem a szabályt azzal hogy utálom őket. :)
2008. ápr. 23. 18:29 | válasz | #16
Teljesen eltérő a magyar mentalitás, mint a kinti. Itt ha valaki jobb, mint a többi, akkor arra mutogatnak, kikezdik, ergo a szuperhős imidzs nem tetszik a többségnek. Az USA-ban viszont először mindenki úgy ment ki, hogy új életet kezd az ismeretlenben, ami egy átlagembernek elég hősies cselekdet, pláne ha aztán még sikeres, és az USA elég sikeres történelemre tekint vissza. Nálunk az állj be a sorba imidzs dívik.

Ami a művek kulturális értékét illetik, az irtózatosan változó. A legismertebbek nem véletlen azok amik. Általában azok bírnak a legnagyobb mögöttes értékkel. Gondolok itt a Batman és különösen a Spiderman képregényekre. Tehát ha teljes sorozatokat tekintenénk, én ezeket tenném legfeljebb a nyugati szuperhős képregények kulturális listáján. Az ezekben szereplő karakterek a leginkább összetettebbek, dillemmákkal kerülnek szembe, jellemfejlődésük van és az embert is elgondolkodtatják. (jó nyilván inkább igaz ez 15-20 évesen, mint 40-50 évesen) Viszont az egyes számok között is vannak irtózatos eltérések. Olvastam már már-már Dosztojevszkij-i mélységű Spiderman-t is néhányat, de ezek amolyan elszórtak a teljes sorozatban, viszont pl. egy Jóbarátok szintjét nagyjából az egész sorozat is megüti.
Su0my  
2008. ápr. 23. 18:18 | válasz | #15
Nemtom miért kellett így belevenni a Vasembert ebbe a cikkbe (még ha most jön is ugye MO-ra a film)... Egy ilyen kaki navalygást szerintem viszonylag kevesen olvasnak el még azok közül is, akik hozzám hasonlóan szeretik a képregényes stílust.. Na de ebbe belevonni azokat is, akik emg akarják nézni a filmet... Gratula...

Szerintem kb mindenki tisztában van avval, hogy itthon egyszerűen nincs tere a képregénynek. Az emberek nagy része nem olvas, a fennmaradó része meg általában a nyomorult bulvárszennyet képes csak fogyasztani (pl SG), a legszűkebb kör pedig megosztott. Nincs tere, nincs divatja a képregénynek. Na és? Örüljünk, hogy kiadtak 1-2-t. Nemtom miért kell nyavalyogni folyton. Hála, hogy eljut ide is néha napján egy-kettő... Az meg, hogy egy dollármillákból készített film itthon megbukik-e vagy sem, szerintem magukat az alkotókat sem izgatja igazán.. nevetséges.. na ezen (hogy miért?) jól felbasztam az agyam... drága jó bölcsészeket persze el kell tartani valamiből, aminek van látszatja..
2008. ápr. 23. 18:03 | válasz | #14
Annak idején (talán a Fülesben?) volt Rejtő sorozat is, az kifejezetten élvezetes volt. A megfilmesített "Három testőr Afrikában" a közelébe sem jöhet.
2008. ápr. 23. 17:49 | válasz | #13
én 16 évesen kezdtem képregényt olvasni, bár nem amerikait, hanem japánt.
amúgy ki az a Bölcs István, hogy ennyire szakértő?? az ilyenek miatt hiszi azt a legtöbb magyar, hogy az anime=manga=hentai, tehát erőszakos, pornográf mese felnőtteknek. ha már nem tudnak róla semmit, legalább azt a 2-3 oldalas szösszenetet olvasnák el, ami a mangazin-on van fent. baka!

Rage47   2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 11. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. ápr. 23. 17:05 | galéria | válasz | #12
Vorpal  
2008. ápr. 23. 16:14 | válasz | #11
kamu - a dragon ballos hozzászólás odatette a dolgokat.DD
2008. ápr. 23. 15:46 | válasz | #10
Én még mindig szeretem a dragon ball-t:D (főleg a DBZ-t), pedig már 20 vagyok:D
habár az is igaz, h Japánban sok manga direkt a 18 felettieknek van kitalálva.
2008. ápr. 23. 15:45 | válasz | #9
A képregény nem "művészeti ág", hanem szórakoztató műfaj. Kb. mint a tévésorozat vagy a fantasy. Fogy az is rendesen, mint a bulvármagazinok is, de tévedés lenne a fogyasztásból lemérni egy-egy alkotás értékét. A szuperhős-képregények ugyanarra az egy kaptafára készülnek, általában egy részben kétszer megmentik a világot, fekete-fehér karakterek, történetalapú mese, személyiségfejlődés nincs, legfeljebb fazonírozás közönségigénynek megfelelően. Repetitív: mit lehet találni a legutóbbi Pókemberben, ami nem volt már benne az előző ezer részben is? Persze mindig vannak kivételek.
newil  
2008. ápr. 23. 15:28 | válasz | #8
Ez a film csak jó lehet,ha Robert Downey Jr. jászik benne főszerepet.
Az előzetes alapján illik rá ez a fajta szuperhős tipus.
2008. ápr. 23. 15:10 | válasz | #7
Nem csak amerikában olvasottak, ez így elég ronda ferdítés. Nyilván az amcsi képregények a többi angol nyelvű területen is szépen fogynak. Na de volt azért kérem francia/belga képregény is, és elég sok országban megjelentek azok a művek is. Kb. összes germán, skandináv és latin európai országban olvasták őket. Aztán ott vannak a japán mangák ...
Egyébként itthon volt jó pár szinvonalas képregény anno a Füles jóvoltából, nem véletlenül ezeket adják ki manapság keményfedeles kiadásban.
2008. ápr. 23. 15:06 | válasz | #6
Nem tudom, engem a három Pókember film nem fogott meg, azt lásd mekkora bevételeket hozott. A trailerbe meg nehéz betenni úgy dolgokat, hogy ne legyen spoileres.
ziipp  
2008. ápr. 23. 14:17 | válasz | #5
Hülye kérdéseket tesz fel a cikk. Amerikában olvassák a képregényeket, itthon meg nem. Ettől még nem kerül egy társadalom sem a másik fölé. Ott kialakult (majd valamelyik hozzáértő kifejti, hogy miért), itt meg nem. Ennyi.

Azt a téves nézetet viszont tényleg el kell oszlatni, hogy a képregény/rajzfilm csak gyerekeknek szánt műfaj. Számtalan példa igazolja, hogy ez nem így van.

13-14 éves kormoban voltam képregény mániás, vettem pár Pókembert és egy-két Garfield magazint. De csak fellágnolásként kerül majd be az aktámba. :) Manapság néha belefutok a Metroban egy Kázmér és Hubába, azt jól is van. Igazából azt nem értem, hogy miért olvas valaki képregényt, ha helyette videót is nézhet. Szerintem sokkal jobb élményt ad.

> "Talán nem túlzás, hogy a kulturális deficit miatt legtöbben már a cím hallatán is harsány röhögésbe törnek. "Vas? Mármint Vasember? Vasból van? Az ebadta!""
De, túlzás. :)

2008. ápr. 23. 14:03 | válasz | #4
Általában megnézem a képregény adaptációkat még moziba, de ennek az előzetese nagyon nem fogott meg, übergagyinak tűnik.
2008. ápr. 23. 13:08 | válasz | #3
én már lefoglaltam a jegyeket a premier előttire :)
znono  
2008. ápr. 23. 12:17 | válasz | #2
Főleg mert előtte lesz a The Dark Knight új trailere.
2008. ápr. 23. 11:27 | válasz | #1
asszem moziköteles darab :D