Van, de mégsem kell az optikai hálózat Ausztriában
2008. április 23. 09:52, szerda
Nyugati szomszédunknál az az abszurd helyzet állt elő, hogy ugyan mind a bécsi, mind a grazi közműcégnek több ezer kilométeres optikai hálózata van, azonban ezek kapacitásának a töredéke sincs kihasználva.

Hirdetés

Ennek oka az érintett cégek szerint, hogy az optikai hálózat-fejlesztések nem kapnak kellő politikai támogatást, így a hozzáféréseiket sem tudják megfelelő módon reklámozni és eladni. "Jelenleg összesen 780 magánelőfizetőnk van, év végéig a számuk elérheti az 1500-at" - közölte Hubert Gölles, a Grazer Citykom vezetője. A vállalat a Grazi Közművek egyik leányvállalata. Gölles hozzátette, hogy a következő öt évben is csupán 5000-re nőhet az előfizetőik száma. Pedig a jelenlegi maximális letöltési sebesség 24 Mbps, míg a feltöltési sebesség maximum 2 Mbps. Vagyis nem a gyenge műszaki értékekkel van a baj.

Grazban van Ausztria legsűrűbb, összesen 650 kilométer hosszúságú optikai kábelhálózata. Ennek ellenére alig van érdeklődő, ennek oka, hogy nagyon drága a végső, vagyis a hálózat végpontjától a házakig való bekötés. Ezt a helyi szakemberek utolsó mérföldnek nevezik. Ezen a szakaszon egy méter optikai kábel lefektetésének ára 180 euró. "Egy többlakásos lakóháznál így a beruházás összköltsége elérheti minimum a 10 000, maximum az 50 000 eurót. Emiatt a fejlesztés főleg az üzleti ügyfeleknek éri meg" - szögezte le Hubert Gölles.

Bécsben ugyanilyen dilemmával küzd a helyi közműcég. Christian Ammer, a Bécsi Közművek szóvivője szerint az osztrák fővárosban már 1400 kilométernyi optikai hálózatot fektettek le, ennek többsége azonban Dark Fiber, vagyis használaton kívüli vezeték. További 2200 kilométernyi üres cső van a földben, amelyekbe olcsón lehetne behúzni a kábeleket. A gondot itt is a végpontoktól a házakig húzódó szakasz ára jelenti. Ennek ellenére Bécsben 2009 végéig 50 000 ügyféllel számolnak - ambíciózus célkitűzés.

Nem véletlen, hogy míg Ausztria az 1990-es évek végén még a szélesávú internethozzéférések számát tekintve az éllovasok közé számított, mostanra visszaesett. Ennek oka pedig nem a hiányzó technikai háttér, hanem a politikai akarat. Joeri M. van Bogaert, az Európai "Üvegszálas Kábelt az Otthonokba" Tanács (FTTH Council Europe) nevű szakmai szervezet elnöke nemrég kijelentette: Ausztria könnyen elveszítheti Kelet-Európa kapujának szerepét, mivel Prágában, Ljubljanában és Budapesten jóval előrébb tartanak az internethálózat kiépítésében, mint Bécsben. Ez pedig egy darabig aligha fog változni.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
geli13  
2008. ápr. 25. 21:27 | válasz | #19
Itthon, mint a digi is(például nálam) a háztömbig hozza az üvegszálat, onnantól utp-n (réz => olcsó) kötik be az előfizetőket.
Sógoréknál ez az utlsó cirka 60-70m is üvegszál.
2008. ápr. 24. 20:44 | galéria | válasz | #18
Mi a difi a kettő között?
2008. ápr. 24. 20:43 | galéria | válasz | #17
A srác nem új előfizető volt és szépen jöttek és INNGYÉRT behúzták neki. A szolgáltatás ára sem voltozott. Nehéz elhinni mi, hogy itthon még van olyan város ahol tényleg van is verseny? Bp. és környéke valami röhejes. Kartell az egész..
2008. ápr. 24. 13:19 | válasz | #16
Kevés kint a warezpistike
Akkor ki lenne használva a hálózat
pasi29uk     A felhasználó átmenetileg ki van tiltva. 
2008. ápr. 23. 22:06 | válasz | #15
Nemtudom mit kinlodnak ennyit. Minden helyre 1 kabelt, a vegere meg egy jo nagy teljesitmenyu megbizhato wifi routert oszt' kalap kabat.
Zpalee  
2008. ápr. 23. 20:40 | válasz | #14
Aha, nálam a 3. kerületben az én utcámban kihozta, hogy csak kábeles net van (t-kábel...). Holott van emellett ADSL (minden szolgáltatótól, és hurokhordozásos is - nekem is az van). Egyszóval sajnos nem sokat ér az oldal.
geli13  
2008. ápr. 23. 19:48 | válasz | #13
Az nem üvegszál, hanem utp.
Asztriában ftth, fiber to the home, vagyis teljesen üveg. Ügyfelenként kb 700EZRET kell fizetni a bekötésért.
Ott se szarják ám a pénzt...
2008. ápr. 23. 18:48 | válasz | #12
A kérdés amit itt fel kell tenni... hogy ha nem kell, akkor miért van? Milyen piaci igényeket elégítettek ki és kinek a számlájára ha nem lehet eladni, nem lehet keresni rajta, sőt még nem lehet fenntartani sem önerőből. Na de ez is csak egy az a sok mellébefektetés közül amit a hitel expanziónak köszönhetünk és ami miatt nemsokára jön az igazi shitstorm.
Cat  
2008. ápr. 23. 18:45 | galéria | válasz | #11
"Akkor miért van, hogy pl.: Debrecenben az előfizetőknek ingyér húzták be?"

Ugye te se hiszed, hogy ingyen volt :) A hátrányos területek egyrészt kapnak állami támogatást, évenként több százmilliós értékben, beszállhatott az önkormányzat is, no meg a cég is kiépíthette valamilyen konstrukcióban olcsóbban.
2008. ápr. 23. 16:40 | válasz | #10
Zalaegerszegen a zelka(kábeltvszolgáltató) ad 2048/256 kbpst 4800 forintért, ez a feltöltés torrenthez egy kicsit nagyon kevés...
2008. ápr. 23. 16:12 | válasz | #9
Nálam nincs ilyen probléma a Digi-vel.
Persze te döntsd el, hogy neked mi a fontosabb..
2008. ápr. 23. 15:00 | válasz | #8
Nem hinném, hogy kell állami támogatás. Nézd meg pesten a kisebb cégeket saját zsebből megy minden és nyereségesek, haverom az egyik legnagyobb cég igazgatója, és jól megy a bolt, UTP kábeleken húkodják ők a netet, persze üvegszál is megoldható. Nem olyan drága buli ez ha van szaktudás, és megfizethető áron is lehet kínálni...1M kábel ára 100Ft körül van...router 4-5000Ft, hub meg ennél is olcsóbb, kis szerverek is olcsók, el nem tudom képzelni mi drágítaná meg a dolgot ha nem az adók. Jó persze kell egy gerinc ami magas ságszélt tud..de kb ennyi.

Kellenek munkatársak akik kábeleznek, kell regisztráló személyzet és 1-2 rendszergazda, neadj isten még 1-2 programozó is és kész.
2008. ápr. 23. 14:54 | galéria | válasz | #7
"Ezen a szakaszon egy méter optikai kábel lefektetésének ára 180 euró."

Akkor miért van, hogy pl.: Debrecenben az előfizetőknek ingyér húzták be??? Ja és ot havi 3000 ropi összegé adnak kb 15/15 bagy 25/25 Mbit-et!!! Na,az már net. Nekem szaros Invitel van. 10 ropi 4096/256 kbps. Röhej...
ziipp  
2008. ápr. 23. 14:40 | válasz | #6
Gondolom itt az van, hogy ha olcsóbban adnák az "utolsó mérföldet", nem lenne nyereséges a cég. Ha az állam beszállna valami támogatással, lehet hogy többen befizetnének rá.
2008. ápr. 23. 14:04 | válasz | #5
2 megabitért 4000 nem olcsó? Szerintem meg az..nézd meg. :D
2008. ápr. 23. 13:50 | válasz | #4
Ja és a cikkhez is szóljak: nem tusom miért nem érné meg Ausztriában. Annyira kevesen igényelnék? Jó drága a lefektetése. De ha a lakók nagy része kötne mondjuk egy 2-3 éves hűségnyilatkozatot, akkor csak oké lenne a dolog, nem?
2008. ápr. 23. 13:48 | válasz | #3
Nekem Chellom van (asszinkron 10mbit/1mbit). Nézegettem a full szinkronos Digi-t, de azt mondják naponta többször is megszakad akár több percre, esetleg tízpercekre. Inkább maradok ennél ami van (pedig a 10mbit/10mbit szinkronos Digi sem drága, de ha meg-megszakad, akkor nem kell).
2008. ápr. 23. 13:43 | válasz | #2
Szerintem ez nem olcsó, de mindegy. Biztos sok reklámot néztél a tévében :)

Ha valaki széles sávú internetelérést akar, akkor célszerű ezen az oldalon előbb megnézni, hogy az adott helyen milyen lehetőségek vannak.
2008. ápr. 23. 13:07 | válasz | #1
Hát igen. meglepődtem ezen amit az UPC reklámoz, hogy 4000ért 2emga le és 1 fel szinkronban. 3 hete beköttettük, és nagyon jó! 2naponta van fél márodperces szakadás vagy 1-2 tized csak, de ténylegesen amit garantálnak az jön is a csövön...sőt, 2,nek kéne jönnie és 2,5 jön. :) Modemet sem kellett még resetelni. Modem egy Belkin routerre van kötve 4 laptop és 1 PDA használja, és nem volt eddíg semmilyen gond. Arról nem is beszélve hogy 20perc alatt bekötötte a szerelő. Budáról van szó amúgy.

Zalaegerszegen ennyiért(pontosabban 4800ért) 1 megabitet kapok és 2 hetente vannak erősebb gondok, van hogy 1-2 napig nincs net, és úgy 1 megabit, ha felfelé töltök az a letöltésből vesz el sávszélességet. Szóval nem gondoltam volna hogy a UPC ilyen jó, kicsit kétkedve rendeltem meg, de nem bántam meg. :)

Ja és ugye nem kell telefon vonal, kábeltv-n jön az áldás, és még a káblre kötött 5 TV sem zavarja.