Az EU az internetes terrorizmus ellen
2008. április 21. 11:04, hétfő
Az uniós tagállamok illetékesei megállapodtak a terrorista cselekménynek minősülő tevékenységek körének kiszélesítésében, lehetőleg elkerülve a sajtó- és szólásszabadság korlátozását, ám erősítve a védekezést.

Hirdetés

Az Európai Bizottság jelentése szerint a cél a militáns csoportok kommunikációjának és általában vett jelenlétének csökkentése az interneten, eközben pedig a robbanóanyagok terjesztésének és készítésének visszaszorításáról sem feledkeznek el. Ez utóbbiról döntöttek az uniós belügy- és igazságügyi miniszterek Luxemburgban, azon rendőrségi jelentésekre támaszkodva, amelyek kiemelik a világháló szerepét.

"Az internet manapság a helyi terrorista elemek bátorítására és mozgósítására is használatos … betöltve ezzel egy virtuális kiképzőtábor szerepét" - áll a miniszterek által elfogadott szövegben. Hozzátették, hogy minden egyes tagállamnak garantálnia kell, miszerint a terrorista-kötődésű cselekmények között az ilyen tevékenységre uszító nyilvános provokáció, valamint a terrorista jellegű kiképzés és toborzás is helyet kap. Utóbbi kettő ugyanakkor nem kötelező jellegű, ezt a tagállamok saját belátásuk szerint minősíthetik büntetendő cselekménynek.

A törvény határozottan kimondja, hogy az új rendelkezéseket semmilyen esetben nem használhatják fel a sajtó- és szólásszabadság korlátozására - ezzel a kitétellel nyilván a különböző jogvédő csoportok egyetértését igyekeznek garantálni, elkerülve a nagyobb összeütközést. Mindazonáltal valamilyen megoldást nyújtanak az egyre terjedő internetes propagandával és a szervezett kapcsolatrendszerek kiépítésével szemben, amely eddig többnyire zavartalanul folyt a világhálón.

A törvény életbe lépése előtt az egyes parlamentek feladata megvitatni azt, majd ezt követően az illetékes miniszter által történő megerősítés után jöhet a végső döntés
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
remark  
2008. ápr. 23. 09:03 | galéria | válasz | #24
Azt ertem mit kell csinalni, csak meglepodtem hogy van ilyen filter a youtube-on. Nem talalkoztam meg vele.
Nezhetjuk a dolgot ugy is, hogy ahhoz hogy a "kenyesebb" temaju klipeket megnezd, meg kell adnod hogy ki vagy. A dolog ebben a megkozelitesben mar nem tetszik.
Ronny  
2008. ápr. 22. 14:47 | galéria | válasz | #23
nemzeti=biológia és történelmi alapon kialakúlt közösségek. Nagyon egyszerű a megoldás. Vissza kell állítani a 45 előtti állapotokat, tehát a bevándorlók visszamennek oda ahonnan jöttek, ezzel a terrorizmusnak és a gettóknak vége is. A politikai rendszer meg az 19. századi amerikaihoz hasonlíthatna.

A zsidó kérdés nagyon kényes, sajnos nincs rá megoldás. Ők az Új Világrend "kápói", ahogy Okkultist találóan megfogalmazta a másik topikban. Talán annyival nagyobb arányban vannak közöttük kártékony egyedek, mint amennyivel nagyobb arányban részesülnek a nemzeti vagyonból(Amerikában ez 2.5%/40%).

Egyenlőre képtelenség kiszűrni a cionfasisztákat, az egész történelmük hemzseg a látszólagos áttérésektől(.

Crypto-judaism
2008. ápr. 22. 14:16 | válasz | #22
Regisztrálni kell a youtube-on, meg kell adni pár adatot (pld születési idő) mert csak 18 éven felüliek számára elérhető tartalom. (Tehát kemény anyag)
Hogy mit adsz meg születési időnek az persze mindegy...
remark  
2008. ápr. 22. 13:14 | galéria | válasz | #21
Ez milyen újfajta móka? (Nekem, csecsemõnek, új.)

"This video or group may contain content that is inappropriate for some users, as flagged by YouTube's user community.
To view this video or group, please verify you are 18 or older by logging in or signing up."
2008. ápr. 22. 12:03 | válasz | #20
Akarjátok látni milyen az a "terrorizmus"?
Ilyen
Meg ilyen
Meg ez is
Nem hallottam, hogy a mélyen tisztelt Sólyom László köztársasági elnökünk felemelte volna szavát a népirtás ellen amikor Izraelbe látogatott.
Ugyanezen Sólyom Úr kifejezte szolidaritását az "antifasiszta" tüntetőkkel...

Persze, persze, megtanultam ám a leckét a kanálismédiából:
Az elnyomás ellen küzdők mindíg "terrorista csőcselék".
remark  
2008. ápr. 22. 09:06 | galéria | válasz | #19
Nem igy ertettem, de sebaj. Meg egyszer utoljara megprobalom leirni, kicsit pontosabban fogalmazva:
Hogy ha ez ami a zsidosaggal tortent tulajdonkeppen csak megerositette azokat akik ellen te valojaban harcolsz*, akkor mi ertelme van ujra ugyanehhez a taktikahoz nyulni?
Sot, halkan megjegyzem, hogy mivel ami tortent a zsidosaggal, az ennyire megerositette azokat akikrol most szerintem valojaban beszelunk, en ugy gondolom, hogy ezek tudatosan tereltek az esemenyeket azon iranyba hogy vegul bekovetkezett a holokauszt. (Mar igy is tul konkretan fogalmaztam. A tobbit remelem ide tudod gondolni.)

________
*
1) Igen, meg mindig azt allitom hogy te nem a zsidosag ellen harcolsz, csak azt hiszed hogy azok ellen harcolsz.
2) Tehat ami tortent, az pontosan az ellenkezo hatast valtotta ki. Egyesek megprobaltak visszaszerezni sajat eletuket, es ekozben sikeresen meg nagyobb rabszolgat csinaltak magukbol. Ez var rank is, ne essunk ugyanebbe a hibaba.
2008. ápr. 22. 01:12 | válasz | #18
ha pedig engem kérdezel akkor ki se jöttek belőle, vagy legfejjebb füst formályában
2008. ápr. 22. 01:09 | válasz | #17
így van nem véletlenül készítettek már egyszer hollókosztot ezekből és most sem véletlenül fognak.
2008. ápr. 21. 18:39 | válasz | #16
Gyarmati függésben lévő országokban a benszülöttek lázadását terrorizmusnak nevezzük.
Ez vár mi ránk is. Vagy ha nem akkor Magyarország megszűnik létezni.
Amit ellenségeink nem értek el ezer év alatt most megvalósul és még tapsikolnunk is kell hozzá. Magyarország 1000 éves fennállás után mint állam megszünt létezni, mert az ország sorsáról már nem a magyar nép dönt, hiszen őt a 'Magyar Parlamentben' SENKI SEM KÉPVISELI.
Olyanok leszünk saját országunkban mint a tibetiek Kínában. Elnyomott nép, aki annak is örül ha gazdái életben hagyják.
Köszönjük neked EURÓPA, hogy a gyarmatod lehetünk! Meg sem érdemlünk ilyen kegyet...
2008. ápr. 21. 17:52 | válasz | #15
Szerintem az alltalanos terrorveszelyhez 99.99% azert van kozunk, mert EU es NATO tagok lettunk, illetve szemely es teher szallito jarmuveink olyan orszagokba kozlekednek melyek "rosz fat tettek a tuzre" a Kozel-Keleteten.
A maradek 0.01% aki kolat ker a tuszokert cserebe, meg bankot rabol (gondolom mostmar ok sem bankrablok hanem terroristak).
Velemenyem szerint: Hideghaboru II.
Van egy nagy barmilyen temara rahuzhato vizes lepedo valamint egy rakas illetekes akik valogatnak a temak kozott (halkan megjegyzem: szorhatjak a penz mint a szemetet)
Mai hir is lehetne: Nagy bummm van keszuloben! Egy internetes fekete lyukbol erkezett anonim email alapjan megallapittuk, hogy varato valami.

Kivetel persze mindig van, es nagyon orulok a meghiusitott terrorcselekmenyeknek legyen az barhol a vilagban, csak nem kellene visszaelni ezzel a fogalommal.
duke  
2008. ápr. 21. 17:34 | válasz | #14
"Az EU az internetes terrorizmus ellen"
Huu mindjart felrobbantom a websitejukat,meg ruuteruket, akkor aztan mondhatjak,hogy mocskos terroristak.
remark  
2008. ápr. 21. 16:35 | galéria | válasz | #13
"...lecsót csinál az ilyen férgekből..."

Volt mar ilyen. Es ha engem kerdezel, jol jottek ki belole... Hogy ez most veletlen muve-e vagy sem? En hajlok a dolgokrol ugy gondolkodni, hogy mindennek van oka, es semmi sincs veletlenul... ;-|
2008. ápr. 21. 16:21 | válasz | #12
ez mind szép és jó, de azért mégsem az én szüleim végezték a gázkamrákban és akié ott végezte, _talán_ , _elképzelhetőleg_, netalántán _véletlenül_ neaggyisten, egy ilyen népsanyargató cionista szektának volt a tagja akik vámpírok és szívják a nép a sok tisztességes ember vérét akiknél előbb-utóbb betellik a pohár és lecsót csinál az ilyen férgekből.
2008. ápr. 21. 16:16 | válasz | #11
ja , akkor mindjárt más ! akkor viszont megkövetem .
remark  
2008. ápr. 21. 16:13 | galéria | válasz | #10
Nem azert irok mert barmiben is egyetertek veled.

De amire te gondolsz, hogy, ujra divatba jon, az nem "divatba fog jonni" hanem mar megtortent. Csak eppen nem ugy ahogy te gondolod. Van olyan demokratikusnak tartott orszag ma is amely igazabol nemzeti szocialista (=naci). Jo az nekunk/nekik? Nem hiszem.
Ebbol is latszik hogy barmit felhasznalnak ellened, meg ezt is (a nemzeti szocializmust), ami eredetileg pont hogy _latszolag_ "ellenuk" lepett volna fel. De te nem tanulsz (es mi sem tanulunk). (Mert pl. hol is keresi az ember utoljara a "vampirt"? Hat a "vampirvadaszok" kozott...)
Es Giorgio Agamben is a #6-os linkben olvashatok alapjan a "nemzeti allam"-ban latja a megoldast. (Remelem ez csak a rovid osszefoglalo hibaja hogy igy lattatja, mert egyebkent jo az az iras.)
Volt mar nemzeti-ez meg nemzeti-az mar nem egyszer. Es kozben talan a vilag rendje mas volt? Nem. Akkor meg most ki kepzeli azt hogy a "nemzeti"-tol barmi is jobb lesz?

Es igy van az, hogy a problemarol magarol kozben meg egy arva szo sem esik...
2008. ápr. 21. 16:09 | válasz | #9
Nem gondolod, hogy amergin a #4es hozzászólását iróniával írta?
2008. ápr. 21. 15:50 | válasz | #8
ennek az úriembernek most inkább nem írom le a nevét, inkább csak annyit mondanék róla, hogy amolyan szép divatos fekete kockabajuszt viselt amilyen manapság újra divatba fog jönni.. mintegy nosztalgiaképpen..
2008. ápr. 21. 15:44 | válasz | #7
csak utólag nehogy a te és a hozzád hasollók pampogjanak kárkalanításér (mert a f*tykösöd az már biztos hogy így is meg lett kezdve) vagy kárPÓTlásért (mert amilyen kicsike nyilván azért vágatod, hogy ne ez ne tűnjön fel) mert a végén még kihalsz, mert a 6ezer éves történelmeddel se tudtad benépesíteni a közelkeletet, sőt egy ember és egy eszme is képes volt belőled 6 milliót elfüstölni.

2008. ápr. 21. 14:02 | válasz | #6
"Azzá lettünk akiktől óvtak a szüleink"
2008. ápr. 21. 13:36 | válasz | #5
Ez az Európai Egyesült Államok kezd egyre jobban tetszeni. Van kiktől tanulni...
2008. ápr. 21. 13:08 | válasz | #4
Nekünk vannak történelmi tapasztalataink arról amikor egy korrekt rendszer ellen mocskos terroristák ágálnak és meg akarják azt dönteni.
Példák:

1. Petőfi és bandája a törvényes rend ellen uszított 1848-ban, a felheccelt tömeggel ún. "forradalmat" csináltak.

2. 1956-ban a csőcselék ismét zavargásokra ragadtatta magát és terrorista cselekményeket követett el a demokratikusan megválasztott törvényes államrend ellen.

3. 2006. október 23-án a csőcselék ismét zavargásokra ragadtatta magát és terrorista cselekményeket követett el a demokratikusan megválasztott törvényes államrend ellen.

Az egyetlen módszer az ilyen esetekben: LÖVETNI!!!
2008. ápr. 21. 13:01 | válasz | #3
"a helyi terrorista elemek bátorítására és mozgósítására is használatos - betöltve ezzel egy virtuális kiképzőtábor szerepét" = CS LAN Party? :)
Úgy tűnik, még mindig túl sokan nyomják azt a jó kis gammát. :) Persze, gyorsan hozzá is teszem, hogy a terrorizmus egyáltalán nem egy vicces dolog, nagyon is szomorú/elkeserítő a jelenléte, s már nagyon rá kéne lépni a szemét barbár tökökre. :(
NEXUS6  
2008. ápr. 21. 12:10 | galéria | válasz | #2
Úgy hallottam a terroristák közlekedési eszközöket is használnak (ugye nem csak repülővel utaznak), szal előre a taxis/békávé/motoros terrorizmus visszaszorításáért! Sőt hipermarketekben vásárolnak, ezért jelentős erőfeszítés kellene tenni a madarasteszkós terrorizmus visszaszorítására is!

Egy sima kémiakönyvből ki tudja nézni magának az emberke, hogy mit vegyen a drogériában, milyen műtrágyát rendeljen a gazdabótból.
Az hogy a kémiakönyvek fenn vannak a neten, az a XXI. szd-ban már csak így műxik. Valamiből készülni kell a vizsgákra.
;)
Kaadi  
2008. ápr. 21. 11:49 | válasz | #1
One man's terrorist is another man's freedom fighter.