Eladná a Skype-ot az eBay
2008. április 20. 13:11, vasárnap
Bár a platform minden eddiginél több bevételt hozott az aukciós portál gazdáinak, mégis az újraértékesítésen gondolkodnak, ha nem tudják megfelelően beilleszteni a szoftvert a cég portfóliójába.

Hirdetés

Az esetleges változásokról John Donahoe, az eBay múlt hónapban bevetett új vezérigazgatója beszélt a Financial Times munkatársának, megemlítve azt a lehetőséget, miszerint amennyiben nem sikerül megfelelő módon társítani a VoIP-szoftvert a többi szolgáltatáshoz, nem nagyon marad indokuk annak megtartására. A Skype tehát ismét elkelhet, azt még nem tudni, mikor, hogyan és milyen feltételekkel.

Érdekes módon a platform piaci eredményei ezúttal nem igazán számítanak. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy a Skype az első negyedévben minden eddiginél több bevételt, egészen pontosan 126 millió dollárt hozott a konyhára, amivel 61 százalékkal javította meg az egy évvel korábbi teljesítményét. A becslések szerint idén összesen 500 millió dollárra is szert tehetnek a tulajdonosok, miközben az eBay maga 24 százalékkal javított ugyanezen időszak alatt, teljes bevétele pedig meghaladta a 2,19 milliárd amerikai dollárt. A tiszta profitot 460 millióra teszik, ez szintén tekintélyes, 22 százalékos javulást jelent.

A kérdés azonban ennek ellenére megmarad: mit kezdjenek a Skype platformmal, amelyet 2005-ben még 2,5 milliárdért vásároltak fel? Várakozásuk szerint az év végére már többet tudnak az esélyekről, bár arról nem árultak el részleteket, hogy kinek adnák el a leánycéget, illetve hogy ez mennyiben befolyásolná a kapcsolódó fejlesztéseket. Előfordulhat, hogy találnak valamilyen megoldást a meglévő szolgáltatások jobb párosítására, ami valószínűleg újabb, az aukciós oldalhoz kapcsolódó funkciók megjelenését jelentené a szoftverben.

A vállalat háza táján az illetékek tervezett emelése kavart vihart, amire válaszul néhány eladó megpróbálta bojkottálni az aukciókat. A kezdeti enyhe visszaesést azonban a helyzet helyreállása követte, így az akció kudarcot vallott és a cégnek nem kell tartania a bevételek csökkenésétől.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. ápr. 22. 12:26 | válasz | #8
> Érdekes, hogy nemrég még a rendőrök panaszkodtak, hogy a skype hívások lehallgatása nagyon nagy problémát okoz számukra.

Ti pedig elhiszitek. A szamitogepen folytatott tevekenysegeket nem egy kivalasztott szoftver (pl. Skype) feltoresevel vagy vallalat kozremukedesevel hajtjak vegre, hanem a szondaztatni szandekozott gepre kemszofvert telepitenek, rend szerint szemelyesen, a felhasznalo tudta nelkul. (gondolom ezt nem kell reszleteznem)

Azon meg el kell gondolkodni, hogy a mediaban olvasott, hallott hirekbol kik huznak hasznot. Pl, hogy ilyen kamuhireket irkalnak, hogy a "Skype-ot nem lehet le hallgatni" es, hogy "azt a kutyafajat, de csunya dolog ez" kinek kedvez, netan kinek a zsebebe tesz penzt? Ugye a Skype penzt nyer, a nemet rendorseg meg egy sereg naiv hulyet akik (nem feltetlenul bunozok) rabuknak a Skype-ra es vigan le is hallgatjak oket a Skype-tol ugye teljesen fuggetlen kemszoftverrel, ha nem hozzaertok, figyelmesek es nem szigoruak a sajat szamitogepeik felugyeleteben - akar sajat magukkal szemben is.

Kerlek benneteket emberek, olvassatok mar a sorok kozt vegre amikor egy hirt az orrotok ele dobnak es ketelkedjetek mar a hitelessegeben mindennek! Amig mindenki habozas nelkul raharap mindenre amit az orra ele hajitanak addig ugy jatszanak velunk tobbezer ev hatalmi gyakorlatait rutinszeruen alkalmazo erdekcsoportok mint macska az egerrel.
Laslow  
2008. ápr. 21. 15:57 | válasz | #7
Én alig pár napja vagyok csak Skype-használó, és kizárólag szövegátvitelre használom. Ami tetszik benne, az a konferenciabeszélgetés lehetősége, ami pedig nem, az úgy általában a kliens. Felőlem mehet a süllyesztőbe, nincs szükség ennyi IM-re. Egy kellene csak, de az letisztult, egyszerű felülettel, nem pedig 230 féle grafikus, mozgó szmájlival. Nekem.
tar86  
2008. ápr. 21. 15:24 | válasz | #6
Ha a Skype nem hajlandó csökkenteni a díjait, akkor el fog tűnní a sűlyesztőben. Csak rugalmas üzletpolitikával kapaszkodhat meg, ugyanis hemzsegnek a találékony konkurensek. Nálam jelenleg a NONOH a nyerő. 10 €= 120 szabadnap, ezen belül, hetente 3óra szabad beszélgetés a vezetékes irányába. Az Amerikai mobil ingyenes, a hazai kb 32Ft.
2008. ápr. 21. 09:51 | válasz | #5
A Skype is eléggé elkanászodott az áraival, a Voip*-al olcsóbban kijövök. Régen (két éve) volt minőségi különbség, mára ez eltűnt.
MrImy  
2008. ápr. 21. 09:30 | válasz | #4
Érdekes, hogy nemrég még a rendőrök panaszkodtak, hogy a skype hívások lehallgatása nagyon nagy problémát okoz számukra. Nem lehet, hogy most erre az eladásra azért kerül sor, hogy az új tulajdonos ne hozzon "szégyent" az eBayre különböző összefonódások miatt? Amúgy meg nem vagyok pénzügyi szakember, de még azok között is a legnagyobb luzer addig fejné ameddig lehet. ...szerintem.
nothes   1 db büntetőpont 
2008. ápr. 21. 06:54 | válasz | #3
Hogy megvegyék és leépítsék?
Petka  
2008. ápr. 21. 00:12 | galéria | válasz | #2
Mindkettőnek van már saját csevegőprogramja. Miért kéne nekik másik?
2008. ápr. 20. 23:41 | válasz | #1
Lehetseges vevok: MS, Google ?