Érkezőben a Windows XP SP3
2008. április 17. 15:32, Csütörtök
Némi csúszás után, a hónap végén lesz elérhető a Windows XP utolsó javítócsomagja, amely az eddig megjelent javításokat tartalmazza. A Vista háza táján eközben az Upgrade változatok körüli trükkök feszítik a húrokat.

Hirdetés

Ahogy azt a szoftvercég márciusban ígérte, a hónap végére végre valóban megjelenik az XP harmadik, egyben utolsó javítócsomagja, amely azonban nagy újításokat nem hoz magával. A Neowin által megszerzett hivatalos menetrend tartalmazza a fontosabb állomásokat, amelyek azt jelzik, hogy az egyes platformokon pontosan mikor is lesz elérhető a frissítés.

Ahogy az a listából jól kitűnik, a támogatás már most elérhető, ám elsőként az OEM-gyártók, a Volume License keretében egyszerre több példányt vásárló vállalatok, valamint a Connect, az MSDN, illetve a TechNet portálok előfizetői tehetik majd rá a kezüket a javítócsomagra, mégpedig a jövő héten, április 21-én. Egy hétre rá, április 29-én a Microsoft Update, Windows Update, valamint a Download Center szolgáltatásán keresztül is letölthető lesz az SP3, az automatikus frissítések azonban csak június 10-től lesznek érvényesek, vagyis aki nem hajlandó kézzel elindítani a folyamatot, annak további másfél hónapot várnia kell a "nagy eseményre".

Ennél talán fontosabb végignézni, hogy a Vista operációs rendszer Upgrade változatai körüli felhajtás milyen visszhangokat váltott ki a szoftvercég oldaláról. Fontos tudnunk, hogy az elmúlt hetekben nyert megerősítést az a vélemény, miszerint még a Vista SP1 is meghagyja a kiskaput azok számára, akik a meglévő szoftver frissítésére, az arról történő váltásra használt verziókat szeretnék egy lecsupaszított háttértárolóra telepíteni. Az Upgrade változatokat ugyanis erre szánták, az alacsonyabb ár is annak köszönhető, hogy feltételezi egy meglévő, korábbi verzió (legális példányának) jelenlétét.

A trükközni hajlamos felhasználók azonban rájöttek, hogy az eljárás megkerülhető, és bármelyik Upgrade csomagot egy még szűz gépre is feltelepíthetik, ahogy azt ebből a részletes leírásból is megtudhatjuk. A kiskaput használók arra számítottak, hogy az első javítócsomag bezárja ezt a kiskaput, ám az első tesztelések révén kiderült, hogy nem ez a helyzet, amit néhányan úgy magyaráznak, hogy a Microsoft maga döntött így, ezzel is igyekezvén növelni a Vista népszerűségét.

A szoftvercég részéről Eric Ligman reagált, kifejtve azon véleményét, miszerint az ily módon trükköző felhasználók bűnözőnek minősülnek, jó részük pedig nincs tisztában azzal, miről beszél. Minden formában elítélik az eredeti példány hiánya ellenére történő telepítést, arra hivatkozva, hogy az esetleges félreértések nem a licenc leírásának esetleges hiányosságai, hanem a szaksajtó szándékos félrevezetése miatt következhetnek be.
Kapcsolódó linkek
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
god25  
2008. ápr. 21. 08:57 | válasz erre | #34
Ubuntu 8.4 három nap múlva. Jah, Free! :D ubuntu.hu
Megrendelhető (Free): UBUNTU
Kiszállítási díj: Free
Használai díj: Free
god25  
2008. ápr. 21. 08:54 | válasz erre | #33
Hehe. A végén ingyen fogják, szórni. Valaki vegye má' meg ezt a xart! :)
2008. ápr. 18. 20:51 | válasz erre | #32
Az egy dolog. Tudatosan nem állítják meg teljesen a Windows warezolását, mert nem akarnak sok "ügyfelet" veszíteni. De kérdem én: ebben a (még!) Windowstól függő mai világban meg lehetne tenni. De a későbbiekben visszaütne, szóval tudják mégiscsak mit csinálnak.
2008. ápr. 18. 18:11 | válasz erre | #31
kimondta hogy nincs benne az ie7? Része a sp3 javitócsomagnak.
KLT  
2008. ápr. 18. 17:03 | válasz erre | #30
"Mivel direkt nem verik vissza teljesen a warezt és még meg is hagyják a kiskapukat, akkor meg ne fröcsögjenek itt. "

Annyira másképp gondolkodnak, hogy azt mi a magyar agyunkkal sose fogjuk megérteni. ://
2008. ápr. 18. 10:23 | válasz erre | #29
arrakistor:
Az sincs előírva, hogy használt laptop vásárlásakor ellenőrizned kell az eredetét, de ha lopott laptopot veszel, akkor könnyen állhat az orgazdaság.
(Ha a licenszfeltételeket nem tudatosan szeged meg, akkor is megszeged. Persze attól még az nem lesz bűncselekmény.)
2008. ápr. 18. 08:56 | galéria | válasz erre | #28
can't wait
2008. ápr. 18. 08:48 | válasz erre | #27
szerintem perfect :)
Haggyátok rá úgyse lehet meggyőzni semmiről sem ;) Tiszta összeesküvés elmélet.
2008. ápr. 18. 05:32 | válasz erre | #26
Kivonat:
-az MS mindenkit megfigyel, ennek egyik bűnös eszköze a .NET Framework
-Az előbb említett gaz kódhalmaz (programcsomag!) fél gigabyteon terpeszkedik
-IE7 nélkül mit sem ér az SP3, meg egyébként is, IE egy 0, mert mindig bejön a vírus warezoldalakon
Azthiszem, nem felejtettem ki semmit:)
2008. ápr. 18. 04:34 | válasz erre | #25
Ebbol a hozzaszolasok nem sokat ertettem.
MerlinW   2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. ápr. 18. 02:18 | galéria | válasz erre | #24
"simán hivatkozhat arra, hogy ő nem is tudta milyen operációs rendszer van a gépén"

Ugye szól az ige, miszerint "a törvények nem ismerete, nem ment fel a törvények alól"
DjDano  
2008. ápr. 18. 01:24 | válasz erre | #23
Na ez a hozzászólás a tökéletes hülyeség mintaképe...
2008. ápr. 18. 00:32 | válasz erre | #22
tkp. ha így tennék az ügyész először körberöhögne majd finoman felhívná a figyelmemet, hogyha sokáig lököm még a sódert akkor hivatalos közeg zaklatásáért fog feljelenteni ami már sokkal súlyosabb vétség.
2008. ápr. 18. 00:26 | válasz erre | #21
... túl azon hogy erre nincs a rendőrségnek kapacitása az ilyen piszlicsáré ügyekre meg 20ezer forintot sem meghaladó sikkasztásokra (gondolok itt pl.: a kalóz windows xp-re amiből jelenleg a legtöbb van) még akkor sem ha 100%-os bizonyítékuk lenne, vagy neaggyisten én mennék be feljelenteni saját magam
2008. ápr. 18. 00:12 | válasz erre | #20
de pont aszondom, hogy erre nincs törvény. mármint hogy a gép megvásárlásakor köteles volnék én, mint lúzerjúzer átnézni a gépet hogy tartalmaz-e illegális szoftvert avagy sem. mert nem is vagyok köteles tudni hogy mi az egyáltalán, vagy hogy eszik-e vagy isszák, vagy hogy egyáltalán...

az illegális program a gépemen való puszta ténye, ugyan bűncselekmény, de a rendőrség kénytelen lesz engem nem, mint gyanúsítottat, hanem, mint tanút kihallgatni és ismeretlen tettes ellen eljárást indítványozni, ha én letagadom, hogy én telepítettem rá a számítógépre... bizonyíték hiányában pedig ejteni is fogják az ügyet, mert azt soha az életbe nem fogják tudni bebizonyítani, hogy ki tette fel , vagy rábizonyítani bárkire is hogy márpedig ő telepítette fel. gondolok itt akár az előző tulajra, vagy akár a second-hand boltra..
2008. ápr. 18. 00:03 | válasz erre | #19
be is b*szna ha egy testvérek között is 4-500 megás programcsomagot kotlana a lúzer gépére, mert hogy én nem fogom ezt a tökéletesített trójai megfigyelőrencert a gépemre feltenni az is hót ziher..
És ha nem tartalmazza a hőn áhított, meg hűdebisztonságos IE7-et sem akkor meg mi a lóf*sznak egyáltalán feltenni a gépre, mikor az IE6-ra már 5 évvel ezelőtt is volt olyan webes vírus hogy elég volt felmenni a seriall.com-ra vagy egy hasolló crack site-ra és AKÁRMILYEN IE beállítás és akármilyen víruskereső mellett < 3 másodperc alatt trójai vírusos lett a gépem, amit utána csak kínkeservvel kézzel tudtam kiszedni a redzsisztriből live-cd-s windowssal..
2008. ápr. 17. 21:59 | válasz erre | #18
haszonlitanam = hasonlitanam
2008. ápr. 17. 21:57 | válasz erre | #17
Azert a .net frameworkot nem haszonlitanam ket (radasul alternativakkal rendelkezo) egyszeru felhasznaloi programhoz....
2008. ápr. 17. 21:08 | válasz erre | #16
Erősen kétlem, WMP11 és IE7 sem kerül bele...
2008. ápr. 17. 20:37 | válasz erre | #15
Ez mar tartalmazni fogja vegre a .net 3.5-ot?
2008. ápr. 17. 20:26 | válasz erre | #14
Ja és ami még vicc, hogy főleg erős gépen látszik, hogy lassabb.
Vagyis ha régebbi (2-3 éves) géped van azért szívsz, ha a legújabb cuccok vannak benne akkor meg azért..
2008. ápr. 17. 20:24 | válasz erre | #13
Csaba42:

Gyorsabb, de továbbra is szánalmas. Gyorsabb az sp1 nélküli verzióhoz, de lassabb, mint az xp.
Amúgy a Ms is kiadott egy közleményt az sp1 megjelenésével egy időben, hogy az sp _nem_nagyon_ ront a kompatibilitáson, meg a sebességen. Csak kicsit. És még kérded, miért nem nagy durranás, ha _kicsit_ gyorsabb az előző saját változatához képest?
LOL
2008. ápr. 17. 19:53 | válasz erre | #12
És téged sem: nem azt írtam, hogy az SP1 által sokkal kisebb lett a Vista sebessége/erőforrásigénye? Nézd meg újra! (Értelemszerűen ez főkként 1 GB, vagy annál kevesebb RAM esetén érzékelhető.)
2008. ápr. 17. 19:33 | válasz erre | #11
csaba,téged sem az eszedért fognak ellopni. :)
polemius a sebbeség/erőforrásfelhasználásra gondolt.
és azért valljuk be elég gépigényes a vista. Én még egy ideig maradok az xp-n :)
ha majd rákényszerülök hogy ujrarakjam a gépem akkor kiprobálom egy linux diszprúzió társaságában :)
2008. ápr. 17. 18:58 | válasz erre | #10
Inkább fordítva:

"Azért ez nem olyan nagy durranás..."
Már miért ne lenne nagy durranás?! Pl. az NFS PS-ben SP1 előtt eltartott egy jó ideig a kilépés, míg utána pár sec alatt az asztalon ténykedhet az ember. Ez nem nagy durranás???
2008. ápr. 17. 18:54 | válasz erre | #9
A törvények nem ismerete nem mentesít a büntetés alól.
smv  
2008. ápr. 17. 18:20 | válasz erre | #8
Ugye csak megjátszod az értetlent?
2008. ápr. 17. 18:17 | válasz erre | #7
Ennél az "upgrade-trükközésnél" nagyobb baromságot keresve sem lehetne találni. Fizet az Upgrade verzióért, aztán mégis illegálisan használja, mert nincs frissítési alapja... Akkor meg minek adott ki egyáltalán pénzt?
JL666  
2008. ápr. 17. 18:13 | válasz erre | #6
miért? átlépte?! ehehe
2008. ápr. 17. 18:03 | válasz erre | #5
LOL, téged sem az eszedért fognak ellopni. És ha nem nagy durranás, akkor mi van? Az a lényeg, hogy gyorsabb lett az OpRendszer működése, s ez már önmagában is üdvözölendő.

Bár akkor a te szavaiddal élve az sem volt sosem nagy durranás, amikor a hardware-k gyorsultak, pl. mikor a proci órajele átlépte a 1 GHz-es álomhatárt.
2008. ápr. 17. 17:39 | válasz erre | #4
Miért lenne valaki bűnöző azért mert hamis windows van a gépén??

simán hivatkozhat arra, hogy ő nem is tudta milyen operációs rendszer van a gépén, vagy hogy egyáltalán nem is tudja mi az az operációs rendszer, csak vett egy gépet.

azt nem írja elő semmilyen törvény hogy bárki vagy mindenki köteles átnézni milyen szoftver van a másodkézből vett számítógépén...
2008. ápr. 17. 17:28 | válasz erre | #3
Pedig jó lenne egy normális másolásvédelem a windowsnak, ezzel is növelnék a linux népszerűségét, habár régebben az internet explorer 7 sem ment fel hamis windowsokra, aztán később meg igen, mert (emiatt is) nőtt az opera és a firefox népszerűsége.
2008. ápr. 17. 16:33 | válasz erre | #2
"most meg gyorsult is"

Azért ez nem olyan nagy durranás, tekintve az eredeti teljesítményt. :D
2008. ápr. 17. 16:23 | válasz erre | #1
"A szoftvercég részéről Eric Ligman reagált, kifejtve azon véleményét, miszerint az ily módon trükköző felhasználók bűnözőnek minősülnek...."

Na, azért ne ítéljenek elhamarkodottan. Mivel direkt nem verik vissza teljesen a warezt és még meg is hagyják a kiskapukat, akkor meg ne fröcsögjenek itt. Bár ha van egy kis eszük, nem is fogják népszerűsítés miatt.

Én jelenleg az SP3 v5503-at használom XPhez és kíváló! Igaz angol OShez jó csak még, de ez kit érdekel? Jó! Öcsém Vista Ultimate-hez tette fel az SP1et és nagyon jó. Sokat gyorsult a gépe, mintha 1GBról másfélre bővítette volna. Eddig is stabil OS volt a Vista, most meg gyorsult is.