Elrajtolt a második Eee PC
2008. április 16. 18:25, szerda
Alig hat hónappal az eredeti sorozat megjelenése után máris itt a második generáció, amely több szempontból előrelépést jelent az elődökhöz képest. A meglévő készülékek eközben TV-tunerrel egészültek ki.

Hirdetés

A jelek szerint az Asus mindent elkövet, hogy az olcsó készülékek szegmensében elfoglalt előkelő pozícióját megőrizze, az egyre szaporodó konkurensek felbukkanása ellenére is. Ennek érdekében máris bemutatták a második generációt, amely elsősorban hardveres előnyöket kínál: az Eee PC 900 már 8,9 hüvelykes kijelzőt kapott, amely 1024x600 pixeles felbontást támogat, a háttértároló méretét 12, illetve 20 GB-ra növelték, a memória 1 GB DDR2, a készülék pedig 1,3 megapixeles webkamerával egészül ki.

A központi processzor továbbra is az Intel Celeron M sorozatból kerül ki, vagyis még várni kell a Silverthorne, más néven Atom chipek megjelenésére, igaz erre még idén sor kerül majd. Kétségkívül fontos, hogy a támogatott operációs rendszerek listáján a Linux mellett immár megjelent a Windows XP is, ennek telepítése esetén az eredetileg beépített 4 GB-os SSD-háttértárolót egy 8 GB-os, külsőleg csatlakoztathatóval egészítik ki, hogy kellő tárhely maradjon a külső programok számára is. A beszámolók szerint Hong Kongban már kaphatók az új változatok, mégpedig 500 dolláros áron, egy hónapon belül pedig minden más régióban is felbukkannak az új jövevények.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az Asus eközben érdekes kiegészítéssel szolgált a meglévő változatokhoz, amely a sorozat népszerűségét hivatott növelni. Ez nem más, mint az USB TV-tunerek egész sora, amelyek csatlakoztatása és felhasználása a Linuxra írt szoftveres meghajtók frissítése révén vált elérhetővé. A cég saját, My Cinema U3100 sorozatába tartozó Mini DVD-T és DMB-TH tunerei a hírek szerint a H.264 dekódolásán kívül mindennel megbirkóznak, így egyedül a nagy felbontású tartalmakról kell lemondanunk az olcsó laptopon.

Szakértők szerint várhatóan a többi gyártó is hasonló megoldásokkal igyekszik majd népszerűbbé varázsolni saját készülékeit, így a hamarosan megjelenő riválisok sem maradnak "csupaszon".
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. ápr. 17. 11:35 | válasz | #31
kvp:
Ha nem ragaszkodsz az x86 procihoz, akkor ott lesz az Openmoko Freerunner. Arra dughatsz usb-n bármit (bill, monitor}, és linux lesz rajta szóval sok mindent gyorsan portolni lehet rá.
kvp  
2008. ápr. 17. 10:08 | válasz | #30
"Ha nem kellene az erősebb hardver, akkor ideális lenne az Eee, főleg a mérete miatt. Aki meg a 9"ra panaszkodik, annak azt üzenem hogy most egy 2,4"os pdaról írok, ahol a kijelző harmadát elfoglalja a virtuális billentyűzet. Egy mobil gép legyen kicsi és hordozható. Én inkább a 17-20" notebook kategóriát nem értem..."

Bongeszesre a 7 inch is boven eleg, a 9 meg inkabb. Asus eee-t meg nem sikerult magyarorszagon elfogadhato aron szereznem, de van egy regi toshibam 10 inches, 7 inches vga kijelzovel es az is kenyelmesen hasznalhato. Amikor viszont nem az utcan van az ember, akkor az eee-re is siman ra lehet kotni egy kulso monitort. (mondjuk 1600x1200-as felbontasban) Alapvetoen mobil gepnek egy 8-10 inches tokeletes, aszalra pakolva munkahoz az A4-es (kb. 14 inches) az idealis, a 20 inchesek meg a luggable desktop (szallithato asztali) kategoriaba tartoznak.

ps: Alapvetoen nekem eleg lenne egy pda, ha lenne belole x86 kompatibilis valtozat kulso billentyuzet es monitor portokkal es elfogadhato aron adnak oket. Egy umpc arahoz kepest az eee jo vetel, es meg beepitett billentyuzete is van.
2008. ápr. 17. 09:30 | válasz | #29
Ja, és abszolút nem drága, minimálbérből 220 font körül összejöhet hetente, az Eee meg 250 körül lehet. Egyik haverom a szar notebookját, ami nagy és lasú, 350-ért vette. Mondjuk neki speciálisak az igényei, állandóan pornót néz, ahhoz elég a celeron, a nagy kijelzőn meg biztosan jobb nézni :)
2008. ápr. 17. 09:25 | válasz | #28
Ahol most lakom, ott az első változat asszem 250 fontba kerül, egy jobb 15,4 Asus meg asszem 460 font. Hogy miért veszek Eee helyett normál notebookot? Mert kell a beépített optikai meghajtó, kell az erős proci videoszerkesztéshez, és kell a gpu a játékokhoz. Ha éppen otthon vagyok, majdnem minden nap átmegyek én is KöKi-n :), de ettől függetlenül a használt kinézetű hátizsákomba fogom bepréselni a gépet, nem akarok notebook táskával rohangálni. Ha nem kellene az erősebb hardver, akkor ideális lenne az Eee, főleg a mérete miatt. Aki meg a 9"ra panaszkodik, annak azt üzenem hogy most egy 2,4"os pdaról írok, ahol a kijelző harmadát elfoglalja a virtuális billentyűzet. Egy mobil gép legyen kicsi és hordozható. Én inkább a 17-20" notebook kategóriát nem értem...
qwas  
2008. ápr. 17. 08:11 | válasz | #27
Én sem értem ki vesz ilyet. Olcsó laptopnak drága, laptopnak meg olcsó ugyan de legalább szar. Ha olya 40-50E lenne akkor lenne értelme szerintem.
2008. ápr. 17. 07:32 | válasz | #26
aki ilyet vesz az nem a kökin bajlódik :DD hanem a rózsadombi parkolójának automatikus garázsnyitójával.
2008. ápr. 17. 00:06 | galéria | válasz | #25
SSD-k megbízhatóságát javítsák, az sokat dobna :)
2008. ápr. 16. 23:42 | válasz | #24
Majd lesz az olcsóbb is, a verseny miatt, meg az ssd-k ára is megy szépen lefelé idővel nyilván.
2-300$ körül, a 9"-os kijelzővel musthave kategória lenne itthon is szerintem.
2008. ápr. 16. 23:31 | galéria | válasz | #23
A jobb felső kép csak illusztráció? Mert hogy azon még a régi 7-es kijelző van.
Szerintem jót tett neki a nagyobb képernyő, ezt a hendikepjét ledolgozta, ha nálunk is kapható lesz nemsokkal 500 dolláros ár felett, akkor vevő vagyok rá mindenképpen.
A háttértár nem érdekes, 8giga bőven elég, sőt valszeg a 4 is, mivel erre nem kell 2008as visual studio, vagy videóvágó szoftver :)
Egy nagyobb 16 os SD kártya meg beszerezhető már 20 ezer környékén.
Mynet  
2008. ápr. 16. 23:17 | válasz | #22
Nem mellesleg, simán bevállalnék egy Eee-t. A mérete és súlya miatt elsősorban, amit meg hardverileg tud az bőven elég amire egy könnyű, kicsi hordozható eszköznek kell. Többet tud mint egy pda, viszont kevesebbet mint egy komolyabb noti vagy asztali gép.

Szerintem full jó!
Mynet  
2008. ápr. 16. 23:16 | válasz | #21
Én a hátitatyómba hordom a kis 2,1 kilós HP NC6220-asom, senki meg nem mondja hogy van benne egy laptop is. :D
2008. ápr. 16. 23:11 | válasz | #20
gyenge szar , magyarul
2008. ápr. 16. 23:10 | válasz | #19
nézted a tehnikai részleteit ???
Ronny  
2008. ápr. 16. 23:09 | galéria | válasz | #18
azért örülök, hogy pont ezt a mondatot szúrtátok ki magatoknak:)
Ronny  
2008. ápr. 16. 23:08 | galéria | válasz | #17
ne szórakozzatok már! Bnőmhöz arra mentem minden este és egy laptoptáskával igen kellemetlenül éreztem volna magam...a kis Eee-t bedobod a válltáskádba és senki nem tudja mi van nálad.
2008. ápr. 16. 22:56 | válasz | #16
aki a kökin este 11 után bajlódik, az nem vesz ilyet soha, főleg nem úgy nem, hogy egész európában nem lehet ilyet kapni nemhogy magyarországon.

megfordítás:

aki ilyet vesz, az nem a kökin bajlódik este 11 után.
2008. ápr. 16. 22:38 | válasz | #15
fehér és csillog , szerintem elég feltűnő este 11 után :)
Ronny  
2008. ápr. 16. 21:39 | galéria | válasz | #14
nekem és még sok millió embernek pont az a lényeg, hogy bele tudjam dobni a táskámba és ne szarjam össze magam a súlyától. Az sem utolsó ha a kökin nem egy halál feltünő laptoptáskával kell bajlódni este 11 után.
2008. ápr. 16. 20:45 | válasz | #13
tudom , hordozhatóság , de akkor is ...
2008. ápr. 16. 20:39 | válasz | #12
és miért jó az ha kicsi a kijelzője ?
sokan a 19 inches monitoron se tudják elolvasni a szöveget.
ez a cucc csak parasztvakitás , meg a többi hasonló "olcsó" laptop
Ronny  
2008. ápr. 16. 20:12 | galéria | válasz | #11
miért ne lenne subnoti kategória? A lent linkelt hp egy teljesértékű gép.
nenad  
2008. ápr. 16. 20:02 | galéria | válasz | #10
csakhogy ez nem szubnotesz kategoria, inkabb egy psphez hasonlítanám.
egyébként sem hiszem hogy kihuznák a szelet a szunotesz biznissz alól..
(azoknak a képernyője egyébként is nagyobb)
Ronny  
2008. ápr. 16. 19:27 | galéria | válasz | #9
az a gond, hogy 15,4-es notikat hasonlítasz össze vele. Az ilyen méretü subnotik 3x ennyibe kerülnek.
nenad  
2008. ápr. 16. 19:24 | galéria | válasz | #8
Még egy ütős:
HP 6720s
Microsoft Windows Vista Home Basic operációs rendszer, 15,4" WXGA (1280x800) kijelző, Intel Celeron M530 1,7GHz processzor, 1024 MB memória, 80 GB merevlemez, DVD S-multi optikai meghajtó, WLAN, Intel 950GM
brutto 119,278 Ft..
nenad  
2008. ápr. 16. 19:22 | galéria | válasz | #7
már nem azért 500 dollárért magyarorszégon is lehet jó laptopot venni...
pl
Acer Aspire 5310
Toshiba Satellite L40
MSI VR601X
Asus X51H
stb, mind 15,4 es.
Szeritem egyeltalán nem éri meg, 300-350 nem többet.
Ronny  
2008. ápr. 16. 19:17 | galéria | válasz | #6
az ecs meg a jövő zenéje, de év végére elég szép verseny alakulhat ki.
pex  
2008. ápr. 16. 19:00 | válasz | #5
A regi 7colosba raktak plusz 8G vinyot, az uj 8.9 colost pedig 12 es 20G-s hattertarral lehet venni.
everex cloudbook max, ecs g10L ... mind jobban nez ki. Es itt meg van rengeteg:
http://umpcportal.com
barii  
2008. ápr. 16. 18:54 | válasz | #4
veleki tudja, hova lett a hangszóró?
barii  
2008. ápr. 16. 18:52 | válasz | #3
"a háttértároló méretét 12, illetve 20 GB-ra növelték"

"ennek telepítése esetén az eredetileg beépített 4 GB-os SSD-háttértárolót egy 8 GB-os, külsőleg csatlakoztathatóval egészítik ki"

na most akkor hogy is van ez?

Ronny  
2008. ápr. 16. 18:38 | galéria | válasz | #2
http://www.reghardware.co.uk/2008/04/08/hp_launches_eee_rival/

ez valahogy jobban bejön.

Ronny  
2008. ápr. 16. 18:32 | galéria | válasz | #1
erre már én is beruházom:)