Az SZDSZ és az MDF nem támogatják az internetadót
2008. április 15. 11:24, kedd - Forrás: MTI,SG.hu
Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője jelenlegi formájában nem támogatja az internetet is sújtó kulturális járulék bevezetését. Az MDF szintén elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormányzat ki akarja terjeszteni a kulturális járulékot az internet-szolgáltatókra.

Hirdetés

Kóka János megállapodott az MSZP-frakció vezetésével, hogy halasszák el a törvényjavaslatról szóló általános vita lezárását, hogy maradjon idő az egyeztetések lefolytatására - olvasható a liberális párt közleményében. Mint írták, az egyeztetést követően az SZDSZ törvénymódosítást kezdeményez a parlamentben, a liberális frakció meggyőződése ugyanis, hogy a "kulturális járulék tervezett bevezetése akadályt jelentene a digitális írástudás és internetes kultúra terjedésében". A közleményben az is szerepel, hogy az SZDSZ elnöke felkérte Dióssy Gábort, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkárát, hogy a gazdasági tárca kezdeményezzen egyeztetést az Internet Szolgáltatók Tanácsával és az Informatikai Vállalkozások Szövetségével, és igyekezzenek még ezen a héten konszenzusra jutni a kérdésben.

Pettkó András, az MDF Informatikai kabinetének vezetője a témában megküldött közleményében azt írta: elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormányzat ki akarja terjeszteni a kulturális járulékot az internet-szolgáltatókra is, hiszen két héttel korábban még minden parlamenti erő egyetértett abban, hogy további kedvezmények és új tervek szükségesek az internet-használat bővítése érdekében. Az MSZP az elmúlt hetekben több alkalommal széleskörű egyeztetéseket és adóegyszerűsítést ígért, ezzel szemben a parlament költségvetési, valamint kulturális bizottsága szakmai egyeztetések nélkül fogadta el a törvényjavaslatot - tette hozzá. Az MDF módosító javaslatot nyújt be annak érdekében, hogy ne valósulhasson meg a kormány internetadóval kapcsolatos átgondolatlan és káros elképzelése - írta Pettkó András.

Az Országgyűlés kedd délután folytatja le a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvényjavaslat általános vitáját, amelynek egyik legvitatottabb része, hogy valamennyi internet hozzáférési szolgáltatás árbevétele után 0,8 százalék kulturális járulékot kell fizetniük az internet-szolgáltatóknak. A tervek ellen minden jelentős ágazati szervezet tiltakozott, Alternatív Távközlési Szolgáltatók Egyesülete , az IVSZ és a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács is. A lépés összességében több százmillió forintot húzna ki az internetszolgáltatók zsebéből, melyet azok minden bizonnyal áthárítanának az előfizetőkre, egyenként körülbelül 50 forinttal megdrágítva az előfizetéseket.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. ápr. 17. 13:43 | válasz | #57
Szánalmas ez a végső "igaz hogy elbasztuk, de TUTI ti is elbasztátok volna" vergődés. Te gyakorlatilag ezzel azt mondtad, tök mindegy, hogy ki van hatalmon, ami megtörtént, az mindenképp megtörtént volna - hányinger ez a felelősséget másra kenő nyüszítés.
Lehet itt magyarázni a bizonyítványt, hogy deezért meg deazért, a tény tény marad: Orbán alatt a régióban az elsők közt voltunk, most az utolsók közt vagyunk. Ennyi.
Tudom, szent meggyőződésük egyes agymosottaknak, hogy a mostani szar helyzet is a gononszorbán miatt van, aki sötét éjjeleken szokta szabotálni a parlament munkáját, amikor épp nem a koronában masíroz a fasiszták élén.
2008. ápr. 17. 11:18 | válasz | #56
...tudod mit? Ők sem tudtak volna semmit csinálni, mint ahogy nem is tettek semmit.
Én úgy gondolkodom, hogy ha már vesztettem, de benn maradtam a testületben, akkor nem szó nélkül aláásom minden javaslatukat, hanem megmondom nekik, hogy szerintem ne így, hanem így... és a "hanem így" egyszer nem hangzott el!
2008. ápr. 17. 11:14 | válasz | #55
Itt nem az 50 Ft-okról van szó, hanem elvekről: most még csak 50 Ft, de ha már be lett vezetve, mi akadálya az emelésnek?
2008. ápr. 17. 11:12 | válasz | #54
...a jobboldalt kihagytad, pedig ott is bűzlenek a dolgok! Tehát ennyit a fene nagy igazságérzetedről (#51)...
2008. ápr. 16. 15:30 | válasz | #53
tömör, de velős véleményem az internetadót bevezetni akarókról:

RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2008. ápr. 16. 12:44 | válasz | #52
Hogy lecsendult ez a forum, hehehe :)
Ugy latszik, tok jo volt az eszrevetelem :) hehehe
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2008. ápr. 16. 10:59 | válasz | #51
ADMINKA: VAN EGY ESZREVETELEM, POLITIZALAS MIATT KAPTAM FIGYELMEZTETO PONTOKAT< MOST VAGY GYORSAN TESSEK ITT MINDENKINEK ADNI SZINTEN, VAGY TESSEK SZEPEN VISSZAVONNI AZT A DONTEST, AMELY MIATT PREZENTALTAL JOPONTOKAT NEKEM :)
/bocsi, hogy megemlitem, de bantja az igazsagerzetemet, mint ahogy maset is, tehat ne csak velem tessek ugyanigy eljarni, thx/ :)
2008. ápr. 16. 02:10 | válasz | #50
Fogalmazzuk ugy, hogy van benne szo az internetrol is. Amugy meg inkabb szol az SZDSZ-rol meg MDF-rol mint sem az internetrol.
2008. ápr. 15. 23:44 | válasz | #49
mármint nem csak pofátlanság, no:)
2008. ápr. 15. 23:43 | válasz | #48
Maga az 50 Ft engem sem zavarna, csak az, h napokkal előtte még reformok, ADÓCSÖKKENTÉS,...felzárkóztatás az Uniós átlaghoz...zajlik, majd nem sokkal utána pofátlanul már máris annak ellenkezőjét csinálják.
Ez már csak pofátlanság, hanem kétszínűség is sztem.
Mardel  
2008. ápr. 15. 22:47 | galéria | válasz | #47
Címet olvasva azthittem késett a cikk 14 napot.
Cat  
2008. ápr. 15. 21:32 | galéria | válasz | #46
Szerintem meg az internetelőfizetések drágulása a lehető legszorosabban kapcsolódik a portál témájához.
Alexease   2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. ápr. 15. 20:58 | galéria | válasz | #45
Aki elhiszi, vagy azt hiszi, hogy barmelyik par is kulonb a masiknal az mar regen rossz;) Nem jobb vagy rosszabb, egyszeruen csak mashogy csinaljak;)

Ezert SEM erdemes, es ezert is tilos az SG politizalni, mert semmi ertelme.

En eleve, ezeket a hireket, meg ha kapcsolodik a technikahoz, tudomanyhoz, szamitogephez, internethez stb., melloznem, mert mint hir, ugy is felbukkan mindenhol, itt meg csak az ertelmetlen flame megy...

Narxis  
2008. ápr. 15. 20:06 | válasz | #44
Mert internetről szól.
2008. ápr. 15. 19:29 | válasz | #43
5.
Érdekes, hogy Orbán is jól kiszipolyozta a magának valót az "uralkodása" idején, ezt minden épeszű ember tudja, mivel emlékszik rá, hogy milyen stikliket vittek véghez, de mégis az jött ki a végén a (nem mellékesen FIDESZ s*ggnyaló) elemzők szerint, hogy no problem.

"(lehet hogy jopar FIDESZ-es illetve oda menekult mas politikusok sem tisztelik kelloen az allampolgarokat, de mindenesetre valamilyen oknal fogva, az emberekre hasonlo minositeseket szoro primitiv beszolasokat meg errol az oldalrol valahogy nem hallottam"
Akkor nyisd vagy mosd ki a füled, mert igenis volt ilyen, ők sem tisztelik a többi embert. Gondolom, te ilyen szentlélek vagy, aki sosem beszélt mással csúnyán.

Én meg csak azért mondom ezt, mert jól beleillik a sorodba, és nálam is már elég sokszor kiborult a bili. ;)
2008. ápr. 15. 18:44 | válasz | #42
Akkor megengedett, ha kormányellenes hírről lehet számot adni, egyébként tiltott. EZ az SG.
Nortu  
2008. ápr. 15. 18:39 | válasz | #41
Az SZDSZ és az MDF nyilván nem fog támogatni ilyen népszerűtlen valamit, mint az interenetadó bevezetése, hiszen nekik a létük a tét, ami ugyebár az 5%-os küszöb elérése (nem akarok politizálni, de remélem mindkettő alatta marad).
2008. ápr. 15. 18:33 | válasz | #40
Szemét parlamenti egypárt.
Nortu  
2008. ápr. 15. 18:29 | válasz | #39
Annyit fűznék az eredeti témához, hogy nem azon az 50 Ft-on van a hangsúly (hogy belehalunk vagy sem), hanem magán az eljáráson. A mai gazdaságpolitika nem szól másról, mint arról, hogy adóztassunk meg mindent és mindenkit ami és aki csak eszünkbe jut. Kérdem én: ha tényleg ez lenne a megoldás (szerintem nem, de ki vagyok én), akkor minek tartunk el ennyi politikust, szakértőt, elemzőt ennyi pénzért, ha csak ennyire képesek? Ilyen erővel bárki ott ülhetne a helyükön (töredéke fizetésért), mert arra mindenki képes, hogy új adókat találjon ki. Megjegyzem, ha elfogadnák az internetadót, akkor ugyan ma még csak 50 Ft, de ki tudja pl. egy vagy két év múlva mennyi lenne?
Szerintem.
Alexease   2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. ápr. 15. 18:16 | galéria | válasz | #38
"...körülbelül 50 forinttal megdrágítva az előfizetéseket."

Tudom, hogy itt elvekrol van szo (vagy politikarol:D), de szerintem ez csak szajtepes;)

Nortu  
2008. ápr. 15. 18:08 | válasz | #37
A kulcsszó valóban az ANYAGI felelősségvállalás. Ezzel szemben mi megy nálunk? Ha pl. egy miniszter már nyomasztóan népszerűtlenné válik, egy színészi alakítással leváltják (igazolandó hogy ők mennyire értünk dolgoznak, és hogy engednek a nép nyomásának), ezután az illető miniszter (mint aki jól végezte dolgát) kap egy hasonlóan zsíros állást ugyanazon, vagy egy másik szekcióban. Így nemhogy anyagi felelősséggel nem tartozik a munkájáért, de még az is lehet, hogy jobban jár miután "kirúgták".
Felmerült itt Mátyás király neve. Szerintem nem sok értelme van az akkori és a mostani kort összahasonlítgatni.
2008. ápr. 15. 17:49 | válasz | #36
Abban viszont minden párt tökéletesen egyetértett (de mondjuk ezt mindig megszavazzák), hogy az ő fizetésük adómentes legyen! Ez komoly ám, a politikusok nem adóznak fizetésük után, ebben érdekes módom mind a négy párt egyetértett...
NYCBoy  
2008. ápr. 15. 17:43 | válasz | #35
Én tudnék mondani pár tippet:
-Felelőssé kell tenni a politikusokat a döntéseikért! Elsősorban anyagi felelőséget kéne vállalniuk!
-Nem lenne szabad hagyni, hogy a közbeszerzésekben az alvállalkozói láncba beépülhessenek a politikusok cégei, és plussz érték hozzáadása nélkül továbbadják a munkát további alvállalkozóknak. A költségvetésünk kb 25%-át lophatják így el, tegyük hozzá 100%-osan törvényesen.
-Nem kéne 2.000.000.000 forint sikerdíjat kifizetni a MÁV-kargó privatizációja után sikerdíjként egy 30.000 forint jegyzett tőkéjű BT-nek. (Jelentkezzen aki elvállalta volna a lebonyolítást másfélmilliárdért).

Hirtelen ennyi jutott eszembe, de hidd el nálam okosabb és hozzáértőbb emberek, akik nem szarnak a fejünkre, és nem érzik jogosnak, hogy te dolgozd ki a beled, ők meg élvezik a hasznát, azok megfelelő irányba tudnák terelni az országunkat!
2008. ápr. 15. 16:48 | válasz | #34
ehh valóban nem volt ennyi adó, de már akkor is sokat kellett fizetni, nem találtam meg a forrást a de parasztoknak 70%-át kellett befizetniük.
Ami miatt mégsem panaszkodtak, hogy gyurcsány papával ellentétben Mátyás nagyon jó politikus volt(már ha őt nevezhetjük annak :) ). A másik meg az alacsonyszintű igények, ugyanis nem kellett a parasztnak más csak kaja meg fedél.Mára már igen komplex egy átlagos ember szükséglete. meg ott van a népbutítás is. Az emberek minden marhaságot megvesznek, és elpazarolják a pénzüket.
De ha te ilyen okos vagy mond mit kellene tenni a politikusoknak?

nekem van pár ötletem de mivel mint laikus nem tudom hogy bevállnának-e, ezért nem is szidom más ötletét
2008. ápr. 15. 16:38 | válasz | #33
De egyébként valóban: be van szarva a két kispárt az előrehozott választások miatt, hogy nem fogják megugrani az 5%-ot, ezért e nagy jótékonykodás.
rolika  
2008. ápr. 15. 16:31 | galéria | válasz | #32
hát igen, az átkos feudalizmusban volt egy tized a földesúrnak, meg egy tized az egyháznak. és sujkolták a fejünkbe, hogy fújdemicsodaegyigazságtalan rendszer volt az. most, ha az áfát is beleveszem, két tized sem marad nálunk. tényleg sikerült jól előrelépnünk.
2008. ápr. 15. 16:29 | válasz | #31
"tehát kellene hozzá a nemzeti szocilisták (FIDESZ) is."

Ez egy csöppet beteges.
2008. ápr. 15. 16:25 | válasz | #30
Nem tudom sajnálni azt a réteget, aki nagypofával náciorbánozott 2002-ben, most meg sír, hogy el van kúrva az ország.

assdf  
2008. ápr. 15. 16:18 | válasz | #29
Egyébként Mátyás király uralkodása alatt sem volt ennyi adó, ugyanis ma a teljes adóelvonás a jövedelmed több mint 65%-át teszi ki. szerintem ma bárki kiegyezne a tizeddel...

Végeredmény most is van: nulla egészségügy, járhatatlan utak, gazdasági csőd...
2008. ápr. 15. 15:49 | válasz | #28
Nem tom mit nyiváloltok a nagy adó miatt! Emlékezzetek csak Mátyás királyurunkra. Ott is volt füstadó.. stb..stb.
Csak az a gond, ő a pénzből felvirágoztatta az országot, a művészetet, a fekete sereggel meg ledarálta fél Európát. Ezek most meg???? A sanyargatás most meg van, sőt duplán is, csak a végeredmény nem azonos...
assdf  
2008. ápr. 15. 15:41 | válasz | #27
Tudod ha a hajon van egy kurva nagy lyuk akkor be kell tömni és nem az utasoknak 10%-ának adni két pumpát (egyet a bal egyet a jobb kézbe) hogy nesze bazmeg pumpáld ki a vizet a hajóból...

jeti00  
2008. ápr. 15. 15:38 | válasz | #26
Lássam értelmét és ne a szegény réteget taszítsák lejjebb, akkor felőlem jöhet bármi!
2008. ápr. 15. 15:35 | válasz | #25
Szívesen.
Kíváncsian várom, hogy mit fogsz szólni, ha a komolyabb szociális megszorítások érkeznek majd meg. (Akár 2010-ben, amikor kormányváltás lesz).

Mert sírni lehet, csak Argentína példájáról ne feledkezzen meg senki.
jeti00  
2008. ápr. 15. 15:31 | válasz | #24
Te vagy a másik ;) most még 50Ft, aztán ezt ugye lehet szépen növelni... de ha Téged bepalizhatnak minden szutyokkal akkor köszönet h szavazatoddal ide süllyesztettél minket is :)
2008. ápr. 15. 15:29 | válasz | #23
Tényleg jól hallom, hogy a barmok 50 forint miatt sírnak?
2008. ápr. 15. 15:27 | válasz | #22
húha hát abba 50 Ftba bele fogtok halni. Egyébként télleg nincs semmi garancia, hogy nem a saját sebükbe rakják, de ha ez kiderül, akkor meg géppuska

szerintem egy FÜGGETLEN bizottságot kéne fellálítani, akik ellenörzik a politikusokat
2008. ápr. 15. 14:51 | válasz | #21
Az a nagy büdös helyzet, hogy a sok túlfizetett csicska szakértőnek és képviselőnek csak addig ér a fantáziája, hogy minél több adót vessenek ki és így ellensúlyozzák a kiadásokat. Az már meg sem fordul a fejükben, hogy a kiadásokat kellene felülvizsgálni és racionalizálni.
De van egy szörnyű sejtésem, hogy ők is tudják ezt, de nem akarják meglépni, mert akkor nem gyarapodik a Kajmán-szigeteki bankszámla évi 100 millióval.

Mocskos féreg az összes, itt csak az segítene, ha a 4 párt összes tagját és talpnyaló bagázsát kipenderítenénk az országhatáron túlra, elkobzott javaikat pedig felhasználnák az ország javára, és egy szakértőkből és fiatal politikusokból álló, szigorúan 30 év és az alatti életkorral rendelkező, brancsot ültetnénk az ország élére.
Me még mehetnének a bírók, ügyészek és egyéb rendvédelmi vezetők is, akik csak a saját, vagy bizonyos érdekcsoportok köreit szolgálják ki, a törvényt, igazságot pedig nagy ívben lekulázzák.
JTBM  
2008. ápr. 15. 14:48 | válasz | #20
Ebből csak akkor lesz törvény, ha a két nagy szocialista párt megszavazza. Szerencsére a vörös szocialisták nincsenek hozzá eleged, az SZDSZ és az MDF ilyen szart nem fog támogatni, tehát kellene hozzá a nemzeti szocilisták (FIDESZ) is.

De a FIDESZ nem hinném, hogy bármiben támogatja a jelenlegi kormányt, ezért ebből nem lesz semmi...
NYCBoy  
2008. ápr. 15. 14:46 | válasz | #19
Ilyenkor mindig álmodozni kezdek, hogy politikus leszek, és ezt az egész rühes csürhét kivégeztetem hazaárulásért!
ntex  
2008. ápr. 15. 14:46 | válasz | #18
Hát emberek ez már ultraszánalom ami ebben az országban megy...
No Comment tényleg...

Egész Európa rajtunk ROFL-ozik, nem véletlen hogy így lesüllyedtünk a gaszdasági ranglistán, a kormányzóink jó (nagy b*zi s*gg)fejek, röhögve kivesznek minden pénzt az emberek zsebéből. És persze hogy bólogatnak mindenre, mert nekik van miből kifizetni azt a sok sz*rt amit követelnek az embereken (már ha egyáltalán azt is betartják amit ők találnak ki). Csak ott a baj hogy aki minimálbérért gürcöl napi 12 órát, és a 65.000 forintos fizetéséből kézhez kap ~40.000-et, ők érzik meg igazán ezt a sok sz*rt amit a nyakunkba akasztanak ezek a lóf*szjóskák (Meg persze mindenki más aki többet keres egyenesen arányosan).

Ők meg utazzák körbe a világot, dőzsölnek, nem tudják már mit vegyenek meg maguknak, de akkor még minket terhelnek a saját pénzsóvárságukból fakadó adóssághalmokkal...

Ekkora sz*rból már nehéz lesz felkapaszkodnia az országnak, tényleg közeleg a levegőadó ideje...
2008. ápr. 15. 14:43 | válasz | #17
Narxis  
2008. ápr. 15. 14:08 | válasz | #16
Muszáj.
Narxis  
2008. ápr. 15. 14:08 | válasz | #15
Ez nem igazán a hétköznapi embereket terheli.
2008. ápr. 15. 13:59 | válasz | #14
Üdv!

Levegőadó még nincs, de van környezetterhelési adó!
2003. évi LXXXIX. törvény
4. § (1) A levegterhelési díj fizetési kötelezettség azt a kibocsátót terheli, akinek a helyhez kötött légszennyez
pontforrása külön jogszabály szerint bejelentésköteles.
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2008. ápr. 15. 13:45 | válasz | #13
Hmmm.....

Itt van nehany fontos momentum:


1. Gyurcsany politikus akar maradni.

*Ennek oka: annyi vallalkozoval es kulonfele szferakbol valo szemelyekkel kibaszott, hogy a sajat erdekeltsegeben levo cegeit mar csak politikuskent tudja "taplalni" megtartani (ha ki lesz baszva, a cegeit tonkre fogjak baszni uzletileg, a dolog pikanteriaja az, hogy annyira beteg szegeny, hogy tiszta szivvel hiszi o es a tudatlan piroska, es annak egyik vegtermeke: gyurcsany felesege, hogy ezt mind el tudja intezni /illetve felesegenek a penznyulasait is az alapitvanyban igy valamelyest fedezni tudja/) *tudatlan kis Kóka(-dt) Jani csalad ez*

* sokatoknak igaza van abban, hogy kell ennek a slepnek a penz, mert kikerulnek politikai palyarol, akkor csumi nekik


2. SZDSZ es MDF ervei (nagyon is anyagiasak)

* nah a ket legnagyobb privatizalgato csocselekhadpart most kapaszkodik a nepszerusegert, fosnak nagyon egy elorehozott valasztastol, ezert most jatszak a cukros bacsit, aki a nep kedveben akar jarni, holott az MDF nem kerult volna be pl, ha a valasztasok soran az MSZPsek nem csalnak az o erdekukben, raadasul a vezetojuk annyira sotet es paraszt, hogy a sajat valasztasi korzeteben fikkamattyi szavazatot tudott csak megszerezni, mert otthona kornyeken mindenki tudja, hogy ez a no van annyira szemforgato, mint a szemforgato kis botoxos Mariann, aki ennel a muveletnel jobban, csak a masok zsebeinek kiforgatasat imadja.


3. Nevetseges keresek/kovetelesek (tisztelet)

Rohogtem mikor valaki valamilyen musorban felvetette, hogy gyurcsany megnevezeset mennyire tiszteletlenul hasznaljak az emberek, mert a gondolat felvetoje szerint pl Gyurcsanyt Miniszterelnok Urnak kell nevezni, errol pedig az a velemenyem, hogy: Vannak emberek akik a tiszteletet kierdemlik, es vannak akik NEM, ennek az egesznek a forrasa pedig nem a titulus, hanem a CSELEKEDET!
Vagyis, hogy mit tesz/tett, etc.
Arrol nem beszelve: mikor MDF-es, MSZ(hmmm..)P-s es SZDSZ-es balfekek patkanyoknak nevezik az embereket, meg fergeknek, meg barmoknak, akkor ezek miert is varnak el tiszteletet (lehet hogy jopar FIDESZ-es illetve oda menekult mas politikusok sem tisztelik kelloen az allampolgarokat, de mindenesetre valamilyen oknal fogva, az emberekre hasonlo minositeseket szoro primitiv beszolasokat meg errol az oldalrol valahogy nem hallottam)


4. Demszky a kis csendes tolvaj

* Gondolom sokan nem hallottatok arrol, hogy hany milliardert lett ezen kis munkakerulo altal megcsinaltatva a margitszigeti (1 darab) jatszoter, de nezzetek utana nyugodtan, es menjetek ki, nezzetek meg, es nezzetek meg egy Knorr vagy milyen reklam (100.000 FT-s) jatszoteret is, es hasonlitsatok ossze

* Ez a kis pocs, jol elintezte a 40. milliardos villamosvasarlast, ezt senki nem kerdezi meg tole, hogyha a BKV adossagallomanya 73 milliard, akkor a masfel eve meglevo adossagallomanyhoz miert pattintotta hozza ezt a 40 milliardos cuccot, nem kellett volna 40 darab villamos darabonkent 1 milliardert, etc

Nah mind1, bocsi, csak mar joideje borul a bili

NB: napi szinten dolgozo emberenkent meg most is tobb mint 40.000 forinttal emelkedik a magyar adossagallomany
2008. ápr. 15. 13:26 | válasz | #12
Muszaj ide is behozni a partpolitikat?
Narxis  
2008. ápr. 15. 13:15 | válasz | #11
Ha kicsinek tartod az összeget akkor miért zavar?
2008. ápr. 15. 13:00 | galéria | válasz | #10
Én már ezt ugatom mióta..Nevetséges ez az ország.Tényleg jön lassan a levegő adó, és egyszerűen nem tudsz mit csinálni, mert ezeket a barmokat védi a saját törvényük.Persze...Mindenkinél ott van a lehetőség, mehet politikusnak..csakhát..Olyan féreg lett az a szakma, hogy maximum egy nagyobb csapat tudna csak rendet tenni.A baj, az amig itt vannak akik elutasítják ezeket a dolgokat, sajnos a vörös oldal tapsikol és bologat, hogy igen, bizony ezek az adók kellenek, h rendbe jöjjön az ország (elmondom, azokat a pénzeket szedik be rajtunk, amiket ők elköltöttek/szétosztottak maguk között), és ha jön akár egy levegőadó szintű dolog, arra is bologatni fognak, és ha kell még az életüket is oda adnák, csak "rendbe jöjjön" az ország, és legyen pénze a vezérnek az A8at tankolni.ámen.2008 sajnos...Vannak akik fejlődnek, és van a primitív birka réteg, akik többen vannak.Ezért nem lehet csinálni semmit.Csak kimenni innen.
2008. ápr. 15. 12:33 | válasz | #9
a válasz a kérdésedre a 4-es számú hozzászólásban van, de tennék egy kis kiegészitést:
- ha a közterületen végzed el a dolgod, és a rendőr észrevesz akkor abból is az államnak lesz jövedelme.
- ha nyilvános wc-n végzed el, azért fizetned kell, és mari néni kisvállalkozása után is az államnak lesz bevétele.
- ha egyéb szolgáltató helyen van rá lehetőséged, akkor az feltételez némi fogyasztást is. Szóval a válasz a kérdésedre NEM.
de kiskapu itt is van. a kertedben nyugodtan trágyázhatsz, amennyiben másokat ezzel nem sértesz.
mousee  
2008. ápr. 15. 12:28 | galéria | válasz | #8
TÉnyleg lassan eljutunk oda, amivel régebben viccelődtek, hogy levegőadó... szörnyű, hogy mi folyik kis hazánkban politika címen :(
2008. ápr. 15. 12:17 | válasz | #7
nem is a pofátlanság, hanem az hogy ezt is letömik a torkunkon, aztán meg lesz még valami, azt is letömik a torkunkon, aztán kitalálnak még valamit és azt IS letömik a torkunkon. aztán előszedik a papi tizedet meg még a füstpénzt is és természetesen azt is letömik a torkunkon. annyi mindenre megy el a pénzünk, hogy nem is értem miért nem rokkantnyugdíjas még mindenki. akinek van egy kis esze meg lehetősége az elhagyja ezt a szerencsétlen országot, mert már csak egy kicsi kell és az ország fizikailag is elkezd süllyedni, hogy elérjük a politika színvonalát..
némi vidámság...
hiftu  
2008. ápr. 15. 12:10 | galéria | válasz | #6
Magyarország = pofátlan adók és még pofátlanabb kiskapuk országa.
Hajrá, hajrá, hátra...
bld  
2008. ápr. 15. 12:05 | galéria | válasz | #5
nincs pénz mert elTúrták így be kell szedni valahogyan mégtöbbet, erre a legalkalmasabb a vadi új adónemek bevezetése, vagy mondjuk hitel felvétele persze a mi nevünkre:) kár, hogy egy elvileg működő demokráciában nem kérdeznek meg erről;)
Egyébként ezt az 50Ft ot tényleg nem probléma megfizetni, csak a pofátlanság ami zavarja az embert...
2008. ápr. 15. 12:04 | válasz | #4
Nem, mert a csatornadíj áfát is tartalmaz.
zidder  
2008. ápr. 15. 11:54 | válasz | #3
Szarni lehet még adómentesen?
Lameth  
2008. ápr. 15. 11:52 | válasz | #2
Felháborító amit művelnek. Az Eu fontosnak tartja, hogy minél több ember jusson szélessávú internethez, erre ezek még emelnének rajta egy kicsit(nem egy nagy összeg, szóval nem az zavar, hogy 50 forinttal többet kéne havonta fizetni).
A másik, amit a tv-ben hallottam, hogy pl a kanapéra is kivetnék a kulturális járulékot, mivel arról nézzük a TV-t, és a különböző üvegtárgyak után is fizetni kéne, mivel a design = kultúra. Basszus, ekkora baromságot régen hallottam! Ha valahogy még több pénzt akarnak kihúzni a zsebemből, akkor ne úgy csinálják, hogy hülyének néznek közben, és ilyen idióta dolgokat találnak ki. Emeljenek 0,85-ot az áfá-n oszt ennyi. De hogy egy kanapéért azért kelljen többet többet fizetni, mert arról nézem az iszapbírkózást (kultúra), az pofátlanság.
Match  
2008. ápr. 15. 11:51 | galéria | válasz | #1
Még szerencse, hogy az SG-n nincs politika...