nVidia: nyáron jön az új generáció
2008. április 15. 20:14, kedd
Az nVidia nem sokáig vár a soron következő újabb generáció bemutatásával és már idén nyáron bemutatná az új zászlóshajót, amely a GeForce 9800 GX2 kártyákat váltja majd le. Az új jövevényt egyelőre GT200 néven emlegetik.

Hirdetés

A Golem egy sajtótájékoztatón elhangzott nyilatkozatra hivatkozva számolt be a vállalat terveiről. Itt ugyanis Jeff Brown, az nVidia profiknak szánt megoldásaiért felelős igazgatója elmondta, hogy nem teketóriáznak és már idén nyáron elkészítik a következő sorozatot, amely várhatóan újabb előrelépést jelent majd a jelenleg kapható változatokhoz képest, a teljesítmény terén mindenképpen.

A sajtótájékoztatón csak nVidia GT200 néven említették meg az új zászlóshajót, amelyről alig néhány technikai részlet derült ki. Megtudtuk, hogy következő generációs grafikus chip egymilliárd (!) tranzisztorból épül fel, illetve 200 (valószínűleg 192) egyesített shader egységet tartalmaz majd. Azt nem tudni, hogy a fejlesztés a DirectX 10 vagy 10.1 technológiát támogatja-e, ám az biztos, hogy a cég igazi szörnyeteggel készül első helyének megőrzésére. Az első részletes beszámolók várhatóan már májusban felbukkannak, hogy kellőképpen felkészüljenek a megjelenésre.

Szörnyetegről beszélünk, hiszen a mostani generáció tagjai, a G92 és G80 kódnevű vezérlők 754, illetve 681 millió tranzisztort tartalmaznak, a DirectX 9-et támogató G70 és G71 pedig "mindössze" 304 és 278 millióból kénytelen gazdálkodni. A több mint kétszeres növekedési rátát tehát tartani tudják, nagy kérdés azonban, hogy ezek a monstrumok mekkora fogyasztással érkeznek majd. Ez nyilván nem lesz alacsony, ám sok múlik az alkalmazott gyártástechnológián és a csíkszélességen. Egyelőre az sem derült ki, hogy megtartják-e a GeForce nevet, vagy esetleg itt is változtatnak, ahogy azt a szoftveres meghajtóknál már megtették.

Időközben arról is beszámoltak a különböző források, hogy a cég Tegra néven egy új termékcsaládot jegyeztetett be az amerikai szabadalmi hivatalnál. A részletek itt sem derültek ki, még azt sem tudjuk, hogy ez az nVidia, avagy a VIA mobil fejlesztéseit takarja-e, a vállalat pedig nem nyilatkozott az ügyben.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2008. ápr. 17. 21:33 | válasz | #60
Ez így nem igaz, hogy gyakorlatilag ugyanazok. Kisebb lett a csíkszélesség, miáltal növekedett az órajel, és csökkent a fogyasztás. Persze korábban ez nem volt elég az első számjegy növelésére, csak a második (pl. 7800 vs. 7900). Emellett viszont a 320/384 bites memóriaelérést visszabutították 256-ra. Ráadásul még egy kavarás is van, mert az 512 MB-os 8800 GTS nem az eredeti G80-ra épül, mint a 320 és 640 MB-os GTS, hanem a G92-re, mint a 9800-asok. Középkategóriában kimondottan nagy lett a különbség (8600 vs. 9600).
2008. ápr. 17. 14:43 | válasz | #59
Attól még, hogy idővel jelennek meg új alkatrészek, még nem illúzió a fejlesztés. Ha most vennék egy erősebb videókártyát, nem illúzió lenne a teljesítménynövekedés. De a te szavaiddal élve, a konzoloknál is csak illúzióról beszélhetünk, mert később ígyis-úgyis megjelenik egy újabb, komolyabb, fejlettebb vas. Ugyanúgy, ahogy a PC esetében is, senki nem erőszakolja rá az emberre, hogy vegye meg a konzoljának (pl. PS) a modernebb változatát, max. kimarad az újabb játékokból, amik nem jelennek meg pl. PS2-re, mint ahogy lemarad a PC-s is a komolyabb gépigénnyel rendelkező játékokról, ha nem fejleszt. A PC esetében, aki nem elég tájékozott, vagy mert pl. ragaszkodik egy márkanévhez, az simán elkölti a fejlesztéshez szükséges pénz akár dupláját is. S vannak egy páran, akik nem alkatrészenként cserélnek, hanem (jó sok) idővel az egész gépet lecserélik (mármint ram-proc-vga-alaplap, és esetleg táp).
2008. ápr. 17. 10:54 | válasz | #58
Fejlesztem egy ideje a PC-t, meg a szakmában dolgozom, így elmondhatom a PC fejleszthetősége egy illúzió. AZért mert egyszer egyszer megúszhatod egy erősebb VGA, vagy CPU bepakolásával, vagy a ramok duplázásával, még ugyan úgy kell venni új lapot, mert új VGA csati, meg új ramfoglalat, meg új CPU csati van rajta, stb.

"Pláne ebben az országban, ahol konzolos játék duplája a PC-snek."
Ez nem hivatkozási alap, én azt írtam volna, hogy azért, mert ugyan úgy lopják a játékokat ;)
2008. ápr. 17. 10:20 | válasz | #57
Én várom a legújabb szériát mindenből, nVidia, AMD mindegy, örömmel fogadom őket. Ez a "konzolos vagyok, ezért Én vagyok a becsületesség megtestesítője" duma unalmas. Pláne ebben az országban, ahol konzolos játék duplája a PC-snek.

Konzolt hogy fejlesztesz? Veszel másikat. Például, ha a tököd tele van X360 bénaságával, akkor veszel PS3mat, vagy megvárod a következő MS konzolját (vagy akármit). Amúgy X360-ra a legnagyobb a warezolás! Érdekes, mi?

RTS-sel, RPG-vel és TBS-sel szoktam játszani, meg NFS illetve PES és NHL epizódokkal, de nagyon ritkán. De szoktam venni eredeti játékot, van is pár (legjobbak csak, ami számora legjobbak és nem divatolok). 2008-as gépfejlesztésem annyiból áll, hogy vettem már 1GB memóriát és majd egy TFTt (19" hagyományos, nem Wide) szeretnék nyáron vagy ősszel (CRT-ről váltok). Ennyi elég is nekem, hisz nem játszom már, csak ritkán.

Új termékeket mindig várom, mert nekem ez hobbi. Hobbi az, hogy havonta elolvasom a 2 szaklapot, ami megjelenik (PCW és ChipM), illetőleg neten is elolvasok mindent, amit tudok (persze a szponzorált teszteken röhögök egyet, amikor a szart is jónak hozzák ki). Érdekes látni a fejlődést és hogy mit tudnak magukkal kezdeni a hardvergyártók.

Amúgy 2007 legnagyobb férge az nVidia, palira vesz mindenkit (2005-2007 férge címet Sony uralja magabiztosan már). Amikor kijött a 8800GT, sok gyártó küldött vissza (első kiadású, ergo vacak) 8800GTS-t, hogy dugják fel oda, ahova akarják! Aztán jött a 8800GTS rev 2.0 és most meg a rev 3.0. Mennyit fog még belőle csinálni az nVidia? Lesz rev 25578.0? Mikor becsüli meg partnereit?
JTBM  
2008. ápr. 17. 10:06 | válasz | #56
Az új 9xxx sorozatú nVidia kártyák gyakorlatilag ugyanazok, mint a régi 8xxx sorozatú kártyák, csak más számot kaptak.

Pl. a 8600M GT teljesen ugyanaz, mint az új 9500M GS.

Verzióváltás nem történt, csak a 8xxx sorozatú magokról törölték le a port.

A cikkben szereplő mag viszont már lehet, hogy tényleg új generáció.
n3whous3   "Rest in Peace n3whous3" 
2008. ápr. 17. 08:56 | galéria | válasz | #55
TUDOM, hogy van felső kategóriás, azzaé indítottag. Én azt mondtam, hogy lesz MÉG pár felső kat. belőle. Ahogy lenni is szokott.
dez  
2008. ápr. 17. 00:24 | válasz | #54
Már van: 9800 GTX. De nem valami nagy szám, alig gyorsabb, mint a szintén G92 alapú 512MB-os 8800 GTS (amit igazság szerint 9800 GTS-nek kellett volna nevezniük). Néhol még lassabb is tud lenni, mint a 8800 GTX (G80 alapú), mert annak még 384 bites volt a memória-elérése, a G92-eseknek meg csak 256. Igaz, az újnak magasabbak az órajelei.
n3whous3   "Rest in Peace n3whous3" 
2008. ápr. 16. 20:59 | galéria | válasz | #53
A 8800GT még mindig 50 felett van, míg a 9600GT 35 és még gyorsabb is némely esetben, ergo nem szar az új széria (lesz még felső kategóriás, meglátod ebben is)
dez  
2008. ápr. 16. 20:56 | válasz | #52
Egy évre. A kozol meg 5+ évre szól.
Cefet  
2008. ápr. 16. 19:15 | válasz | #51
A 8800GT 38k, a 9600GT 32K, 35K-ért már kapsz E8200, E6750, vagy B3 steppinges Q6600-at. Lehet válogatni. 120K-ból nagyon jó kis játékos PC-t lehet összerakni.
De, hogy a cikkhez is szóljak: kell az új széria. Az nV nem tudja mit tud majd az AMD új karija. Nem mellesleg a 9xxx széria egy lófütty. A fogyasztás csökkenése az egyetlen pozitívum, amit hozott. Mégiscsak szégyen, hogy a single kártyák között még mindig a 8800GTX, Ultra a best. Nem?
kryst  
2008. ápr. 16. 16:34 | válasz | #50
Hát én amióta az eszemet tudom Pc-és vagyok. De, ami már most megy a hardver piacon már kezd elegem lenni. Komolyan gondolkodom egy X360-on. Arra, hogy 1x 2x végig tolok egy játékot, nekem bőven megfelel. Nem azzal foglalkozni mindig, hogy épp mit kell lecseréli a gépbe, mert lassú, vagy épp attól rettegni, hogy vajon elége a játéknak a memória, proci, vagy épp a kari. A másik meg előbb meg vannak a játékok konzolon mint Pc-én. Ha, meg is jönnek Pc-re, vagy szarul van átírva, hogy alig bír futni a gépen, vagy tele van buggal. Lehet mondani, hogy a Pc-én sokkal szebb minden játék. Ez valahol igaz. De, nem hinném, hogy egy Crysis egy 25ezres videokarin olyan szép lenne. Amin már tényleg szebb a játék, ahoz kell legalább egy 100ezres kari, 60ezres proci, meg egy tonna ram, mert nincs normálisan megírva sok játék. Ettől függetlenül továbbra is Pc-és maradok.
2008. ápr. 16. 16:02 | válasz | #49
Ráadásul: "A több mint kétszeres... " ;)
2008. ápr. 16. 16:00 | válasz | #48
Tudom, hogy a szomszéd Kis Pistike féle emberek úgy vannak vele, hogy "Ha má' meg van ingyé', akkor minek vegyem meg pénzé' a boltban", csakhogy ők nem érdekelnek. Persze, amit írtam, fordítva is igaz: ha a fejlesztőcég úgymond sz*rik a vásárló fejére (pl. a Lionhead Studios és a Fable esete), akkor utóbbi minek tisztelje meg a fejlesztőket azzal, hogy pénzt ad ki a termékükre?
JTBM  
2008. ápr. 16. 15:12 | válasz | #47
Szinte csak RTS-el játszom, ezért nekem mindig jó volt a régebbi GPU kártya. Aki viszont FPS-el játszik, annak mindig kell a jobb GPU.

Nemsokára nálam is upgrade lesz, amire a 8800GT 512-es kártya van kinézve - ez egy Ati 1950pro 512-t vált le.
2008. ápr. 16. 14:59 | válasz | #46
HD 4870 el fogja verni a picsáját! :)
DanielT   2001. 01. 15. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 15. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 15. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 15. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. ápr. 16. 14:58 | galéria | válasz | #45
"Azt se felejtse el senki hogy az olyan cégek mint az Intel, ATI-AMD, nVidia, és még jópáran bizony a PC-ből és főleg a PC gamerekből élnek."

Nem felejtjük, hogy a lehúzható idiótákból élnek akik örömmel tapsolnak, hogy ugyanazt a szart tolják le évekig a torkukon, atom gépek, teljesen kihasználatlanul, szoftver nélkül.
2008. ápr. 16. 14:54 | válasz | #44
Az 1 miliárd még a 681 millióhoz képest sem duplája. Ráadásul közel sem. Nem tudom miért kell ekkorákat lódítani. A végén tuti nem lesz akkora durranás.
peetig  
2008. ápr. 16. 13:52 | válasz | #43
Most tényleg elgondolkodtam: nekem egyszerűen nincs anyagi fedezetem arra, hogy fél évenként új videókarit, meg procit vegyek (így is sokéves lemaradásban vagyok: celeron 2.8, 7300gt...nem valami játékképes:)). Assassins' Creed nálam éppen elmegy, de akadozik, be fogok szerezni egy xboxot, olcsóbb, mint gépet fejleszteni.
n3whous3   "Rest in Peace n3whous3" 
2008. ápr. 16. 13:24 | galéria | válasz | #42
nem mindenki ezért warezol...
2008. ápr. 16. 12:38 | válasz | #41
Tudjuk, itt mindenki szent, és mindenkinek van elég pénze ahhoz, hogy előre bevásároljon a frissen megjelent (és ígéretesnek tűnő) játékokból; mit is nekik kipróbálás, ha a demóval is be lehet csapni a vásárlókat. Nem is tudom, hány milliót költöttem volna már játékokra, ha minden szart megvettem volna, ami első blikkre tetszett, aztán dög unalomba fulladt. Így meg a "wareznek hála" a csürhe játékok lemorzsolódtak, s csak az igazán tetszetőseket vettem csak meg -> spórolás rulz.
2008. ápr. 16. 12:35 | válasz | #40
USB port... külső író :) az nem para.
Viszont ismét eljött a linux téma... xBox-ra meg van winfos, de az akkor sem PC. Ráadásul meg kéne szokni egy új rendszert is. Amihez nem sokaknak fűlik a foga. Nameg ha ügyes vagy akkor top-on tarthatod a PC-det kevés apró befektetéssel. Csak jó helyen kell venni és eladni is :] Ami neked nem kell mert lassúnak/kevésnek bizonyult pl proci/vga/ram az másnak tök fasza, ha ügyes vagy még nyerhetsz is rajta. Aztán hozzádobsz egy keveset és megvan az erősebb alkatrész. Míg konzolt próbálj fejleszteni...!
2008. ápr. 16. 12:31 | válasz | #39
oké le tudod tlteni.. de hogy írod ki ha elfogyott a helyed?
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. ápr. 16. 12:22 | galéria | válasz | #38
És egy normális TV még egy 200k a konzolodhoz, PC is csak annak kerül 200ba aki bénán vásárol. Játékra normális gépet 120 körül lehet összerakni (persze olyan helyen kell venni)
2008. ápr. 16. 12:10 | válasz | #37
Hja kerem van am ps3-ra linux, szoval nem all meg ez a 'nincs warez' allitas.
dez  
2008. ápr. 16. 11:53 | válasz | #36
"Az meg hogy félévente jönnek ki az új hardverek legalább segít formában tartani a fejlesztőket, mert a mai programozók többsége csak futószalagon gyártott amatőr, aki be van kényelmesedve a végletegig optimalizált konzolokra."

n3whous3   "Rest in Peace n3whous3" 
2008. ápr. 16. 11:40 | galéria | válasz | #35
PC-t veszel egy olcsó szart és azzal töltesz, ha warezolni akarsz -.-
2008. ápr. 16. 11:38 | válasz | #34
Ez egyéni szoc prob az nVidia részéről.
2008. ápr. 16. 11:36 | válasz | #33
jah még kimaradt annyi, hogy Konzolt megveszed mondjuk egy PS3-at olyan 100 körül. xBox-ot 50körül talán... de abban nincs blue ray. egy jobb PC-t olyan 100-200 közötti árból lehet megúszni. Viszont ha nincs PC-d nincs warez (ott vannak a haverok is tudom, de haver is PC-n szedi nem konzolon.), ha nincs warez veheted meg a játékot. Ami nem is biztos hogy tetszeni fog stb... Tehát olyanért fizettél amit amúgy nem vettél volna meg ha tudod hogy mien. Ha van PC akkor van warez :] ezáltal könnyen kiderítheted, hogy neked megéri-e azt megvenni.
2008. ápr. 16. 11:34 | válasz | #32
"AGP-ről se nagyon hallani, azt is csak az ATI dömpingeli még."
Ez nem igaz. Annyi történt, hogy a Rialto chip működik a HD sorozattal, de az ATI hivatalosan nem is támogatja. A gyári driverekkel nem is megy, a partizán gyártók maguk buherálnak hozzá drivert.
Perzse az is igaz, csak pár INF fájlt kell átírniuk.

Az NVidia oldalán nem azért nincs AGP kártya, mert támogatják vagy se, hanem mert az ő átalakító chipjük nem volt már kompatibilis a G8x és G9x magokkal.
2008. ápr. 16. 11:29 | válasz | #31
Nem értem a vita tárgyát srácok.... lehet hogy csak nekem nem egyértelmű, de szerintem egyszerű a helyzet: xBox és PS nem fog eltűnni mert a Sony lehet hogy ritkán ad ki konzolt, nem évente viszont akkor nagyot alkot. Mind a három nagy durranás volt a megjelenésekor/jóval utánna. xBox... hát azt inkább nem commentezném. PC... mindíg ez volt mint most is... jönnek a HW-k orrba szájba 1es szériák becsődölnek eltűnnek a sűlyesztőben és elfelejtik az emberek. Ilyen lett kb a 9xxx az nvidia-nal. Ez történik az ATI x1xxx szériával is. AGP-ről se nagyon hallani, azt is csak az ATI dömpingeli még. Game? Aki játszani akart/akar mind1 h konzol v. PC eddíg is és továbbra is meg fogják venni.
n3whous3   "Rest in Peace n3whous3" 
2008. ápr. 16. 11:24 | galéria | válasz | #30
Ez már egyszer eljátszódott, lásd 5000-es sorozat a GeForce-ok történetében :)
gabr   "Rest in Peace gabr" 
2008. ápr. 16. 11:08 | galéria | válasz | #29
Meglepő, és mulatságos az okoskodásod! Az, hogy totál nem vagy képben arról, hogy milyen játékok jelennek meg mostanában... pff nagy ügy! De, hogy a übergagyi C&C3 neked elsőosztályú játék! :D No comment! Az elmult fél évben mondjál már egy igencsak neves játékot, ami meg is jelent!
T0nk  
2008. ápr. 16. 11:03 | válasz | #28
Van egy olyan érzésem, hogy az Nvidia most jutott el oda a GPU-ival, mint az Intel anno a Pentium 4-el. Nagy, fűt, forró, sokat fogyaszt. (és mégis mindenki veszi, mert) Reméljük lesz megint egy AMD aki fricskát mutat, és lesz egy Nvidia, aki az Intelhez hasonlóan tud a háttérben valami sutyifejlesztést csinálni, és hirtelen előkapni, hogy VAN MÁÁÁSIK!
n3whous3   "Rest in Peace n3whous3" 
2008. ápr. 16. 11:01 | galéria | válasz | #27
de most tényleg, omfg, szinte most jött ki a 9800 meg tsai és már új kártya nyáron... beszarok :S
wednes  
2008. ápr. 16. 10:56 | válasz | #26
Már miért baj, ha késik?
Egyébként sok játékot mégis kihoztak PC-re, annak ellenére, hogy mindenki váltig állította ezek a címek konzol exkluzívak. Én azt hittem 1 évvel ezelőtt, hogy most a konzol dömping lesz mindenből jó 2 éven keresztül és a konzol játékok nagyon kis %-a fog kijönni PC-re. De nem így lett.
2008. ápr. 16. 10:34 | válasz | #25
Az a legjobb ebben a vitában hogy van amikor egy cikk jelenik meg :kihalnak a pc-k másnap meg :kihalnak a konzolok...
amugy meg szerintem tök felesleges kiadni egy ujabb videokártyát mert a játékok nagy részéhez még egy 8600 gts is elég...persze propagandának jó:D
2008. ápr. 16. 10:24 | válasz | #24
+ ba meg nehan yminosegi pc game:
Universe at War: Earth Assault
Assasins creed
arty  
2008. ápr. 16. 10:09 | galéria | válasz | #23
ASS - fél év késés
Crysis - szép, de mint játék ... khm.
cod4 - konzolon 5x annyi ment el
bioshock - ez okés, pcn sem fogyott rossul
portal - steam miatt/orange pakk miatt jol ment, zseniális játék, de nem egy "teljes áru játék"
spore - majd ha kijött, akkor ...
gta4 - HA jön
mass effect - egy év késés

nem halott ügy a pc, de a trend világos
2008. ápr. 16. 10:00 | válasz | #22
Úgy tudom még nincs bejelentve, de csak idő kérdése.
Elképzelhetetlennek tartom hogy ne legyen PC verzió.
n3whous3   "Rest in Peace n3whous3" 
2008. ápr. 16. 09:35 | galéria | válasz | #21
Arra nem is gondoltál, hogy van, aki nem warezol mi?

-.- kcsg :)))
2008. ápr. 16. 09:34 | válasz | #20
PC-re szükséged lesz hogy letölthesd a konzol gamékat :D
2008. ápr. 16. 09:10 | galéria | válasz | #19
Ez teljesen felesleges volt leírnod. Ettől még nem lesznek új konzolok amik követni tudnák a PC-t. Amúgy nézz körül jobban. Az utóbbi időben igencsak neves játékok jelentek meg. Na meg pl olyan gémet mint a C&C3 vagy mondjuk a közeljövőben megjelenő Starcraft 2-őt huszadrangúnak nevezni, hát... enyhén szólva is nevetséges. Sztem pont az a baj, hogy az utóbbi időben sajna nagyon kevés RTS jelent meg.
2008. ápr. 16. 09:10 | válasz | #18
GTA IV-et bejelentették PC-re? lemaradtam vmiről?
barret  
2008. ápr. 16. 09:08 | galéria | válasz | #17
Tobb mint 3 eve egy jatekkal jatszom...(pc)Azota 6x fejleszettek.Mindig erosebb vas kell hozza :P Szal nekem a lenyeg: Fusson rendesen:-)nem feltetlenul a legujabb kartya kell,ar ertek aranyban gondolkozom mindig.
2008. ápr. 16. 08:40 | válasz | #16
Sajnos bármennyire is szeretné a sok konzol fanboy a PC soha nem fog meghalni.
Mindig lesz szükség PC-re, és amíg lesznek PC-k addig játékokat is fognak rájuk készíteni.

Az meg hogy félévente jönnek ki az új hardverek legalább segít formában tartani a fejlesztőket, mert a mai programozók többsége csak futószalagon gyártott amatőr, aki be van kényelmesedve a végletegig optimalizált konzolokra.

Az se igaz hogy PC-re ne jönnének jó játékok. ASSASSIN'S CREED, CRYSIS, COD4, BIOSHOCK, PORTAL, SPORE, GTA IV, MASS EFFECT, hogy csak párat említsek.

A konzolok egyre több PC funkciót kapnak (DVD, internet), mert egy nagyra nőtt tetris magában elég keveset érne. Azok pedig akik csak konzolt tartanak és nincs PC-jük azok olyanok akiknek már az is kiemelkedő teljesítmény hogy összekössék egy képernyővel.

A legnagyobb példányszámban eladott konzol játékok meg olyan nevetséges 5 év alatt élvezhető programok mint a Mario vagy a Sonic 100000. kiadása.

Az pedig kifejezetten előnyös dolog hogy sok játék konzolokon jelenik meg először. Hiszen a sok konzolos kisérleti nyúlon letesztelve már kevesebb hibáva, jobb minőségben, bővebb tartalommal jelennek meg, pl Gears of War.

Azt se felejtse el senki hogy az olyan cégek mint az Intel, ATI-AMD, nVidia, és még jópáran bizony a PC-ből és főleg a PC gamerekből élnek.
gabr   "Rest in Peace gabr" 
2008. ápr. 16. 08:40 | galéria | válasz | #15
"A PC mindíg fejlődni fog, hiszen mindegyik alkotóelemére jut jónéhány fejlesztő"

Valóban, csak éppen játék nincs! Ami van, azok pedig huszadrendű stratégiai játékok! Ebben az évben eddig mennyi nagyobb nevű játék jelent meg? Nulla. Mennyi fog összesen az évben? 2-3? Tényleg, kurvára megéri PC-t fejleszteni!
2008. ápr. 16. 08:26 | galéria | válasz | #14
Előbb fog a konzol meghalni mint a PC erre mérget vehetsz. Gondolj csak bele. A PC mindíg fejlődni fog, hiszen mindegyik alkotóelemére jut jónéhány fejlesztő (proci-AMD, Intel; videokari-Ati, Nvidia... stb.) Míg a konzolokat csak 1-1 cég fejleszti (Microsoft-Xbox, Sony-PS...) akiknek nincs arra kapacitások, hogy évről-évre megújuljanak, de még annyi sem, hogy 2-3 vagy évente. Hiszen olyan cégekről van szó akiknek nem csak a konzolok terén van érdekeltségük, hanem nagyon sok más helyen.
Abu85  
2008. ápr. 16. 05:56 | válasz | #13
Onnan, hogy az infók pontatlanok. Valójában 600mm^2-es chip lesz 1.5 milliárd tranyóval 65nm-en. A TPC-k felépítése annyiban változik, hogy kapnak még egy Streaming Processzort.
2008. ápr. 16. 03:37 | válasz | #12
Ezt a hülyeséget előszeretettel hangoztatják sokan. (és most nem a bevételekről beszélek arra kb igaz)de ha jobban megnézzük a jó játékok 90%-ka multi platform és kijön mindenre beleértve a pc-t is. Az igaz hogy néha később, de kijön.

Érdmes összehasonlítani pl a gamerankings.com-on a top 20-as játékokat a különböző platformokra. Eléggé megegyezik kivéve a platformfüggő stílusokat(rts, verekedős...)
2008. ápr. 15. 23:31 | válasz | #11
Nem t'om, nekem még bőven jó a Gigabyte 6600 GT-m. A mai játékok többsége szutyok, a fejlesztők szinte csak a grafikára összpontosítanak, a játékélmény pedig ellaposodik a történet (már ha van) előrehaladtával. Talán a Fable 2, a B&W 3 (Peter-bácsi anno 5 részt ígért), a GTA4, a Mafia 2 vagy az Alan Wake miatt érdemes lesz cserélni akár komplett gépet is, de ez még bőven a jövő zenéje. Addig az én ízlésem is változik. ;)
tmisi  
2008. ápr. 15. 23:02 | galéria | válasz | #10
Elmehetnek a rákba a hülye gt200-zukkal együtt. Nem csoda hogy a fejlesztők nem tudnak rendesen optimalizálni, mert mindig az újabbnál újabb hardverekre kell fejleszteni és a régebbiek (nem feltétlenül elavultak!) kerülnek hátrányba miatta. pl. Crysis, Colin:Dirt, stb.
Persze van kivétel, ilyen jó példa: Gears Of War, szinte maxon 1024-ben nálam röccmentesen fut.
jety91  
2008. ápr. 15. 22:31 | válasz | #9
Inkább a drivereket frissítenék(pl.:vista sp1, sokszor megfagy megáll vagy újraindul)...
2008. ápr. 15. 21:36 | galéria | válasz | #8
ez azért erős tulzás... ám csak sztem korai az új széria, vagy az ati miatt csinálják?
dez  
2008. ápr. 15. 21:34 | válasz | #7
"A több mint kétszeres növekedési rátát tehát tartani tudják"

Vajon ez miből jött ki? Mert ugye 128 vs. 192 -> +50%. Tranyószámban +25%.
Esetleg ha az órajel is számottevően emelkedik, de ugye arról nincs infó.

gabr   "Rest in Peace gabr" 
2008. ápr. 15. 21:14 | galéria | válasz | #6
Tök mindegy, PC mint játék platform haldoklik, semmi értelme 150e forintos kártyát venni, ha évente 1-2 normális játék jelenik meg, vagy még annyi sem!
2008. ápr. 15. 21:07 | válasz | #5
Én még mindig ezt hiszem.Oo
tom235  
2008. ápr. 15. 20:52 | válasz | #3
már az fx széria óta az.
2008. ápr. 15. 20:27 | válasz | #2
először azt hittem hogy jön a GeForce 10 széria :)
2008. ápr. 15. 20:23 | válasz | #1
Parasztvakítás már megen.