Módosítanák az osztrák adatvédelmi törvényt
2008. április 14. 11:37, hétfő
A hivatalos előterjesztés szerint minden engedélyezett magán videokamera által rögzített felvételt egyetlen nagy központi adatbázisban tárolnának el, melynek tartalmába a rendőrség is betekinthetne.

Hirdetés

Nyugati szomszédunknál 2000 óta hatályos az adatvédelmi törvény, amit azóta gyakorlatilag egyáltalán nem módosítottak. Most azonban a szakemberek szeretnék megváltoztatni a jogszabályt. Az elképzelések között szerepel, hogy a nagy központi adatbázishoz bizonyos esetekben, például a különösen súlyos bűncselekmények felderítése miatt, az osztrák rendőrség is hozzáférhetne. Ezen kívül felmerült, hogy nem lennének engedélykötelesek a valós idejű és az analóg videokamerák.

Ausztriában eddig minden egyes videokamerás megfigyelési hálózat felszerelésekor az Osztrák Adatvédelmi Bizottság (DSK) döntött arról, hogy engedélyezi-e a beruházást vagy sem. Ez a gyakorlat a jövőben sem változna, azonban bővítenék a rendőrség lehetőségeit. Az új központi adatbázisban például minden felvételről pontosan meg lehet majd állapítani, hogy az hol és mikor készült, milyen hosszú és más fontos részleteket. Így egy bűncselekmény esetén a rendőrség forró nyomon indulhatna el és a rendelkezésre álló videóknak köszönhetően nagyobb esélye lenne az elkövető kézre kerítésére. Nem változna ugyanakkor az a kitétel, hogy a felvételeket 48 óra után automatikusan törölnék, kivéve, ha segíthetnek egy bűncselekmény felderítésében.

A mostani előterjesztésből kiderült az is, hogy a korábbi hírrel ellentétben megmarad az Osztrák Adatvédelmi Bizottság és továbbra is a kancellári hivatal alárendeltségében működik. Ausztriában az elmúlt hónapokban felmerült, hogy kamerákat helyeznek el egyes bécsi lakóházakban. A DSK idén februárban engedélyezte a beruházást és már meg is kezdődött a készülékek felszerelése. Ezenkívül a múlt héten látott napvilágot a hír, miszerint videokamerákkal látnak el tíz bécsi iskolát. Az intézmények elsősorban a bűnözés, ezen belül is a lopások terjedésével indokolták a kérésüket.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. ápr. 15. 12:01 | válasz | #1
A nagy testvér visszatért :)