Mit jelentenek a Hold fényjelenségei?
2008. április 14. 18:23, hétfő
Az időszakos holdi jelenségek égi kísérőnk legnagyobb rejtélyei. Arlin Crotts szerint valami fontosat próbálnak elmondani, aminek a megfejtésére nagyjából 10 évünk van.

Hirdetés

2019. július 20. Csupán néhány óra telt el a NASA Altair 2 leszálló egységének landolását követően a Hold Föld felé eső oldalán, az Aristarchus-kráterben. Közel fél évszázadot követően lépett újra ember a Hold felszínére, de az ünnepélyes pillanatnak nem sokáig adózhatnak az egységből kilépő űrhajósok, gyorsan megkezdik tudományos felderítő munkájukat. A csapat szisztematikusan halad, amikor hirtelen a kráter talaja remegni kezd, majd egy hatalmas gázkitörés söpri el a megdermedt űrhajósokat és poros törmelékfelhő borítja be a tájat.

A fenti jelenetet Arlin Crotts vizionálja, aki koránt sem sci-fi író. A New Yorki Columbia Egyetem asztrofizikusa és kozmológusa több mint 1500 különös fényt, úgynevezett Időszakos Holdi Jelenséget (TLP) vizsgált meg. A kutatók évtizedeken át vitatkoztak, hogy valós jelenségről vagy puszta érzékcsalódásról van-e szó. Crotts úgy véli sikerült elegendő és megalapozott bizonyítékokat begyűjtenie a TLP-k létezéséről, amiket hatalmas gázkitörések idéznek elő. Ha igaza van, akkor kijelenthetjük, hogy a Hold koránt sem egy megkövült, halott égitest, ahogy azt korábban feltételeztük, a kitörések vélhetően vulkanikus tevékenység eredményei. Mindez nem csupán annyit jelentene, hogy a jövő Hold expedícióihoz az űrügynökségeknek fokozott körültekintéssel kell majd kiválasztaniuk a leszállások helyszíneit, de kénytelenek leszünk átértékelni a Hold geológiai történelmét is.

A TLP-k a Hold legnagyobb rejtélyei. Időtartamuk egyetlen perctől akár több óráig terjed, ami során észlelhető fényesedés, elhalványulás, vagy elmosódás következik be a felszín több kilométeres területén. Egyes megfigyelők egy ezeknél is különösebb vöröses ragyogásról számoltak be.

Nem sokkal az Apollo Hold-küldetések elindulását követően amerikai és brit kutatók több mint 1500 észlelést katalogizáltak, de már ennél jóval korábbról is vannak feljegyzések, melyek a TLP-kre utalnak. Az egyik legkorábbi a 10. századból, az angliai Canterbury székesegyház szerzeteseinek tollából származik, amelyben egy robbanásról számoltak be a Holdon. Az Apollo 11 űrhajósainak jelentésében is szerepel egy fényjelenség, amit az Aristarchus-kráter feletti elhaladásuk során észleltek.

A fényjelenségeket főként az amatőr csillagászok észlelik, ezért a megfigyelések a legnagyobb jóindulattal sem igazán nevezhetők uniformizáltnak, az átvizsgálandó adathalmaz leginkább egy összekuszálódott gombolyagra emlékeztet, magyarázta Crotts, aki a kibogozáshoz az esetek lajstromát elsőként az észlelések helyszínei szerint bontotta meg. Ezután megpróbálta beazonosítani a leírásokból azokat a területeket, ahol a jelenség kialakult, majd megvizsgálta, hogy az adott területeken milyen sűrűn észlelték a fényjelenséget.

Elemzésein több statisztikai szűrőt is végig futtatott, melynek végeredményeként összesen hét terület mutat kiemelkedő értékeket. Ezek közül toronymagasan vezet a 45 kilométer átmérőjű Aristarchus-kráter, amihez körülbelül az észlelések fele társítható, negyedük pedig a Plato-kráterre, a felszín egy 100 kilométer széles becsapódás ütötte sebhelyére esik. A fennmaradó egynegyed rész már jóval elszórtabb, főként a Mare Crisium, valamint a Grimaldi, Tycho, Copernicus és Kepler kráterekre esik. Vajon csak a véletlen műve, hogy ezek a területek ilyen kiugró értékeket képviselnek az adatok tengerében?


A sárgás csillagok jelölik a TLP-k helyeit, az 1. számú az Aristarchus-kráter. A piros körök az Apollo küldetések leszállóhelyeit mutatják az elsőtől, az Apollo 11-től az utolsóig, az Apollo 17-ig. A szürke körök az Apollo program tervezett, de már megvalósítatlan leszállóhelyei, míg a lila kör az Altair 2 egyik lehetséges landolási pontját mutatja.

"Az elemzés helytállónak tűnik" - értékelte Crotts munkáját Chuck Wood, a tucsoni Bolygótudományi Egység szakértője, aki szerint a fenti eredményekben az is közrejátszhat, hogy ezek a területek különösen kedvelt megfigyelési pontok az amatőr csillagászok körében. Crotts vizsgálatai azonban itt még nem értek véget. Kíváncsi volt, hogy a jelzett a területeken végbemennek-e más kapcsolódó események is.

Az Apollo 15 és 16, valamint az 1998-ban adatokat gyűjtő Lunar Prospector szonda is el volt látva a felszín radon gázának bomlásából kibocsátott alfa részecskék érzékelésére alkalmas spektrométerekkel. Meglepő módon a Crotts által kiemelt helyszínekre különösen jellemző egy időszakos radon kibocsátás, nagyjából a fentebb megjelölt arányokban. "Ez egy olyan egybeesés volt, ami végképp meggyőzött arról, hogy valaminek a nyomára bukkantam" - mondta. "A villanások helyei kigázosodási forrásoknak tűnnek, ami arra utal, hogy az egyik felfedezésem a másik kiváltója."

A hét helyszínben egy közös pont egészen biztosan van: mind a hét esetben meg van repedve a kéreg, a repedéseken pedig gáz szivároghat a felszín irányába. Ez nyomást hoz létre mielőtt kitörne a talaj a regolit szorításából, és kirobbanna az űrbe. "Aligha szeretnék egy ilyen területen álldogálni, amikor a folyamat végbemegy" - tette hozzá Crotts. Az Apollo 18 ellátogatott volna az Aristarchusra, azonban az expedíciót az egész Apollo programmal együtt leállították. A tervezett Altair 2 azonban elvileg beteljesítené, amit az Apollo 18 már nem tudott megvalósítani és ellátogatna a kráterhez.

Crotts egyik hallgatójával, Cameron Hummelsszel kiszámította, hogy alig féltonnányi gáz kiszabadulása a vákuumba kilyukaszthatja a regolit réteget, több kilométer átmérőjű por- és gázfelhőt hozva létre, ami 5-10 percen át marad fenn. Ezek az értékek pontosan megfelelnek a megfigyelések többsége által észlelt paramétereknek. A felhő többféleképpen is megváltoztathatja a felszín fényvisszaverési tulajdonságát, egyrészt árnyékot vethet a területre, ugyanakkor a porszemcsék szétszóródása fel is erősítheti a visszaverődő fényt.

Ez eddig szép, most azonban tegyük fel utolsó kérdésünket: honnan származhat a gáz? Mivel a radon az uránium bomlási terméke, a legkézenfekvőbb válasz az lenne, hogy a Hold kőzeteiben található uránium a forrás. Ez azonban még nem ad választ arra, hogy hogyan koncentrálódhat egy általános radioaktivitás terméke ilyen kis számú kivezető nyílásra. Crotts éppen ezért egy másik magyarázat mellett teszi le a voksát, ami azonban a halott, belülről rég lehűlt és megszilárdult Holdról alkotott általános nézet arcul csapása.

"Úgy vélem számolnunk kell a lehetőséggel, hogy a Hold néhány helyen még mindig rendelkezik a vulkanikusság maradványaival gáz kiáramlás formájában" - mondta. Kiemelte, hogy az Aristarchus egy vulkanikus fennsíkon fekszik, ami körülbelül 3 milliárd évvel ezelőtt árasztotta el lávájával a nyugatra eső területeket. "Aligha van még egy olyan hely a Holdon, amiről ennyire ordít a vulkanikusság ténye" - utalt a fennsíkra Crotts.

Elmélete teszteléséhez Crotts kiszámította a Föld gravitációjának a Holdra kifejtett ismétlődő tágító és összepréselő hatását. "Ez évente körülbelül 100 000 tonna holdkőzetet őröl meg, ami megközelítőleg 100 tonna gázkibocsátást jelenthet" - mondta Crotts. A NASA bő 10 év múlva emberi expedíciót küld a Holdra. Az Altair 2 leszállójármű és társa, az Orion űrhajó várhatóan 30 tonna gázt bocsát ki a felszín közelében minden egyes küldetés alkalmával. "Ekkora szennyezési szint a holdi vulkanikusság minden jelét eltünteti" - figyelmeztet Crotts, tehát gyakorlatilag 10 évünk marad, hogy a lehető legtöbbet megtudjunk a TLP-kről, és azok a Hold belsejére utaló jelentéséről.

Crotts egy asztrofizikusokból, geológusokból és mérőműszer specialistákból álló csapattal egy robot távcsövet üzemeltek be a chilei Cerro Tololo Obszervatóriumban, amivel kizárólag a TLP-ket fogják kutatni. A távcsövet világszerte újabbak fogják követni, amint sikerül a csapatnak megszerezni a megfelelő finanszírozást. A kutatók várakozásai szerint a kiépülő hálózattal folyamatában is megfigyelhetik a jelenséget. "Közel sem ismerjük annyira a Hold ezen aspektusát, mint ahogy azt korábban feltételeztük, pedig a jelenség valami fontosat próbál elmondani, aminek a megfejtésére nagyjából 10 évünk van" - összegzett Crotts.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. aug. 25. 16:16 | válasz | #105
Azért azon gondolkozz el h a földkéreg felgyűrődik miközben kialakulnak a hegyek, és ez úgy jön létre h 2 tektonikus lemez egymás felé mozdul el. A találkozási vonalnál összepréselődnek és leftornyosulnak.
Viszont éppen ezért olyannak is kell lennie ahol korábban egy darabból álló lemez 2 irányba indul el, a törésvonaltól jobbra-balra.
A te animációddal az a gond h a földrészek ugyanolyan "laposak" maradnak. Azt kell megértsd h a különböző földrészek valamennyire összezsugorodtak és feltornyosultak mialatt egyre szilárdabbak lettek, nem pedig a Föld nőtt meg és a földrészek laposak maradtak.
Azt remélem tudod h a szilárd talaj a Földön mindenütt valójában egy fortyogó massza tetején "úszik", az egész föld egy képlékeny anyag, aminek a kérge egy igen vékony rétegben szilárdult meg, pár kilométerrel a lábunk alatt izzó láva van mindenütt. Kezdetben az egész Föld ilyen volt, és ahogy kezdett kihűlni, először csak vékony réteg szilárdult meg amit azonnal áttört a láva, és ez a réteg tele volt törésvonalakkal. Évmilliók alatt egyre jobban megszilárdult és hűlt, kevesebb lett a törésvonalak száma, és "vastagodott" a szárazföld. De a lemezek mozgása lelassult, és a mai napig mozgásban vannak. Már jóval vastagabbak mint a Föld keletkezésekor és ha 2 földdarab távolodik akkor a széleik megtartják alakjukat, látszik h korábban hová illeszkedtek, de nem úgy h képzeletben összenyomjuk a Földet, hanem a földrészeket kell laposabbnak elképzelnünk mert a múltban vékonyabb volt a földkéreg és laposabb.
PeeTeR  
2008. ápr. 28. 20:46 | galéria | válasz | #104
csak hogy mennyire szent - lovesem sincs a zsugorodo/novekvo temahoz meg nem is nagyon erdekel biztos nem kezdek el okoskodni de ha felkapod a vizet legalabb ne szarral dobalozzal meg hanyagold a cinikus kijelenteseidet mint ez a hollywood -i duma.... kicsit azert durva szerintem. ha ez csak egy szaros hollywood szeptember 11 volt ugyan kerlek szolj mar annak a ket ismerosomnek akik aznap az irodahazban dolgoztak - azotan nem nagyon lehet elerni oket
2008. ápr. 28. 09:47 | válasz | #103
Én azt nem értem hogy amit a geológia kidolgozott, helytáll minden elméletnek, minden körülményekre megadja a magyarázatot, már több száz éve dolgoznak rajta, bizonyítják kísérletekkel, számításokkal. Hát miért olyan nehéz ezt elhinni? rendben értem én hogy itt van a felfedezés öröme, hogy juhé van egy új magyarázat, de ez az új nagyon sokmindenben sántít. Már nem Leonardo Da Vinci korszakában élünk ahol sokmindent meg lehet cáfolni a tudományban. Ahoz hogy leromboljunk egy teljesen működő és megalapozot tudományágat (mint a geológia) nagyon sok tudósnak, zseninek, kell összeülnie. Einstein is mikor megdöntötte egyszerű kijelentésével a fizika alapjait (nincs éter) a newtoni fizikát nem kellett eldobni. Mint határeset tökéletesen illeszkedett az eisteni fizikához. Amit a tudósaink több száz év alatt kidolgoztak ne vessük már el ilyen hirtelen animációkra alapozva. Ha tényleg komolyan gondolnák ezt a felfújódásos témát, nem gondolod hogy a csapból is ez folyna és az összes geológus ezen dolgozna? Mielőtt ilyen dolgokkal szenvedsz szerintem menj el tanulni, tanulj meg mindent azokról a dolgokról amit meg akarsz cáfolni, aztán tedd. Hidd el ha kész érvekkel tudsz mindent alátámasztani rendicsek lesz. (nem vagyok ellened de ez az elmélet szerintem nevetséges.)
uwu   "Rest in Peace uwu" 
2008. ápr. 24. 19:49 | galéria | válasz | #102
Hagyjátok már ezt a szerencsétlent, hadd hirdesse, hogy miben hisz, maximum kiröhögi mindenki. Aki kijárta a 8 általánost úgysem hiszi el. Biztos, hogy ő sem hisz benne, csak szereti felkúrni az emberek agyát. Vannak olyan emberek akik élvezik, ha hülyének nézik öket, és arrakistor pont ilyen. Klinikai eset, talán ha nem foglalkozik vele senki meggyógyul.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. ápr. 17. 17:46 | galéria | válasz | #101
arrakistor ez egy akkora baromság, hogy az egy szellemi fekete lyukat generál, ami minden értelmet magába szippant, és megsemmisít emellett görbíti a teret is.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2008. ápr. 17. 16:56 | válasz | #100
Á, a főzéshez több fa kell. Viszont cserébe tovább üvölt. Az égetés olyan rövidke... Esetleg kis lángon, tűz fölött forgatva... Utána meg el lehet adni a McDonaldsnak, vagy esetleg egy kínai kajáldának...

:P
2008. ápr. 17. 16:48 | galéria | válasz | #99
Ja, sül, bár inkább pirulnia kellene a sok butasága miatt.
Én amúgy takarékos ember vagyok és környezetbarát, lehet, hogy a főzés kíméletesebb.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2008. ápr. 17. 16:36 | válasz | #98
Sül/ég inkább, nem?

Bár a főzés sem rossz, a Sógun-t(David Clavell) olvastad? :)
2008. ápr. 17. 16:30 | galéria | válasz | #97
Na, látod, ebben igazad van.
Saját kezemmel gyújtanám be a mágylarakást alattad. Hadd főjjél!
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2008. ápr. 17. 14:08 | válasz | #96
Ez mellé, pont ugyanannyira gój vagyok, mint te. Meg vagyok keresztelve, megvan a bőr a pöcsömön, meg úgy egyáltalán, hogy a faszomba jött ez most ide?
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2008. ápr. 17. 14:02 | válasz | #95
Uhh, szerintem vedd be az ebéd utáni gyógyszereidet is, kezd szükséged lenni rá.

Az "én" modern tudománynak nevezett "sarlatánságom" az elmúlt 200-300 évben olyan _kézzelfogható_eredményeket_ produkált, amik gyökeresen megváltoztatták az egész emberiséget, közel megduplázták a várható élettartamot, és lehetővé tették azt, hogy itt írogathass hülyeségeket, ahelyett, hogy 6 éves korodtól életed végéig a földet kelljen túrnod.

Ezen azért gondolkozz már el egy picit, mielőtt ilyeneket leírsz!
2008. ápr. 17. 14:02 | válasz | #94
Végül, mivel látom hogy szép sok hozzászólás érkezett és az újonnan érkezők kedvéért (ne kelljen lapozniuk), mégegyszer publikálom a bolygók növekedését prezentáló animációk egyszerűsített változatát, mely magyarázattal szolgál a
Hold jelenleg is tartó vulkanikus tevékenységére (is)
Föld:


Mars:

dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2008. ápr. 17. 13:54 | válasz | #93
Igen, a Földet Szívószálon Felfújó Nagy Kék Arc valóban az egyik legmeggyőzőbb tudományos érv, amit valaha is láttam... :P

Az a 26 idetartozó animáció pont ugyanolyan fotosop, mint az animgif, amit beszúrtál ide. Rajzoljak neked ilyeneket? Van még pár bolygó, esetleg hasonlóan bizonyító erejű lehetne a Trantorról, vagy a Halálcsillagról is egy ilyen.

"majd ha meglátod a többi animáció után is, minden irányból a földet és kontinenseit 100%-ig fotosopp nélkül is egybeállni, utána tegyél megjegyzéseket, addig ne !"

Aha, 100% fotosop nélkül, mi? Ez még jobb. Időutazó barátaink kimentek kamerázni az űrbe, felvettek 1 milliárd évet, aztán vágtak belőle egy 4 másodperces videót. Így gondolod?

"semmi kétség hozzá a sötét középkorban a hozzád hasonló csökönyös és sötét arcok engem máglyára tettek volna ezért az elméletért és a terjesztéséért,"

Ha tényleg úgy gondolod, hogy ez egy tudományos elmélet, akkor kérlek mellékeld a korábban kért adatokat!

Ellenben ez az "elmélet" pont annyira megalapozott, mint a "Föld lapos, hogyan lehetne másmilyen?", csak régen a "hozzád hasonlóak"-ból volt több. T.i. azokból, akik tárgyi tudása a témában a nullához konvergált, mégis hangosan véleményt nyilvánítottak...
A tudomány azóta sem változott, csak most már kevesebben mennek szembe vele.
Te épp a "másik oldalon" állsz, azt kéne észrevenned. Nem hatalmas tudományos újítás, amit te, mint nagybetűs LángÉsz rádöbbentél, hanem áltudományos, már majdnem vallásos tévhit. Pont, mint a lapos Föld.

Mondom, tanulj egy kis geológiát és lemeztektonikát, egy kis földtörténetet, aztán gyere vissza, beszélgetünk a témáról!
2008. ápr. 17. 13:49 | válasz | #92
hdd butuljon a nép, hitessük el velük hogy csúszkálnak a kontinensek, meg hitessük el velük hogy a gazdag és okos meg bölcs zs*dó amerikaiak már jártak a bezzeg a holdon, meg ők milyen ügyesek, meg az einstein is így meg úgy, te magyar meg csak egy cs*cska rabsz*lga lehetsz akárhova is mész, mert se hazád, se tudományod nincsen. sz*revők
2008. ápr. 17. 13:39 | válasz | #91
de neeem a halivúdi holdraszállás , a halivúdi szeptember 11 azok igazak és szentek , meg amit a Júde Einstein bácsi kif*ngik a száján az szent és sérthetetlen , meg "hivatalos"... amit egy gój arrakistor itt a fórumon mond az nem is lehet igaz.
toto66  
2008. ápr. 17. 13:31 | válasz | #90
"Ha megnézed az Uránusz bolygót a sugara ugyan 4szer akkora mint a Földé, a tömege is jóval nagyobb , a felszínén tapasztalható gyorsulás viszont a Földivel azonos... "
Ő csak tudja, onnan jött! C:
2008. ápr. 17. 13:30 | válasz | #89
ha valami ellentmond a tényeknek, akkor az a te modern tudományodnak nevezett sarlatánság , hogy a kontinensek csúszkálnak, és még jó hogy nem az Atlasz bácsi hátán ... a te modernnek nevezett tudományod az utóbbi 200 , ha nem 300 évből az az ami ellentmond a tényeknek, ha megnézed alaposabban azt az animációt mikor a Föld fotosopp nélkül is 100%-ig egybevág.
2008. ápr. 17. 13:24 | válasz | #88
semmi kétség hozzá a sötét középkorban a hozzád hasonló csökönyös és sötét arcok engem máglyára tettek volna ezért az elméletért és a terjesztéséért, de attól még a föld gömbölyű és növekszik, mert te és a hozzád hasonlóak sötétek és korlátoltak.
2008. ápr. 17. 13:20 | válasz | #87
a felszínen tapasztalható gyorsulás mértéke, ha erre gondolsz két dolog függvénye:

-a bolygó tömege,
-és a felszínének a tömegközépponttól mért távolsága,

nem kétséges, hogy az évmilliárdok alatt, változott a Föld gravitációja, de
mégcsak nem is úgy, ahogy leírod. Kisebb méret, de ugyanakkora tömeg esetén nagyobb gravitációnak kellett lennie.

Ha megnézed az Uránusz bolygót a sugara ugyan 4szer akkora mint a Földé, a tömege is jóval nagyobb , a felszínén tapasztalható gyorsulás viszont a Földivel azonos...
2008. ápr. 17. 13:14 | válasz | #86
majd ha meglátod a többi animáció után is, minden irányból a földet és kontinenseit 100%-ig fotosopp nélkül is egybeállni, utána tegyél megjegyzéseket, addig ne !
2008. ápr. 17. 13:12 | válasz | #85
Pillanat. Nem úgy van, hogy ha a bolygó növekszik - ezen elmélet alapján - akkor a földön lévő gravitációnak is meg kellene változni? Nagyobb méret elvileg nehezebb gravitációt okoz. Vagy tévedek? A holdon és a marson is kissebb a gravitációs vonzás mivel kissebb a bolygó illetve a hold.
2008. ápr. 17. 13:10 | válasz | #84
kérlek nézd végig az általam küldött indavideós linkeken tárolt több mint 26 idetartozó animációt, a Ganymedes, és az Európa hold , a Hold, a Mars bolygó és a Föld több epizódban, részletesen kitaglalt videóit, mielőtt anyázol, viszont láthatóan izgat a téma!

Köszönöm.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2008. ápr. 17. 10:20 | válasz | #83
Hát igen, ezt már egy óvodás is tudja, aki fújt már fel lufit. Úgy tűnik Arrakistor még nem ért el arra a szintre. Vagy nem volt gyerekszobája (így lufija sem) :P
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2008. ápr. 17. 10:18 | válasz | #82
Csak úgy pár égbekiáltó faszság az írásodból:

"nos erre a bigbangista és lemeztektonikai csúszkálós okostojások"
A "bigbangisták" csillagászok vagy fizikusok, a "lemeztektonikai csúszkálós okostojások" meg geológusok. A két szakterületnek csak érintőlegesen van köze egymáshoz. Bár olyan szempontból ez tökmindegy, hogy neked egyik területhez sincs még halvány fingod sem, mégis szarni akarsz. Spanyolviaszt.

"másik pedig a magmágól előtörő vízgőz formájában jött ki"
Aha, a magmában keletkezik a víz, ami előtör. Világos.
Akkor a mai napig keletkezik a víz a magmában, és tör elő? Egyébként ha a víz csak úgy "keletkezne", akkor nőne a Föld tömege. (Az egyébként nem lenne szép dolog, szépen spirálisan belezuhannánk a Napba. Az összes "növekvő" bolygóval egyetemben)

"a Föld tömege állandó, a sűrűsége folyamatosan csökken. "
Aha, elképzelésnek szép, csak éppen ebben a valóságban ilyen nem történik.

"Azokon végképp nem tudok segíteni akiknek még ezek az animációk alapján sem állt össze a legutóbbi 5 milliárd éves történelem. Sajnálom."
Inkább az a szánalmas, hogy te egy összefotosoppolt szarság alapján állítod fel a világképed. Kb olyan szinten van ez, mintha a templomi szentképekről bizonygatnád, hogy "de hát látod, hogy a felhő mögül ott kukucskál az angyalka, hát miért nem hiszed el?!"

"100, azaz száz %-kos pontossággal egybevág, "
Ez nem igaz. Ilyen egyszerűen magyarázható. Az animáció is azért forog, hogy ezt a csalást ne vedd észre. Át vagy baszva, az a helyzet.

", azaz 100%-kos pontossággal ugyanígy látható az égitestek növekedése, a felszín felrepedései által???"
_NEM_ látható az égitestek növekedése, ezt csak te képzeled el. Repedések látszódnak, amiket fotosoppal össze lehet húzni, aztán átbaszni vele az olyan hiszékenyeket és tudatlanokat, mint te.

"az elméletem kissé vad, de nem teljesen logikátlan."
De, tökéletesen logikátlan, és a tényeknek ellentmond. De úgy látom ez téged nem zavar nagyon... Én javasolnám, hogy ha érdekel a téma, akkor inkább _tanulj_, de gondolom az neked büdös. Észt osztani faszságokról könnyebb, meg az ufómagazin amúgy is olvasmányosabb, mint egy tanulmány vagy egy tankönyv.

"a Föld közepét egy inverz téridő fehér lyukán átfolyó anyag táplálja, egy negatív téridő fekete lyukába behulló anyag."
Na most akkor nő a Föld tömege, vagy nem? Ez a csodás agymenésed nemhogy a valósággal nincs kapcsolatban, de még önmagában is ellentmondásos.
Fehér lyuk, negatív téridő, persze.

Viszont ha ennyire biztos vagy a dolgodban, láthatnánk némi matematikai levezetést is a dologról? A jelenség pontos leírását, a kísérleti eredményeidet, és hogy ez az "elmélet" hogyan illeszkedik más tudományágak megfigyeléseinek rendszerébe?
Ugye nem gondolod, hogy a lemeztektonika három mondatban összefoglalható? Mert ahogy nézem, ez a dolog, amit itt próbálsz népszerűsíteni, nagyjából ebből az animációból áll.
toto66  
2008. ápr. 17. 09:06 | válasz | #81
Logikátlan!
Ha a felszin azért reped mert kisebb mértékben tágul a belső anyagnál, nem keletkezhet gyűrődés! Ezt egyszerű belátni (akinek van vizuális képzelő ereje)...
2008. ápr. 17. 08:08 | galéria | válasz | #80
Szerintem a te agyad táplálja egy inverz téridő fekete lyuka, de nagyon. A gravitáció törvényeinek ellentmondva.
2008. ápr. 17. 07:42 | válasz | #79
a Föld tömegére pedig jómagam cifrább választ is adtam már ezen a fórumon egy másik topikban. az elméletem kissé vad, de nem teljesen logikátlan. a Föld közepét egy inverz téridő fehér lyukán átfolyó anyag táplálja, egy negatív téridő fekete lyukába behulló anyag.
2008. ápr. 17. 07:27 | válasz | #78
vagy hogyan magyarázzák, hogy a cikkben is szereplő felszíni "rianások" és gázkitörések tapasztalhatók a mai napig a Hold felszínén, ami szintén alátámasztja ezt az elméletet?
2008. ápr. 17. 07:22 | válasz | #77
viszont nekem is lenne kérdésem mindazokhoz a fikázókhoz, akik a Föld (és a többi bolygó) növekedésének elméletét fikázzák:

hogyan magyarázzák, hogy a Föld esetében az összes kontinens 100, azaz száz %-kos pontossággal egybevág, ha összeillesztjük az alsó animációkon látható módon???
És hogyan magyarázzák, hogy a többi égitest esetbében amiket a linkekeen elküldtem (Ganymedes, Europa, Hold, Mars, Föld) 100, azaz 100%-kos pontossággal ugyanígy látható az égitestek növekedése, a felszín felrepedései által???
2008. ápr. 17. 07:15 | válasz | #76
többen felvetették hogy ha a föld növekszik akkor honnan van a víz? nos erre a bigbangista és lemeztektonikai csúszkálós okostojások sem tudják a választ bizonyosan, de nyilván kb. ugyanúgy vagy hasonlóan került a földre, mint a bigbangista okostojások szerint, az aszteroidák hozták a Földre egy -részét a másik pedig a magmágól előtörő vízgőz formájában jött ki. a Föld tömegével kapcsolatban , ha utánanéztek az indavideo-s több ezer hozzászólás között lesz szép számmal akik erre értelmes választ is adtak: a Föld tömege állandó, a sűrűsége folyamatosan csökken.

Azokon végképp nem tudok segíteni akiknek még ezek az animációk alapján sem állt össze a legutóbbi 5 milliárd éves történelem. Sajnálom.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2008. ápr. 17. 00:16 | válasz | #75
Áh, ne is próbálkozz. Ő ebben _hisz_. Nem fogják megzavarni holmi ellentmondó _tények_... :D :P
2008. ápr. 16. 23:03 | galéria | válasz | #74
Ehelyett az angyalok nemét próbáljátok megállapítani.
2008. ápr. 16. 22:11 | válasz | #73
hmm ha a föld növekszik de a felszíni közetréteg ugyanakkora marad(tömegre),akkor nem inkább kisimulnia kéne?mivel ugyanannyi anyagnak nagyobb felületet kell befednie.
2008. ápr. 16. 17:54 | válasz | #72
Én is épp erre gondoltam. Amúgy ha arról lenne szó h zsugorodott a Föld és ezért gyűrődtek fel a hegyek akkor páran talán bólogatnának, de így Arrakistor egyedül van az elméletével. De nem baj, kivételek mindig vannak. És a kivétel gyengíti a szabályt!
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2008. ápr. 16. 16:00 | válasz | #71
Jujj... Most néztem meg az animációt... Azért nem kevés elhivatottság kell, hogy ezt elhidd... :P Illetve mondhatnám úgy is, hogy annak, hogy ezt el tudd hinni, előfeltétele, hogy halványlila fingod se legyen a témáról, meg úgy a világ működéséről általában.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2008. ápr. 16. 15:22 | válasz | #70
"bár számomra TORONYMAGASan a leghihetőbb"

Sajnos egy elméletről nem az dönti el, hogy igaz-e, hogy mennyire _hihető_... Ha így lenne, akkor lapos lenne a Föld...
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2008. ápr. 16. 15:16 | válasz | #69
Ezt fejtsd ki kérlek!

Van valami tévedés abban, amit leírtam?
2008. ápr. 16. 15:14 | válasz | #68
a felgyűrődések szintén a földkéreg folyamatos alakváltozásának az eredményei, a csendes és az atlanti óceán víz alatti síkságai folyamatos repedésben vannak , míg a föld átellenes pontjai keletkező felszíni görbeváltozás hegyeket gyűr fel. ezt kb. egy általános iskolás 5.ikes gyerek képes megérteni az alábbi animáció segítségével. az elmélet valójában csak elmélet, bár számomra TORONYMAGASan a leghihetőbb az ilyen lemeztektonikai csúszkálásos elavult magyar népmesékhez képest...

az elmélet egy sort kérdést megválaszol, igaz sok újat fel is vet, ezekre már nem is tudok és nem is dolgom válaszolni. mindenesetre mindenki abban hisz amiben akar, én ebben hiszek. lehet hogy egyszer majd az ezt felvető kérdésekre és minden kérdésre megtaláljuk a választ, de addig is a tudomány töretlenül halad és a régi , mesének tűnő elméletek helyett , mint pl: hogy a föld lapos és egy teknősbéka hátán áll, jönnen újabb, sokkal hihetőbb elméletek, amelyeket tények, épeszű emberek, épeszű állításai és épeszűnek tűnő bizonyítása is alátámaszt, mint nevezetesen az égitestek növekedésének elméletét.

lehet hogy majd egyszer egy ennél is jobbnak tűnő elmélet fog születni, addig is marad ez.
2008. ápr. 16. 14:54 | galéria | válasz | #67
Felvilágosítás?
Népbutítás inkább. :-)
2008. ápr. 16. 14:19 | válasz | #66
Van benne valami.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2008. ápr. 16. 14:09 | válasz | #65
Megvédeni nem tudom ezt az álláspontot, mert nem emlékszem rá pontosan.

De engem akkor meggyőzött.

Na, kis wikis keresgélés után:
Wiki
"Atmosphere and oceans" bekezdés.

Mondjuk nem pont erre emlékeztem...
2008. ápr. 16. 13:52 | válasz | #64
Okes köszi a felvilágosítást!
2008. ápr. 16. 13:40 | galéria | válasz | #63
A naprendszer kialakulásakor már adott volt az elemi O és H, nem volt szükség agyagra.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2008. ápr. 16. 13:24 | válasz | #62
Vízképződés? Úgy még oké, hogy "képződik" a víz, ha van elég hidrogén és oxigén, de azok csak úgy a semmiből nem keletkeznek.

A termálvíz és a gejzír gyakorlatilag ugyanaz, csak a gejzír melegebb és nagyobb a nyomása. Egyébként mindkettő sima talajvíz vagy rétegvíz, csak jó mélyen van, ezért meleg. Nem "keletkezik", csak feljön. Lent nagy a nyomás, ha talál utat felfelé, akkor nyomástól függően lehet belőle szubartézi kút, termálforrás, artézi kút, gejzír.

Nem igazán nevezném a vulkáni tevékenység utolsó állomásának, igazából független tőle. Nem kell semmi vulkáni tevékenység a kialakulásához, annyi kell, hogy legyen víz mélyen a jó melegben, meg legyen útja felfelé.
2008. ápr. 16. 12:42 | válasz | #61
Ezer bocsánat ha tök láma és béna a kérdésem és igazából felvilágosítás képpen kérdezem. De ha jól tudom és kopottas földrajz óráim homályba vesző emlékeire támaszkodva nem az van, hogy a gejzírek illetve a termálvizek azok a vulkanikus tevékenység legutolsó állomása? Csakmert akkor nem a vulkánoknak köszönhető részben a vízképződés? Lehet tök hülye a kérdésem nem vagyok szakértő de ha valaki ebben spieler akkor elmondaná, hogy jó fele tapogatózom vagy totál hülyeség amit mondok
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2008. ápr. 16. 11:47 | válasz | #60
"De még mindig szkeptikus vagyok az óceán vízmennyiség keletkezésével. Ugyanis, valahonnét a víznek is létre kellett jönnie, folyamatosan."

Én erről azt olvastam, hogy volt egy időszak, amikor tele volt az űr itt aszteroidákkal, amiket a Föld (is) begyűjtött. Úgy a tömegének 1/3-át akkor szedte össze. Na, ezek az aszteroidák nagyrészt agyagból, agyagásványokból áltak, azok meg rengeteg kémiailag kötött oxigént és hidrogént tartalmaznak.
Na, ezek belezúztak a Földbe, a becsapódás energiája szétkapta a molekulákat, felszabadult a kötött víz.
aRoma  
2008. ápr. 16. 10:40 | válasz | #59
"Méghozzá gyorsulva mert mindig a messzebblevő cuccosok voltak jobban vörösek" ez a bizonyíték, h elfárad a fény - messzebről jött, jobban kipirult.
2008. ápr. 16. 09:20 | válasz | #58
Úgy hogy ha ma reggel felkelsz és ki akarsz menni az udvari budiba pisálni 4m helyett már 5-t kell megtenned. 30 múlva meg már kocsiba kell szállnod, hogy el tudd végezni a dolgod
2008. ápr. 16. 00:06 | galéria | válasz | #57
Magyarán: helyileg a gravitáció erősebb - és a helyileg alatt galaxiscsoportosulásokat is értek, amelyek közeledhetnek egymáshoz -, de jó nagy léptékben szemlélve az univerzumot a gravitációt lenyomja a táááááágulááááás.
2008. ápr. 16. 00:04 | galéria | válasz | #56
Nem, kivéve, ha épp felrobbannak, mármint a csillagok.
2008. ápr. 15. 22:57 | válasz | #55
Megvagyok veled ölégedve arrakistor!!:D:D
LPG  
2008. ápr. 15. 21:38 | válasz | #54
* A tágulásos elmélet a csillagokra és gázóriásokra is vonatkozik?
LPG  
2008. ápr. 15. 21:32 | válasz | #53
Szerintem csináld meg..
LPG  
2008. ápr. 15. 21:29 | válasz | #52
Ezek szerint azért voltak olyan nagyok a dinoszauruszok, mert kisebb volt a föld és a gravitáció, és nehogy elrepüljenek az űrbe?
Az óvodába inkább neked kéne visszamenned, mert valahol nagyon elszúrtad arrakistor. A normális ember nyitott az újszerű elméletekre, és mint írták mások, sok minden nem szentírás - de szálljunk már le a földre egy kicsit. Ahhoz, hogy megnemértett lángész lehess, ahhoz lángész is kéne. És valami hihetőbb sztori, amit egy 8 évesnél idősebb ember nem tud azonnal megdönteni. De HA EZ MÉGSEM MENNE, legalább viseld méltósággal hogy elnyomják hatalmas géniuszod. Mondjuk annak örülök, hogy ez alkalommal nem kezdtél azonnal zsidózással... És még a múltkoriak vegyünk komolyan, hát ne röhögtess. Gondolkozz el azon, mit kezdj az életeddel inkább.
LPG  
2008. ápr. 15. 21:21 | válasz | #51
Utána pedig leoltod azt, aki nem hiszi el hogy ez IGAZ.
LPG  
2008. ápr. 15. 21:18 | válasz | #50
El vagy te tévedve. Elég gázos, ha neked az a kép bizonyíték. Bocs, én voltam a hülye hogy nem hiszek egy ...képnek. Én kérek elnézést...
2008. ápr. 15. 20:56 | válasz | #49
"Méghozzá gyorsulva mert mindig a messzebblevő cuccosok voltak jobban vörösek"

Ezt másként látom. Az ugye világos h ha a csillagokra nézünk akkor a múltba nézünk. Egy 100 fényévre lévő galaxis 100 éve nézett ki úgy ahogy most látjuk, és az egymillió fényévre lévő pedig egymillió éve volt olyan. Tehát ha egy távoli galaxis gyorsabban távolodik mint egy közelebbi, akkor ez számomra azt jelenti h régebben (a távolabbi) tágult-haladt gyorsabban, és a "mostani" (közelebbi galaxis) már lassabban mozog.
Tehát sztem lassulva tágul a világegyetem (mivel régen volt gyorsabb).
2008. ápr. 15. 19:45 | válasz | #48
Hát én azt olvastam hogy megnézik a galaxisok fényét tőllünk jó messzire. A messzebb levők fénye mind vörösebb mint a közelebb levőké. A fény is hullám, ha egy távolodó testről érkezik akkor változik a hullámhossza ergo a szine (vörös eltolódás) És nagy számolgatás után kijött nekik hogy a galaxisok távolodnak tőlünk:) Méghozzá gyorsulva mert mindig a messzebblevő cuccosok voltak jobban vörösek:D (jáó meg lett ez fogalmazva) (mondjuk most olvastam egy csávót aki ebben annyira nem hisz, és megjegyzi hogy mivan ha a fény " elfárad " "öregszik" mire ideér.Gondoljunk bele.Végülis nonszensz hogy elindítunk valamit és az az idők végezetéig sem a sebességéből sem a hullámhosszából semmiből nem veszít semmit az iszonyat nagy távolságok megtétele után sem. Jó ő éppen sokkal tudományosabban írta le de kb ez a lényeg.Mintha lenne egy örökmozgónk. Aztán most nem megkövezni engem emiatt. Lehet éppen igaza a karapeknak is.)
A föld meg fújódna fel? áááh.....nemáááá... ;)....Azé a geológusok csak nem olyan idióták már jó ideje...+ a sok asztrofizikus...
2008. ápr. 15. 19:00 | válasz | #47
Én meg azt mondanám, hogy nincs mérete mivel hullám. Viselkedhet részecskeként is de nem azért mert akkor ő részecske, hanem azért mert a részecske is hullám.
2008. ápr. 15. 18:46 | válasz | #46
"A fotonoknak elvileg nincs kiterjedésük, tehát nem növekednek."

Akkor nagyon jó, nem is értem miért bajlódnak az IC készítéseknél nagyenegiájú UV használatával, (régen a síma fény is megfelelt nekik). A fonton mérete frekvencia függő, minnél nagyobb energiájú annál kisebb.
L3zl13  
2008. ápr. 15. 17:28 | válasz | #45
A fotonoknak elvileg nincs kiterjedésük, tehát nem növekednek.
Kérdés, hogy növekszik-e az az út, amelyet képesek egységnyi idő alatt megtenni.
Ha igen, illetve minden távolságtól függő hatás is ugyanolyan mértékben növekszik, akkor nem fogsz észrevenni semit.
Ha nem, akkor meg nem fogod tudni, hogy a fénysebesség csökken az idő előrehaladtával, vagy a tér tágul...
2008. ápr. 15. 16:57 | válasz | #44
Hát hogy magasabb lettél:) Vagy a mérőszalag is tágul a rovátkákkal?
2008. ápr. 15. 16:25 | válasz | #43
Ha feltesszük, hogy minden ugyan olyan mértékben növekszik (protonok, neutronok, eletronok, fotonok, komplexebb objektumok), akkor hogy a frncba lehet kimutatni azt, hogy növekedett valami is?
NEXUS6  
2008. ápr. 15. 16:12 | galéria | válasz | #42
Hát, ha kisebb volt a Föld és szépen megnőtt, akkor ha feltesszük hogy a vízmennyiség viszont állandó, akkor bizony csak egy idő után bukkant elő a szárazföld.

Érdekes módon a szárazföldi élet csak azután kezdett megjelenni olyan 300-400 millió éve, hogy a halak azért már eléggé kicombosodtak és fejlettek is voltak.
2008. ápr. 15. 16:04 | válasz | #41
Ja okos elmélet ezis biztos amerikai,multkor megnéztem videot sírtam rajta ekkora hülyeséget sehol nem láttam elkezdi mutatni tágul a föld erre hirtelen megint vissza és dirrr a víz meg vissza jött csak ugy magától biztos isten vissza küldte hogy láám jöjjön vissza a víz is...Ez ilyen ovodásoknak valo ahogy fentebb említed...
rbr  
2008. ápr. 15. 15:44 | válasz | #40
Neal Adams bá sejt valamit. De még mindig szkeptikus vagyok az óceán vízmennyiség keletkezésével. Ugyanis, valahonnét a víznek is létre kellett jönnie, folyamatosan. Különben minden víz alatt nagyon sokáig és akkor azonos gén állományú fák az északi sarkörön elmélete elbukott.
2008. ápr. 15. 15:10 | válasz | #39
Ezt a Föld-felpuffadásos dolgot van aki tényleg elhiszi...? :)) Mi lesz a végén? Nem a nap fog vörös óriássá duzzadni, elnyelve a Merkúrt, a Vénuszt, és felperzselni a földi életet, hanem a Föld fogja elnyelni a Napot? lol :)
Arrakistor, nagyon kemény vagy. Komolyan..
WoHu  
2008. ápr. 15. 14:56 | válasz | #38
Fogadni mertem volna, hogy ide is beilleszted ezt az animációt. Ha baromi sok időm lenne, megcsinálnám az ígért animációt amin Kádár János szarja ki a világot, ezzel bizonyítva, hogy azt valóban ő szarta, és a sok hülye "bigbangista" menjen a picsába a gyenge "bizonyítékaival".
A színvonalat szerintem nem rontanám...
2008. ápr. 15. 14:39 | válasz | #37
Hát a tudósok is mondanak olyanokat néha, hogy áhh. Például mindenki emg van győződve róla, hogy tágul a világegyetem. Ezt honnét veszitek/veszik? Honnét lehet megállapítani, hogy tágul egy olyan dologról, aminek nem ismerik a határait? Már ha vannak természetesen (mindennek van határa?:)). HA gömb lenne a világegyetem, akkor (a középpont helyzetének ismerete nélkül) honnét tudják megállapítani, hogy tágul a világegyetem? Mert különböző távolságokat mérnek? És ha mozognak a rendszerek? Meg ezt is bírom: dobálóznak a tudósok a milliókkal, milliárdokkal években, pedig fel se tudják fogni amit mondanak. Csak álmodoznak. Persze hinni jó benne, én is szívesen merülök el az ilyen dolgokba, de mégis nehezen hiszem el. De leeht nem is ez a céljuk...
2008. ápr. 15. 14:35 | válasz | #36
"A világegyetem persze tágul, de nem úgy, ahogy ez a hülyeség állítja. "
Na, akkor halljuk a valóságot. Nem is értem, hogy a nagy koponyák miért nem ide jönnek az SG-re; nem kéne éveket elvesztegetniük a tudományos elméleteik bizonyításával, egyszerűen megkérdezhetnének valakit, aki az Igaz Tudás birtokában van, ami mindenkinek bőven elég lenne. :)
2008. ápr. 15. 14:28 | válasz | #35
A számból vetted ki a szót. :)
2008. ápr. 15. 14:24 | galéria | válasz | #34
A Föld mérete éppenséggel csökkent, ugyanis a bolygókeletkezés időszakában sok apró törmelékből sűrűsödött össze.

A világegyetem persze tágul, de nem úgy, ahogy ez a hülyeség állítja.
toto66  
2008. ápr. 15. 13:46 | válasz | #33
De ha tágulna a Föld a kéreg pedig nem akkor nem lenne gyűrődés!
toto66  
2008. ápr. 15. 13:41 | válasz | #32
Úgy hívják szemléltetés...
toto66  
2008. ápr. 15. 13:32 | válasz | #31
Hát nem is annak szántam!
NEXUS6  
2008. ápr. 15. 12:29 | galéria | válasz | #30
Hát az hogy a Földet almához hasonlítjátok meg ilyenek, az nem igazán tudományos érv.

Viszont nézzük más szempontból. A Föld dúrván 6*10 a 24-en kg tömegű. Ha egy Merkúr méretű, a Föld tömegének 5%-át kitevő bolygóból fejlődött ki akkor ha azonos növekedést számolunk 4 milliárd évre számolva az dúrván napi 4 milliárd tonna növekedést jelent, ami nem kevés. A kérdés inkább az, hogy észrevennénk-e ha napi 1460 milliárdod résszel növekedne a Föld?
toto66  
2008. ápr. 15. 11:41 | válasz | #29
Ezenkívűl vegyük már figyelembe azt a tényt, miszerint, ha egy alma nagyságra kicsinyítenénk a Földet, a kéreg vékonyabb volna az almahéjnál. Ha ugyan ekkora vasgolyón az óceánokkal arányos vízmennyiség lenne rajta és azt megfognánk, nem is éreznénk a kezünkkel nedvesnek!
Tehát milyen következtetéseket lehet levonni ilyen arányú dolgokból, semmi olyat mint arrakistor!
2008. ápr. 15. 11:16 | válasz | #28
LOL
Na lássuk! XD


Egyéként arrakistor animációja szerint a föld egy kb Merkúr méretű égitest volt, eszerint akkora méretnél már beindul a növekedés már ha számít a méret.

A Mars is kb Merkúr méretű volt (gondolom csak úgy jött ki az animáció ;)) viszont ugyanannyi idő alatt jóval kisebb növekedésen esett át.



Az hogy lehet hogy egyforma idő alatt különböző ütemben nőnek az égitestek ?
toto66  
2008. ápr. 15. 11:13 | válasz | #27
Az érdekes, hogy a Földkéreg 1/3- teszi ki a kontinentális alap, tehát valóban hiányozhat anyag, de erre éppen a Hold keletkezése szolgáltatna magyarázatot, mivel érdekes módon a Főldkéreggel megegyező anyag nagy mennyiségben található a Holdat alkotó kőzetek között. Erről már volt cikk az Sg-n.
toto66  
2008. ápr. 15. 11:08 | válasz | #26
Az animáció már csak azért sem helyes, mert a kontinensek alakja nem volt mindig ilyen...
A Gondvana szétdarabolódása után lett nagyából a maihoz hasonló, de még így is okozott alakváltozásokat a lemezmozgás, (pl.: a Himalája felgyűrődése)...
Tehát ha összecsúsztatjuk és egy kisebb gömbre húzzuk rá a kontinenseket akkor nem a valóságot kapjuk...