 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Kiserleti robbantasok szama. http://web.interware.hu/xgod/nuclear_full.png Egy par haborunnyit mar ellottek ugynezem.
|
Cordyceps sinensis = hernyógomba (saját magyarítás)
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Pedig jelentéktelen tényező. Évente ezer olyan földrengés történik a világon, ami egy erősebb földalatti atomrobbantásnak felel meg, tehát naponta akár három is kioldhatná ugyanazt a földmozgást. Így nincs értelme azt mondani, hogy a délután három órás szibériai atomrobbantás és nem a hathúszas török földrengés okozta a román eseményt. Ha pontosan tudnánk mérni, hogy hol van a feszültség a földkéregben, talán egy jól (és helyben!) elhelyezett atombombával kontrolláltan ki lehetne oldani, de ez egyelőre csak vágyálom.
|
Persze, itt nem alkalmazható, csak azért említettem, hogy mutassam, hogy én még arról is tudok. A lepkeszárny-effektus jelentéktelen tényező jelentős befolyását jelenti, sok apró körülmény összejátszása esetén. Itt azonban egy földalatti atomrobbantás nem jelentéktelen tényező, én igenis el tudom képzelni, hogy labilis állapotú törésvonalnál beindítsa a földmozgásokat, amelyek valószínűleg előbb-utóbb bekövetkeznének, de így időben korábban történnek.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Nem kamu, csak itt nem alkalmazható.
Először is, a lepkeszárny-effektus azt is magában foglalja, hogy az okokat épp úgy roppant nehéz megmondani, mint az okozatokat. Egy (determinisztikus) kaotikus rendszerben a fizikai törvények időben megfordíthatók, így épp úgy nem lehet megmondani, hogy mi volt az előzménye egy eseménynek, mint hogy mi volt a következménye. Magyarán lehet, hogy igaz az állítás, hogy ha a lepke nem rezegtet, nincs vihar, de nem lehet megmondani, hogy a sokbillió lepke közül épp ez a sárga pöttyös, ni. Ráadásul ha valami csoda folytán erre mégis képes lenne valaki (pl. óriási kvantumszámítógéppel kiszámolja), akkor a listáján csilliónyi egyéb ok is szerepelne, pl. hogy ha Mátyás király nem tüsszent 1486 október 6-án, akkor nem lett volna vihar.
A lepkék más okból sem relevánsak. A földrengések szerintem nem kaotikus, hanem zajjal perturbált részlegesen megfigyelt folyamatok. Ha tudnánk mérni a földkéregben felhalmozott feszültségeket, 100% pontossággal elő lehetne jelezni a földrengéseket. Hülyeség a zajt okolni a jelenségekért. Kb. mintha azt a sofőrt csuknánk le, aki épp felhajtott a hídra, amikor az összeomlott, elvégre az ő kocsija által okozott rezgések nélkül nem következik be a katasztrófa. 
|
Igen, igen, de mit szólna ehhez a lepkeszárny-effektus? Az akkor kamu? Tehát, akár igaz is lehet, olyan értelemben, hogy 50 évvel előbbre hoz egy készülő földrengést. Nem mindegy az időzítés, mert lehet, hogy 50 év múlva a földrengésnek jobban ellenálló épületeket építenek, ami valószínű.
Sok film feldolgozza amúgy a témát, na hol, Amcsiban.
A Superman is, mely arról szól, hogy a Szent András repedésben Luther, a gonosz, atomot robbant, és Kalifornia leválik Amcsiról, lesz ott tengerpart, jó kis ingatlanok.
Tehát, az urban legend az általános emberi hajlam.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Értettem első olvasatra is, csak ez az értelmezés olyan egetverő hülyeség, hogy inkább a másik verzióra reagáltam. Naponta sokezer földrengés történik szerte a világban, amelyek gyakran összehasonlíthatatlanul erősebbek egy vacak földalatti atomrobbantásnál. De roppant érdekes folklórelem, megérne egy pszichológiai tanulmányt "csoportszintű irracionalitás" témában - a misztikus gonosz atomot találékony módon kapcsolja össze az utált SZU-val.
|
Tehát elmondom még 1x: Romániában 1977-ben volt egy elég erős Richter 7,4) földrengés a Vráncsa hegységben, Bukaresttől északra kb. 200 km-re. A románok akkor azt állították, hogy a földrengést egy, az oroszok által valahol keleten, a Szovjetunió területén elvégzett földalatti nukleáris robbantás indította be. Ha most sem érted, akkor pszichológusra van szükség.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Féreértettél, és nem olvasol figyelmesen, és a történelmet sem ismered. A ruszkik, Magyaqrországgal ellentétben már a 60-as évek elején kivonultak Romániából, így ott nem nagyon robbantgathattak. 1968 után pedig Ro-ban szovjetellenes hangulat volt, és a Vráncsa hegységben bekövetkezett földrengést a szovjetek által, a Szovjetunió területén elvégzett földalatti atomrobbantás számlájára írták, amely szerintük valahogy megzavart a pár száz, esetleg 1000 km-rel odébb lévő Vráncsa-hegységben lévő földrengés fészket. Remélem most már veszed.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Szeizmológiai módszerekkel elég jól meg lehet különböztetni a természetes földrengést a nukleáris robbantástól. Ha az oroszok robbantottak volna Romániában, az amik arról tudtak volna, és telekürtölték volna vele a sajtót.
|
Az algériairól nem tudtam, de ott érdekes módon a demográfiát nem befolyásolta. Mondhatnám úgy is, nem eleget robbantottak. :-) Az ukrajnai földalatti robbantások nemtom mikor lehettek, de erről van egy érdekes élményem. A romániai közvéleményben, amely 1968 után eléggé szovjetellenes volt, terjedt egy olyan suttogó vélekedés, hogy az 1977-es földrengést - amelynek epicentruma a Kárpátok kanyarjában volt, de komoly pusztításokat végzett Bukarestben is -, a szovjetek földalatti atomrobbantásai pattintották ki.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Azért robbantottak ők közelebb is hozzánk, Algériában, ott voltak a legközelebb légköri nukleáris robbanások hozzánk. Mondjuk volt két kisebb föld alatti nukleáris robbantás is Ukrajnában, de Csernobil messze jelentősebb.
|
Azonkívül az is el lett mondva, hogy az ózonpajzs nem az atom miatt károsodna, hanem a milliós városokban felhalmozott éghető anyagok elfüstölése miatt. A hatás ugyanaz lenne, ha egyszerre alaposan felgyújtanánk India és Pakisztán száz legnagyobb városát, de olyan Drezda-szerűen, csak ezt atom nélkül macerás kivitelezni.
|
A franciák pld. nem voltak hülyék, hogy Franciaországban robbantsanak, hanem ott az Isten háta mögött, az atollokon. A Csendes-óceán meg szerencsére nem poros.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Ráadásul nemtom mikortól már csak víz alatti, sőt utána már csak földalatti robbantások voltak, épp azért, hogy ne legyenek hatással a bioszférára.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
"sztrobbantások alatt hány bombát robbantottak fe"
Lentebb már felsoroloták egész jó. A summa robbantott mennyiség 2000 töltet körül volt, de igazi nagy megatonnás nagyságrendű robbantás nem sok volt.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)
|
" Egy nukleáris csörte Pakisztán és India között elsöpörheti a Föld ózonpajzsát, ... 50 - 50 Hirosima méretű nukleáris eszközt állít szembe egymással. "
Szasztok!
Ez vidám, de valaki homályosítson már fel, hogy a tesztrobbantások alatt hány bombát robbantottak fel, ami ilyen, vagy ennél erősebb volt? Az miért nem söpörte el a fél ózonpajzsot? Vagy elsöpörte? :D Esetleg egy ilyen forgatókönyv pont a helyhez kötöttsége miatt lenne ilyen hatással? Vagy valaki át van b*szva a palánkon és hülyeség az egész? :D
|
Nem is baj. Tudjuk hanyan lettek betegek az ilyesmi gyogyszerektol.
Save yourself a penny for the ferryman
Save yourself and let them suffer
|
Atombombahír: Megjelent a Science folyóiratban.
Új sugárzási betegség elleni gyógyszer: CBLB502, tesztelve egereken és majmoko.
Védi a bél-gyomor és a gerincvelő sejtjeit.
Kutató: Ludmila Burdelia, Roswell Park Rákkutató Intézet, Buffalo (New York).
A hadseregek gondolom megkaparintják, és nem hallunk sokat róla.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Így van. Az, hogy a civilizált Nyugat és a félig-meddig szintén civilizált, és nem mellékesen szintén keresztény gyökerekkel rendelkező Kelet-Európa nem vetette be az atomfegyvert egymás ellen a hidegháború idején semmilyen garanciát nem jelent arra nézve, hogy ezt mások, máshol nem teszik meg.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
> Eddig sem volt és 99,99999%, hogy ezután sem lesz.
Ezt mire alapozod? Regen volt am mar a 2. VH es Hirosima amibol hirtelen mindenki tanult.
> Hányszor kell még leírni, hogy az atomfegyver jelenléte két szembeálló félnél éppen a nyugalmat hozza?
Tegyuk hozza batran, hogy csak meglehetosen hulye embereknek van ilyesmire szukseguk, hogy az eszuknek gondjat viseljek. A vezetoi szekekben pedig ugye nem eppen az atlag IQ feletti embereket szavazzak a mediak altal egyre jobban saros foldig butitott szavazozombik, hanem a tureshatar is egyre lejjebb csuszik.
En azert a helyedben nem aludnek olyan nyugodtan abban a tudatban, hogy egy teascseszenyi foldigilisztanak is magasabb az IQ-ja mint a egy-egy kormanyosnak a "hajoinkon"...
|
Beragadt a caps lock? Mit kell izgulni? Eddig sem volt és 99,99999%, hogy ezután sem lesz. Hányszor kell még leírni, hogy az atomfegyver jelenléte két szembeálló félnél éppen a nyugalmat hozza? Egyik sem meri baszogatni a másikat keményen. A Hidegháborús felállás tetszett USA-nak és Nyugat-Európa nagy részének, mert egy stabil és kiszámítható világ volt.
Hányszor linkeljem még be ezt?
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)
|
Ja, ez brutális mennyiségű. Itt valami félreértés lehet. Ennyibe pár napon belül belhehal bárkitudtommal.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)
|
"10-20 Gy"
Az minimum 10-20 Sv sugárdózisnak felemeg, ha gamma vagy beta sugárzó volt, attól nem kell csodálkozni, ha ilyen lesz, sőt azt kell csodálni, ha 21 nap múlva még élsz.
Ekkora dózishoz, 1 m-re kell űlni ~20g Ra társoságában 1 órán keresztűl, extrém rádióaktív (párnap, néhány óra felezési idelyű) anyagok esetén már a mg-mok is veszélyesek, főleg ha a szervezetbe kerűlnek és ott is maradnak még sokáig (sugárfertőzlés).
|
Akkor ne rettegj... Ha gáz lesz, akkor úgy se tehetsz ellene semmit.
|
Hát atomerőműre pedig szükség van, Csernobil ellenére is, pont úgy ahogy a sok olyan technikai eszközre is amelyekkel történt már baleset... Persze még biztonságosabbá kell tenni, de olyan nincs, hogy teljesen biztonságos (Titanic is annak gondolták). Ezzel és az atomfegyverekkel együtt kell élnünk, de én meg nem szeretek rettegni, annak úgyse lenne értelme...
Mottó: olyan nincs hogy a gyermek nem érti, csak másképp érti... C:
|
Mit értesz AZ adag alatt: az eü. hat.értéket.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
"A sugárfertőzés viszont olyan, hogy ha megkaptad az adagot, azzal nem lehet eléldegélni."
Ez kicsit pontatlan. Mit értesz AZ adag alatt. Bizonyos sugárzási szint felett vannak csak determinisztikus hatások, de véletlenszerű hatásai minden sugárzási szint mellett is lehet. Ez nem bizonyított, ezen mind a mai napig megy a vita. Ugyebár még fiatal eberekben is előfordulhat rákos daganat aki nem találkozott soha semmi komoly rákkeltővel. Ez mitől lehet? NAGYON kis sugráterhelésnél is előfordulhat, hogy rákos lesz valaki? Akár a természetes háttérsugárzástól? Erre ma még nem tudunk válaszolni. 25 mSV az eü. korlát. Ennél MESSZE több kell ahhoz, hogy determinisztikus károsodás legyen egy áltagos felnőtt emberen, de még azok sem maradandóak. Ez persze csak az egész testre vetítve igaz. Tehát ha egyetlen kis helyen sugároznak be lokálisan nagy dózissal ahol vékonyabb a bőr (védőréteg) akkor a helyzet változik.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)

|
Egy "tisztáltalan" asszonytól is lehet ilyen az ember szája.  Viccet félre téve... Szerencse, hogy már nem dolgozom atomerőműben, mert ilyen képek után kissé savanyú lenne az a cigi, amit a reaktor épület falának nekidölve szoktam elszívni.
|
(forr)
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Így nézne ki a szád 21 nappal azután, hogy 10-20 Gy sugáradagot kaptál. Kell ez neked?
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Sok dohányos van, aki nem kap tüdőrákot, hanem eléldegél 100 évig. A sugárfertőzés viszont olyan, hogy ha megkaptad az adagot, azzal nem lehet eléldegélni.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Szóval ha valaki dohányzik majd tüdőrákot kap 1986-ban, akkor a mocsok kormány a felelős? Szép :)
|
"A komolyabb betegségek komplex dolgok, nem lehet őket egy faktorra visszavezetni."
Mondott vki mást? Olyan ez is, mint a rötgenfertőzés. Az adag összeadódik. Ha valaki már megkapta máshonnan a felét, épp csak az a kicsi csernobili plusz-sugárfertőzés hiányzott.
Sőt! Aszondom, ha már megvolt neki 90%, és csernobil csak a hiányzó tizet tette hozzá, akkor is Csernobil a hunyó. Ez nem kérdés!
Mert lehet, hogy valaki szívbeteg, de ha elüti az autó, akkor az autóbaleset, nem szívroham. Erről nem is akarok vitázni!
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Ja, de ha a fele még él 50 év után, akkor picit túlzás az összes fogfájást az orosz atomra visszavezetni Magyarországon, nem igaz? A radioaktív szemcsék leukémiát, tüdőrákot vagy az emésztőszervek rákját szokták okozni, nem vese- vagy májelégtelenséget. Az utóbbi tipikus az alkoholizmusra, de nem a radioaktív hatásokra.
|
Nem azt mondom, hogy a haláleseteknek nem lehet köze Csernobilhoz, különösen ha a közelben jártak egy héttel az események után, de az "1-2 ember maradt életben" egészen biztosan túlzás, vagy ha igaz, akkor marha nagy pechjük volt. Csernobilt nem kell lebecsülni, az egyik legrosszabb ipari katasztrófa volt a világon, sajnálok mindenkit, aki emiatt meghalt. Ugyanakkor látni kell, hogy a hasonló túlzások csak az atomenergia elleni hisztériát szolgálják - itt is jönnek népek pajzsmiriggyel, napallergiával meg mindenfélével, csak mert épp éltek akkor. A komolyabb betegségek komplex dolgok, nem lehet őket egy faktorra visszavezetni.
|
tévedtem. Tajvan tényleg tag volt a BT-ben, HELYÉT kÍNA VETTE ÁT '71-BEN.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
"Ez olyan, mintha a NASA-t oktatnád ki arról, hogy hogyan kell Holdraszállást csinálni. "
Miert, ugyananyiszor setalt a holdon, mint a NASAsok, vagy barmelyik ember :)
Save yourself a penny for the ferryman
Save yourself and let them suffer
|
Nem sugárzástól haltak meg akkora aktívitás nem volt, hogy attól akkora távolságban bajuk essen, amitől meghaltak az a szerverzetükbe kerülő csekély mennyíségű rádióaktív izótopok voltak. Gondolom szellőztettek, mert meleg volt, bejött az ablakon a mindenki által letűdőzött rádióaktív kihullás, vagy megették valamivel esetleg megitták.
Hirosímában és Nagaszakiban még sokan meghaltak 1-2 éven belűl a sugárfertőzés következményeitől (ez azokat érintette, ittak a lehulló rádióaktív esőből, vagy a környékről származó szennyezett ételt ették), ha már ítt tartunk a bomba robbanásától kb. 300m-re lévő bankban akadtak túlélők akik még ma is élnek, mondjuk nekik segített a sugárzással szemben a vastag vas-beton épület.
|
Törjön, és ajánlom is neki, hogy minél gyorsabban és fájdalommentesen sikerüljön. Addig úgysem lesz nyugi, amíg nem a potenciálisan legerősebb ország vezet. Párommal azt szoktuk nevetve mondogatni, hogy a gyerekeink majd úgy gondolnak ránk, "hogy azok a reménytelen esetek, akik még angolt tanultak, és már sose tanulnak meg kínaiul..." :)
(De nagyon fogok vigyorogni, amikor a szegény kínaiak helyett a szerencsétlen angolok küzdenek majd a nyelvükre teljesen ortogonális másikkal... ahogy egy kínai sem tud rendesen megtanulni angolul, úgy valószínűleg fordítva sem. Payback time )
|
"A buszos példád urban legend"
Jó. Remémelem te és a családod egyik tagja sem fog találkozni az életében hasonló "urban legend"-del, és azt is remélem hogyha mégis, akkor nem fog olyannak összefutni aki szerint a családtagjai halála csak "urban legend". Ja igen és nem példa hanem valóság, ha gondolod megadom neked még a temető cimét is, jó lesz?
Kétféle világ létezik. Az egyik amit látsz és a másik ami mögötte van. Ami mögötte van azt a pénz irányitja. Találd ki melyik világ irányitja melyiket.
|
Tessék. Erről beszéltem ezidáig végig.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)
|
A probléma lassan okafogyotá válik, mert ha már a Kuomintang is benyalt a Kínai Kommunista Pártnak, innentől kezdve csak idő kérdése a Hongkong-megoldás alkalmazása Tajvan esetében. Kb. 10 év, lassú, folyamatos összefésűlés. Tajvan amúgy kurvára nagy hasznot fog ebből húzni, de ez már legyen az ő gondjuk. Mondjuk Kína is. Én csak azon gondolkodom, hogy mi lesz a következő lépés? Ugyanis itt a tét nem Tajvan, á ugyan, az egy kis falat. Kínaiak uralják Szingapúrt, és komótosan teszik be és vetik meg a lábukat Afrikában. Itt Magyarban is terjeszkednek. Kína világuralomra tör!
Kara kánként folytatom tanításom.
|
A buszos példád urban legend. A halálozás még valós expozíció esetén is messze alacsonyabb kellene legyen, mint "közel 100%"-os. Olyan nincs, hogy akut sugárbetegség nélkül hosszú távon mindenki betegséget fejleszt, ez a hidelmet az ionizáló sugárzások miszikuma táplálja csak ("átestem valamin, amit nem láttam, de most beteg vagyok, biztos amiatt"). Ha a buszon mindenki tényleg Csernobil miatt halt volna meg, az expozíció után hányás, hajkihullás, megugró fehérvérsejt-szám stb. kellett volna legyen. A Csernobilban generált radioaktivitás nem valami komisz, különleges fajta volt, ami garantáltan csak húsz év múlva öl. Az igazság az, hogy ahogy az ember öregszik, sajnos egyre nagyobb eséllyel kap addig ismeretlen betegséget, pl. rákot, és ennek nincs különleges oka. Tipikus reakciója és pszichológiai igénye a súlyosan megbetegedő embernek, hogy az okokat megjelölje, és kétségkívül kézenfekvő a dolgot Csernobilra (és így persze a Magyarországon tipikus bűnbak gonosz kormányokra) kenni.
Adalékként itt van pár adat Hiroshimáról:
http://www.solarstorms.org/Hiroshima.html
Ezek az emberek nem egy buszon utaztak, amire állítólag rászakadt Csernobil, hanem atombombát dobtak rájuk. Mégis, 50 évvel a robbanás után a túlélők fele még életben van. Figyelembe véve a természetes elhullást, ez nem nevezhető kiugróan magas halálozásnak. 
|
Cifué: "A probléma ott volt, hogy például az ENSZ BT-ben a Kínai Köztársaság foglalt helyet az öt állandó szék egyikén, lévén a II.Vh győztes állama ő volt. "
jaj. A BT-nek soha nem volt tagja Tajvan. Viszont, amikor helycserés támadással kiütötték Tajvant a zenszbű, akkor KNK nemcsak ensz tag lett, hanem egyből BT tag is. Köszönhetően Nixonnak, annak a hülyének, ill. a mögötte álló Kissingernek, annak a gazembernek.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
(korábbira: legelőször Finnországban mérték ki a SZU-n kívül a sugárzás növekedését, de mivel annyira "jóban akartak lenni" a nagy szomszéddal, ezért nem verték nagydubra. A svédeknek ez már nem kötötte meg a kezét, ezért valóban ők szóltak először. Nem tartom kizártnak, hogy informális úton jeleztek Svédország felé, suttyőban).
|
"egyébként nem egy busz hanem több száz járt hasonlóan"
Khöm. Erről eddig szó sem volt.
"10 tanulmány állitja hogy a nukleáris sugárzás igenis egészséges és nem és értik hogy miért nem veti sugárkezelésnek alá magát minden évben az emberek nagy része..."
Ilyet én sehol sem modtam, de azért röhejes hogy az ÖSSZES komoly szakemberrel szembemész. Ez olyan, mintha a NASA-t oktatnád ki arról, hogy hogyan kell Holdraszállást csinálni. Mindenki téved aki ezzel fogalkozik, de TE neked biztos igazad van? Vazze occam borotvájáról hallottál már?
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)
|
Ahogy valaki alább írta is, Kínának a nyílt konfrontáción kívül más lehetőségei vannak. Sokadrangú szempont, hogy hány F-22-es tudnak odaküldeni, a háború csak egy végletes módja a politikának, ahogy ezt Clausewitz szépen megfogalmazta. Egy Kína-USA konfliktusból az USA-nak lassan nagyobb lesz a vesztenivalója, innentől megéri Tajvan kérdését feszegetni Kínának.
A helyzet évtizedekig az volt, hogy Kína áruiért cserébe munkahelyeket, tőkét és az USA-ban nyomtatott papírfecniket kapott. A helyzet változik: megjelent az euró reális tartalékvalutaként, és Kína gazdasága 1. új piacokat talált, 2. belső fogyasztása növekszik, 3. Kína felhalmozott dollármennyisége kritikussá vált. 1-2 miatt a kínai gazdaság talán kiheverhet egy szakítást az USA-val, míg 3. miatt az USA nem. Kína, ha akarná, holnap 0-ra írná az amerikai megtakarításokat a kb. ezermilliárd dollárnyi államkötvénye piacra dobásával, csődbe rántva a teljes Egyesült Államokat. Azt se felejtsük el, hogy Kínában még mindig lehetőség van központosított gazdasági válságtervek végrehajtására, míg az USA-ban totális káosz uralkodna el államformaváltás nélkül. Nem lennék meglepődve, ha a kínai tábornokoknak közgazdász tanácsadói lennének, és a kínai Tajvan-forgatókönyvek az USA gazdasági zsarolására épülnének, nem bombákra.
Talán nem véletlen, hogy míg Sarkozy feszegeti az olimpia bojkottját, Bush örömmel megy el, akármi is történik... Tajvan feszegetése esetén az USA ma már nagy valószínűséggel visszalépne, és nem vetne be katonai erőt. Nem a hordozóin vérzik el, hanem a dollárján. Nem csoda, hogy utóbbi időben egyre inkább a békés megoldás fontosságát hangoztatják az amik Tajvanon is.

|
"Szomorú, hogy meghalt de a következtetés lehet hibás is. Az egy buszon utazók közül sokan mehaltak. A válaszként mindenki elfogadja, hogy csernobil miatt. Pedig az első mondatban ott egy érdekes lehetőség. EGY BUSZON! A busz előéletéről mit tudni? És, ha azon volt a kiváltó ok? Ezen még senki nem töprengett el?"
Vazze occam borotvájáról hallottál már? Elmegy a busz egy felrobbant és ezerrel sugárzó atomerömü mellet. (egyébként nem egy busz hanem több száz járt hasonlóan). Majd néhány éven belül aki arra járt (akár gyalog vagy biciklivel), majdnem mindenki meghal rákban. Ezután te azt mondod hogy nem a sugárzó felrobbant atomerömü okozta hanem biztos a busz...
tudod ha téged valaki fejbelő és szétloccsan az agyvelőd és meghalsz, akkor majd kiváncsi leszek arra az emberre aki azt mondja hogy ugyan már gyerekek, nincs bizonyiték rá hogy a kilőtt golyó ölte meg, az agyba hatoló golyó különben sem okozhatta az agyvelő szétloccsanást, egészen biztos hogy valójában abba halt bele hogy délben romlott csirkepaprikást evett...
Gondolkodni, gondolkodni, gondolkodni és nem megenni minden sületlenséget. Nézzél utánna hogy az emberek hány %a halt meg néhány éven belül azoknak akik akkoriba arra járták. HÁNY tüzoltó él még azok közül akik akkor oltották a tüzet? Hány munkás él azok közül akik felhúzták a szarkofágot. Tudom már azokat is biztos a szalmonellás ebéd ölte meg, á nem még véletlenül sem a sugárzás, hisz 10 tanulmány állitja hogy a nukleáris sugárzás igenis egészséges és nem és értik hogy miért nem veti sugárkezelésnek alá magát minden évben az emberek nagy része...
Kétféle világ létezik. Az egyik amit látsz és a másik ami mögötte van. Ami mögötte van azt a pénz irányitja. Találd ki melyik világ irányitja melyiket.

|
Én sem tekintem a részének de mondhatják, hogy az.
|
Hááát... Akkor ennyi erővel az USA meg Anglia része (bár ez tényleg sántít, de nem ismerem a Függetlenségi háború utáni egyezéményének szövegét). Koszóvó akkor meg hogy is van? Nem egyszerű. Én rohadtul nem tekintem Tajvan-t kína részének.
Cifu írta a III.Vh. topicban.
"Tajvan csak a Kínaiak szerint tartozik Kínához.
A rövid történet:
Kína 1911 után a császárságból köztársasággá alakult át, noha a politikai állapotok nagyon kaotikusak voltak. Több felkelés is volt a császári rendszer támogatói részéről, illetve főleg 1919 után a kommunista irányzat is erőre kapott. 1927-re sikerült a Kínai Köztársaságot többé-kevésbé stabilizálni, állami bankot hoztak létre, normalizálták a jogi körülményeket, és a többi. A probléma 1931-ben kezdődött, amikor Japán lerohanta Mandzsúriát, ami végül a II. Kínai-Japán háborúba torkollot, ez 1937-től 1945-ig, Japán kapitulálásáig tartott (egyes történészek (szerintem jogos) megítélése szerint igazából 1931-től, de legalábbis 1937-től kellene számítani a II.Vh kirobbanását emiatt, hiszen ezek a cselekmények nem sokban különböztek Lengyelország náci lerohanásától). A II.Vh vége után a Tajvani sziget lakosságának egy része szeretett volna elszakadni a problémás helyzetű Kínától, ám ennek végül egy fellázadás és annak véres leverése a Kínai Köztársaság részéről lett a vége 1947-ben, amibe 10.000-30.000 ember vesztette az életét (a forrásoktól függően változnak a számok). Eközben a szárazföldi Kínán a kommunista párt polgárháborús helyzetet teremtett, és gyakorlatilag az 1950-es évek elejére átvette a szárazföldi Kína felett a teljes hatalmat. A Kínai Köztársaság vezetése a Kuomintang párt vezetésével (igen, az a Kuomintang, amit lent Kína-barátnak írtál le, nos valójában azért annyira nem kína-barátok, de ez más lapra tartozik) áttelepült Tajpejbe, mintegy két millió menekültel egyetemben.
A szituáció roppant kényes politikai helyzetett teremtett, ugyanis kvázi Tajvan szigete lett a Kínai Köztársaság (ma is ez a hivatalos megnevezése, Republic of China, ROC), a szárazföldi Kína pedig kommunista uralommal "egyszerűen" Kína, vagyis Kínai Népköztársaság. A probléma ott volt, hogy például az ENSZ BT-ben a Kínai Köztársaság foglalt helyet az öt állandó szék egyikén, lévén a II.Vh győztes állama ő volt. 1971-ben végül a 2758-es számú határozatban a Kínai Köztársaságot megfosztották minden ENSZ beli képviseletétől, és a BT székét a Kínai Népköztársaságnak adták át. Ettől a ponttól kezdve a Kínai Köztársaság politikai szinten kezdett elszigetelődni, mivel a Kínai Népköztársaság Tajvan szigetét a népköztársaság részeként, annak lázadó területeként tartotta számon, és politikailag mindent megtett, hogy ekként viselkedjen mindenki vele (megj.: a Magyar politika is ekként tekint rá, hivatalosan "Kína belügyeként" tekinti Tajvan helyzetét kis hazánk...). Látszólag ez könnyű prédává tette volna Tajvant, csakhogy a kis sziget a különszakadás után, az 1950-es és 60-as években látványos gazdasági fejlődésen ment keresztül, és ezáltal meghatározó lett első sorban az elektronikai iparban. Elég belegondolni, hogy az MSI, ASUS, Abit, stb., a számítástechnikában meghatározó cégek mind-mind tajvaniak, ahogy például a világ öt legnagyobb LCD panel gyártója közül 3 szintén Tajvani. A példákat lehetne tovább sorolni, a lényeg az maradt, hogy a sziget gazdasági szempontból olyan értékes, hogy sima bekebelezése Kína által a nyugati országok számára nem túl vonzó lehetőség.
Az USA "gyámja" elsőre a háttértörténetet nem ismerők számára úgy tűnhet, mintha az USA Kína ellenében cselekedne, pusztán csak azért, hogy ne a kommunistáké legyen a sziget. Csakhogy az USA-nak itt van egy kis politikai felelősségválalása is, a 2758-as határozatot ugyanis nem tudta megakadályozni, de igéretett tettek Tajvannak arra, hogy nem hagyják az országot a kommunista Kína által beolvasztani. Ez pedig inkább a Tajvaniak kérése. Tajvanról tudni kell, hogy régóta komolyan aggódnak a kommunista fenyegetés miatt, ezért a jelentős összegeket költ fegyverkezésre (idén cirka 12 milliárd dollárt szán saját keretből erre a célra, amivel a 11.-edik a védelmi célra legtöbbet költő országok listáján, viszont az USA ezen túl katonai segélyt nyújt neki, például évek óta húzódik 10db hagyományos meghajtású tengeralattjáró legyártása amerikai pénzből Tajvannak, a probléma itt az, hogy más ország nem vállalja a konfrontációt Kínával a fegyvereladások terén, az USA viszont 50 éve nem gyártott hagyományos meghajtású tengeralattjárót...).
Tajvan helyzetét tovább bonyolítja, hogy Japán is időnként bejelenti, hogy igényt tart rá. Formosa szigeteként ugyanis egy ideig valóban Japán része volt, ami miatt a mai napig területi igényként merül fel a Japán politikai körökben. Japán számára azonban egy független Tajvan is szimpatikusabb, mint egy Kínai Népköztársaság alatti Tajvan, ezért a kapcsolat "szeretlek is meg nem is" Tajvan és Japán között."
Egy bizos. Atomot bevetni egy invázió esetén semmi értelme. Ha ez megtörténne akkor onnantól kezdve elfajulhatnak a dologok és ezt kína is tudja. Az USA viszonylag rövid idő alatt képes lenne kína gazdaságának fontos részeit lerombbolni. Az utóbbi 30 év gazdasági fejlődését egy szinte egy pillanat alatt tönkretenné.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)

|
Kivételesen ebben 100%-ig egyetértek. Kína még jó egy évtizedig nem lesz képes hagyományos fegyverekkel elfoglalni Tajvant. Aztán persze ha átdob néhány nukleáris töltetet a légibázisokra akkor más lehet a helyzet. Azt meg simán mondhatja, hogy a saját országában annyi atomot durrant el amennyit akar. Hiszen Tajvan jogilag még Kína része nem?
|
"Lehet, hogy aiwan RÖVID TÁVON képes lenne az eredményes védekezésre"
Az USA első erői cirka 3 óra alatt ott vannak és már képesek vadászőrjáratokat adni F-22-vel és F-15C-vel Japánból. Egy hordozó csoport mindig ott van. HÁNYSZOR kell még leírni, hogy egy hagyományos fegyverekkel vívott háborúban a kínai aditengerészetet és légierőt igen hamar kiporolná az USA és Tajvan egyesített ereje? És akkor még ott van Japán és talán még Dél-Korea akik szintén nem hagynának teljesen szó nélkül egy ilyen akciót.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)
|
Magyar ruhaban jarunk, magyar TVt nezunk, nemet/svajci orank lesz, magyar/olasz cipoben jarunk es ir pc-nk lesz. Ja, es nem kell felevente mindenunket lecserelni, mert 3-4 evig birjak.
Mondjuk engem nem erintene, mert kerulom a kinai dolgokat. Csak ha nincs mas, vagy extrem draga akkor veszek kinait. Tolem kina meg is szunhetne. Free Tibet! :)
Save yourself a penny for the ferryman
Save yourself and let them suffer
|
", hogy az édesanyja ebbe halt bele"
Szomorú, hogy meghalt de a következtetés lehet hibás is. Az egy buszon utazók közül sokan mehaltak. A válaszként mindenki elfogadja, hogy csernobil miatt. Pedig az első mondatban ott egy érdekes lehetőség. EGY BUSZON! A busz előéletéről mit tudni? És, ha azon volt a kiváltó ok? Ezen még senki nem töprengett el?
"meg egy-két politikus fejcsóválása -, és legközelebb elindulnak a sziget ellen" Aha. Nepál gazdaságilag fontos az USA-nek? NEM! Tajvan? IGEN! Hol is állítjáek elő a chipek nagy nagyszázalékát ma?
"Már csak a hatalmas emberanyag miatt is bőven le tudják rohanni azt a fos szigetet."
Apám te nem tudsz olvasni. Partraszálló hajók és flotta híján a kurva sok ember max. úszva tudna átmenni te zseni.
"mint Magyarországot 56-ban, és nagyjából hasonló okokból: Olyan országgal nem mer konfliktusba kerülni, amelyik akár egy kicsit is erősebb"
Haha. Kína erősebb kationailag, mint USA? Ez erős kijelentés volt. '56-ben azért hagytak minket cserben, mert Szuez a világpolitikia szempontjából fontosabb volt és mert beavatkozás esetén a SZU atomfegyvert vetett volna be bagy alószínűséggel. Első körben ezt nézd végig.
"Szerinted miért nem rohanták le még É-Kóreát az amerikaiak" Miért tennék? Miért legyen agresszor egy olyan országgal szemben ami egy gazdasági csődtömeg? Mi érdeke fűzödik ehhez? Az égvilágon semmi. Katonailag az USA simán kiporolná őket, észaiak hadserege pont olyan amire anno az USA hadereje ki lett találva. Masszív, nyílt fegyveres konfliktus lenne. A gond, hogy ennek Dél-Korea inná meg a levét.
"Egy-két rakétát esetleg ki tudnak lőni, de egyszerre 50-60 célpontot már képtelenség leszedni az égről."
Ez igaz valószínűleg, de azért ezzel ma már óvatosabban kell bánni. Mekkora a kínai ICBM arzenál? Eléri az USÁ-t? kb. két hónapja volt, hogy SM-3-as rekétával szedtek le egy műholdat. AEGIS virkálóból most van 27 db és mindegyien kb. 80-100 ilyen van készletezve. Ha csak 10%-os találati arány valósítható meg, akkor is ilyenekkel védve az USA-t elég pontens védelmet lehet képezni egyes pontokon. Kína legökzelebbi pontja is a nyugati parhoz cirka 10000 km-re van. Amennyire látom, max. Alaszkát lennének képesek támadni vagy a ngyutai partot.
"Elindítanak minden töltetet, és abból biztos hogy célba ér a nagy része" Aha. És szerinted kínából ezután mi marada? Vagy ők szuicid hajlamúak? Aha, persze...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)

|
jaj, Istenem. amíg Kína nem szállított gagyit ide, mi éhen haltunk, pucéran jártunk.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Nekunk meg nem lesz ruhank, ciponk, tv-k, pc-k, orank, meg minden......
|
Ja, most te azt akarod, hogy itt hadititkokat tudj meg. Az egységes téridőelméletet még csak-csak összehozzuk, de hadititkok, az már nehezebb dió.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Miert, mi van Nepalban?
Kina jobb ha nem pampog. Ha jon az AMERO, kinullazzak azt a parezermilliard USD-t amit ok befektettek. Mehetnek a penzuk utan. Nem kell felteni az USA-t. Az USA nagyobb valsagot is siman tulelne, de ha kivonjak a termelest Kinabol (es a nato orszagok is) Kina ehenhal!
Save yourself a penny for the ferryman
Save yourself and let them suffer
|
Lassan bebizonyítod, hogy Csernobil semmire sem volt hatással, ha mégis, akkor tök egészséges volt minden ezzel járó következmény. Gratulálok. Itt írta egy srác, hogy az édesanyja ebbe halt bele, de sebaj, te tovább mantrázod a baromságokat, amivel ki tudja miért, tíz körömmel kisebbíteni akarasz egy nukleáris katasztrófát, minek következményeképpen több millió embernek változott meg negatív irányba az élete. Valami homályos ieológiai indíttatástól vezérelve próbálod itt mentegetni az akkori történetet, simán elmenve emberek ezreinek a halála mellett. Gratulálok.
A másik közröhej a Kínával kapcsolatos fejtegetéseid. Nevetséges azt gondolni, hogy ha Kína mindenre tekintet nélkül le akarná rohanni Taiwant, akkor azt nem tehetné meg. Megtehetné, mint a rongy. Van hozzá egy világ legnagyobb hadserege, és a világ egyik legerősebb, legbefolyásosabb gazdasága. Érted, pl. ha Kína kivonulna az USA részvénypiacáról, illetve kivonná onnan a befektetéseit, tőkéjét, akkor Amerika borulna, mint a szél. És mondok valamit: Nepál a főpróba. Ezt most megcsinálják, látják maj, hogy nem kell számolni komolyabb kövekezményekkel - max tüntetések, meg egy-két politikus fejcsóválása -, és legközelebb elindulnak a sziget ellen. Már csak a hatalmas emberanyag miatt is bőven le tudják rohanni azt a fos szigetet. Nem, majd a kínai néphadsereget 50 darab akármilyen harci repülő fogja megállítani, hogyne. :D Lehet, hogy aiwan RÖVID TÁVON képes lenne az eredményes védekezésre, de egy ilyen hadsereg ellen napok alatt kimerülnének a készletei, és onnantól kezdve semmi esélyük semmire.
Senki nem mer majd beleszólni, az USA sem. Az USA épp úgy fogja magára hagyni Taiwant, mint Magyarországot 56-ban, és nagyjából hasonló okokból: Olyan országgal nem mer konfliktusba kerülni, amelyik akár egy kicsit is erősebb. Az USA csak a világ legszegényebb országai ellen mer háborús konfliktust vállalni, mert azt büntetlenül megteheti. Kína azonban befektető, az ameriakai kirakatgazdaság egyik legnagyobb invesztátora. Pont nincs abban a helyzetben a világon egyetlen meghatározó állam sem, hogy hatékony embargót foganasítson a komunista nagyhatalom ellen.
Szerinted miért nem rohanták le még É-Kóreát az amerikaiak? Azért, mert az ottani rezsim pár éve kijelentette, hogy egy invázióra utaló jel esetén lángba borítják a nyugati-partvidék nagyvárosait. És ők tényleg megteszik. Itt néhány ember szerint É-Kóreának nincs megfelelő célba juttató technikája. Ja, mi így tudjuk. De mi van, ha mégis van nekik? Még a CIA sem biztos abban, hogy az É-Koreai atomtámadás lehetősége nem csupán üres fenyegetőzés, tehát talán mi is nyitva hagyhatjuk a lehetőségét annak, hogy az USA egy ilyen helyzetben esetleg megkapná azt, amit már évtizedek óta megérdemelne.
A másik okos azt írta, hogy egy Kínai nukleáris rakétatámadást az USA a rakétapajzsával kivédené. Heh... Egyrészt nincs teljes pajzs, nincs olyan rendszer, amely 100%-osan kivédhetne egy ilyen támadást. Egy-két rakétát esetleg ki tudnak lőni, de egyszerre 50-60 célpontot már képtelenség leszedni az égről. Vélhetően ezzel a dologgal a kínai hadvezetés is tisztában van, és nem nehéz elképzelni, hogy ennek az ismeretnek a tudatában terveznék meg egy USA elleni támadás stratégiáját. Magyarul: Elindítanak minden töltetet, és abból biztos hogy célba ér a nagy része. Ennyit az USA sérthetetlenségéről.
Meg a tényekről. 
|
http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_nuclear_weapons
Az amiknál a B41 nagyobb volt (25 MT), de már kivonták. Az oroszoknál van egy 20-25 MT-ás változata az SS-18-asnak, ami a legerősebb ICBM-re szerelt robbanófej. Ebből csak pár darab volt, a megerősített amerikai bázisok ellen szánták, városok ellen csak ha nagyon muszáj. Ezekről nem tudni, hogy hadrendben vannak-e még, jelentőségük nyilván csökkent a mobil amerikai parancsnoki rendszer adoptálása után, bár akad még céluk azért így is.
|
Hát ezt nehéz megmondani. A hidegháború végéig rendszerben maradtak USA oldalon a hagyományos szabadesésű bombák. A B-53-as 88-ban lett kivonva, USA oldalon tudtommal az volt a csúcs. 8 Mt hatórerővel. A pontosabb ICBM fejek feleslegessé tették az 500kt 1Mt feletti hatóerőt.
Szovjet oldalról már nem tudok nyilatkozni. Szerettek betegesen titkolózni.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)
|
Igen az 50mt Cár.Ezt hallottam már.De az csak kísérleti robbantás volt.Engem az érdekelne,hogy hadrendbe állított ma létező atombomba mekkora,és melyik ország rendelkezik vele.De sebaj:D
Mit mond a hülyegyerek az anyjának?
apa.
|
Wiki a barátod. Pötty: Atombomba
Kara kánként folytatom tanításom.
|
javítok: "haderőben még Nem állnak úgy" összefoglalva hogy szállító eszközük szinte 0. Pedig sziget ország lerohanásához...
Mit mond a hülyegyerek az anyjának?
apa.
|
Témával kapcsolatban pár hülye kérdés. Létező rendszerbe állított nukleáris bomba mekkora?Milyen pusztítást okozna?És melyik országnak van!:D Ezen felül szerintem atomháborúra nem túl sok az esély..kiindulok abból hogy egyik ország sem olyan gyp,hogy csakúgy dobálózzon atomfegyverrel. Nyomós ok kéne ahoz,hogy bármelyik hatalom megnyomja a híres nagy piros gombot.Ha Kína lerohanja Tajwant,ami kb 10-12év után történhetne meg [haderőben még állnak úgy..] akkor is erős a gyanúm, hogy vetnének be atomot.Értelemszerűen Amerika is a képbe kerülne,és így még jobban kételkedek.Ha teljes globális konfliktus alakulna ki,akkor már azt mondom...Mehetünk a pinyóba:D
Mit mond a hülyegyerek az anyjának?
apa.
|
Kevered az allergiával. Van közük egymáshoz, de nem ugyanaz. Sugárfertőzés is okozhat autoimmun betegséget. (Egyébként az allergiával kapcsolatban is igen hiányos a tévés ismeretterjesztés. Több olyan igen fontos tényező van, amiről eléggé megfeledkeznek.)
|
"Valójában ezt most nemértem. Tudom, hogy jóideig nem volt esélye Kínának Taiwan ellen. De már egy ideje nyílvánvaló hogy van. Ez nem is volt kérdés :) Nem ezzel kapcsolatban írtam. Csak annyit, hogy orosz o. lehet h kína mellé állna főleg az usával szemben."
Mostanában lettek olyan eszközei, de közbe jött az olimpia. De az sem egy mellékes szempont, hogy Taiwanon is kialakult egy olyan nézet, hogy különleges státusszal érdemes lenne xsatlakozni az anyaországhoz.
Munkaállomás: C64 64K RAM 5,25" floppy & Dataset
Szerver: XT8086 640K RAM 10 MB MFM HDD 12" Hercules Monitor DOS 1.0
Megy rajta a Crisys, mint az állat!
|
Igenis nőtt ott is. Mindenhol folyamatosan nő. Hol valamivel gyorsabban, hol valamivel lassabban. Én még nem láttam olyan felmérést, ami azt vizsgálta volna, hol miért mennyire.
|
Az irónia az, hogy az USA-ban, amely demokratikus, sajtószabadság van, a kártérítési pereket bonyolító ügyvédek nagyszerűen megélnek stb. 10 évnél is többe telt, amíg az állam is elismerte, hogy az Öböl-háború szindróma nem kitalált baj, hanem ténylegesen több ember halálát okozta és többeket megnyomorított. Ha ott ennyire nehezen ment, akkor a kommunista diktatúra idején történt környezeti katasztrófa károsultjai aztán tényleg semmilyen kártérítést nem remélhettek.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Azért vétvizsgállattal, röntgennel, MRI-vel és CT-vel ki lehet mutani és akkoriban is kilehett mutatni.
Milliók nem halltak bele, de 100 ezrek bizotos, elsősorban a környéken, utánna, pedig a felhőáltal megtett távolság és a szélíránytól függően.
Ha valamire H-bombát kéne dobbni az a rák, de nem lehet. Minnél előbb ki kell fejleszteni a biológia fegyvert ellene (olyat mely akár hanyadik stádiúmban kegyetlenűl megeszi az összes rákos sejtet és nem számít ha néhány ártastlant is leől) és ennek a meggátló ügyvédeket, vallásiakat, cégvezetőket, orvosakt, stb. pedig szépen kiteni a szűrűket, ha meg ugrálnak jól tönkre is tenni őket.
|
Ne légy hülye. A rák felismerése nem olyan régi dolog. Nincs kivülről egyértelmü és nyilvánvaló tünete amiből egy laikus is felismerné. Ezért is tudták elsumákolni. Mert hisz mi is történt? arra járt egy busz, majd 4 éven belül az utasai 80%a rejtélyes körülmények között elhunytak. Az egyiknek a veséi adták be a kulcsot, a másiknak a mája és ha nem vitték el komolyabb korházba, akkor kb. ennyi, beirták hogy meghalt, halál oka májelégtelenség. Slussz passz. Ez nem olyan mint amikor himlőjárvány van, és nem nehéz kiszurni hogy mibe haltál bele...
És igen milliók haltak bele közvetlenül egész európában. Akkor is ha most röhögsz rajta. Majd nem röhögnél annyira ha most történne ilyen, aztán 1-2 év múlva csak azt vennéd észre magadon, hogy hol ez a szerved szarakodik, hol az szarakod, az orvosok nem tudják mi bajod, miközben te haldokolsz és azt látod hogy rajtad kivül még egy csomó embernek van ilyen rejtélyes nyavalyája ami korábban nem volt... Mindegy, lehet homokba dugni a fejed, meg olyan tanulmányok mögé bujni amiket olyan emberek irtak akik nem is jártak sugárzás által sujtott vidéken, csak épp a tapasztalat teljesen más. Tudod elvileg itthon is dübörög a gazdaság, alacsonyak az adók, sohe nem volt és nem is lesz tandij és vizdij sem, hisz ezt igen komoly emberek igen komolyan mondták a drága népnek néhány hónappal ezelőtt. Nem igy volt? És mi a gyakorlati helyzet itthon?
Na kb. ekkora a különbség az elvi tanulmáyok között meg a gyakorlati valóság között sugárzás területen is.
Kétféle világ létezik. Az egyik amit látsz és a másik ami mögötte van. Ami mögötte van azt a pénz irányitja. Találd ki melyik világ irányitja melyiket.

|
Az autoimmun dolgok nem sugárfertőzéstől vannak, hanem genetikától, illetve kisgyerekként milyen anyagokkal találkoztál. Ezek az autoimmun jelenségek még összefüggnek túlzott tisztálkodással és higéniával, illetve időzített bombaként működnek és nem lehet tudmni mikor robbannak.
|
|