eBusiness Symposium: A béka segge alatt van a magyar eKereskedelem
2008. április 8. 20:52, kedd
Miért?

Hirdetés

Millió oka lehet annak, hogy hazánk ezen mutatója is siralmas képet fest, ami miatt ugyan nem leszünk rosszabb fejek vagy bénábbak, csak éppen ez manapság egy társadalom, illetve a gazdaság fejlettségét is jelzi. Az SG olvasók nyilván tudják, hogy online vásárolni kényelmes, gyors és olcsó. Nagyobb a választék és a korrekt boltokban ugyanolyan jogaink vannak a termék garanciájával és szavatosságával kapcsolatban, mint egy offline boltban.

Gerentsér szerint főleg szociológiai és helyi kulturális okai lehetnek az eltérésnek, hiszen tudjuk, hogy nem vagyunk jelentősen rosszabb anyagi helyzetben átlagosan, mint az említett országok, tehát a lehetőség nálunk is fennáll. A csehek például fel tudnak mutatni egy Seznam nevű portált, amit egy cseh úriembernek Ivo Lukačovič-nak köszönhet az ország. Ez a portál tartja vissza a Google-t az ottani komolyabb mocorgástól és egymaga körülbelül annyi hirdetési és egyéb bevételt tud felmutatni, mint a teljes magyar online piac.

A 300 értékesítő nyilván dolgozik serényen, míg itthon a három legnagyobb szereplő tud felmutatni 120 sales-est. Viszonylag limitált cseh tudásom miatt (Prosím, dejte me dva piva) nem tudtam elmélyedni nagyon az oldalban, de annyi látszik rajta, hogy egy klassz kis kereső, tematikus portál és webbolt gyűjtő hely egyben, színes szolgáltatásokkal dúsítva. Azt például 1 perc alatt kiderítettem, hogy egy 11 éves sötétlila metál Ford Escort 617 ezer forintnyi cseh koronába kerül, illetve este 21:20-tól a Bridget Jones naplóját adja a Prime tv csatorna.

A lengyeleknél is van hasonló példa. Tudjuk róluk, hogy jó kereskedő nép, így nem csoda, hogy az Allegro.pl helyi eBay-ként üzemel. Olyan jól teszi azt, hogy az ottani online kereskedelem 41%-a aukciókból származik, míg a többi országban ez alig néhány százalék. A tanulság az, hogy néhány helyi szereplő képes teljesen átalakítani a piacot és egyben a felhasználók szokásait, igényeit és motivációit. Nálunk inkább a tartalomszolgáltatásban vannak kiemelkedő példák, csak abban nincs annyi zseton. A lehetőség viszont adott, hiszen hazánkban egyelőre nincs ilyen domináns szereplő, tehát egy zseniális ötlettel nagyot lehet még mindig robbantani, egészen addig, amíg a szomszédok vagy a globális versenyzők be nem teszik a lábukat masszívan.

Szívás

Egy Szonda-Ipsos felmérés szerint Magyarországon a 41%-os internet penetráció mellett a lakosság 94%-a NEM vásárolt 2007 karácsonya előtt semmit online. Többnyire attól félünk, hogy nem jön meg időben az áru, nem az lesz, amit akartunk, valami baj lesz. Pedig azok, akik már korábban rendeltek, 86%-ban elégedettek voltak a szállítással, a minőséggel és kényelmesnek találták a vásárlás ezen módját. A megkérdezettek 18%-a valamikor már vásárolt online, illetve a 36% offline vásárlás előtt utánajárt a kérdéses terméknek neten. Ez viszont némi bizalomra ad okot, hiszen majdnem minden internetező kutakodik online forrásokban mielőtt pénzt költ, ergo tudatos vásárlókká válnak. Ugyanakkor a teljes lakosság 76%-a tájékozódik az üzletek ingyenes reklámújságjaiból, kicsit kevesebben az egyéb hirdetésekből, 59% támaszkodik az ismerősök véleményére is.

Ebben a témában viszont a kereskedelem a nagyobb ludas, mint maguk a népek. A multinacionális láncoknak nem érdeke, hogy összehasonlítsák őket másokkal, ezt tűzzel-vassal meg is akadályozzák. Ők azt szeretnék, ha bemennénk a hipermarketbe, meglátnánk valamit és megszeretnénk azonnal, azaz mindegy hogy mit, de vegyük meg. A netes user viszont okosabb: őt messze nem befolyásolják annyira a reklámok és a szóróanyagok, ami azt is mutatja, hogy a hálólakó egy teljesen más társadalmi réteg, mint a neten nem vásárlók. És még valami: A nem netező nép 70%-a 10-30 ezer forintot pengetett ki karácsonyi ajándékra és 5,9 embernek vett ajándékot. A netes részleg 42%-a viszont 50 ezer forint felett költött és 8 embernek vett ajándékot. Vajon érdemes rájuk koncentrálni?

Az E-business Symposium nyitóelőadása tehát feladta a leckét. Hajrá kereskedők, adjatok nekünk boltokat! És hajrá fogyasztók, legyünk modernek és tudatosak. Még pénzt is lehet vele spórolni. Cikkünk folytatásában egy magyar cég élettörténetét mutatjuk be, akik szokás szerint a garázsból rajtolva mára egy 7 milliárdos árbevételű, műszaki cikkekkel kereskedő (nemzetközi) céggé nőtte ki magát. Tőlük meg lehet tanulni, hogyan csináljunk sikeres online bizniszt.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. ápr. 09. 18:09 | válasz | #22
"Egy Szonda-Ipsos felmérés szerint Magyarországon a 41%-os internet penetráció mellett a lakosság 94%-a NEM vásárolt 2007 karácsonya előtt semmit online"

Én sem vásároltam semmit Krácsonykor onlány,tudom ezzel a tettemmel löktem a magyar gazdaságot a gazdasági válságba...

Márcsak azért is mert Karácsonykor a szart is ellehet adni szép szines dobozban,és ha véletlenül kirják hogy 2 ünnep között nem dolgoznak éé és csak jan 5.én nyitják meg a boltot,akkor lejárt a 8 nap és rajtad maradt a csomagolt kaki.

Amugy bármikor máskor szivesen vásárolok(a legtöbb magyar onlány cégnek van szerződött futásr szolgálata),mert olcsóbb,és hülye is vagyok mert az mm-be nem megyek (:
Midas  
2008. ápr. 09. 17:55 | galéria | válasz | #21
Akkor sem vasarolnanak, ad1 jo ha van egy koztes fel aki vigyaz a penzedre pl paypal rendeltem nemreg par konyvet otthonrol egyik webaruhazban sem volt ilyen lehetoseg masik csomo nem is mukodik.
A kipostaztast jelzem senki nem valata Ebayen eleg sok worldwide aukcio van ahonan akar te is vasarolhatsz elkuldik.
De a fo gond hogy az atutalasokat igy leveszik mar reg ingyenesnek kellene lenni az atutalasoknak vagy ha hasznalod az automatat.
Yany  
2008. ápr. 09. 15:57 | válasz | #20
NAGYON JÓ CIKK! Köszönöm.
Várom az említett folytatást...
Vorpal  
2008. ápr. 09. 14:57 | válasz | #19
"Pedig azok, akik már korábban rendeltek, 86%-ban elégedettek voltak a szállítással, a minőséggel"

Magyarul 100-ból 14 embert megb*ta az ideg karácsony előtt - hát gratulálok - ez megint egy debilitás volt.
2008. ápr. 09. 14:51 | válasz | #18
Molnibalage: ha már az SG-re tudsz irogatni, akkor akár szétnézhetnél a bankok honlapjain is (van pár). Mindenhol meg lehet nézni, hogy mi mennyibe kerül, de elárulom, hogy jobb helyeken az említett 300 ropi töredékéért lehet dombornyomott kártyát csináltatni, ráadásul ez csak a nyitáshoz kell, amint létrejött a számlád, akár leveheted az összes pénzt (Ja és no offense, ne értsd félre:)).

A probléma az, hogy az emberek nagy többsége azt se tudja, mire (lenne) jó az inernet. Vagy, már eljutott oda, hogy iwiw/freemail/stb., de a keresőt még pl. nem ismeri. Vagy már profin szörfözik a neten, de vásárolni nem mer, mert az a biztos, ha elmegy a boltba személyesen.
Szal sztem jó lenne vmi közérdekű, társadalmi tájékoztatás tévébe, rádióba, mittomén, hogy felvilágosítsák az embereket végre.
Cat  
2008. ápr. 09. 12:01 | galéria | válasz | #17
meg egy normálisan működő magyar posta sem ártana - rakat külföldi cég nem is szállít magyarországra, olyan mennyiségben lopják a dolgokat a postánál.
Midas  
2008. ápr. 09. 11:35 | galéria | válasz | #16
Szar a rendszer magyarok is ebayeznenek ha megvolnanak a feltetelek nekem is megtetszett egybol pedig magyar vok. De mig en 20 centet fizetek a paypalnak es semmit a bankomnak hogy elkuldjek a penzem, addig akinek kultem a let azt egybol megvagtak 900 forintra adok stb. Hello mig nem lesz a penzforgalom ingyenes addig senki nem fog neten vasarolni inkabb elmegy a boltba. Meg mondjuk ingyenes internet banking sem art hozza. Meg normalis fizetes sem art hozza.
2008. ápr. 09. 11:31 | válasz | #15
ez tény, de a valóság még siralmasabb ennél, i think
de ez is elég gáz :)
2008. ápr. 09. 11:17 | válasz | #14
Szonda-Ipsos... Ezen nevetnem kell:) Olyan kamu adatokat szolgáltat, hogy csodálkozom, hogy még léteznek. Ismerős is dolgozott ott, megmondta mit kell mondani ha felhívnak ellenőrzésre: xy vagyok, itt lakom stb. Nem ismerős meg be sem jött: "Csak a nevét meg telszámot mondja meg, a többit kitöltöm én, laptopom meg itt van a táskában ha kérdezik."
Ezeknek az adataira támaszkodni nem szabad..
2008. ápr. 09. 10:41 | válasz | #13
"Nagyon kevesen értenek a számítógéphez, fogalmuk sincs, hogyan kellene megrendelni valamit a neten!"
Nem csak ez a probléma, hanem a sok k*csög ember miatt, akik kihasználják mások naivitását, nem bíznak az eKereskedelemben.
2008. ápr. 09. 10:30 | galéria | válasz | #12
Talán azért, mert jó cuccot külföldről kell rendelni? A magyar bankrendszer meg egy rossz vicc. Az évi 4 ropiba kerülő számlámmal nem lehet a Paypal-tigénybeveni. Röhej. Dombornyomott kártyáért pluszpénzt kérnek és kell lennie 300 ropinak a számlán asszem. Ennyim most nincs...

Webkártyára benyögte az OTP, hogy évi 12 ezer. Aha. Otthagytam a büdös francba őket, szórakozzanak mással. VICC!
Kaadi  
2008. ápr. 09. 09:28 | válasz | #11
"Tőlem még senki nem kérdezte meg hogy menyit is költenek az emberek az internetes üzteleteimben!"

Talán azért, mert nem szükséges megkérdezniük. Az árak, eladott mennyiség, profitráta bizalmas információk, de az üzleti forgalom értéke nem, mint ahogy a tevékenységi kör sem az. A statisztikákat olyan intézmények készítik, amelyek nem járnak házról házra kérdezősködni. Nem is lenne jó, ha egy nemzet adatait nagyotmondó üzletemberekre alapoznák. Az elszámolt ÁFA értékéből aritmetikával megmondja akárki, hogy mennyit költöttek az emberek hajófelszerelésre nálad.
fapapi  
2008. ápr. 09. 09:07 | válasz | #10
Mert olyannyira buták az emberek hogyha nem kell a cucc indoklás nélkül 10 napig visszaküldheted így mi van akkor ha nem jön meg ? Vedd meg máshonnét!
Mennyire egy fostos nép!

Amit meg nagyon nem értek hogy jött ki ez a ”0,26 milliárdos költése” ?
Tőlem még senki nem kérdezte meg hogy menyit is költenek az emberek az internetes üzteleteimben!
Sőt ahogy el tudom képzelni még sok ilyen társam sem kérdezték meg hogy ez a felmérés igaz legyen!
Ez egy akkora baromság mint amikor a pártok népszerűségét felmérik 5 emberből !
Az is egy hülyeség!

Vogel  
2008. ápr. 09. 08:42 | válasz | #9
Sztem sokan nem bíznak az előreutalásban (én sem), A magyar posta a leggányabb (veszítette már el 40e-s cuccomat). És hát a rendelés és a regelés első alkalommal sem könnyű (pl ebay). Haver nélkül aki regelt már és segitett, nem tudtam volna megcsinálni, hogy paypalon keresztül fizessek. És ő neki is vki segitett anno. A másik, mi van ha nem érkezik meg, mást adnak... stb. Külföldi áru esetén nehéz panaszkodni, könnyen leszarhatják a fejemet. Magyar rendelésnél meg beverhetem a fejét, hisz odamehetek hozzá panaszolni :)
2008. ápr. 09. 08:14 | galéria | válasz | #8
60 ezer egy zsír új metro-s gép, igaza gány, de gép.
20-30 ezer egy régebbi p4 gép amin faszán lehet netezni.
2-4 ezer egy net alap csomag, valami hurka nettel.

Már nem akkora összegek amiket nem lehet megfizetni.

Azt kell mondjam, ameddig a Barátokköztön, meg lábgomba reklámokon kultúrálódnak az emberek, addig nem fog nagyon működi a e-kereskedelem se.
Ahogy már lentebb írták, totál sügér a géphez, alapvető dolgokat nem tud, és még büszke is arra h hülye a géphez. Így nehéz lesz.
Azt kell hogy mondjam, ha rajtunk múlt volna a fejlődés, még mindig a fán ülnénk. Az értelem ide csak az országhatáron kívülről jön be, ha meg mégsem, akkor meg ősök között van pár nem magyar.
2008. ápr. 09. 07:26 | válasz | #7
Hát szerintem azért a legtöbb családban már van egy számítógép, és sok helyen van internet is.
Inkább az a probléma, amit szintén leírtál, hogy az emberek ilyen szinten nem értenek hozzá, félnek, hogy átverik őket, bonyolultnak hiszik, inkább csinálják a megszokott módon.

2008. ápr. 09. 07:23 | válasz | #6
Talán nem véletlen, hogy a multik nincsenek fent a neten és nem akarják, hogy összehasonlítsák az áraikat. Minden értelmes ember tudja, hogy semmivel sem olcsóbbak mint mások, csak a reklámkampányaikban próbálják meg ezt elhitetni a vásárlókkal, egy egy leértékelt szarral. Aztán meg ha bemész, mást is veszel (persze drágábban és szarabbat mint máshol) és máris többszörösen bejön a biznisz. Nézd meg például a tescos kiflit, harmadakkora mint a sarki boltban, és csak minimálisan olcsóbb, pedig ezek a cégek 50-70%-os árréssel dolgoznak, nem pedig 10-20%-kal, mint a kicsik.
2008. ápr. 09. 06:03 | válasz | #5
Ja... Csakhogy a R****-drogéria webshopja nagyon szánalmas kínálatú, a boltokhoz képest. Soha nem látok ott olyat, amit megrendelnék.

Én inkább ott látom a bajok forrását, hogy Mo-on még mindig nagyon kevés embernek van számítógépe (legtöbben a munkahelyükön használnak szgépet) és akinek van, annak nem mindig elérhető az internet...
Nagyon kevesen értenek a számítógéphez, fogalmuk sincs, hogyan kellene megrendelni valamit a neten!

Miliónyi példát tudnék leírni (3 webshopot üzemeltetek, az Ügyfélszolgálatot is én látom el), hogy telefonon még csak-csak leadná a megrendelést, de szgéphez már nem tud jutni és nem is ért hozzá... VAGY: fogalma sincs már a regisztrációról sem, a megrendelésnél már ott elakad, hogyan tegye a Kosárba a cuccot... VAGY: beletette a Kosárba, és ezután 2 hét múlva hív, hol a csomagja?!... Ja, mert a [Megrendelés]-gombot már nem nyomta le...
VAGY: valaki (fia, férje, barátnője) email-címével regisztrál és adja le a megrendelést, csakhogy utána nem tudja elolvasni a kapott visszaigazolást vagy értesítést, hogy postáztuk a cuccát (fogalma sincs, mi az a postafiók)... Az, hogy neki islehetne SAJÁT email-címe, már túl magas egyeseknek!
A legtöbb Vevőnk munkahelyről netezve rendel, fantasztikus mennyire megugrik a megrendelések száma hétfőkön vagy munkaszüneti napok után!...

Szóval, nálunk először ezt kellene rendbehozni : minél több ember engedhesse meg magának a számítógépet és az internet-elérést!!!!
Akinek a villanyszámla is gondot okoz, vagy hogyan tudjon ennivalót venni magának és a családjának a hónapban, az nem fog szgépet venni és tuti nem fizet elő internetre sem...

2008. ápr. 09. 02:41 | galéria | válasz | #4
Annak csak előnyös az összehasonlítás, aki tényleg versenyképes árut állít elő. Inkább örül az ingyenreklámnak, ami megmutatja, hogy mennyire jó a terméke a többihez képest. Éppen ezért mindenkinek arra kéne törekednie, hogy jobbat állítson elő mint a másik. Ha meg egy cég nyiltan arra törekszik, hogy ne hasonlítgatsák másik termékekhez a sajátjukat, akkor az gyakorlatilag egy nílt vallomás, hogy "márpedig a mi termékük szarbab, mint a többi".
2008. ápr. 08. 23:19 | válasz | #3
"Ebben a témában viszont a kereskedelem a nagyobb ludas, mint maguk a népek. A multinacionális láncoknak nem érdeke, hogy összehasonlítsák őket másokkal, ezt tűzzel-vassal meg is akadályozzák."

Na ez egy jó érv.
Bár vannak kivételek, pl. a pr******* áruház, ahol lehet termékre keresni,
de a legnagyobban b***nak feltenni a netre nemhogy az áraikat, még az áru(!)készletüket sem.
És cuki pl. hogy a két elterjedt drogéria közül a R*******-nak van webáruháza, a másik /kétbetűsnek/ nincs.
Hmm...
Szóval van itt bepótolnivaló
2008. ápr. 08. 23:15 | válasz | #2
Ja az árú árura én is allergiás vagyok....
2008. ápr. 08. 22:15 | válasz | #1
"öbbnyire attól félünk, hogy nem jön meg időben az árú, "

áru