Hatalmas robotokra építenék a holdbázisokat
2008. április 8. 20:07, kedd
Érdekes megoldással állt elő a NASA a jövő holdbázisait illetően. Az építményt egy hatlábú robot tetejére helyeznék.

Hirdetés

Az űrügynökség szerint az ATHLETE robot - ami a Terepjáró Hatlábú Földönkívüli Felderítő angol megfelelőjének mozaikszava - alapvető szerepet fog betölteni a bázisoknál. A 15 tonnás lakrész a robot segítségével szó szerint elsétálhat a leszállás helyszínéről. A 7,5 méter széles, lábaival együtt pedig több mint 6 méter hosszú robot, akár egy teknősbéka, a hátán bármely kívánt helyszínre eljuttathatja a holdexpedíció legénységét felszerelésestől, lakrészestől és laboratóriumostól együtt.


A NASA mérnökei szerint a rugalmas lábak alkalmasabbak a nehéz terepviszonyok között mint a kerekek, amivel szintén fel van szerelve a robot, tehát nem szükségszerű a járás. Ha a terepviszonyok engedik, akár gurulhat is a gép, ami ennek a megoldásnak köszönhetően 25%-os súlycsökkenést ért el a kizárólag guruló koncepciókkal szemben.


Az ATHLETE a tesztek során 35 fokos emelkedőkkel is megbirkózott, miközben a lakrészt hordozó része a lehetőségekhez mérten a lábak különböző mértékű nyújtásainak köszönhetően egészen kiegyenlített pozícióban maradt. A fenti adatok jó tapadás esetére vonatkoznak, csúszós körülmények között a robotlábak 25 fokos emelkedőig jutottak el.

A robotot irányíthatják közvetlenül az asztronauták, vagy távirányítással a földi irányítóközpont is. Bill Christensen szakújságíró, a SPACE.com és a Technovelgy.com szerkesztője egy harmadik megoldást tart a legjobb alternatívának, egy önműködő üzemmódot, amit a MER marsjárók szoftvere biztosítana a hatlábú robot számára. Hamarosan a NASA Sugárhajtómű Laboratóriuma meg is kezdi a szoftver és a robot közös tesztelését. A szerkezet sztereó kameráival ad háromdimenziós képet a fent ülők, vagy a Földön tartózkodók számára a navigáláshoz.


A robot napenergiát használ a mozgáshoz, legnagyobb sebessége óránkénti 10 kilométerre tehető. A nappanelek által begyűjtött energiát üzemanyag cellák tárolják el. A NASA mérnökei két prototípust tesztelnek és bár a sebesség nem tűnik nagynak, gyakorlatilag egy 5 km/h átlagsebességű mozgással nyolc nap alatt 1000 kilométert tehetnek meg. Ez egészen tekintélyes táv a 11 000 kilométer kerületű Hold esetében.


A fix pozíciójú holdbázis elvétől való eltérés jókora váltás lenne a NASA részéről. Az asztronauták egyfajta nomád életmódot folytathatnának, amivel sokkal nagyobb területet deríthetnének fel, mint egy helyhez kötött létesítménnyel. Ami azonban ennél is fontosabb, a robot jelentős segítség lehet számukra, ami maga is képes eszközök hordozására, összeszerelésére, működtetésére.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. ápr. 17. 08:43 | galéria | válasz | #40
Most, hogy mondod...
spydee  
2008. ápr. 16. 15:46 | válasz | #39
látható a különbség a kerékkel való sebesség és a lépegetés között!
2008. ápr. 14. 16:17 | galéria | válasz | #38
Én egy dolgot nem értek: minek egyáltalán a kerék? Nem egyszerűbb lenne csak lépegetni? Bár lehet, hogy a kerekekkel kevesebb benzint eszik a gép.
spydee  
2008. ápr. 14. 15:26 | válasz | #37
az első videón, hogy-hogy nem fulladnak meg akik űrhajós ruha nélkül álldogálnak? és milyen szép zöld fű van már a holdon!
Amúgy nagyon innovatív. Milyen gyors és ötletes a kerék mint eszközhasználó....leesett állal néztem.
2008. ápr. 14. 15:08 | válasz | #36
Csak a ciki az az egészben, hogy napelemes, valaki észrevette rajtam kívül, hogy ott az éjszaka nem pár óra? A 28nap forgásidőből fele éjszaka, fele nappal...
2008. ápr. 11. 22:50 | galéria | válasz | #35
döbb
2008. ápr. 11. 11:05 | válasz | #34
És a fülke visszahívható? Mert azt már az utcai telefon is tudja egy ideje.
Amúgy réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban ennél már sokkal jobbakat is csináltak.
djw  
2008. ápr. 09. 23:02 | válasz | #33
"Az asztronauták egyfajta nomád életmódot folytathatnának"

kepzelem ahogy terelgetik a teheneket meg a birkakat a holdon amik szinten szkafanderben legelnek ... no az lesz majd a tejut...
WinG  
2008. ápr. 09. 21:43 | válasz | #32
meg direktszűrőt, hogy meglegyen a lakóteleptuning-feeling :D:D
Cat  
2008. ápr. 09. 21:26 | galéria | válasz | #31
De a teherbíráson igen. Ha a Földön elbír egy budinál nagyobb dobozt, akkor a Holdon egy lakóbuszt is elvisz.
2008. ápr. 09. 20:36 | galéria | válasz | #30
Nem felejtettem el!
De ez nem sokat valtoztat a terepviszonyokon!:P
2008. ápr. 09. 20:29 | válasz | #29
Ne felejtsd el, a Hold gravitációja egyhatoda a Földének.
2008. ápr. 09. 20:20 | válasz | #28
Mennyit röhögtem rajtatok... :-)
És tényleg Wild Wild West, meg Idő Urai... :-o
Klafa ötlet! :-)

beef  
2008. ápr. 09. 19:36 | válasz | #27
Majd a zűrhajósok nyomnak rá egy chip tuningot meg alufelnit és 60 perc alatt is teljesítik a hold körbejárását.
2008. ápr. 09. 19:36 | galéria | válasz | #26
Tobb tonnanyi felepitmennyel egy kraterekkel, es hegyekkel tarkitott vilagban?
2008. ápr. 09. 18:29 | galéria | válasz | #25
elég lassú ez a robot. nem hiszem el ,h nem tudnának jobbat csinálni...
Midas  
2008. ápr. 09. 17:43 | galéria | válasz | #24
EZ jo
2008. ápr. 09. 17:09 | válasz | #23
Képzelem, ahogy a kutató kimegy a terepre, aztán mikor haza akar menni, nem tud, mert a ház elkoslatott valahová.
2008. ápr. 09. 15:14 | válasz | #22
sok mérnök bevallottan a sci-fikből merít ötletet, legyagrabban a star trekből eddig..:D
2008. ápr. 09. 11:06 | válasz | #21
idő urai.. :) nekem is az ugrott be..
ilyenkor mindig eszembe jut,
h a scifi hogy hat vissza a valóságra?
2008. ápr. 09. 10:41 | válasz | #20
Vadi Új Vadnyugat? Meg Transformers?

Ehhh, fiatalok. Zsír úgy néz ki, mint az Idő Uraiban a homokfutó járgány.
2008. ápr. 09. 10:36 | válasz | #19
ATHLETE: All-Terrain Hex-Legged Extra-Terrestrial Explorer
2008. ápr. 09. 09:23 | válasz | #18
ATHLETE: All Terrain Hat Lábú Extra Terrestial Explorer???? :)
Vagy mi lehet a HL? Half Life? Rossz sejtésem van Half dozen Legs, azaz fél tucat láb, csak hogy fájjon...
2008. ápr. 09. 09:05 | válasz | #17
én nem megyek a holdra !!! ...
Félek a pokoktól!!!
2008. ápr. 09. 08:42 | válasz | #16
Lavles doktor édesanyjától hoztam üzenetet. Azt mondja: Fiam gyere haza elég volt a pókfociból!
2008. ápr. 09. 08:15 | válasz | #15

Ha sikerül megcsinálni 2x 3x ekkorára akkor már tényleg jó lesz holdbázisnak, és
50 év múlva tele lesz a hold ilyen jószágokkal.

wolruf  
2008. ápr. 09. 07:54 | válasz | #14
Az első videón látható az önjáró holdi budi. Sajnos az a fülke nem sok minden másra lehet jó
Zedas  
2008. ápr. 09. 07:32 | válasz | #13
88, de nekem is ez jutott eszembe, megelőztél :)
Anakyn  
2008. ápr. 09. 00:47 | válasz | #12
80 nap alatt a hold körül :)
Chocho  
2008. ápr. 08. 23:55 | válasz | #11
Na, a Világok Harcában Wells már ezt is megénekelte. :)
Cat  
2008. ápr. 08. 23:49 | galéria | válasz | #10
"Attól miért könnyebb, hogy lábai vannak, és azokkal járni is tud?"

Mert ennél a hibrid megoldásnál nehezebb egy olyan kerék, ami mindenen átmegy. Itt ha a kerék becsődől, akkor átlépi a sziklát.
2008. ápr. 08. 23:39 | válasz | #9
Mégis lesznek egyszer csatamechek ? :D
2008. ápr. 08. 22:59 | galéria | válasz | #8
Mégse volt olyan hülye ötlet az a birodalmi lépegető?
2008. ápr. 08. 22:53 | válasz | #7
Nekem a StarCraft emberi építményei jutottak eszembe, igaz azok lebegtek, de mobilisak voltak.
Cobra.  
2008. ápr. 08. 21:45 | válasz | #6
Valószínűleg egyszerűbb felépítésű a 6 láb, mint egy komolyabb futómű, ami hasonló terepjáróképességeket biztosít. A kerekek mindenképpen jóval kisebbek lehetnek és a rugók-lengéscsillapítók se könyebbek, mint a láb merev váza és a mozgató hidraulika.
2008. ápr. 08. 21:07 | válasz | #5
"ez engem a vadiuj vadnyugatban lévő pokra emlékeztet :)"

Tényleg!
"ami ennek a megoldásnak köszönhetően 25%-os súlycsökkenést ért el a kizárólag guruló koncepciókkal szemben"

Ezt viszont nem tudom értelmezni. Attól miért könnyebb, hogy lábai vannak, és azokkal járni is tud?
oli314  
2008. ápr. 08. 21:04 | válasz | #4
ez ötletes
2008. ápr. 08. 20:31 | válasz | #3
Látom nekik is bejön a Transformers.
assdf  
2008. ápr. 08. 20:31 | válasz | #2
ez engem a vadiuj vadnyugatban lévő pokra emlékeztet :)
NEXUS6  
2008. ápr. 08. 20:30 | galéria | válasz | #1
Tök jó ötlet!
Gondolom már rég a kukába dobták.
A köv elnök szépen töredékére fogja csökkenteni a NASA költségvetését, merthogy bizony valamin be kell hozni azt a hatalmas hiányt, amit az előző kormányzat rájuk hagy.;(