Ezer font a brit miniszterelnök ujjlenyomatáért
2008. április 7. 14:37, hétfő
Úgy tűnik, hogy hamar követőkre talált a német Chaos Computer Club (CCC). A No2ID és a Privacy International nevű civil szervezetek ugyanis szintén közszemlére akarják tenni a brit politikusok ujjlenyomatait.

Hirdetés

A No2ID és a Privacy International kereken ezer brit fontot, vagyis mintegy 1260 eurót ajánlottak fel annak, aki megszerzi és továbbítja a számukra Gordon Brown brit miniszterelnök vagy Jacqui Smith belügyminiszter egy-egy ujjlenyomatát. A két szervezet egy klasszikus, PNG, JPG és PDF formátumban egyaránt elérhető és letölthető Wanted-posztert hozott nyilvánosságra, amelyen a két politikust többek között összeesküvéssel és "személyiséglopással" vádolják. Az akció célja, hogy felhívják a politikai vezetők figyelmét a hatóságok túlzott mértékű adatéhségére és biometrikus adatgyűjtésére.

A No2ID és a Privacy International ugyanakkor kikötötték, hogy a programban résztvevők a miniszterelnök és a belügyminiszter ujjlenyomatát kizárólag legálisan, például egy kilincsről vagy pohárról szerezhetik meg. Az ezer fontot nem a leggyorsabb beküldő kapja meg, hanem egy általa megnevezett alapítvány vagy más civil szervezet.

A szervezetek véleménye szerint Nagy-Britanniában a kormány szeretné az állampolgárok összes ujjlenyomatát megszerezni és egy központi adatbázisban megőrizni. Ezzel gyakorlatilag bűnözőknek tekintik az embereket. A polgárjogi egyesületek szerint ez nem csak önmagában, hanem a közelmúltbeli adateltűnési botrányok tükrében is aggályos és elítélendő.

A múlt héten a Chaos Computer Club hozta nyilvánosságra Wolfgang Schäuble német belügyminiszter ujjlenyomatát, akit ugyanakkor mindez hidegen hagyott. A CCC ezzel a lépéssel is szerette volna felhívni a figyelmet a biometrikus igazolványokkal kapcsolatos veszélyekre. A német szervezet a Die Datenschleuder nevű kiadványában a jövőben leközli majd többek között Schäuble elődjének, Otto Schilynek, Angela Merkel német kancellárnak, Günther Beckstein bajor miniszterelnöknek és Jörg Zierckének, a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal elnökének az ujjlenyomatát is.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. ápr. 08. 20:17 | válasz | #7
"Igazán csak akkor lesz érdekes, ha egy betörés helyszínén találják meg valamelyik politikus ujjlenyomatát..."

Komolyan örülnék ha ehhez hasonló megtörténne, legalább rájönnének, hogy mennyire veszélyes ez a technológia...

2008. ápr. 08. 11:45 | válasz | #6
"Ennél már csak az lenne keményebb, ha megszereznék a DNS-üket, és csinálnának belőle igazi hajat.;)"

Vagy egy másik képviselőt, aki majdnem ugyan az, de mégsem.
Lame  
2008. ápr. 08. 11:31 | válasz | #5
Akkor mar egyszerubb siman a hajat megszerezni nem???
2008. ápr. 08. 10:50 | válasz | #4
Ahogy a mai technikát elnézem, egy vékony műanyagfilmre felviszik a miniszterek ujjlenyomatait, ráragasztják óvatosan egy orvosi gumikesztyűre, betörnek benne, és no lám, hát nem a miniszter volt a csúnya bácsi?:D

(Ennél már csak az lenne keményebb, ha megszereznék a DNS-üket, és csinálnának belőle igazi hajat.;) Na akkor teljes lenne a káosz.:D)
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. ápr. 07. 20:51 | galéria | válasz | #3
az mekkora ciki lesz :DDDDDDDDDDDDDDDDDDd
2008. ápr. 07. 18:05 | válasz | #2
Igazán csak akkor lesz érdekes, ha egy betörés helyszínén találják meg valamelyik politikus ujjlenyomatát...
2008. ápr. 07. 15:14 | válasz | #1
Helyes, helyes. Igyák csak meg amit kifőztek.