Nagy kiadókkal lép szövetségre a MySpace
2008. április 5. 20:13, szombat
Elsősorban az Apple iTunes elleni küzdelem fokozását szolgálja a közösségi oldal és a nagy zenei kiadók között létrejött megállapodás, amelynek értelmében a MySpace jogvédett tartalmakat kínál majd letöltésre.

Hirdetés

A portál a négy nagy közül immár hármat tudhat saját táborában, ezek pedig a következők: Universal Music Group, Sony BMG Music Entertainment és Warner Music Group. A három újdonsült partner szerzői joggal védett tartalmakat, elsősorban természetesen videókat és zenét kínál majd a felhasználóknak, több különböző csomagban, ezeket azonban kiegészítik a csengőhangok, koncertjegyek és egyéb termékek.

Chris De Wolfe, a MySpace vezérigazgatója elmondta, hogy az elkövetkező három-négy hónap alatt további kereskedelmi funkciókkal egészítik majd ki a kínálatot. Ennek érdekében számos egyéb szórakoztatóipari szereplővel tárgyalnak, ám ezekről a tárgyalásokról egyelőre nem árult el bővebb információt. Arra sem volt hajlandó választ adni, hogy vajon a negyedik nagy, az EMI is csatlakozik-e a társasághoz, vagy a belátható jövőben külön utat jár majd. Egyelőre annyit tudunk, hogy a portálon található mintegy 5 millió előadó és művész profilját különböző kereskedelmi szolgáltatásokkal kapcsolják össze, kiszolgálva ezzel a nagyjából 30 millióra rúgó rajongói tábor igényeit.

A videókat és zenei tartalmakat alapvetően kétféle módon szerezhetik majd be az internetezők. Az ingyenes változat reklámokból tartja fenn a szolgáltatást, míg a fizetős tartalmakért értelemszerűen a felhasználóknak kell majd pénzt kiadniuk. A MySpace Music ezzel elméletileg az iTunes egyik legerősebb riválisává válhat, bár sok múlik majd azon, hogy a kiadók milyen feltételekkel bocsátják rendelkezésre a különböző tartalmakat. Siker esetén a piac mintegy 70 százalékát uraló óriást is megszorongathatják, ebben nyilván az oldal meglévő felhasználói tábora sokat segíthet.

Elemzői vélemények szerint a kiadók számára mindenképpen jó választás az oldal, ám az iTunes egyelőre nem forog veszélyben, mivel ez utóbbi erősen támaszkodik az Apple saját eszközeire, ami meglehetősen biztos hátteret nyújt.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
ziipp  
2008. ápr. 06. 13:48 | válasz | #4
Minden 6. ember zenész/v. zenésznak tarta magát MySpace-n. Az se rossz.
Ludi94  
2008. ápr. 06. 07:42 | válasz | #3
"Az ingyenes változat reklámokból tartja fenn a szolgáltatást"
Még több reklám? Mit nem reklámoznak még?

2008. ápr. 05. 22:46 | válasz | #2
A + bevétellel csökkenhetne az oldalon található reklámok száma. Én azért hagytam ott, mert egyszerűen nem lehetett tőlük normálisan átlátni az oldalt.
2008. ápr. 05. 21:24 | válasz | #1
"Elsősorban az Apple iTunes elleni küzdelem fokozását szolgálja"
lol, bazdmeg, ez pont úgy hangzik mintha az iTunes occsó' warez oldal lenne :D