Komolyan veszi a webkettőt a német rendőrség
2008. április 5. 11:25, szombat
A re:publica nevű német médiakonferencián a helyi rendőrség is képviseltette magát, szakembereik nem kevesebbet állítottak, mint hogy ők voltak a Web 2.0-s korszak német úttörői.

Hirdetés

Fiatalok elraboltak egy mobilt és mindezt közben felvették a saját készülékük kamerájával. Paderbornban diáklányok az egyik társuk rosszullétéről rögzítettek felvételt. Egy Audi TT vezetője felvette videóra, ahogy 160 kilométer/órás sebességgel átszáguldott egy településen. A megelőzött autósok jelentették fel. Ilyen és hasonló ügyektől hangos a német sajtó. A német rendőrség pedig villámgyorsan lép fel, megszerzi a filmek készítőinek adatait és eljárást indít ellenük.

"Mi találtuk fel a Web 2.0-t" - viccelődött nem véletlenül Guido Karl, az északrajna-vesztfáliai belügyminisztérium munkatársa és internetes referense, majd hozzátette: "Már akkor használtuk az úgynevezett geotargeting eljárásokat, amikor a legtöbb internetes közösség még azt sem tudta, hogy mit takarnak. A Cebius rendszernek köszönhetően pedig már 20 éve meg tudjuk határozni, hogy melyik kollégánk pontosan hol tartózkodik."

Szintén sikeresnek mondható a rendőrség elektronikus megjelenése, még akkor is, hogy ha maguk az érintettek is elismerik: az eljárásokkal kapcsolatos ügyintézések nem, hogy gyorsult volna, inkább még több időt vesz igénybe. Guido Karl közölte: a feljelentések száma 33 százalékkal nőtt. Csak a tartományban naponta 120 online be- és feljelentés érkezik. Ezenkívül a helyi hatóságok több százmillió eurót költenek információs technológiákra. Többek között egy segélyhívó, a hagyományos rendszerek akadályoztatása esetén is működő faxhálózatot építettek ki, amely 500 millió euróba került. Ezenkívül minden honlap akadálymentesített, hogy akár a vakok is könnyen bejelentést tehessenek.

Németországban 2006 februárban hozták létre az első online rendőrőrsöt Mecklenburg-Előpomeránia német szövetségi tartományban. Északrajna-Vesztfáliában a hasonló kirendeltségek kiépítését az emsdetteni ámokfutás után vetette fel Ingo Wolf helyi belügyminiszter és a rendőrőrs be is váltotta a hozzá fűzött reményeket.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. ápr. 05. 19:09 | válasz | #2
náluk már le is ment :D
2008. ápr. 05. 17:29 | galéria | válasz | #1
"hogy ők voltak a Web 2.0-s korszak német úttörői. "


Milyen korszaknak? Ez nagyon jó