Az nVidiát okolják a korai Vista-fagyásokért
2008. március 30. 15:12, vasárnap
Érdekes adatok kerültek napvilágra a Vista 2007-es teljesítményéről a Vista Capable matricák miatt indult bírósági perben. Az operációs rendszer megjelenését követően az nVidia meghajtói okozták a legtöbb gondot.

Hirdetés

A perben most Martha Pechman bírónő döntése alapján hozták nyilvánosságra az összesen 158 oldalas, eredetileg belső használatra szánt dokumentációt. Ebből kiderül, hogy a Vista megjelenését követő időszakban milyen okokból fagyott le legtöbbször a késznek még jóindulattal sem nevezhető operációs rendszer, amely még most, az első javítócsomag megjelenését követően is vitákat vált ki megbízhatóságával és sebességével kapcsolatban. Első helyen az nVidia és annak szoftveres meghajtói találhatók, a Microsoft csak a második lett a listán.

Sokak számára nem jelent nagy meglepetést, hogy az nVidiát teszik felelőssé a fagyások tekintélyes hányadáért. Emlékezhetünk arra, hogy a tavalyi év első felében nagyon sok problémába ütköztünk a szükséges driverek hiánya, illetve akkori állapota miatt. Kompatibilitási és teljesítménybeli gondok jöttek elő a leggyakrabban, a dokumentáció tanúsága szerint pedig a fagyások sem voltak ritkák. Ennek tudatában is érdekes lehet azonban, hogy a cég szoftverei a Vista-fagyások 28,8 százalékáért tehetők felelőssé a közelebbről meg nem határozott 2007-es periódus alatt, míg a redmondi szoftvercég csak 17,9 százalékban volt ludas a rendszer összeomlásaiban - a Microsoft saját adatai alapján.

A listán az ATI 9,3 százalékkal, az Intel pedig 8,8 százalékkal szerepel, míg az összes többi külső fejlesztő 18,5 százalékban volt felelős saját megoldásaival - az sem mindegy, hogy 17 százalékban ismeretlen hiba okozta a rendszerek lefagyását. A szoftvercég ezzel kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy a Windows Update révén megalkották azt a platformot, amely lehetővé teszi a hibák viszonylag gyors kiszűrését és javítását, és az nVidiával, valamint a többi partnerrel együttműködve azóta jelentős eredményeket értek el ezen a téren.

Az nVidia szintén azon a véleményen van, hogy a fent említett adatok ma már nem sok jelentőséggel bírnak. "Több mint másfél éves gondokról van itt szó" - jelentette ki Derek Perez, a cég PR-igazgatója. Elmondása szerint azóta már több lépést is tettek a helyzet javítása érdekében, a meghajtók pedig tovább javulnak.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. márc. 31. 23:16 | válasz | #68
Azért, hogy legyen egy kis flém? :D :D
fflx  
2008. márc. 31. 22:55 | válasz | #67
De miert mindig ez a Gy.P-s srac irja az ilyen cikkeket?
2008. márc. 31. 20:46 | válasz | #66
Hát ez az. Az ellen senki nem akar tiltakozni, hogy a Crysis nem indul Tnt-2-n? :)

Ami a problémát illeti, nekem is van Vista gondom. Induláskor 2-3 alkalommal kifagy, de ha egyszer már megy, akkor semmi problémám nincs vele. A Windows szerint az ATI driver (CCC 8.3) a ludas, igazából én is erre hajlok. Szóval az ATI sem kisangyal.
2008. márc. 31. 20:05 | válasz | #65
Ha nem telik korszerű vasra, akkor korszerű oprendszerre sincs 20-30K-ja az embernek...és úgye a vista hiányában nem is lesz lassú a gép...

Régi gépen nem kell erőltetni az újat...

2008. márc. 31. 18:42 | válasz | #64
Elhiszem, hogy más, de ez csak a beállításoktól függhet, mivel néhány újabb programot leszámyítva bineárisan is megegyezik a Vista SP1 fájlaival.

"miért gondolod, hogy a Server 2008 már nem fut workstation-ként a gépemen..."

Hol utaltam én valaha is ilyesmire.


"..., 20%-al gyorsabb is."

Milyen tesztben?
2008. márc. 31. 17:59 | válasz | #63
Nézd a Server 2008 egy kicsit azért más, 20%-al gyorsabb is. De most nem mennék ennyire bele a dolgokba. A forráskód nagy része ugyanaz, de nem teljesen az. Különben én XP helyett is Server 2003-at használok, miért gondolod, hogy a Server 2008 már nem fut workstation-ként a gépemen... már valahol a beta2-től amikor még nem voltak utasítások a blogvilágban.
2008. márc. 31. 17:43 | válasz | #62
"nem mondanám"

Jobban már nem lehet azonos alapon, ugyan az a forráskódja mind kettőnek. Ha meg amolyan Server 2008-ra vágysz Vista alatt, akkor kezd el szépen átkonfigolni.
2008. márc. 31. 17:34 | válasz | #61
nem mondanám
2008. márc. 31. 17:29 | válasz | #60
"Szerintem az MS a Server 2008 alapjain egy workstation-business OS-t kell kiadjon, ..."

Igen, már meg tette a neve: Vista SP1.
2008. márc. 31. 17:22 | válasz | #59
Ha igy folytatják az NT-ből Win95 vagy még roszabb esetleg Win 3.x lesz. Különben a grafikus meghajtó az NT 4.0 óta képes fagyasztani mert a "kernel space-ban" van , viszont ritkán történt ez meg a Vistáig (több nVidia kártya, számtalan meghajtó verzió, Win2000, XP, 2003 Server és nem emlékszem, hogy fagyott volna). Ugyanakkor a Vista esetében is ha csak ez lenne a gond akkor könnyen megoldható lenne. Különben a Vista alapjában nem olyan rossz OS, mint amennyire a fejlesztése volt teljesen féleszű, a Server 2008 esetében ez már nem mondható igaznak, habár maga az UI ott is siralmas, de ugye Servernél az nem gond, desktopnál viszont annál inkább. De röviden, a Vistával a gond ott van, hogy consumer OS, míg a Server esetében az MS a szakemberek igényeit sietett kielégíteni addig a Vista esetében a tudatlan consumerek igényei volt a cél. Consumer piacon elég jó áll, az üzleti szférában viszont 0, játszani, zenét halgatni, böngészni és filmet nézni marha jó, viszont dolgozni rajta... na az már más mese. Szerintem az MS a Server 2008 alapjain egy workstation-business OS-t kell kiadjon, a Win98 és a Win2000 egy két külön világ volt, az XP esetében a 2000 lett a Win98 egy kicsit szebb UI-vel, a Vista esetében a Win2000 kimaradt és csak a Win98 nak megfelelő consumer OS lett meg. Ezen kívül a többi duma felesleges, a fagyásokért viszont az 5 év a hibás mert tút sokat változtattak egy lépésben, SP2, SP3-ig ne is várjátok, hogy XP-hez hasonló stabilitást produkáljon, mert egyszerűen zöld.
2008. márc. 31. 16:09 | válasz | #58
"A lényeg ha Vistát akarsz futtatni ne 1000 mhz körüli géppel próbálkozz amin kb 512 mb ram van."

Ezek a kedvenceim. Nem mindenkinek van szuperszámítógépe. És akinek nincs, annak leginkább nincs is pénze rá...
2008. márc. 31. 15:35 | válasz | #57
"Ha nálad nem csinálja, az csak annyit jelent, hogy a te konfigod véletlenül jó."

Vagy a tiéd véletlenül rossz.
2008. márc. 31. 15:34 | válasz | #56
Outlook-ot meg hasonlókat nem használok, én inkább a WEB alapuakban biztonsági (vírus, stb) miatt jobban bízom.
JTBM  
2008. márc. 31. 15:24 | válasz | #55
Szabvány Visio 2007, semmi extra nincsen hozzá telepítve. Más programoknál is csinálja a Vista, a Visio csak példa volt. Néhány hete kezdődött, gondolom egy patch után.

Ha nálad nem csinálja, az csak annyit jelent, hogy a te konfigod véletlenül jó. ;-)))

Outlook-ban tudsz keresni? (És találni?) ;-)))
arty  
2008. márc. 31. 15:10 | galéria | válasz | #54
érdekes módon a 64bites guest vista ment a 32bites xp host alatt, de a 64bites ubuntura azt mondta a wmware, h 64bites hostot toljak alá :(

A1274815: értem, thx
2008. márc. 31. 14:38 | válasz | #53
"A Vista újabb agybaja, hogy a bezárt programokra is azt írja ki, hogy a program működése hirtelen leállt."

Valami a program uninicializációs függvényeinélhibádzik és nem a Vista-ban. Ugyan is ha a program bezárására mész, mind Task Managerből, mind az ablak piros kis "X" gombjára, az ablak kezelő függvénynek megy az esemeény, hogy bezárás következik (WM_CLOSE), amire külön féle szabályos leállási akciókat kezd el, na már most ha ezen akciók közben valami hiábázik, akkor lefagy a program, vagy szabálytalankodni próbál és kinyírja a Windows (hirtelen leáll).

Valami a Visio-d körül lehet a problémás vagy valami fúrcsa bővítés körül, mert nekem ilyet nem művel; 2007-es Visio-t használok.
JTBM  
2008. márc. 31. 13:54 | válasz | #52
A Vista újabb agybaja, hogy a bezárt programokra is azt írja ki, hogy a program működése hirtelen leállt. És elkezdi keresni a hiba okát. ;-))) Ez csak nemrégen kezdődött, valami patch hozhatta be.

Ilyen program pl. az MS Visio, aminek azért ezt nem kellene csinálnia...

Az Excel 2007 meg időnként elveszti a hotkey-jeket és minden hotkey "delete" lesz. Ezen egy restart segít.

Az Outlook 2007 indexelése egyáltalán nem működik, a levelek között senki se akarjon keresgélni...

Szóval a Vista egy eléggé béta termék még per pillanat.

Ja igen, minden software legális, és marha drága is volt...
Yv@n  
2008. márc. 31. 12:54 | válasz | #51
"majd ellenőrzöm még párszor, lehet épp tele volt a 'kesselve' :)"
Állandóan tele van, ezt mondom :) Lefoglal egy nagy területet és használtnak jelöli, aztán ha valami sír ramért, akkor távozik belőle. Szóval bármikor is nézed, kevesebb használatot nem fog mutatni, inkább azt lehet hibaként említeni, hogy nem tesz különbséget megjelenítéskor használat és használt között.
2008. márc. 31. 12:27 | válasz | #50
VMWare 32 bites Host alatt tud 64 bites Guest OS-t futtatni? Egyébként a Vista mindig a memória felének környékét "eszi meg", cserébe viszont gyorsabban indulnak a programok.
2008. márc. 31. 12:24 | válasz | #49
"Hétvégén felraktam a Vista X64 SP1-et a gépemre. Semmit nem tettem fel mást, 1.5g ramhasználat :O"

Marhára bírom, hogy mindig ugyan azokat a köröket kell lefutni. A válasz Superfetch és nem kell miatta agódni.

A Microsoft meg jobban tette volna, ha a Superfetch által használt cache-t szabadnak mutatta volna, akkor nem kéne folyton ilyen álproblémákkal szembe nézniük.
arty  
2008. márc. 31. 12:22 | galéria | válasz | #48
majd ellenőrzöm még párszor, lehet épp tele volt a 'kesselve' :)

ekre: install> next next finish vmware_tools_install indexelés_kikapcs reboot ramcsekk_15xxmb_használatban
ezen nem sok mindent tudtam szvsz elrontani ;) a tinyvista(32bit only sajna) is felment, az elvolt 4-500 megával, mint az XP-m. csak az ugyanugy 32 bites :(
ekre  
2008. márc. 31. 11:40 | válasz | #47
valszínű, nekem ezért eszik keveset :) tényleg csak játékra használom, használt alkalmazások:
ventrilo, totalcommander, firefox, adott játék. nagyon nincs mit előtölteni, max a game, de azt nem hinném, hogy becibálja.
ekre  
2008. márc. 31. 11:36 | válasz | #46
nem mintha ms bubus lennék (több nem ms rendszer fut a gépeimen, mint ms), de nekem full alap vista ultimate + sp1 esetén kb 400 megát használ induláskor a vista, 2 nap után ez ugyan úgy 400-500 mega (2 giga ram, prefetch stb by default, readyboost-ra használok mondjuk 1 db 4 gigás pendrive-ot, az pl elég sokat dobott a boot és shutdown idején. boot time kb 20 mp a power benyomásától számítva az első progi indításáig, kb mint a telepített linux rendszereim). arra még lusta voltam, hogy a nem kívánt, vagy számomra szükségtelen szolgáltatásokat lekapcsoljam, gondolhatod, hogy akkor még jobb lenne a helyzet.
nem védem a vistát, mert igazából komoly melóra nem használom a windowst (nem azért mert nem lehetne, hanem nekem jobban kézre áll a saját magamnak alakított desktop környzet linuxon), de az azért picit mókás, hogy divatból szídják mint a bokrot, holott, leginkább a saját készülékben van a probléma.
Yv@n  
2008. márc. 31. 11:30 | válasz | #45
Cache-re használja, ha szükség van rá kitakarodik belőle. Gyak szinte bármennyi ramot raksz bele, idle-ben a felét használtnak látod.
wolruf  
2008. márc. 31. 10:55 | válasz | #44
De legalább kihasználja a ramodat, nem? :-) Kívánságod teljesült, a Microsoft megtesz érted mindent
arty  
2008. márc. 31. 10:43 | galéria | válasz | #43
Hétvégén felraktam a Vista X64 SP1-et a gépemre. Semmit nem tettem fel mást, 1.5g ramhasználat :O

4g ramom van, gondoltam kihasználnám az xp által nem kezelt 1 gigányi részt is belőle ... az xp-m kb 500megát eszik(programokkal!), azaz pont 1 gigával kevesebbel éri be

ergo, amennyit a 64 biten nyerek, azt bukom is el egyből a vista éhségén :(

(hálistennek csak vmware-re tettem fel ...)
wolruf  
2008. márc. 31. 10:12 | válasz | #42
"De! Kérdem én: Szívesen venne bárki is félkész autót, vagy félkész házat?"

Ehhez egy picit tegyük csak hozzá, hogy hány autót hívnak vissza (csak mondjuk nem kerekítenek neki akkora feneket)? Mennyiben van konstrukciós hiba, amit javítgatnak utólag? Itt a vásárló megintcsak tesztel. Aki első generációs autót vesz, az általában kap is ízelítőt a hibákból. Ugyanez az új építésű lakóparkokkal. Eddig csak 3 ilyen házról tudok, ahol ,,kiadtak hozzá patcheket'' (kieső dekorációs elemek, repedő falak, nem záródó ajtók, felfelé folyó mosdók) :) Szóval a példa megintcsak rossz volt azzal, hogy ilyenre hivatkozott kisember.
De ugyanez van már mindenhol, hiszen még egy asztali DVD lejátszóhoz is vödörszámra jönnek ki a javítások. A telefonokat, mp3 lejátszókat, hasonló kütyüket ne is említsük...
Yv@n  
2008. márc. 31. 09:50 | válasz | #41
Ez szép és jó, és az oprendszered elérhet 32biten is 4G feletti ramot lapozgatássa, de ez nem változtat azon a tényen, hogy egy 32bites processnek(64bites rendszer alatt is!) 4G áll rendelkezésére, amiből egész pontosan max 2G-t használhat 'saját' célra.(Minden processnél 2G kernel space és 2G user space adott, ez utóbbi amit a process használhat, boot paraméterrel ez állítható, de a nem enterpsire level eszközök driverei nincsenek rá felkészítve és összefoshatja magát tőle a komplett rendszered...)
floatr  
2008. márc. 31. 09:49 | válasz | #40
Kompatibilitás témában meg az a véleményem h ha egy átlagosan képzetlen júzer sosem találja meg az adott funkcionalitást, akkor az nem is létezik. Arról már nem is beszélve h valójában sem sokat ér.

A driverekkel való küzedelem eddig meg a... (uhh majnem kimondtam)... konkurens termékekre volt jellemző a szóbeszédben. Na: what it feels like? :) röhejes nem? Pláne hogy utána meg rátolják a felelősséget az oprencerre/gyártójára.

A nagy erőforrásigény meg relatív dolog. Az XP-vel is hasonló gond volt, de kb 2 év alatt utólérte a hardveres átlag. Ehhez képest azért lássuk be a vista sem jobb, pláne ismerve az i915 kontra Aero kontra... (uhh megint)... egyéb konkurencia téma érdekességeit, miszerint szartak a fejlesztők optimalizálni bárakármilyen témában.

A 64bites témában meg csak sejtéseim vannak, miszerint a "CAD" fejlesztője is vistát használt, aztán megnézte h szaladgál-e XP alatt is, végül benyögte h a vista "ajánlott" h ne kockáztasson nagyot marketingileg.
floatr  
2008. márc. 31. 09:37 | válasz | #39
A wine sokkal komolyabban kezeli a kérdést egy másik, igen távoli galaxisban.
floatr  
2008. márc. 31. 09:34 | válasz | #38
Hadd találjam ki: adobe updater? :)
2008. márc. 31. 09:23 | válasz | #37
"De! Kérdem én: Szívesen venne bárki is félkész autót, vagy félkész házat? "

Ezt a hasonlatot ugye te sem gondoltad komolyan? Demagóg beszédben tényleg jól hangzik...de egyébként köze sincs a valósághoz.

1. Az autó minden egyes részét ismeri a gyártó, ő szereli össze, teszteli, kipróbálja és ha minden létező funkciója működik mehet a gyártósorra.

2. Későbbiekben az autón lényegesebb változtatások nem történnek (max javítás ha valami elromlott) és ha esetleg sufnizol gondolom a gyártó nem vállal felelősséget.

3. Ellenben egy oprendszert nem elég egy vason tesztelni és azt mondani hogy kéremszépen ezem megy királyosan lehet eladni, mert ugye "végtelen" számú konfiguráció létezhet és nem lehet mindegyikre tesztelni. Ha meg csak egy konfiggal menne akkor azért sírnának a userek.

4. Ha a user a későbbiekben egy csomó dolgot telepít a rendszerre annak elvileg a te olvasatodban működnie kellene. Pedig nem tudhatja az oprendszer gyártó hogy ki milyen szart tesz rá. Most egy autógyártó szerinted mond olyat hogy "bármit csinálsz a kocsival az tuti működni fog"? Hát nem, ha belepiszkálsz az a saját felelősségedre megy.

5. Szerintem egy autó funkcionalitását nem lehet összehasonlítani egy oprendszerével, sokkal több dolgot kell tesztelni egy oprendszernél (szerintem) mint egy autónál. De lehet nem így van.
MaSzKa  
2008. márc. 31. 09:22 | galéria | válasz | #36
te megint hülyeségeket beszélsz
wolruf  
2008. márc. 31. 08:47 | válasz | #35
Windows<->Linux háború... wow... Már megint...
A Windows fos, a Linux fos. Igazából az OSX is. Szerintem fejlesszen mindenki magának valami oprendszert, akkor joggal lehet egymást fikázni.
Linux alatt leginkább nem játszol, Windows alatt kevésbé vagy stabil. Hát kb. össze is van foglalva :) A driverek pedig tényleg hulladékok 90%-ban. Az, hogy van olyan, akinél nem jelentkezik, az a 10%. A 90% azért nem ír ide, mert nem bootol be a gépe és nem tud beírni
FLD  
2008. márc. 31. 08:18 | válasz | #34
Nekem az XP-t 5-6 órába telt felnyomni erre a gépre:
Intel Pentium1 200 mhz
64mb ram
10 GB winyo
3Dfx vodoo3 (ha jól emlékszem 16mb memkó volt benne + 3000-es széria)
Vista telepítése erre a gépre:
Amd Athlon64 3700+
1GB memkó(400 mhz)
nVidia GeForce 7600GT 256 mb memkóval
160GB winyó(ha jól emlékszem Satás volt)
És a telepítés emlékezetem szerint formázással együdt volt kb 20perc.
A lényeg ha Vistát akarsz futtatni ne 1000 mhz körüli géppel próbálkozz amin kb 512 mb ram van.
Amúgy nekem semmi gondom nem volt a Vistával, leszámítva, hogy XP-s drivert nem akarta befogadni, de kb 30perc után megadta magát és felment az XP-s driver és tökéletesen működött.
2008. márc. 31. 07:59 | válasz | #33
"... legtöbbször a késznek még jóindulattal sem nevezhető operációs rendszer, amely még most, az első javítócsomag megjelenését követően is vitákat vált ki megbízhatóságával és sebességével kapcsolatban."

Kiváncsi leszek, hogy a "Pre-Alfa teszterek" még meddig fogják bírni türelemmel a félkész MS programok élesben való tesztelését.
Írd és mond: Az XP 2001 októbere óta van a bétateszterek gépén és talán (Talán!) az SP3 megjelenésével végre befejeződik a hibák kijavítása, és a biztonsági rések befoltozása.
Persze ez a "laikusoknak" nem sokat mond, mert ők hozzá vannak szoktatva ehhez.
De! Kérdem én: Szívesen venne bárki is félkész autót, vagy félkész házat? Gondolok itt arra, hogy a beköltözés után még 5-6-7 évvel is a konstrukciós hibákat javítaná a lakó, az építők által ingyen közzétett javítócsomagokkal? Szivesen tenné ezt bárki is? (mert én nem!)

Mondjuk tényekről nem érdemes vitatkozni, de ha bárkinek kedve van hozzá, hát lelke rajta :)

" Az operációs rendszer megjelenését követően az nVidia meghajtói okozták a legtöbb gondot... Ebből kiderül, hogy a Vista megjelenését követő időszakban milyen okokból fagyott le..."

Ha ugyanezt a Linuxról írnák, akkor v.szeg a többség véleménye az lenne: sz@r a Linux, ne is csodálkozz.

____________________________________________________________________________
Kötelező olvasmány: http://openbsd.org/hu/index.html
haxy27  
2008. márc. 31. 07:13 | válasz | #32
Hát nem tom nekem is van pár régi progim amit nem fejlesztenek tovább és nem ment vista alatt de a kompatibilitás lapon WINXP re álitva tökéletesen megy és stabilab mint ano XP alatt volt, eddig egyszer sem fagyot ki, pedig XP alatt sokszor meg tete.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. márc. 31. 02:10 | galéria | válasz | #31
Az igazából csak egy felület volt, mögötte semmi. Bármi kompatibilitási probléma volt, semmit nem tudott megoldani. :)
2008. márc. 31. 01:58 | válasz | #30
XP -be neked mely szoftvereknel oldota meg a "kompatibilitas beallitasa" a problemat ?
2008. márc. 31. 00:31 | válasz | #29
Kb. 2 hónapja vagyok XP és Vista user egyszerre. Érdekes módon a Vistát ezidő alatt 1xsem kellet újra rakni, és mindössze 1x fagyott le. Driver gondom 1x volt csupán, a CoD4 nemvolt hajlandó az 1ik nvidia driverrel menni, másikkal tökéletes (bár ezzel meg a Crysis nem ment, de hát ki a fasznak kell az a szar?). Nem vágom nagyon a dolgokat, de én már nagyon rühellem az XP-t, és ha tehetném a másik gépre is Vistát raknék, de sajnos ez a gép nem bírná... Egyébként 98 után az XP is nagyon zabálta a gépet. -_-
2008. márc. 30. 22:51 | válasz | #28
"Mert a hátrányait már jól ismerjük.
Inkompatibilitás (főleg visszafele, másfelefele is)"

Esetek többségében a T. user meg sem próbálta beállítani a kompatibilitást, én egy csomó embert láttam már aki XP alatt se tudja hol kell vagy azt se, hogy van ilyen egyáltalán.

"driversz*pások,"
Ezek egyértelműen a HW gyártók sara. Egyik gyártó meg tudja csinálni jól a drivert, akkor a másik miért is nem?

"fagyogatás"
Hát ez érdekes, mert még aki sokat köpködöt sok MÁS okból a Vistára, azok szerint is ritkábban fagy, mint az XP.

"irgalmatlanul nagy,"
Kétségtelenül nagy, de az XP a maga párszáz megájával is az volt a 80MB-os W98-hoz képest, ami meg böszme volt a 8-12MB-os W95-höz képest. Nyilván ha a felesleges részeket eltávolítjuk, már is sokkal kevesebbet foglal. Meg nyilvána fejlesztők is kalkuláltak azzal, hogy 10-12K-ért negyed terrás vinyókat dobálnak az ember után (jobb helyeken fél terrásat is) ...

"és indokolatlan gépigény,"
na itt konkrétan mire is gondolsz? Nyilván értelmesen bekonfigolva és felesleges szolgáltatásokat nem futtatva (pl. mi a ráknak irodai vagy gamer gépre Ultimate? mert annak több ram és CPU erő kell?), simán megy mondjuk egymagos erősebb procival és 512MB rammal. Persze ha valaki meg se próbálja beállítani ... Nyilván egy játék futtatásánál már erősebb vas kell, de ez egyrészt a gyenge VGA driverek miatt van, másrészt kb. 512MB-al több ram kell ugyan azon progi értelmes futásához.
2008. márc. 30. 22:43 | válasz | #27
Hát persze, hogyne. Azért nem kezel a 32 bites XP és Vista 4GB ramot SE, PAE-vel vagy annélkül sem ...

Valaé, a 64 bites "XP" tudja, csak mivel az se XP, ott is vannak szoftver gondok. Egy vevőnk mondta, hogy az új CAD progijához az volt ajánlotnak írva, hogy min. 2 magos proci, min. 3GB ram (de nyilván inkább több) és lehetőleg Vitsa 64 bites verzió. Nem viccből ...
2008. márc. 30. 22:24 | válasz | #26
Miért, a 64-bites XP nem tudja ?
blaze  
2008. márc. 30. 22:02 | válasz | #25
A 4 GB, az a 32 bites procik memóriacímzésének felső határa és nem az oprendszertől függ!
A 3d modellezés meg egy eléggé extra eset, így nem jó az érvelésed.
2008. márc. 30. 21:21 | válasz | #24
próbáld ki a 3d modellezést és tapasztald meg mennyi előnye van ha az oprendszered nem csak 4 GB ig kezeli a memóriát és a virtuális memória sem akad ki 1,5 GB nál
amugy meg anno ugyanigy fikázták az XP t, haladni kell
mindenkinek a maga nyomora hogy mit választ
2008. márc. 30. 21:03 | válasz | #23
Az install nálam 20 perc(telepítő dvd be, asztal megjelenik és használható, havercsaj vlite-sított vistája 12 perc). Nekem 3400+ Sempronom van, neki 1700+ Athlon...Csak a tények kedvéért!:)

Az előnyöket meg nem írom, le mert úgyis valami flame lenne csak a válasz...
2008. márc. 30. 20:24 | válasz | #22
Gyerekek ! Mikor jöttök már rá, hogy ez a Vista egy rakás szőr ??

De ha valaki tud nekem mondani akárcsak eggyetlen valós előnyt -mondjuk- az XP-vel szemben, vagy akárcsak eggyetlen valós érvet, amiért érdemes(ebb) (ezt) használni... akkor annak megköszönöm szépen.
Mert a hátrányait már jól ismerjük. Inkompatibilitás (főleg visszafele, másfelefele is), driversz*pások, fagyogatás, irgalmatlanul nagy, és indokolatlan gépigény, iszonyatos méret (15 GIGA !!!! miért?! édes istenem MIÉRT????!!!)

Ha valaki az Aero miatt rakja fel annak is ott vagy hány-de-hány 1ox szebb és jobb szkin XP-re is , de még Win2000-re is... de egy Beryl -es linuxot meg sem említek , mert egy megrögzött Visztás Aero rajongó sírva térdepelne ha meglátna egy berly-les linuxxot és többé soha nem akarna hallani sem semmilyen windosról ...

mertugye mi más miatt rakná fel a pancser??? az idegesítő UAC miatt??? vag netán az 5 órás installálás miatt (még erős vason is!!!) ??? vagy netán a sz*rrá integrált DVD és egyéb másolásvédelmek miatt?????? vagy amiatt, hogy várja a következő SP-t hátha attól jobb, gyorsabb lessz a gépe? közben meg csak egy mégjobban tökéletesített Big Brothert kap ami még azt is tudni fogja róla mikor és mekkorát fingott álmában??
2008. márc. 30. 20:11 | galéria | válasz | #21
Az én rendszeremhez ez a legjobb, mert kevesebb a gépigénye az újhoz képest ugyebár, támogatja a DirectSound Hardvaret, és a legtöbb program ezen szeret a legjobban futni, amit ismerek, és használok.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. márc. 30. 19:21 | galéria | válasz | #20
Nincs előtérben, mégis 100%.
Abu85  
2008. márc. 30. 19:05 | válasz | #19
Az nV-nek jó ideig nem is volt WHQL drivere.
Ma is problémás az nV-nek a drivere, mert jópár hónapja nem adtak ki WHQL drivert, mert folyamatosan megbuktak a meghajtók a képminőség teszteken.
2008. márc. 30. 18:47 | válasz | #18
""A 100% cpu usage a DOS-os progik jellemzője"
Egyáltalán nemigaz..."

Bizonyos megkötésekkel igaz:
- a proginak előtérben kell lennie, illetve nem lehet a háttérben 5 másodpercnél tovább
- a progi bementhez nem használhat közvetlenül gets(), getch(), scanf(), stb. függvényeket.
2008. márc. 30. 18:45 | válasz | #17
"Használjatok XP-t!"

Kösz, de nincs az az Isten, nagyon megutáltam egy munkám során és inkább szúrkolok a minnél előbbi forgalomból való kivonásáért. A Vista problémák jó része szerintem az XP hibáira vezethető vissza, pontosabban arra, hogy Server 2003-ra illetve Vista-ra egy csomó még XP SP-ékben* sem javított hibákat kijavítottak.

* Azért nem javították ki, mert a programozok tele rakták a progikat ú.n. work around-okkal. És ha az MS kijavította volna azokat, akkor az XP-re tervezett progik jórésze nem ment volna XP-én.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. márc. 30. 18:33 | galéria | válasz | #16
"A 100% cpu usage a DOS-os progik jellemzője"
Egyáltalán nemigaz...
2008. márc. 30. 18:16 | galéria | válasz | #15
Használjatok XP-t!
2008. márc. 30. 18:11 | válasz | #14
"És az volt hogy néha a rendszer indításnál 1-2mp-re elsötétült a kép, majd egy üzenet. Vmi sys vagy dll nem válaszolt. "

Nekem ez 3D progi futtatásakor jött általába elő. Kék halált a bedöglő Geforce 7600 GT-ém miatt láttam Vistan először és utoljára.
2008. márc. 30. 18:08 | válasz | #13
Lehet nekem a laptopom ATI kártyás és sokkal kevesebb gondom volt vele, mint az asztali gépemmel.
Vorpal  
2008. márc. 30. 17:47 | válasz | #12
Megbocsájtok nektek...
haxy27  
2008. márc. 30. 17:45 | válasz | #11
Nekem eddig semi gondom sem volt a Vistával igaz az alaplap és a VGA is AMD chipsetes. Arrol meg nem az MS tehet hogy egyes hardvergyártok nem tudnak a termékeikhez drivert irni.

Az nVidia meg mondjon le.
tompka  
2008. márc. 30. 17:37 | válasz | #10
Nekem eddig csak beta driverrel volt gondom. És az volt hogy néha a rendszer indításnál 1-2mp-re elsötétült a kép, majd egy üzenet. Vmi sys vagy dll nem válaszolt. Amióta WHQL minősítésű driver van fent, eltünt ez a hibám. Más nem volt.
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2008. márc. 30. 17:32 | galéria | válasz | #9
A 100% cpu usage a DOS-os progik jellemzője, emellett még az IE 6-7 tudja szétspammelni a memóriát úgy hogy egy idő után új ablak se nyitható. De ez XP alatt is megvan, nem Vista specifikus.
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2008. márc. 30. 17:29 | galéria | válasz | #8
Lehet hogy a cracked szar? Nekem eredeti Vista van, és soha nem volt se ilyen, se egyéb "érdekes" hibám. Eddig még csak a FlashFXP lefagyása tudott kékhalált előhozni.
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2008. márc. 30. 17:28 | galéria | válasz | #7
Az ATI driverek is ugyanolyan szarok.
Kaadi  
2008. márc. 30. 17:00 | válasz | #6
... vagy:
3. Az Aero temarol hirtelen visszavalt Windows Standard megjelenitesre es ujra kell inditsd hogy visszaterjen normalisra
4. Egy program ami Windows Presentation Foundation gyorsitast hasznal egyszeruen kilep, vagy felloki a procifogyasztast 100%-ra
5. Videolejatszok egyszeruen eltunnek a kepernyorol es a feladatkezelobol
6. Furcsa vonalak jelennek meg a kepernyon mikozben felbontast valtasz vagy logoff-olsz

... soroljam meg?
JL666  
2008. márc. 30. 16:52 | válasz | #5
a vista monnnyon le!
2008. márc. 30. 15:59 | válasz | #4
1., Fagyás != (a gyengébbek kedvéért: nem egyenlő) összeomlás, fogalmazhattak volna prcizebben is.

2., Az NVidia driverek úgy ahogy vannak még mindig elég vacakok, leg feljebb nem fagynak annyít (nem összeomlás, csupán egy bevillanás a képernyőn és egy hiba üzenet a problémáról)
acdc  
2008. márc. 30. 15:45 | válasz | #3
mindenkeppen a microsoft a hibas ha voltak fagyasok mert akkor miert ad whcl minositest ha szar az nvidia driver illetve miert kap premium matricat egy nvidias gep
2008. márc. 30. 15:42 | válasz | #2
szarra nem lehet várat építeni..
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. márc. 30. 15:40 | galéria | válasz | #1
míg a redmondi szoftvercég csak 17,9 százalékban volt ludas a rendszer összeomlásaiban - a Microsoft saját adatai alapján.
Tehát hazugság :)