Nem emel vádat fájlcserélők ellen a wuppertali ügyészség
2008. március 29. 20:53, szombat
Meglepő fordulattal zárult a helyi fájlcserélők ügye Németországban, az okozott csekély kár miatt ugyanis nem kell bíróság előtt felelniük.

Hirdetés

A döntés precedens értékű és míg az érintettek örülnek, a zeneipar meglepődött és felháborodott a nem várt fordulat hallatán. Németországban új divat kezd kibontakozni, az ügyészségek egyre kevesebbszer emelnek vádat a meggyanúsított fájlcserélők ellen. A wuppertali ügyészség most egészen odáig ment, hogy közölte: a jövőben nem hajlandó az ilyen ügyekben eljárást indítani a fájlcserélők ellen.

"A nyomozásokba fektetett energia, illetve a kiszabott büntetések aránytalanul nagyok lennének az okozott kárhoz képest. Túl sok erőnket kötik le ezek az ügyek és az adófizetőknek nagyon sok pénzébe kerülnek. Ráadásul a felpreseknek csupán az volt a céljuk, hogy megkaphassák a szolgáltatóktól a gyanúsítottak személyes adatait, hogy később kártérítést követelhessenek tőlük. Kiderült továbbá az is, hogy a fájlcserélők nem anyagi haszonszerzés miatt követték el tetteiket" - jelentette ki Ralf Meyer, a wuppertali ügyészség főügyésze.

A bejelentés - érthetően - nagy feltűnést keltett Németországban. A zeneipar felháborodott, a fájlcserélők természetesen örülnek, míg a Düsseldorfi Főügyészség azonnali hatállyal vizsgálatot rendelt el az ügyben. A cél annak kiderítése, hogy a wuppertali ügyészek helyesen és jogszerűen jártak el, amikor ejtették a vádakat. Axel Stahl, a Düsseldorfi Főügyészség munkatársa is megerősítette, hogy a zeneipar gyakorlatilag az IP-címek felkutatására használja a vádhatóságokat.

Meyer és kollégái nem vitatják, hogy az illegálisan másolt zeneszámok letöltése az internetről, illetve terjesztése a világhálón törvénybe ütköző cselekedet. A szakember elmondta, hogy a zeneipar csak idén januárban és februárban a wuppertali ügyészségtől 2000 IP-cím tulajdonos személyes adatainak kiderítését kérte. Ez azonban nem csak nehéz, de drága mulatság is. Egy IP-cím megszerzése akár 50 euróba is kerülhet. "Az esetek 99 százaléka azonban nem jut el a bíróságra. Vagy túl kicsi az okozott kár, vagy legfeljebb magánvádas eljárásban folytatható. Ezenkívül, amikor egy számítógépet többen is használnak, szinte lehetetlen kideríteni, ki is volt a letöltő vagy a terjesztő" - közölte Ralf Meyer.

Daniel Knöll, a Német Zeneipari Szövetség képviselője visszautasította Stahl és Meyer szavait és követelte, hogy az ügyészek - feladatukhoz és kötelességeikhez híven - minden bűncselekményt derítsenek fel.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
GVili  
2008. márc. 31. 09:12 | válasz | #8
Be kéne fizettetni a jogvédőkkel azt az 50 eurót amibe az IP ellenőrzése kerül, utána meggondolnák, hogy hány eljárást indítanak!
Razgon  
2008. márc. 30. 21:12 | válasz | #7
Erre csak annyit lehet mondani, MUHAHAHAHA!!!

Remélem a jövő héten nem az lesz a hír, hogy Ralf Meyert baleset érte...
2008. márc. 30. 13:47 | válasz | #6
Na, fejlödnek a németek :d
2008. márc. 30. 10:46 | válasz | #5
majd szépen megtanulnak a zeneiparban élősködő nagyorrúak dógozni.
2008. márc. 30. 10:21 | válasz | #4
"Ezenkívül, amikor egy számítógépet többen is használnak, szinte lehetetlen kideríteni, ki is volt a letöltő vagy a terjesztő"
- börtönbe az egész családot.. haha.

#3 - nem kell elképzelni:) be kell perelni minden második fiatalt, akinek netje van. sőt börtönbe azokkal is.

sőőt, szerintem a jogvédők már akkor kivonulnának a fekete kocsival a ház elé, mikor valaki megrendeli a netet. már látom is, hogy a modemet bekötik, a szerelő elhagyja a házat, user leül a gép elé, csengetnek, user kinyitja az ajtót és a jogvédők viszik meghurcolni..
dez  
2008. márc. 29. 22:19 | válasz | #3
"Daniel Knöll, a Német Zeneipari Szövetség képviselője visszautasította Stahl és Meyer szavait és követelte, hogy az ügyészek - feladatukhoz és kötelességeikhez híven - minden bűncselekményt derítsenek fel."

Elképzeltem.

2008. márc. 29. 22:13 | válasz | #2
Aztaaa :)
Minden elismerésem Ralf Meyer-nek és tsainak,
vannak még értelmesen gondolkodó emberek,

remélem még sokan követik a példájukat.
2008. márc. 29. 21:10 | válasz | #1
Hát mit lehet erre mondani ?
Szerintem senki sem sajnálja a zeneipar, ha igazuk van, ha nem.