SuperTalent SSD Flash-merevlemez - életre szól?
2008. március 28. 21:44, Péntek
Az amerikai vállalat új, a merevlemezek felváltására szánt terméke jelenleg a világ legkeskenyebb és elméletileg a leghosszabb ideig üzemképes Solid State Drive (SSD) adattárolója.

Hirdetés

A 2,5 hüvelykes SATA-s készülék mérete 100,2 x 69,9 x 12,5 mm és elsősorban notebookokba építhető be. 40 százalékkal vékonyabb, mint a piacon kapható többi SSD-modell. A Flash-merevlemezből összesen hat változat lesz kapható, a legkisebb nyolc, a legnagyobb 256 gigabájt adat tárolására képes. Ezenkívül lesz még 16, 32, 64 és 128 gigabájtos modell is.

A készülék azonban nem csak a méreteivel tűnik ki, hanem az olvasási és írási sebességével is. Előbbi legfeljebb 65 megabájt, míg utóbbi maximum 50 megabájt másodpercenként. A hozzáférési idő csupán 0,1 milliszekundum. A SuperTalent ezenkívül kiemelt figyelmet fordított az adathordozó élettartamára, fogyasztására és megbízhatóságára is. Az eszköz ellenáll a kisebb ütéseknek, ütődéseknek, ilyen szempontból ötször ellenállóbb, mint a hagyományos merevlemezek.



Emellett keveset fogyaszt és a hivatalos dokumentumból az is kiderült, hogy az élettartama napi 50 gigabájt adat olvasásával, illetve írásával számolva, több mint 140 év. Támogatja az ECC technológiát is, vagyis senkinek sem kell aggódnia, a tárolt információk mindenképpen sokáig és biztonságban megőrizhetők. "Olyan felhasználóknak ajánljuk ezt a termékünket, akik szeretnék az adataikat biztonságban tudni" - nyilatkozta nem véletlenül Joe James, a SuperTalent marketingigazgatója.

Az új modelleket egyébként kivétel nélkül San Joseban tervezték és ott is készültek. Az amerikai cég az új készülékek árát egyelőre nem közölte. A bejelentés ellenére azonban továbbra is kérdéses marad az SSD-piac jövője, ugyanis a technológiában és annak elterjedésében eddig csupán kételkedő Seagate, várhatóan bepereli majd az SSD termékeket piacra dobó cégeket, köztük az Intelt, a Samsungot, mondván: tudatosan megsértik a vállalat, illetve a Western Digital által levédett szabadalmakat.

A várható pereken és a jelenlegi magas áron kívül még egy problémával kell szembenézniük a gyártóknak és a felhasználóknak, ez pedig a nagy meghibásodási arány. Avi Cohen, a többek között a flash-alapú háttértárolók területét is figyelő Avian Securities munkatársa szerint az eddig SSD meghajtókkal leszállított noteszgépek akár egyharmada is visszakerülhet a gyártóhoz a meghibásodások, illetve az alacsony teljesítményük miatt.
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. márc. 31. 10:21 | válasz erre | #27
"bejelentés ellenére azonban továbbra is kérdéses marad az SSD-piac jövője, ugyanis a technológiában és annak elterjedésében eddig csupán kételkedő Seagate, várhatóan bepereli majd az SSD termékeket piacra dobó cégeket, köztük az Intelt, a Samsungot, mondván: tudatosan megsértik a vállalat, illetve a Western Digital által levédett szabadalmakat."

Engem az egészben csak ez idegesített fel. Idióta Seagate.
floatr  
2008. márc. 31. 10:11 | válasz erre | #26
Hát én marhára szkeptikus vok ezzel az SSD-technológiával szemben. Elég régen volt már, amikor tanultuk a technológiai alapokat, azóta biztos sokat fejlődött a technológia, de attól tartok h az alapvető jellemzők -- mégha nagyságrendben is javultak -- sem elég jók a HDD-vel szemben. Gondolok itt az újraírhatóságot meghatározó fizikai jellemzőkre egészen konkrétan.

Az meg egyelőre megin egy nem elhanyagolható dolog, hogy ha vinyót venni megyek akkor elgondolkodhatok azon h most elég a 400 gigás, vagy inkább 750eset vegyek, miközben SSD esetében meg max a 8 gigásra lenne elég zsé. Van még hová fejlődnie a dolognak.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 
2008. márc. 30. 09:36 | galéria | válasz erre | #25
2008. márc. 30. 09:12 | válasz erre | #24
Napi 50GB adatmozgatással bír 140 évet, nem MB. Legalábbis a cikk szerint így van.
haxy27  
2008. márc. 30. 08:30 | válasz erre | #23
Tökmindegy 140év és napi 50MB adatmozgatás akkor számoljunk egy kicsit én naponta átlag 10GB mozgatok a merevlemezen akkor az élet tartama durván egy év.
Na ez így egy kicsit kevés nem? Föleg enyi pénzért amenyibe kerül ez.
Nem is említem, hogy volt olyan is hogy 1TB adatot mozgatam egy 160GB HDDN egy nap akkor 1 hét alat bedöglik?

Nem olyat kéne gyártani amit mondjuk szerverekben is legalább 50Évig lehet használni?
2008. márc. 29. 13:08 | válasz erre | #22
tehát ha jól értem, akkor sok kis file beolvasása viszont jóval gyorsabb, mint a HDD-n. Tehát csak olvasás, pl. keresés a 3 KB-os file-okon belül.
2008. márc. 29. 12:35 | válasz erre | #21
hát én még emléxem arra az időre amikor a 2 Megabájt RAM az már soknak számított , és milyen menő volt az akinek az Amigájában volt 1+1 mega ram (1mega fastRAM + 1mega chipRAM), ma pedig már a 256 megabájt RAM is elég karcsúnak számít. ilyenfromán én el tudom azt is képzelni hogy később, majd a 256 gigabájt-os SSD is majd kevésnek fog számítani... addig pedig elég lesz , és jó lesz !
2008. márc. 29. 11:00 | válasz erre | #20
A hosszabb élettartam elérése érdekében az oprendszernek a háttérben állandóan figyelnie (és rendeznie) kell az adatblokkokat, ugyanis az ssd írhatóságának erős korlátai vannak (hogy hányszor írható). Tehát az oprendszernek figyelnie kell az egyenletes leterhelésre, ami a hasznos működést lassítja.
A megadott sebességi értékek ideális esetben érvényesek csak, értsd ez alatt a legelső írást egy csont üres ssd-re, és ugyanennek a visszaolvasását.
A hdd-nél csupán az lassít, hogy a fejnek pozicionálnia kell, és legrosszabb esetben 1 teljes fordulatot kell kivárnia az írás/olvasás megkezdéséhez, illetve további pozicionálás és kivárás, ha nem folyamatos az írás/olvasás. És persze az allokációs bejegyzések írása/olvasása, ami szintén mozgással jár, és ez lassítja a működést.
Mindez az ssd-nél nincs meg hátrányként, de ott az a baj, hogy amennyiben nem első írásról van szó, úgy azt az egész területet fel kell előbb szabadítani (ez nagyon lassúvá teszi), a tényleges írás csak utána következhet. Ezt egy hdd-nél nem kell megtenni, tehát amit a mechanikai késleltetéseknél elveszettünk, azt itt most visszanyerjük. Hogy ez arányaiban mennyit hoz/visz, az több dologtól is függ. Egyelőre én nem tartom gyorsabbnak és megbízhatóbbnak az ssd-t. Egyetlen előnye, hogy a mechanikai igénybevételeket jobban bírja.
JTBM  
2008. márc. 29. 10:45 | válasz erre | #19
Szerintem nem az SSD-t kellene erőltetni, hanem egy DDR-RAM + HDD kombót, ahol mondjuk 128GB DDR-RAM a HDD-n ki van jelölve, mint C: drive, minden boot-nál átmásolódik a DDR-RAM részbe. Onnan fut az OS, a page file és minden arra kijelölt applikáció. A HDD maradék része a D: drive és normál HDD-ként működik.

Az elekronikának kell kezelnie a DDR-RAM-ot és a HDD-t is, valamint kell lennie valahol a PC-ban egy aksinak, hogy váratlan leállás-kor legyen idő a DDR-RAM megváltozott részét a HDD-re másolni.

Ennek a DDR+HDD-nek a sebessége nem mellesleg a sokszorosa lenne akár a HDD-nek, akár az SSD-nek...
JTBM  
2008. márc. 29. 10:40 | válasz erre | #18
Marketing bullshit. Semmi technikai infót nem adtak meg.

Mindenesetre ha minden harmadik már az install-t sem bírja ki, akkor nem kell aggódni a 130 év használati idő miatt. ;-)))
2008. márc. 29. 10:31 | válasz erre | #17
nem mp3:) még kisebb fileok. egy mp3 valószínűleg frankón megtölt egy de inkább több blokkot. akkor van gond, amikor pl egy régi telepítésű windóz indul és frissítene vagy 200 filet, meg elindítana 30 programot. és mindenhova csak egy pár byte-os kis adacsomagot frissít. vagy mondjuk egy website tükre ssd-re másolva - rengeteg apró file. azzal izzadna rendesen. én még kivárnék, ha olcsó lenne akkor is. a flash működési elve nagyon visszaveti az ssd képességeit. ha lenne egy byteonként címezhető nemfelejtő memória tipus, ami alternatívát jelentene a flasshel szmben, akkor a legalapabb ssd is messze jobb lenne bármilyen hdd-nél.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 
2008. márc. 29. 10:25 | galéria | válasz erre | #16
Parasztvakítás vagy sem, ha jóval olcsóbb lesz, nem lesz ez rossz... főleg, hogy a mérete/sebessége is bizonyára majd jelentős változásokon esik át. A jövőben talán általános lesz egy mobilban is egy SSD vinyó laza 250 GB kapacitással.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 
2008. márc. 29. 10:23 | galéria | válasz erre | #15
Értelek. De apró fájloknál a jelenleg használatos HDD-k elég rendesen lelassulnak.
Próba---> 1 GB (1 db) iso fájl másolása HDD-ről HDD-re Vs. 1 GB-nyi (1900 db) kép, szöveg, adatbázisfájl másolása HDD-ről HDD-re. Ugye, hogy ugye? :-)
beef  
2008. márc. 29. 10:19 | válasz erre | #14
Parasztvakítás. Mint ahogy lentebb willcox már megírta, ez semmilyen érdemi információt nem tartalmaz az élettartamáról.
Akkor, ha 3 év mulva már nem lesz írható/olvasható perelhetek?

Ez engem egy régebbi Matrox kártya dobozán feltüntetett grafikonra emlékeztet, ami állt egy hosszú piros és egy rövidebb kék csíkból. A piros volt a Matrox a kék valami más, talán S3. De ügyesen nem tüntettek fel semmilyen mértékegységet, hogy súlyban, hosszban, melegedésben, sebességben esetleg színében tér el a két kártya?
2008. márc. 29. 10:17 | válasz erre | #13
80 - 100 mega/sec írási sebességig ne is állj meg a bolt előtt. ugyanis a napi 50 giga azért összejön az ssd-k működési elvéből. pár fórumban panaszkodnak, hogy sok apró file másolásakor a sebesség visszaesik egy sima vinyó szintjére. ennek az az oka, hogy a kis file-t, mikor elhelyezi a memóriába, akkor nem csak odaírja, hanem kijelöl egy blokkot, hogy na most azt frissíti, aztán áthelyezi az _egész_ blokkot máshova, úgy hogy a kis file is benne van már a kupacban, majd törli a régi blokk tartalmát. tehát ha egy file-t frissít, akkor 2 helyen kell adatblokkot égetni. a teljes 50 mega/sec fele, kétharmada arra fordítódik, hogy blokkokat frissítsen, pedig a fileod csak 3kilobyteos. jó lenne tudni mekkorák a blokkok..:) és így már az is látszik, hogy ugyan lehet hogy csak 5 giga fordult meg egész nap az ssd és az alaplap közt, magán az ssd-n ennek az adatmennyiségnek a többszöröse került megmozgatásra.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 
2008. márc. 29. 10:01 | galéria | válasz erre | #12
Tessék nekem notebookok linkjeit ide betolni, melyek HDD-je 50 mega/sec sebességnél gyorsabb írásra képes.
Kikötés, hogy nem lehet drágább 250.000 Ft-nál ;-)

Teljesen jó ez a sebesség! SŐT! Az eddigi általános notik vinyóinak sebességét elnézve, ez nagyon dicséretes.
2008. márc. 29. 09:41 | galéria | válasz erre | #11
Körülírt gyártástechnológia pontos betartásával és a meghatározott tárolási eljárás alkalmazásával valóban rendkívül hosszú ideig eltárolható. Azért nem mindegy, hogy betartod-e a fentieket, vagy "lekúrod" a ledobott zokni mellé az ágy mellé, hogy másnap reggel arra lépj rá először.
2008. márc. 29. 08:57 | válasz erre | #10
A CDnek is 300 év az élettartama , igaz ?
2008. márc. 29. 06:30 | válasz erre | #9
140 év.. aha, persze..

"L.A., AD 2129 - és az SSD vinyó még mindig tart":D
2008. márc. 29. 04:56 | válasz erre | #8
2008. márc. 29. 04:52 | válasz erre | #7
Supertalent :

Seagate :
KM  
2008. márc. 29. 00:47 | válasz erre | #6
2008. márc. 29. 00:18 | válasz erre | #5
"Emellett keveset fogyaszt és a hivatalos dokumentumból az is kiderült, hogy az élettartama napi 50 gigabájt adat olvasásával, illetve írásával számolva, több mint 140 év!" - talán ezek is a hasukra ütöttek? Inkább azt az adatot kéne megadniuk, hogy hányszor írható, az már közelebb járna az igazsághoz. Nem mindegy pl, hogy a napi 50 giga az egy 256 gigás, vagy egy 8 gigás SSD-re értendő-e, ugyanis előbbi, és ideális esetben 6 naponként kell felülírnunk 50 gigányit, utóbbinál naponta 6* lenne felülírva.

Az eredeti legalább olyan elmebeteg megfogalmazás, mint amikor egy MP3 lejátszó tároló kapacitását úgy adják meg, hogy arra hány darab MP3 fér fel. De sem azt nem írják, hogy milyen bitrátával, sem azt, hogy a zene milyen hosszú, mert nem mindegy.
2008. márc. 28. 23:52 | válasz erre | #3
"Az eszköz ellenáll a kisebb ütéseknek, ütődéseknek, ilyen szempontból ötször ellenállóbb, mint a hagyományos merevlemezek."
mintha nem ez lenne a mozgó alkatrészek hiányának, egyben az ssd-nek általános előnye
Kandurex   2001. 03. 28. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 03. 28. óta regisztrált VIP fórumozó 
2008. márc. 28. 23:32 | galéria | válasz erre | #2
lehetne a sebességen gyorsítani azért, 50 mega / sec nem a legtöbb
2008. márc. 28. 23:29 | válasz erre | #1
Na ez már valami. A lap-topokban még a procik fogyasztását kéne lenyomni + elterjeszetni az üzemanyag cellát és már egész kellemes ideig lehetne őket használni!