Cybernet - asztali PC az Amiga mintájára
2008. március 28. 09:00, péntek
Leginkább a nyolcvanas évek slágerszámítógépeire hasonlít a Cybernet összeállítása, amely a Zero-footprint PC (ZPC) nevet kapta. A teljes konfigurációt beszorították a billentyűzet alá, megalkotva az új C64-et vagy Amigát.

Hirdetés

A fenti két példa mellett természetesen sok másikat is említhetnénk, hiszen 15-20 évvel ezelőtt boldog-boldogtalan az ilyen és hasonló formájú személyi számítógépeket hajkurászta a boltokban. A fejlesztésben talán az a legérdekesebb, hogy PC-vonalon csak ennyi idő után merik felvállalni egy hasonló dizájn elkészítését, vagyis minden fontosabb komponens begyömöszölését a gombok alá. Több változatot is beszerezhetünk a fejlesztésből, és a hardverre sem lehet panasz.



A Zero-footprint PC, szigorúan technikai szemszögből nézve, nem nevezhető forradalmi újításnak, hiszen mindössze arról van szó, hogy a jelenleg kapható komponenseket egy laptophoz hasonlóan kisebb dobozba szorították be. Ezúttal azonban minden szempontból asztali megoldásról van szó, bár természetesen a legtöbb tekintetben igyekeztek a mobil alkatrészekre támaszkodni. Így fordulhatott elő, hogy az Intel Celerond D, illetve Core 2 Quad processzor mellett a cég egy-egy mobil chipkészlete (865G és 915G), valamint azok integrált grafikus vezérlője kapott helyet. Ezt legfeljebb 2 GB DDR, illetve DDR2-memória szolgálja ki, maximum 750 GB-os merevlemez társaságában.

Az optikai meghajtó, szintén a laptopokra emlékeztető módon, a billentyűzet oldalán helyezkedik el, oldalra nyílik, a drágább változat pedig vezetéknélküli (802.11g Wi-Fi) internetelérésről is gondoskodik. Ethernet-csatlakozó mindegyik készüléken megtalálható. A megszokott soros és párhuzamos bővítőhelyek mellett négy USB 2.0 csatlakozót, VGA és DVI-kimenetet, a képeken pedig memóriakártya-illesztőt is találunk. A Cybernet 650 dollár körüli áron kínálja az egyes változatokat - most készülő erősebb példány ennél valószínűleg többe kerül majd.

Nagy kérdés, hogy mennyiben lesz majd igény ezekre a készülékekre. A cég másik fejlesztése az iMac gépekre hajaz, mivel a monitor mögé építették be az összes alkatrészt, ám a legtöbben nyilván már elszoktak a vastag és nehéz "billentyűzetektől", így csak kevesen bíznak a jó rajtban.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
vax  
2008. márc. 31. 12:00 | válasz | #37
As Low As 379.00 442.00 470.00

Igen az lehet. Sajnos a valuta egység nem volt beírva. Én elöszőr dollárban gondolkodtam. Persze a telefon szám alapján ez egy angliai hívószám igy a font valószínűbb mint az euro. Pedig nem lett volna "rossz" ár ha dollárban van. :)
Mardel  
2008. márc. 30. 11:53 | galéria | válasz | #36
£379.00 Az tuti nem dollár jel. :D
2008. márc. 30. 07:50 | válasz | #35
A laptop jobb. Még nem is szép. Régen az enterprise 128am ezerszer szeben megvolt tervezve mint ez..
2008. márc. 29. 18:06 | válasz | #34
Ez valóban így van, de direkt USD-ban számoltam, hogy még úgy sem olcsóbb, mint egy noti+monitor. EUR-ban számolva meg pláne nem.
llax  
2008. márc. 29. 16:27 | válasz | #33
Itt euro-ban számolj... Ami a tengerentúlon 650USD, az itt a gyártók és kereskedők jó szokása szerint kb. 650EUR...
2008. márc. 29. 11:14 | válasz | #32
Mit nevezel te márkás cuccnak? Felsorolnál pár gyártót? A márkás gyártók nem belépő szintű notijai kb. ebbe az árkategóriába esnek. A belépő szintűek, illetve a régebbi modellek 100k HUF környékétől indulva már kaphatók. Az új modellek és a prémium kategóriák árai több százezret is elérhetnek, de azok értelmetlenül drágák.
2008. márc. 29. 10:38 | válasz | #31
Így már érthetőha ennek az árával nézzük, de ha notinál is "máskás" cuccott számolunk ... ;)
2008. márc. 28. 19:35 | válasz | #30
Én ott nem láttam semmilyen árat, de biztosan csak figyelmetlen voltam. Belinkelnéd pontosan azt az oldalt, ahol az árak vannak?
Az sg-s cikk 650 USD-t írt (a szerényebb képességűre), én ebből indultam ki.
2008. márc. 28. 19:26 | válasz | #29
Akkor számoljunk. 650 USD ~ 106.000 Ft (mai árfolyamon). Ha ráteszed az ÁFÁ-t, meg a kisker hasznot, akkor már 130.000 Ft felett járunk, és még egy monitorunk sincs. Vegyünk hozzá még egy 40.000 Ft-os monitort, és 170.000 Ft-ban fáj ez az egész. Ennyiért már kapsz egy hasonló képességű laptopot...
vax  
2008. márc. 28. 19:21 | válasz | #28
A gyártó honlapján ezeket az árakat írta:

http://www.zerofootprintpc.com/
2008. márc. 28. 18:18 | válasz | #27
"Különben jobb egy hordozható (10-20%-kal ha drágább mint egy PC+monitor, ráadásul még szünetmentes táp is van :)"

Jó lesz az 300%-nak is, ha csak nem gagyi procis, avult chipsetes, kevés memóriás, integrált VGA-s megoldásokra gondolsz. De ott is inkább 150-200%, mint 10-20 a difi :(
2008. márc. 28. 16:12 | válasz | #26
"A Cybernet 650 dollár körüli áron kínálja az egyes változatokat - most készülő erősebb példány ennél valószínűleg többe kerül majd."
vax  
2008. márc. 28. 15:27 | válasz | #25
380-470 dollár között van az ár. Kiépítéstől függően.
2008. márc. 28. 14:47 | válasz | #24
De mit teszel bele? Ott van felette az optikai drive!
Ennek a doboznak a szellőzése is egy rémálom, könnyen túlmelegszik az egész. Komolyabb feladatokra ezért valószínűleg alkalmatlan.
2008. márc. 28. 14:21 | válasz | #23
ez igaz, de ha jobban lehet ebben hardware-t cserélni, fejleszteni, akkor máris jó megoldás. Laptop azoknak akik dolgozni szeretnének bárhol, ez meg azoknak akik játszani, stb akarnak. Nem egy dobozt cipelsz magaddal, hanem egy billentyű méretű cuccot(kicsit felhízlalva). Ha bejönnek új szemüvegekbe, vagy retinára vetített monitorok, akkor már nem biztos hogy nem ezt választaná az ember.

főleg ha a sony gyorsan fejleszt:matrix
2008. márc. 28. 13:35 | válasz | #22
Én jobban szeretem a laptopot. Lóg rajta külső billentyűzet, egér, meg egy 22"-os monitor. Ha írnom kell itthon, akkor rádugom az USB2-es külső írót, mert az gyorsabb. Meg van egy csomó külső USB2-es laptopwinchester. Ha valahova el kell mennem, akkor a külső cuccok otthon maradnak, egyedül a külső winchesterek jönnek a laptoppal, mert azok bőven elférnek a hordtáskában (ja, meg a külső TV tuner).
Igaz, kisebb a laptop kijelzője, és lassabb a belső írója, de bárhol tudom használni, őtt is, ahol nincs TV és monitor.
Aramir  
2008. márc. 28. 13:04 | válasz | #21
Meg volt még egy Sinclair PC-200 nevű gép is :D
2008. márc. 28. 12:50 | válasz | #20
Nekem ez jobban tetszik. Mekkora király hogy mint egy kicsit elhízott billentyűzet viheted magaddal a gépet:D TV, monitor már szinte mindenhol van. pár év és TV-kből is eltűnik a CRT, és onnantól mindenhol rá tudod kapcsolni valamilyen monitorra, TV-re. Ha nem fix a hardvare mint laptopban, akkor még fejleszthető is ami nagy előnye lenne. a monitort azért nem cipelem a hátizsákban. kezd hasonlítani a cíberpunk világok számítógépeire. Már csak agycsatlakozás kéne(mármint ami képet is képpes megjeleníteni, és nem csak a gépet tudjuk irányítani):D
Cat  
2008. márc. 28. 12:29 | galéria | válasz | #19
Ugyan nem szeretem az Applet dicsérni, de az ő ilyen kategóriás megoldásuk sokkal használhatóbb és gyakorlatiasabb. Ti.: a gépet nem a billentyűzetbe, hanem a monitorba rakták. A billentyűzetet vered egész nap, fizikai behatások érik, koszolódik, míg a monitor stabilan a helyén áll. Ráadásul mindenkinek más tipus fekszik - nekem pl. középen "kettétört", döntött van, mert ezen kényelmesebb gépelni.

Internet terminálként használva is jobb a monitoros megoldás, ugyanis csak egy ezer forintos billentyűzetet adunk az usernek, azt aztán verheti ha akarja, a monitort meg beépítjük a falba, ugyis fixen kell lennie mindig.
2008. márc. 28. 12:25 | válasz | #18
650 dollár? Az szerintem tök olcsó egy ilyen új fasza kis cuccért, jó lenne egy ilyen. Bár-bár mégse, ilyenen nem fogok grafikázgatni, de lényeg, hogy munkára nagyon fasza választás egy ilyen gép, szerintem...
dez  
2008. márc. 28. 11:56 | válasz | #17
Egy sima PCI slot van benne.
dez  
2008. márc. 28. 11:42 | válasz | #16
..egy akár közepes AMD proci.. (Ami bőven elég az integrált grafika kihajtására.)
2008. márc. 28. 11:41 | válasz | #15
Hát az én véleményem az, hogy az ötlet nagyon jó. Minél több minden kerűl egy kalap alá és minél kisebb helyre, annál praktikusabb lesz a számítógép ( a laptopok ezért lettek elterjedtek, mert hordozhatóak voltak ). Ez szintén elvihető bárhova egy táskában, csak az a fránya monitor ... :)
Ha megtudnák oldani, hogy a videókártya bővíthető vagy cserélhető legyen ( bár néhány képen úgy láttam van benne egy PCI-E-s port ), akkro szeríntem sokan cserélnék le a gépüket egy hasonlóra. Én legalábbis biztosan, habár nem a játék az első nekem. :)
dez  
2008. márc. 28. 11:40 | válasz | #14
"A teljes konfigurációt beszorították a billentyűzet alá, megalkotva az új C64-et vagy Amigát."

Ez csak első látásra és felületesen szemlélve igaz. Az említett gépek hardvere nem avult el és cserélődött le fél évente. Ezáltal stabil platformok voltak jópár évre. Mint most a konzolok.

"a cég egy-egy mobil chipkészlete (865G és 915G), valamint azok integrált grafikus vezérlője kapott helyet"

Ha már be kell érni az integrált grafikus vezérlővel, és játszani akarunk, akkor felesleges a Core2Quad, sokkal jobb választás lett volna az AMD 780G chipsete, amihez jól passzol egy AMD proci: LINK

2008. márc. 28. 11:23 | válasz | #13
Asztali gépet manapság leginkább csak két ok miatt érdemes venni:
- fontos a bővíthetőség/könnyű javíthatóság
- kell a teljesítmény
Különben jobb egy hordozható (10-20%-kal ha drágább mint egy PC+monitor, ráadásul még szünetmentes táp is van :)
Szóval szerintem nincs sok értelme...
2008. márc. 28. 11:21 | válasz | #12
Nekem tetszik, de csak irodai munkára túl drága, profi gépnek meg túl gyenge.
wolruf  
2008. márc. 28. 11:15 | válasz | #11
Bár ahogy látom veszett drága :(
wolruf  
2008. márc. 28. 11:15 | válasz | #10
Ez nekem nagyon tetszik! :)
2008. márc. 28. 10:28 | válasz | #9
egyik ismerősöm 2 havonta leamortizálja a billentyűzetét.. na neki nem lenne jó..
2008. márc. 28. 10:05 | válasz | #8
Eddig is voltak olyan asztalinak szánt PC-k amik félig vagy egészen noti alkatrészekből voltak összerakva, de kicsi aksival vagy aksi nélkül készültek, viszont a TFT-vel egybeépítve. Érdekes kérdés ez így mennyire lesz kelendő? Egy Amiga keyboardja még manapság is működik, míg PC-nél egy márkás darab se bír manapság sokat. Én drukkolok nekik. Noti alkatrészeből lehetne erősebb és/vagy cserélhető VGA-val is, de akkor nagyon drága lenne.

MiniITX cuccokból házilag is lehet ilyet vagy "jobbat" alkotni. ;)
2008. márc. 28. 10:05 | válasz | #7
Van rajta S-Video kimenet, az jó a TV-hez.
MuldR  
2008. márc. 28. 10:02 | válasz | #6
Talan egy TVout jo lenne ra, hogy barhol az ember tvre tudja dugni.
2008. márc. 28. 10:02 | válasz | #5
"A fejlesztésben talán az a legérdekesebb, hogy PC-vonalon csak ennyi idő után merik felvállalni egy hasonló dizájn elkészítését,..."

A T. cikkíró nyilván "túl fiatal" lehet, mert én nem egy, nem kettő Schneider PC-t láttam annó "Amiga" designal. Egy jóbarátomnak volt pl. egy 286-os PC-je, cserélhető videókártyával. Ráadásul fent nevezett cég már a PC korszak elött is hasonló gépeket gyártott Schneider CPC néven, Z80 procival, CP/M oprendszerrel, kb. C64 tudása körül, és idióta 3x4 colos(!) floppyval.
T0nk  
2008. márc. 28. 10:00 | válasz | #4
Szerencsésebbnek érezném, ha a fejlesztések inkább afelé másznának el, hogy szabványos notebook házak vannak, amikben cserélhető az alaplap, videokártya, billentyűzet, kijelző stb. Minden meg van hozzá, csak semelyik gyártónak nem érdeke, ha amúgy is 62-szer eladhatja ugyanazt a sok hülyének.
2008. márc. 28. 09:57 | válasz | #3
Pedig van létjogosultsága, bár ez nagyon árfüggő. Ha lényegesen olcsóbb mint egy noti, akkor mindenképp. Ha nem, akkor is léteznek felhasználási területek, ahol egy ilyen tökéletes választás. Már csak a felhasználók fejébe kell verni, hogy nem eszünk-iszunk a billentyűzet felett :-)
endale  
2008. márc. 28. 09:51 | válasz | #2
A tapipad szerintem felesleges egy asztali gépnél. Ha az nem lenne és máshová tennék a kártyaolvasót, még tetszene is. Bár a tápkábel, a monitor meg a tv kábele, az egéré, a nyomtatóé, a hangszóróké meg a net kilógó madzagja gondolom sokat ront az összképen. Én utálom a kábelrengeteget ezért innentől kezdve nem sok értelmét látom.
2008. márc. 28. 09:30 | válasz | #1
Ez olyan, mint egy kijelző nélküli laptop. Ez a fajta kiszerelés nem nagyon teszi lehetővé a bővíthetőséget, de azoknak, akik nem matatnak a hw-ben, nem cserélgetik rendszeresen a komponenseket, azoknál sikeres lehet, ugyanis a laptopok drágábbak (még úgy is, ha veszünk egy monitort mellé).
Monitorba rakni a hw-t szerintem nem túl szerencsés, mert ha a kijelzőnek bármi baja lesz, akkor ugrik a hw is.