OLPC: újabb vezető fejlesztő távozott
2008. március 27. 07:20, csütörtök
Mary Lou Jepsen technológiai igazgató után Ivan Krstic, a biztonsági fejlesztésekkel megbízott szakember is elhagyta az OLPC programot.

Hirdetés

"Nem tudok jó lelkiismerettel gondolni a szervezet új kialakítására és az új céljaira, ezeket nem tartom összeegyeztethetőnek a személyes etikai felfogásommal" - indokolta döntését a biztonsági fejlesztésekkel megbízott szakember. A hír ugyan közel sem örömteli a civil szervezet számára, azonban bennfentesek állítják: nem történt tragédia, az OLPC ezt a csapást is kiheveri.

"Az XO hardverrésze alapvetően elkészült, most már csak a terjesztési és a logisztikai problémákat kell kiküszöbölnünk. Eddig ugyanis pont e gondok miatt csúszott az olcsó laptopok európai szállítása. Éppen ezért nem drámai Krstic távozása" - szögezte le Aaron Kaplan, az OLPC Austria munkatársa. Kaplan szerint ugyan kívülről úgy tűnhet, hogy lassan összeomlik a program, azonban közel sem erről van szó.

"Eddig úgy mondanám, hogy garázsbefektetők dolgoztak a készüléken, akik nem foglalkoztak azzal, hogy az XO-t miként lehet az emberek között elterjeszteni, megkedveltetni velük. Ők csak és kizárólag a hardver- és szoftverfejlesztéssel foglalkoztak. Nekünk viszont most éppen az okoz komoly problémát, hogy nincs meg a megfelelő logisztikai és terjesztési hátterünk. Ez az oka annak, hogy nem tudtuk leszállítani a megrendelt laptopokat határidőre. Furcsa, de ha valaki rendel 10 000 eszközt, azt le tudjuk szállítani, de akinek csak 100 darabra lenne szüksége, annak nagyon sokáig kell várnia. Az ilyen kis megrendelések okoznak ugyanis komoly gondokat" - illusztrálta a fura ellentmondást az OLPC Austria képviselője.


Aaron Kaplan hangsúlyozta: ennek ellenére maga a program jól halad, hiszen Peru 260 000 XO-t rendelt, Uruguay a korábbi 100 000 után újabb 200 000-re tart igényt és Etiópiából is számítanak megrendelésre a német kollégáik. Ehhez társul, hogy a helyi csoportok folyamatosan előrelendítik az alkalmazások fejlesztését. Jó példa erre az XO Live CD, amit egy német kollégájuk készített el és ami más számítógépeken is megmutatja, hogy milyen lehetőségek vannak a készüléken futtatott szoftverekben. Az OLPC projekt fő célja pedig továbbra sem változott: szeretnének minél több iskolás kezébe laptopot jutattni.

Nemrég egyébként megalakult az OLPC Europe, amelynek célja elsősorban nem az olcsó laptopok európai terjesztése, hanem az európai OLPC-fejlesztők munkájának megkönnyítése. A szervezet ráadásul kommunikációs kapocs lehet a különböző független nemzeti fejlesztőcsoportok között.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás