Ingyen hallgatható a R.E.M. új albuma
2008. március 26. 11:44, szerda
A népszerű együttes lépésével a Radiohead és a Nine Inch Nails nyomdokait követi. Kérdéses azonban, hogy az akció mennyire lesz sikeres.

Hirdetés

A R.E.M. Accelerate című új albuma pár napon belül a világ virtuális és a valódi boltjaiba kerül CD, illetve DVD formájában. A zenekar azonban addig is bárki számára ingyen meghallgathatóvá tette az új művet az iLike.com portálon. A honlap tegnap emiatt egy ideig nem is volt elérhető, minden bizonnyal nem volt felkészülve a rajongók rohamára. Michael Stipe, a R.E.M. énekesének és vezetőjének indoklása szerint a zenészek két út közül választhatnak: az első, hogy követik a mai divatot és haladnak a korral, a másik, hogy hátradőlnek és hagyják, hogy mások megelőzzék őket. Ők az első megoldás mellett döntöttek. Az új album egyébként az iLike mellett a Facebookon is elérhető a rajongók számára.

Maga az ötlet nem újdonság, de az min­den­kép­pen annak számít, hogy az akcióra az album hiva­talos megje­lenése előtt került sor. "A szerzői és kiadói jogok tulaj­donosa alapvetően maga a szer­ző. Ő dönt arról, hogy milyen módon vagy konst­rukció kere­tében, igyen vagy pénzért, online vagy a valódi világ­ban jelenteti meg a műveit. Mi mindenesetre üdvö­zöljük a próbál­kozást és hogy az együt­tesek és az előadók új terjesz­tési modelleket keres­nek. Az illegális zenei letöltő­piac ellen ugyanis egy sikeres, többszintű stratégiára van szükség" - közölte Christine Ehlers, a Társaság a Szerzői Jogsértések Üldözése Ellen szervezet szóvivője.

"A kiadóknak az új divat, miszerint az előadók maguk terjesztik a zenéiket, természetesen koránt sem tetszik annyira, mint a felhasználóknak. Azonban ez ma már nem számít újdonságnak és a digitális lehetőségek ezeknek az akcióknak a végrehajtását csak megkönynítik" - reagált a R.E.M. bejelentésére Thomas Böhm, a Nemzetközi Zeneipari Szövetség (IFPI) szóvivője. Korábban a Charlatans, a Radiohead, a Led Zeppelin és a Nine Inch Nails is úgy döntött, hogy online is megvásárolhatóvá, illetve letölthetővé teszi a legújabb albumát. Január elején pedig egy ünnepelt hegedűművész, Tasmin Little szintén a lemezkiadók megkerülését választotta legújabb műve kiadásakor.

A számok meghallgatása (Full song linkek)

Michael Stipe videóüzenete
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. ápr. 25. 15:15 | válasz | #8
http://www.mtubrothers.eoldal.hu/
2008. márc. 26. 23:04 | válasz | #7
Nah ezt nevezem. Tetszik a zeneszek hozzaallasa, mert nekik sem kell tejelniuk a kiadoknak.
Azert azon a KISS kijelentesen, hogy a kolykok tonkretettek a zenei piacot maig rohogok. Gyokerek.
2008. márc. 26. 17:52 | válasz | #6
A Radiohead-es téma csak egy hétig volt, 2 font regisztrációs díj után letölthetted a teljes albumot és a letöltők nagyobbik fele még afott (donation) 4-6 fontot érte. De ez régen volt, a letöltés csak az album megjelenéséig tartott.
Én úgy számoltam összeszedtek vagy 2-3 millió fontot még az elött, hogy egyetlen darab CD-t eladtak volna, sz'al nem volt rossz húzás :)
2008. márc. 26. 16:53 | galéria | válasz | #5
radiohead-hez linket tud valaki küldeni priviben?
2008. márc. 26. 16:16 | galéria | válasz | #4
Hurrá! Irritálnak ezek az ingyenélő pióca kiadók! Végre olcsóbban juthatunk hozzá a nagyobb nevek műveihez is, anélkül hogy ilyen parasztok segge alá kéne fizetnünk a luxuslakosztályokat
2008. márc. 26. 14:43 | válasz | #3
Végre vannak linkek is a hírhez. Már egészen kezdem az interneten érezni magam. :D

Egyébként meg szemmel látható változások vannak folyamatban és ennek a zenehallgatók a legnagyobb nyertesei.
Én úgy egyébként ezt az albumot le sem töltöttem volna, de most végighallgattam.. és mi más lenne a zenészek célja, minthogy minél többen meghallgassák a műveiket.

2008. márc. 26. 13:55 | válasz | #2
Vajon mikor kezdik el beperelni a kiadók a szerzőket? Hiszen ez is bevételkiesést okoz nekik. :)
2008. márc. 26. 13:32 | galéria | válasz | #1
Fa*a pusztuljanak a kiadók :D