A Yahoo - Microsoft szövetség a legvalószínűbb
2008. március 26. 12:13, szerda
A korábban kiszivárgott hírek szerint a háttérben folytatódnak az tárgyalások, miközben elemzői csoportok szerint továbbra is a két cég szövetsége a legvalószínűbb megoldás - a kötelező tiszteletkörökkel.

Hirdetés

A Citigroup legfrissebb jelentésében a befektetőket a Yahoo részvények tartására biztatja, ezzel egy időben pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a szoftvercég várhatóan megemeli korábbi ajánlatát, hogy bebiztosítsa a győzelmet. Természetesen egyéb alternatívák is szóba jöhetnek, ám ezeknek nem kell túlzottan nagy jelentőséget tulajdonítanunk.

Azt jól tudjuk, hogy az eredeti, részvényenként 31 dolláros ajánlatot a Yahoo vezetése túlságosan alacsonynak minősítette, ezért visszautasította azt. A hónap közepén azonban azt is megtudhattuk, hogy a háttérben valószínűleg tovább zajlik az egyeztetés, így a két cég minden korábbinál közelebb kerülhet az egyesüléshez. A Citigroup éppen ezért most már 34 dollárra lőtte be a részvények célárfolyamát, hozzátéve, hogy bár egyelőre nem látnak más konkrét jelentkezőt, a Yahoo nagyon is komolyan töri a fejét az alternatív stratégiákon. Példaként jöhet szóba a Time Warner, amely a megfelelő méretű részesedésért fejébe saját online szolgáltatásaihoz biztosíthat hozzáférést a cégnek.

Ezek az alternatív megoldások azonban nagy valószínűséggel csak arra szolgálnak, hogy a keresőcég rákényszerítse Redmondot az ajánlat megemelésére. Utóbbi a jelek szerint egyáltalán nem hajlandó lemondani a páratlan lehetőségről és mindent megtesz azért, hogy a jövőben együtt vegyék fel a versenyt az egyelőre behozhatatlannak tűnő Google ellen. Ezt használhatja ki a Yahoo arra, hogy minél több pénzt sajtoljon ki a Microsoftból.

Konkrét válasz tehát továbbra sincs, de minden jel arra mutat, hogy csak idő és pénz kérdése az egyesülés. Azt persze most még csak találgathatjuk, hogy egy ilyen lépés milyen következményekkel is járna a keresőszolgáltatások és a kapcsolódó webes megoldások piacán.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. márc. 27. 11:27 | válasz | #10
hehe,jó kép klikk
floatr  
2008. márc. 27. 10:57 | válasz | #9
Nekem sokszor hasznosabb a yahoo keresője, mint a google. Utóbbi egyre inkább tele van kevésbé releváns találatokkal, aztán győzze az ember kiválogatni...
ziipp  
2008. márc. 26. 22:53 | válasz | #8
Ezzel csak az a gond, hogy alapból Yahoo lesz berakva a következő Windowsokba, és az emberek nagy része megeszi, amit elétesznek. Persze Google-t sem kell félteni, ha megfizetik, simán kiad minden adatot a userekről. De ahogy Major mondta, minnél nagyobb a verseny, annál jobb nekünk, csak kérdés, lesz-e még verseny az MS-Yahoo szövettség után?

Warezre bármelyik motort lehet használni, szvsz.

2008. márc. 26. 22:15 | válasz | #7
A yahoo keresésének találatai össze sem mérhetők a gugliéval. Ebben a gugli magasan a legjobb. Ha összeolvad a yahoo és a ms, csupán attól nem lesz jobb, maradni fog a gugli előnye.
2008. márc. 26. 22:12 | válasz | #6
Az az astalavista, nem?
Major  
2008. márc. 26. 19:09 | válasz | #5
Talán pozítív lehet, ennek a kimenetele vagy csak én állok hozzá így. De, ha esetleg végbe menne a koperáció talán Google is kapna egy rendes versenytársat a kereső piacon és más online piacon egyaránt. Én aztmondom, mindig jobb egy átlag embernek, ha harcolnak a kegyeiért :) Inkább legyen 2 mint 1 :)

Egyénként meg mi is lett az elfeledet altavistábol is :) warez kereső ;)

Major  
2008. márc. 26. 19:05 | válasz | #4
Erre ellenpélda az új hootmail, ami teljesen web2-es felületen mozog és nagyon profi lett.
NEXUS6  
2008. márc. 26. 16:01 | galéria | válasz | #3
"Mama, mama, képzeld szövetséget kötöttem a farkassal!!!" - szaladt haza a bárány.
Másnap a bárny már nem ment haza.

Lafonten - állati mesék a nagy informatikai kerekerdőből.
2008. márc. 26. 13:23 | válasz | #2
Vazz eddig yahoo-t használtam... szétkell nézni máshol is. Amibe beleüti az orrát az MS az rövidtávon mindíg szétesik. Mint itthon a Tré. Freemail, stb is így járt.
nenad  
2008. márc. 26. 12:24 | galéria | válasz | #1
vajon ennek az eredményeképp a yahoo eltünne?
(email kereső stb)