Samsung: haptikus, érintőképernyős mobilok
2008. március 26. 22:23, szerda
A gyártó két változattal indítja útjára az Anycall Haptic mobiltelefon családot, amelyek immár nemcsak hanggal, de vibrációval is igyekeznek kárpótolni az érintőképernyőnél hiányzó érzést.

Hirdetés

A Samsung egyelőre Dél-Koreában tette elérhetővé az SCH-W420 és SPH-W4200 jelzésű készülékeket, amelyekkel rögtön két legyet ütnének egycsapásra. A két mobil ugyanis egy új sorozat elindulását jelzi, ráadásul egy olyan területen, ahol eddig az LG messze a cég előtt járt saját fejlesztéseivel. Nem véletlenül emelik ki az elemzők, hogy a lépésnek a rivális előnyének ledolgozása is célja.

Az érintőképernyő egyértelműen az Apple iPhone külsejére hajaz, a készülék méretéhez képest viszonylag nagyra sikeredett, ám a két mobilt haptikus jellemzőkkel is felruházták. Ez utóbbi annyit tesz, hogy az érintőképernyő esetében hiányzó hagyományos gombok és kapcsolók által keltett érzést nemcsak hangokkal, de vibrációval is pótolják a készülékek, vagyis minden tekintetben igyekeznek olyan benyomást kelteni, mintha még mindig meglennének az immár idejétmúlt bütykök. Mindkét változat összesen 22 különböző "löketet" ismer, amelyek kivétel nélkül a fenti célt szolgálják.


A technikai jellemzők a következők: az SCH-W420 és SPH-W4200 3,2 hüvelykes érintőképernyőt hordoz, amely egy 2 megapixeles beépített digitális kamerával, internetböngészővel és Bluetooth 2.0 támogatással egészül ki, nem beszélve a földi digitális TV-adások (DMB TV) vételére alkalmas vevőről. A készülékeken mindössze három gomb található a kijelző alatt, a SCH-W420 pedig alig 12,1 mm vastag. A két mobiltelefon egyelőre csak "hazai pályán", azaz Dél-Koreában kapható az üzletekben, a Samsung pedig nem hajlandó nyilatkozni arról, hogy mikorra várható a többi régió meghódítása.

A kereskedelmi ár jelenleg 700 és 800 amerikai dollár között mozog az országban, ez mindenképpen tekintélyes összeg.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Ludi94  
2008. ápr. 06. 19:26 | válasz | #11
Most ez az új divat, az érintőképernyős telefon. Az, hogy az iPhone volt az első, az nem jelenti azt, hogy a többi azt utánozza.
2008. márc. 27. 22:45 | válasz | #10
Az én K700-asomon átment a haverom kocsival (véletlenül). Túlélte (a telefon, persze:D), csak az akksi lett egy picit lemerülősebb, meg az akksifedél nyomódott össze, de a telefonnak egyéb baja nem lett.
2008. márc. 27. 21:57 | válasz | #9
pedig igaza van, még az árusítási kör is ugyan az (arra gondolok, hogy a cég csak a "saját" országában terjeszti)
2008. márc. 27. 19:28 | galéria | válasz | #8
Az enyém fél év után már szar volt. A joystick egy fos rajta.
2008. márc. 27. 10:00 | válasz | #7
ez nemhiszem, hogy kibirná azt amit a SE k700i kibirt... ( Úszott a balatonba , leesett 2x az 1. emeletről... és hasonló nyalánkságok )
2008. márc. 27. 01:58 | válasz | #6
GregSB  
2008. márc. 27. 01:30 | galéria | válasz | #5
Ez lesz az új divat :D

Neked még nincs HAPTIKUS telefonod? De égggőőőő!

2008. márc. 27. 00:39 | válasz | #4
Jaj hagyjuk már. XD
maersk  
2008. márc. 27. 00:20 | válasz | #3
Iphone klón!
2008. márc. 27. 00:01 | galéria | válasz | #2
phhhh, csamcsung... broáf kórea... :)
2008. márc. 26. 22:29 | válasz | #1
ahhoz képest h mit tud, sztem drága.