Alakul a blogszínház az Örkény Színházban
2008. március 25. 07:40, kedd - Forrás: MTI
"Blogvadászok", rendezők és színészek szavazatai alapján kiválasztották a három győztes blogot az Örkény Színház Blogvadászat című projektjében - közölte Vágó Kata, a teátrum sajtóreferense.

Hirdetés

Zetor Leila, Zsírember és Sebtolvaj internetes naplóiból Dömötör András, Rusznyák Gábor és Tóth András íróvá avanzsált rendező vezetésével készítenek darabterveket. Vágó Kata elmondta, hogy a teátrum a Blog the Theatre címmel meghirdetett nemzetközi színházi kezdeményezésben vesz részt, a krakkói Stary Teatr, a bukaresti Bulandra, a palermói Teatro Garibaldi és a projektet koordináló grazi Schauspielhaus mellett. A program első fázisában a szervezők olyan blogszövegeket kutattak fel a világhálón, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot, valamint stílusuk és tematikájuk miatt színházi feldolgozásra is alkalmasak.

A kiválasztott internetes naplókból január 26-án az Örkény Színház művészei tartottak felolvasást, ezután került sor a szavazásra, melyet Zetor Leila, Zsírember és Sebtolvaj nyert meg. A három blogger jutalma a pénzbeli juttatáson kívül a virtuális napló kísérleti jellegű színházi feldolgozása. A rövidesen elkészülő három, egyenként 20-30 perces jelenetet, illetve darabrészletet a május 21. és 25. között a grazi Schauspielhausban megrendezendő BlogTXT Fesztiválon mutatják be.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás