Kína - gyorsan dagad az online gazdaság
2008. március 23. 11:37, vasárnap - Forrás: MTI
Három-négy éven belül a mostaninál kétszerte nagyobb lesz az online elektronikus forgalomban résztvevő kínaiak száma, amely már elérte a 230 milliót és az év végére 300 millió körül várható.

Hirdetés

Az internet, mint gazdasági ágazat hatalmassá nőtt Kínában, nemcsak azzal, hogy már az országnak van a legtöbb internetezője a világon, hanem azzal is, hogy a kínai GDP 7 százalékát éri el az ágazat részesedése. Kínai illetékesek szerint ez négy év múlva 15 százalék is lehet, hiszen nagyok még a fejlődés lehetőségei: a lakosság netes elérhetőségének aránya 18 százalék alatt van, míg az Egyesült Államokban 70 százalék.

Az idei év végére működésbe lépnek a harmadik generációs mobiltelefon-szolgáltatások, netezési lehetőséggel, márpedig mobilja már 600 millió kínainak van.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás