Szerves molekulát észleltek egy exobolygónál
2008. március 21. 11:23, péntek
Metánt észleltek egy 63 fényévnyire fekvő bolygó légkörében, jelentették be a NASA csillagászai szerdán. A felfedezés reményt ad arra, hogy képesek leszünk azonosítani az esetleges életet a Naprendszer határain túl is.

Hirdetés

A Naprendszer legtöbb bolygója esetében sikerült detektálni a szénből és hidrogénből álló metánt, más csillag körül keringő bolygónál azonban ezt még nem tudták elérni. A metán biológiai tevékenységre is utalhat, bár nem szabad elfeledni, hogy a gáz nem biológiai aktivitás következtében is létrejöhet. A csillagászok egyben megerősítették azt a korábbi feltevést, mely szerint a szóban forgó bolygó, a HD 189733b légkörében víz is található, a Jupiter méretű óriás azonban alkalmatlan az általunk ismert élet számára.

A Hubble Űrtávcső segítségével elvégzett infravörös színképelemzéses megfigyelésekről a Nature magazin március 20-i számában számolnak be részletesen. A színképelemzés, a spektroszkópia alkotóelemeire bontja fényt, ami esetünkben a bolygó atmoszféráján szűrődött át, melyből a tudósok kimazsolázhatják a légkör kémiai összetételének "lenyomatait". Ezzel a módszerrel sikerült kétséget kizáróan észlelni a metán jeleit, ami a megfelelő körülmények között kulcsszerepet játszik az élethez szükséges tényezők kialakításában. Ebben az esetben az élet lehetősége szinte teljes bizonyossággal kizárható.

A bolygó a Kis Róka csillagképben helyezkedik el, a "forró Jupitereknek" nevezett óriásbolygók egyike, melynek felperzselt felszínén nem létezik folyékony víz. A HD 189733b közelebb van csillagához, mint a Merkúr a Naphoz, egy kör mindössze két napjába kerül, a felszínen körülbelül 900 Celsius fok uralkodhat, ami már elegendő az ezüst megolvasztásához.

A mostani felfedezés lényege, hogy sikerült rábukkanni a metánra, hangsúlyozza a vizsgálatot vezető Mark Swain, a NASA Sugárhajtómű Laboratóriumának munkatársa, aki egyfajta főpróbaként tekint eredményeikre.

A technikát más bolygókon is alkalmazhatják, melyek hűvösebb csillagok körül keringenek, az úgynevezett "Goldilocks zónában", más néven élet- vagy zöld zónában, ahol a hőmérséklet nem túl magas és nem is túl alacsony.

"Rendkívül fontos lépés volt ez az élet számára alkalmasnak tűnő bolygók prebiotikus molekuláinak jellemzéséhez" - nyilatkozott Swain a Discovery News-nak. "A mostani megfigyelés bizonyítja, hogy a spektroszkópia elvégezhető egy halványabb csillag körül keringő hűvösebb és potenciálisan lakható, Föld-méretű bolygón is".

Több mint 270 exobolygót fedeztek fel a Naprendszer határán túl az elmúlt 13 évben, és bár a lista egyre gyarapodik, kémiai összetételükről gyakorlatilag semmilyen információt nem sikerült begyűjteni, enélkül viszont nem lehet megállapítani, hogy alkalmasak-e az élet számára, vagy sem.

Swain csapata még tavaly májusban készített felvételeket a Hubble NICMOS spektroszkópos kamerájával, amikor a Föld és a HD 189733b csillaga egyvonalban álltak egymással, így a csillag előtt áthaladó bolygó által megszűrt fény akadálytalanul jutott el az űrtávcsőhöz. A bolygó atmoszféráján áthatoló fény felfedte az árulkodó kémiai szignókat, amiket azonban ki kellett válogatni a hullámhosszok tömegéből, mint tűket a szénakazalból. A megfigyelések egyben a vízmolekulák jelenlétét is megerősítették, amire korábban egy másik űrtávcső, a Spitzer vizsgálatai tettek utalásokat.

A tudóstársadalom örömmel fogadta az eredményeket, példátlan előrelépésként értékelve azt az exobolygók tanulmányozása terén.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. márc. 30. 13:18 | galéria | válasz | #258
Mert nem vagyok fórum-bot, néha gyorsabban jár a kezem, mint az eszem. Nem is gondoltam komolyan, és remélem, hogy endrev nem haragszik meg rám ezért.
toto66  
2008. márc. 30. 12:10 | válasz | #257
Miért "hülyézel" rögtön?
dez  
2008. márc. 29. 13:47 | válasz | #256
Hát ja, adott bolygó felszínén lévő tájakra szokták írni, hogy itt-és-itt fekszik.
2008. márc. 29. 13:45 | galéria | válasz | #255
Hülye vagy, fiam.

A térbeli elhelyezkedésre MAGYAR ember használja a "fekszik" szót. Csak ez ugye a te kis fejedbe nem fér bele. Családi hagyomány, gondolom.
endrev  
2008. márc. 29. 13:13 | válasz | #254
Amúgy köszi a cikket, tetszett. :)
endrev  
2008. márc. 29. 13:12 | válasz | #253
Csak egy apró megjegyzés. Ha már űrkutatási cikkről van szó, próbáljunk elszakadni a síkagyúságtól: a bolygó nem fekszik, hanem úszik vagy kering, esetleg csak van. Tehát helyesen pl: "Metánt észleltek egy 63 fényévnyire lévő bolygó légkörében"

Nem kötözködni akartam, csak gondoltam megjegyzem, mert a síkgondolkodás általános belemerevedettség egy egyre háromdimenziósabb világban, amiből már illene kinőnünk úgy am blokk. :)
toto66  
2008. márc. 27. 09:44 | válasz | #252
bocs
2008. márc. 27. 09:15 | galéria | válasz | #251
inge
toto66  
2008. márc. 27. 07:36 | válasz | #250
Én nem szállok bele... csak zavar...
Akinek nem ingje, ne vegye magára...
dez  
2008. márc. 26. 20:34 | válasz | #249
toto66  
2008. márc. 26. 15:29 | válasz | #248
Engem zavar az egymás gúnyolása! És ha írsz valamit, ne fitogtass érvelj!
toto66  
2008. márc. 26. 15:26 | válasz | #247
"Planck-hossz"
Nem azt jelenti, hogy nincs kisebb, hanem hogy nem tudunk kisebbet meismerni az elmélet szerint! Szó szerint: ennél kisebb távolságot nem tudunk elkülöníteni.
dez  
2008. márc. 26. 03:40 | válasz | #246
még jobban mondva: értetted?
dez  
2008. márc. 26. 03:39 | válasz | #245
Jobban mondva: vajon az én válaszomat értedded? (Olvastad egyátalán?)
dez  
2008. márc. 26. 03:11 | válasz | #244
Kár, hogy te nem érted a választ..
2008. márc. 26. 02:11 | válasz | #243
Pontosítok:

Lehet, hogy egy kicsit félreérthető volt, amit mondtam (de akinek van egy kevés esze, az úgyis megértette, hogy mire céloztam, akinek meg nincs, az értsen félre nyugodtan, magyarázza mellé nyugodtan a lényeget!

Természetesen amikor azt mondom, hogy nem tudok elképzelni oszthatatlan dolgokat, akkor nem valaminek a DARABSZÁMÁRA, hanem a ’’NAGYSÁGÁRA’’ értem!!!… Például ha azt mondod, hogy tíz darab gyümölcs van a kosárban, akkor ÍGY ÉRTVE természetesen van értelme az oszthatatlanságnak, ez valóban véges fogalom, de csak erre elvonatkoztatva! Arra, hogy AZOK KÖZÜL EGYET gondolatban hány részre tudnál felezni, ARRA már nem!… És hogy nincs jogod önkényesen kijelölni elméletileg elképzelhető legkisebb egységeket, mert végső soron nincs ilyen! És ezért nem is tudnál válaszolni arra a kérdésre, hogy
-számold össze, hogy hány darabból áll a Föld-.

Lehet hogy, ebben egy kissé talán félreérthető voltam… Aki érti a mondandóm lényegét, az érti, aki nem érti, az nem érti.
dez  
2008. márc. 26. 01:19 | válasz | #242
Csillagászok háborúja :)
2008. márc. 26. 00:02 | galéria | válasz | #241
Csillagászok lázadása
2008. márc. 25. 21:47 | válasz | #240
Ennek a gyenge képességűnek inkább dicséret. Másrészt meg tényleg éjjeliőr, csak nem a szó klasszikus értelmében. Arról nem tehet, hogy szellemileg visszamaradott. Én sajnálom.
2008. márc. 25. 21:01 | válasz | #239
A te éjjeliőrös "poénod" n+1. alkalommal nem személyeskedés?:DDD
dez  
2008. márc. 25. 20:58 | válasz | #238
Elhiszem, hogy ezt mondja neked a belső hang, de nem azért mondja, hogy leírd!!!
2008. márc. 25. 20:51 | válasz | #237
Mást sem tudsz, csak személyeskedni. Ebben nem vagyok partner. Majd ha lesz önálló gondolatod, és nem csak halandzsázol, akkor ismét szólok hozzád.
De addig is várom az egyenleteket, éjjeliőr.
dez  
2008. márc. 25. 20:33 | válasz | #236
Igenis, Szőke Kapitány! Hát persze... Csak még ezt a bogyót vegye be, mielőtt teljesen belefullad a babgulyásba!
2008. márc. 25. 20:31 | galéria | válasz | #235
Elmagyarázom a szakmunkásoknak is:
Arp szerint ezeknél a rendellenes galaxisoknál a galaxismagból kifröccsenő anyag kvazárokatat hozhat létre, amelyeknek anyaga új, épp megszülető, emiatt a vöröseltolódása is nagyobb, és úgy tűnik, mintha közel akár fénysebességgel távolodna tőlünk. Arp szerint ahogy az anyag öregedik, úgy fog közelíteni a vöröseltolódás a normál galaxisoknál megfigyelt értékekhez. Tehát az eddig ismert vöröseltolódás mellett van egy belső, az anyag életkorára jellemző vöröseltolódás is ("intrinsical redshift").
Én egyébként rég cikkeztem erről itt az SG-n, mármint, hogy gond van azzal, hogy a távolabbi galaxisok közel fénysebességgel távolodnak, mert ilyen nincs, és szerintem arról van szó, hogy időben ezek a gyorsan mozgó galaxisok távolabb vannak tőlünk. No, tessék, most egy csillagász mondja ugyanezt, mérések alapján.

Arp teóriájában van még egy érdekes elem: Ha ezek az érdekes kvazárok galaxismag kiköpött anyagai, akkor a fekete lyukak modelljéhez is hozzá kell nyúlni.
dez  
2008. márc. 25. 20:28 | válasz | #234
Te valami varázslónak képzeled magad, akiknek a szavai hipp-hopp valósággá válnak? Képzelem a frusztrációdat amiért a valóságnak esze ágában sincs alávetni magát ennek.
2008. márc. 25. 20:23 | válasz | #233
Önálló gondolat egy szál sem, és hiába keresgélsz őrülten az interneten, senkitől sem tudod ellopni beidézve a megoldást, hogy hogyan lehet a babgulyás elkészítését kvantumfizikai egyenletekkel leírni. Persze előtted vannak még a dolgos éjjeliőrzéssel eltöltött órák, keresgélj szorgosan. Holnap is, meg utána is.
2008. márc. 25. 20:23 | galéria | válasz | #232
"It is truly remarkable that authoritative astronomers and physicists can measure galaxies in a well defined cluster and accept without question that some of the members are 1,000 Mpc from other members (that is, over 3,000,000,000 light years distant from other members).
What do they think this cluster is? In fact they are forced to say it is a structure that I would compare to a great sausage stretching out from us toward the outer reaches of the Universe. The miraculous aspect is that this sausage is pointing directly at us, the observer.
But perhaps an even stranger aspect is that the far end would be receding from us at an appreciable fraction of the speed of light. Quick, the mustard!" (Isten ujjai egy táguló világegyetemben)
2008. márc. 25. 20:19 | válasz | #231
Ezzel az óvodás stílussal próbálod leplezni, hogy nem tudsz semmit, csak innen-onnan felcsípett morzsákat szajkózol?
Hol vannak az egyenletek?
dez  
2008. márc. 25. 20:16 | válasz | #230
Áh, tényleg, az infantilis csúfolódás még nem volt... :P
dez  
2008. márc. 25. 20:13 | válasz | #229
Nem tudom, mi a gond - szóltam hozzád egy rossz szót is?
Az, hogy egyesekkel hogy beszélek - nem teljesen véletlenül - miért zavar?
2008. márc. 25. 20:12 | válasz | #228
Halandzsa-bandzsa éjjeliőr. Ezt most kiérdemelted.
2008. márc. 25. 20:09 | válasz | #227
Nem kifejezetten a vöröseltolódásos mérésre reagálok, mert az vagy jó, vagy nem (szerintem nem), de elvi lehetőség van arra, ha egy mag gyorsabbnak tűnik, mint a körülötte forgó karok. Ugyanis ha a kar éppen felénk tart az elliptikus mozgás következtében (és nagyrészt síkban látjuk) és a "kerületi sebesség" összemérhető a mag távolodási sebességével, akkor kijöhet éppen ilyen érték. De majd ennek a mért sebességnek egy idő múlva nagyobbnak kell lennie, mint a mag sebessége (ha távolodik éppen).
dez  
2008. márc. 25. 20:07 | válasz | #226
Nem csak tök hülye vagy, hanem még hazudsz is. Mi jön még?
LPG  
2008. márc. 25. 20:05 | válasz | #225
Bezzeg az nem zavar, amikor szanaszét kottázol másokat. Más szemében a szálkát, de a sajátodban a gerendát nem veszed észre. De ne aggódj, szinte az összes többi fórumozóval egy cipőben jársz. Gondolom a legtöbbje diplomás - vagy annak készül. De valahogy nincs kisebbségi érzésem, pedig csak egy SZAR senki szakmunkás vagyok. Még bölcsész sem.

Epikurosz: 8700 és 17-80, nem elírás? Kicsit nagy eltérés lenne.
2008. márc. 25. 19:44 | galéria | válasz | #224
Hát, igen.
2008. márc. 25. 19:39 | galéria | válasz | #223
Halló, NGC 7603 mond valamit?

Ez a galaxis azért érdekes, mert a központi mag körül örvénylő karokban 4 kvazárt is feldedeztek. És ekkor jött a meglepi:
A központi mag kb. 8700 km/s sebességgel távolodik tőlünk, míg a kvazárok (amelyek egyértelműen a galaxishoz tartoznak) vöröseltolódással mért sebessége 17k km/s-tól 80k km/s-ig terjed. Nos, egy rendszer egyes részei között ekkora eltérés nem lehet. Arp szerint a vöröseltolódás nem alkalmazható a galaxisok tőlünk számított távolságának mérésére, és végsősoron az ősrobbanás elmélete is helytelen.
Szerintem még nincs lejátszva a meccs, mert elképzelhető, hogy ezek a rakoncátlan kvazárok nagyon gyorsan forognak, és emiatt a vöröseltolódás más sebességet ad ki náluk.
Ötlet?
2008. márc. 25. 19:27 | válasz | #222
Csak nem ideges vagy? Előveszel egy adagot, ahogy szoktad, majd akkor megnyugszol. Csak el ne aludj! Éjjel is dolgozni kell ám!
2008. márc. 25. 19:24 | válasz | #221
Ennyi telik tőled. Meg mások halandzsáinak szajkózása. Végül is éjjeliőrtől nem vár mást az ember.
2008. márc. 25. 19:22 | válasz | #220
Tényszerűen cáfoltak!
Láma butaságokat inkább te írtál oda...
dez  
2008. márc. 25. 19:03 | válasz | #219
Sok sikert ehhez a stílushoz...
LPG  
2008. márc. 25. 18:58 | válasz | #218
Szólatok, ha befejeztétek, és érdemes visszanézni valami jó írásért a fórumra..
LPG  
2008. márc. 25. 18:49 | válasz | #217
dez  
2008. márc. 25. 18:30 | válasz | #216
Inkább hagyjuk a matematikusokat és fizikusokat ezzel, bízzuk inkább a pszichiáterre.. :)
dez  
2008. márc. 25. 18:28 | válasz | #215
Mondom, először halljuk a te válaszaidat.
dez  
2008. márc. 25. 18:26 | válasz | #214
Láma butaságokat nem neveznék "kiosztásnak".
2008. márc. 25. 18:07 | galéria | válasz | #213
willcox,

A te logikád biztos nem lehetne leírni formális matematikával. Szerintem még káosz-elmélettel sem.
2008. márc. 25. 17:49 | válasz | #212
Idejöttél pihenni, mert a másik topicban kiosztottak? :)
Egyenletek? Ja, még most sincsenek? Már csak ez a szokásos személyeskedés, igaz? Gyenge dolog ez, dez!
2008. márc. 25. 17:47 | válasz | #211
A kvantumfizikát ne keverd már egy egyszerű matematikai tétellel. A kvantumfizikát istenítők azt állítják, hogy az a legjobb modell az anyagi világra. Ha viszont ez így van, akkor nem okozhat gondot annak a leírása, amit kértem. Semmi extra nincs a kérésben.
dez  
2008. márc. 25. 17:41 | válasz | #210
Hmm, késő, elhatalmasodott a kór...
2008. márc. 25. 17:26 | galéria | válasz | #209
Halton C. Arp a neve
2008. márc. 25. 17:25 | galéria | válasz | #208
Nos, épp megnéztem két rövidfilmet, amelyikben Hatol C. Arp, az NGC 7603 galaxis felfedezője kételyeit fejezi ki a vöröseltolódáson alapuló mérések hitelességével kapcsolatban, és vele egyhangúan nyilatkoznak Burbridge, Fred Hoyle és még páran.
Utána megnéztem a plazma-univerzum elméletéről szóló filmet (Randall Mayers produkciók), amely szintén keményeket üt az ősrobbanás modellen.

Én egyébként alább már kifejtettem, hogy az ősrobbanás elmélete lényegében a monoteista világkép transzponálása a kozmológiába, tehát nekem ezek a hipotézisek nem voltak meglepők.
Amit bánok, sérelmezek, hogy manapság minden csillagászati könyv az ősrobbanással kezdi és végzi, az ezt kétségbevonó elméletekről nem sokat hall a művelődni akaró amatőr.
2008. márc. 25. 17:10 | válasz | #207
Mért várod el egy dologtól, hogy olyanra legyen képes, amire nem hivatott? Írd le Pitagorasz tételével a cipőgyártás folyamatát... Nonszensz.
2008. márc. 25. 16:55 | válasz | #206
Mint például a babgulyás elkészítésénél? Akkor lássuk!
2008. márc. 25. 16:54 | válasz | #205
Manapság ez már éjjeliőrnek is kevés.
2008. márc. 25. 16:52 | válasz | #204
Már megint csak visszakérdezel. Persze, hiszen lövésed sincs róla, és így próbálod leplezni. De most nem hagyom rád, várom az egyenleteket.
dez  
2008. márc. 25. 16:14 | válasz | #203
Ha szerinted az eddig felsorolt és itt nem felsorolt - klasszikus fizikával nen magyarázható - effektusokra adott kvantummechanikai válaszok halangzsák, akkor lássuk a te magyarázataidat... (Ezt kértük már jóval korábban.) Ja tudom, az egész csak mese és megtévesztés... Ez nagyon meggyőző "magyarázat" volt, köszi.
dez  
2008. márc. 25. 16:10 | válasz | #202
Hol hivatkoznak rá makro szinten? Az egy másik dolog, hogy makro szinren is megmutatkozik a hatása a kvantummechanikai effektusoknak.
dez  
2008. márc. 25. 16:08 | válasz | #201
Ez lesz az új fixa ideád? Ideje lenne felkeresned egy orvost, mielőtt elhatalmasodik...
Szerencsére 8 általánosnál több van, és nem szakmunkásképző.
dez  
2008. márc. 25. 16:04 | válasz | #200
Kicsit részletesebben...
Oszthatatlanság: a kvantummechanika egyik alapja, hogy az energiaszintek nem folytonos átmenetet képeznek, hanem diszkrét szintek vannak (a kvantum szó jelentése: egységnyi). Azaz van 0, illetve az 1 egységnyi valamilyen többszöröse. Így az egységnyi nem osztható tovább.

Honnan tudod, hogy minden felépül valamiből? Ez egy materializmuson belül is avas elképzelés. Alacsony szinten minden csak az energia különféle szabályoknak megfelelő kavargása. Megkérdezheted, hogy honann jönnek ezek a szabályok, de nem biztos, hogy van erre válasz. De ha van is, az már réges régen nem klasszikus fizika, így a hétköznapi realitás-elképzelést elfelejtheted.

Szerintem sem lehetünk 100% biztosak benne, hogy hatalmas távolságokban minden pontosan úgy van, mint itt, azonban adódik a kérdés: mitől lenne máshogy csak azért, mert odébb van?

A pont egy matematikai fogalom, definíció alapján 0 a kiterjedése.
2008. márc. 25. 15:46 | válasz | #199
Szó sincs róla. Csak már elegem volt a sok halandzsából. Konkrét dolgot kértem, válasz helyett pedig csak mellébeszélést kaptam. Igaz, nem is számítottam másra.
2008. márc. 25. 15:45 | válasz | #198
A kvantumfizikára - mint korábban utaltam rá - mindenhol hivatkoznak. Részecske szinten és makroszkópikus szinten is. A babgulyás köztes méretű, nem hiszem, hogy nehézséget jelent egy olyannak, aki bármiről is legyen szó, a kvantumfizikáról halandzsázik.
2008. márc. 25. 15:41 | válasz | #197
Túlórázol, éjjeliőr? :) Vagy csak be kellett menni hamarabb, mert valaki nem józanodott ki?
Mellesleg meglepne, ha magasabb iskolai végzettséged lenne, mint nekem.
dez  
2008. márc. 25. 15:26 | válasz | #196
Az igazi valóságnak semmi köze az ember által vallott reális/nem reális felosztáshoz. Már most is számos kísérleti eredmény bizonyítja, hogy a valóság tele van az ember számára irreálisnak vélt effektusokkal.

Kis túlzással az alsó tagozatos klasszikus fizika talaján haladó elmélkedés helyett művelődj kicsit, fogsz látni pár érdekes dolgot.
dez  
2008. márc. 25. 15:20 | válasz | #195
Az idióta visszakérdezést te vetetted be, más értelmes ötlet híján...
dez  
2008. márc. 25. 15:18 | válasz | #194
A kvantummechanikát és a relativitáselméletet nem a babgulyás szintjén alkalmazzák. Most ezzel neked újat mondtam?
dez  
2008. márc. 25. 15:16 | válasz | #193
Ez nem indirekt bizonyítás, ha kő kemény mellébeszélés.
Sajnos úgy tűnik a neked feltett kérdésekre adott válaszaid láthatatlan és számozatlan hsz-ekben jelennek meg...
dez  
2008. márc. 25. 15:13 | válasz | #192
Megint próbálod a tényeket a saját elképzelésedhez igazítani? Egész nap írkálok befelé itt-ott. Este csak némileg aktívabb leszek, ahogy mások, akik dolgoznak is. Te viszont vagy nyugdíjas vagy, vagy munkanélküli. (Ilyen alacsony iskolázottsággal mondjuk nem lenne meglepő. Valószínű éppen ebből fakad az iskolázottakkal szembeni frusztrációd is.)
dez  
2008. márc. 25. 15:10 | válasz | #191
Dehogy, viszont az apus szöveg nem számít túl jópofának.
2008. márc. 25. 14:47 | galéria | válasz | #190
ahhoz az ==>> amint az
2008. márc. 25. 14:45 | galéria | válasz | #189
Rövid értekezés, amelyben Epikurosz kifejti a kérdésfelvetés fontosságát

A tudomány az igazságot keresi, de ál- vagy hamis kérdésekre nem adhat jó válaszokat, így nem segíti elő az igazsághoz vezető út megtalálását.

Álkérdés rengeteg volt a tudomány történetében, és megfejtésükön sok jobb sorsra érdemes gondolkodó törte a fejét.
Nem szigorúan a tudomány, hanem a teológia egyik kérdése volt például, hogy vajh milyen neműek az angyalok: hímek-é avagy nőstények?
Ha jól tudom, a válasz végül az lett, hogy igazából - nem kell rosszra gondolni, nem kétneműek (hermafroditák), de még csak nem is transzszexuálisok - hanem nem nélküliek, nincs szexuális nemük, ahhoz az rendes szellemlényekhez dukál.
Ha bővvebb információkra van szükség, kéretik elolvasni a Wikipédia "Angyal" szócikkét. Annyit még azért elmondanék, hogy ezek az észjátékok annyira nem haszontalanok, mert akár valami hasznos is kisülhet belőlük, csak kerülni kell a végtelen ciklusokat.
2008. márc. 25. 14:35 | galéria | válasz | #188
Vannak szabályok, amelyeket én zabálok, érted? :-)

Amikor a rendőrbácsi lemeszel, mert átmentél a piroson, nem mondhatod neki azt, hogy, hát tetszik tudni, nekem a piros az zöld, és amúgy meg csak kifejtettem a véleményem.
A véleményt a parlamentben kell kifejteni, és hát...itt a fórumon. :-)
2008. márc. 25. 14:31 | galéria | válasz | #187
"Szimplán csak kifejtettem a véleményemet."

Hát, végülis, erre való a fórum.
De, tudod: hinni a templomban...
2008. márc. 25. 14:28 | galéria | válasz | #186
droidika,

Veled is az a baj, mint willcox-szal meg arrakistorral.
Meg roliikával, el ne felejtsem. :-)

Jön egy "okostojás", mint például én :-) és kijelenti, hogy 1 atm nyomáson a víz 0 fokon fagy, és 100 fokon forrik.

Erre te dobbantasz a lábaddal, és mondod Kádár Janó után szabadon: Az anyja istenit, annak a víznek, 1 atm nyomáson mér nem 234 fokon forrik?

Ugyanígy, te, mármint droidika, azt mondod, hogy az öreg istenit annak a pontnak, mér ne lehet még jól félbe vágni. Hát azért, barátom, mert
ad. 1: Te nem vagy Harry Potter, hogy a varázspálcáddal bármit megtehess (túl sokat nézted a filmet), sőt még varázsgyűrűd sincs

ad.2: maradj meg abban, hogy képzelj el egy másik világot, ami neked jól esik, oszt abban azt csinálsz, amit akarsz. Kivéve a tudományt. :-))
2008. márc. 25. 14:25 | válasz | #185
Magamról nem akarok én sugallni semmit! Szimplán csak kifejtettem a véleményemet.

"Mert ha igen, AKKOR SZÁMOLD KI NEKEM PONTOSAN, HOGY HÁNY DARABBÓL ÁLL AZ ADOTT OBJEKTUM!!!"

Rossz a kérdésfeltevés. Először meg kell határoznod az elemi alkotórészt, és utána annak halmazát fel leeht írni, persze nem biztos, hogy természetes számmal. Tudod, a természetes számokon kívül vannak más számok, sőt, szimbólumok is (pld. a lefektetett 8-as).


Konkrét kézzelfogható, gyakorlati példát várnék... Nem pedig szimbólumokat, matematikai helyettesítő fogalmakat... De mindegy, nem tudsz meggyőzni te sem arról, hogy az oszthatatlanságnak logikailag lenne értelme a dolgok nagyságára elvonatkoztatva... Én itt befejeztem, tiéd a fórum!
2008. márc. 25. 14:17 | galéria | válasz | #184
Mi az alapprobléma?
2008. márc. 25. 14:16 | galéria | válasz | #183
Na, és? Ez, hogy jön ide?
Vagy esetleg azt akarod sugallni, hogy te egy zseni vagy, de mi ezt sem akarjuk elhinni?
2008. márc. 25. 14:11 | galéria | válasz | #182
Miért, te osztható vagy?
Ha kettőbe vágnánk téged, akkor a hülyeség is felére csökkenne, az meg már nem te lennél.
:-)
2008. márc. 25. 14:01 | válasz | #181
Ezzel nem tudod kikerülni az alapproblémát...
2008. márc. 25. 13:57 | válasz | #180
Végső soron ezzel ő mondja, hogy meg tudja!!! Eepikurosz, te túl szerény vagy!
2008. márc. 25. 13:56 | válasz | #179
Ja, igen. Van egy olyan anekdota, hogy a tudósok nem akarták állítólag elhinni azt sem, hogy a Kilimandzsáró tetején hó van!...