Részletek az Intel hibrid terveiből
2008. március 19. 12:08, szerda
Egy hónappal a soron következő IDF előtt a cég némi bepillantást engedett terveibe, amelyekben elsőként a különálló grafikus chipek, ezt követően pedig a gyengébb, majd erősebb hibrid processzorok szerepelnek.

Hirdetés

A gyártó által közzétett hivatalos bejelentésben Pat Gelsinger, a Digital Enterprise Group első embere részletezte a jelenlegi elképzeléseket, mégpedig nemcsak a hibrid chipek, hanem a Xeonok, Itaniumok és a Nehalem architektúra vonalát illetően is. Nagyon úgy tűnik, hogy újabb egészpályás letámadásra készülnek, amelyben új processzorok, vadonatúj mikroarchitektúra, a Larrabee néven emlegetett hibrid megoldások, illetve egy frissen kidolgozott utasításkészlet is helyet kap. Lássuk szép sorban a részleteket.

A bejelentés elsőként a Dunnington kódnevű Xeon-családot említi, amelynek részeként bukkannak majd fel az első hatmagos, többprocesszoros szerverekbe szánt chipek. A foglalat nem változik, a gyártástechnológia a lassan már megszokottá váló high-k 45 nanométer, amely a FlexMigration virtualizációs technológiával egészül ki. Az Itanium családba tartozó Tukwila a teljesítményre helyezi a hangsúlyt, mégpedig négy maggal, összesen 30 MB gyorsítótárral, QPI-busszal, integrált kétcsatornás memóriavezérlővel, és mintegy kétmilliárd tranzisztorral chipenként. Az Intel szerint ezzel rögtön megduplázódik az Itaniumok eddigi legjobb eredménye.


A szerverplatformokat követi a Nehalem mikroarchitektúra, amely a Penryn sorozatnál megismert 45 nanométeres gyártástechnológiára épül, ám a felépítés alapvető módon megváltozik. A technológia egészen 8 magig skálázható, megjelenik a Simultaneous Multi-threading, amely 4-16 szál kezelését támogatja, a memória irányába történő kommunikáció sebessége, vagyis a sávszél pedig a 8 MB harmadszintű gyorsítótár, a QPI, illetve a beépített memóriavezérlő révén az Intel szerint a jelenleg leggyorsabb Xeon-rendszerekhez képest is megnégyszereződik. A Nehalem család tagjai a noteszgépektől a csúcskategóriás szerverekig hódítanak majd, chipenként 731 millió tranzisztorral, az akár 1333 MHz-es DDR3-memória kezelésével, valamint az SSE4.2 utasításkészlettel.


Sokan az Intel hibrid processzorait várják leginkább, a vállalat szerencsére őket sem felejtette el. Bár pontos részleteket még nem közöltek, a korai tervekben még 16 mag szerepelt, amelyek 2 GHz körüli órajelen futnának. Most azonban kiderült, hogy a projekt a Tera-scale programnak megfelelően épült, így elméletileg több ezer mag is összedolgozhat, aminek eredményeként egészen különleges fejlesztések készülhetnek el. A 45 nanométeres Nehalem processzorokon azonban még nem kapnak helyet az integrált vezérlők, ezek ugyanis az év végére állnak majd készen a megjelenésre, a piaci debütálásra pedig legkorábban 2009 első felében kerülhet sor. A végleges hibrid megoldások a Nehalem első újragondolásában kapnak majd helyet, amely jelenleg Sandy Bridge (korábban Gesher) kódnéven fut.

Elsőként két sorozat, az asztali Havendale, illetve a mobil Auburndale tagjaiban jelennek meg az integrált chipek, amelyek az Intel G45-családra épülnek, nem lesznek tehát kifejezetten erőművek. A processzorokban a vezérlő mellett két mag, 4 MB másodszintű gyorsítótár, valamint integrált kétcsatornás memóriavezérlő kap helyet, amely legfeljebb 1333 MHz-es DDR3-memóriát kezel. Terveik szerint 2009 első felében elkészülnek, vagyis megelőzik az AMD által fejlesztett Fusion felbukkanását.

A jelenleg használt SSE mellett megjelenik az Advanced Vector Extensions (AVE) utasításkészlet, minden bizonnyal ez különíti majd el a Larrabee saját, x86-ra épülő utasításkészletét az eredetitől. A Larrabee tagjai támogatják majd az OpenGL, DirectX és ray-tracing utasításokat.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2008. márc. 20. 22:37 | válasz | #14
Mondjuk azt nem gondolom, hogy kapásból a Havokot fogják nyomatni, mivel:
1. Nem lenne túl egyszerű, mert a Havok FX volt GPU-s cucc, de amit ez nyújt (néhány nem-interaktív fizikai effekt), az ma már valószínű kevés, a teljes Havok Physics csomag meg alapvetően CPU-s alkalmazás, és nem valószínű, hogy kb. másfél év alatt teljesen át tudnák gyúrni a Larrabeenek megfelelőre.
2. A Physix kártya sem lett sikeres, így nem valószínű, hogy akár az Intel le tudna nyomni egy újabb - talán még drágább kártyát - a játékosok torkán. (Másra meg elvileg gyakorlatilag [ezt csak így :P] egyelőre nem lesz jó játékok terén, leszámítva az említett ray-trace demózgatást.)
dez  
2008. márc. 20. 21:34 | válasz | #13
Igen, első körben bizonyára a GPGPU-s piacra akarnak betörni vele.
Plusz egy kis real-time ray-tracing demózásra.
Abu85  
2008. márc. 20. 20:29 | válasz | #12
Meg hát nem árt egy picit belelendülni a piacba, mivel jelenleg se driver, se tapasztalat, se jó kapcsolat jellemzi az Intelt grafikus fronton.
Akármennyi pénze van tanulni csak tapasztalattal lehet.
Abu85  
2008. márc. 20. 20:27 | válasz | #11
Nem vagyok benne biztos, hogy csak a grafikus piacra jön. Szerintem a Havok garantálja az Intelnek, hogy eladható legyen a termék már az első próbálkozásra is.
dez  
2008. márc. 20. 17:41 | válasz | #10
Hát, oké, a 45nm-es szerintem túl gyenge lesz még ahhoz, hogy a PC-grafikus piacon igazán versenyképes legyen...
shabba  
2008. márc. 20. 16:33 | válasz | #9
Az első Larrabee 45nm-es lesz, év végén jönnek az első samplek, a megjelenése pedig 2009 elejére várható. 2010-re pedig már a 32nm-es változat jön majd, nagy valószínűséggel dupla annyi maggal mint az elődje.
dez  
2008. márc. 20. 15:12 | válasz | #8
Miért, az OpenGL és a DirectX utasítás mit jelent? :)
Most vagy ide vonatkozó függvényekre gondol a szerző, amit HW-esen támogat, gyorsít, stb., vagy olyan utasításokra, amik összessége részben megvalósítja ezeket.
Su0my  
2008. márc. 20. 15:04 | válasz | #7
megkérdezhetem valakitől (dez pl:) ), hogy ez a ray-tracing utasítás ez pontosan mit is jelent?
dez  
2008. márc. 20. 11:41 | válasz | #6
Megjegyezném még, hátha valaki nem tudja:
- Integrált memóriavezérlő rég óta van az AMD procikban.
- A QPI az AMD-s HyperTransport Inteles megfelelője, lényegében annak másolata.
- És milyen érdekes, hogy a Nehalem cache-felépítési is tökre olyan, mint az AMD K10-é (Barcelona/Phenom).

Még a cikk 5. bekezdéséhez: a Larrabee 32nm-es lesz, ami inkább 2010-ben kerül a piacra, mintsem 2009 első félévében.
dez  
2008. márc. 20. 11:23 | válasz | #5
Az 5. bekezdésben meg látom, a szerző keverte össze a Larrabee-t a teljesen más célú egyik Nehalem típusba integrált kis teljesítményű GPU-val. :)
dez  
2008. márc. 20. 11:15 | válasz | #4
Amúgy nem tudom, hogy most te keverted-e össze a 3. és 4. bekezdést, vagy eredetileg is ilyen volt a szöveg, de az idézeted első fele az új Itaniumra vonatkozik (ez a Tukwila), a második meg a Nehalemre. :P
dez  
2008. márc. 20. 09:34 | válasz | #3
Az biztos; viszont ami a sávszélt illeti, a magok végrehajtási sebességében elszenvedett hátránnyal ellentétben memória- és magok közötti sávszélben jelenleg az AMD van a toppon, ami számos szerver alkalmazásban ellensúlyozza az elsőt. És az új AMD generációban ez tovább gyorsult (megtöbbszöröződött). (Emellett ugye némileg javult az IPC, ami 45nm-en állítólag tovább javul, persze SMT egyelőre nem lesz.)
2008. márc. 19. 22:21 | válasz | #2
"Az Itanium családba tartozó Tukwila a teljesítményre helyezi a hangsúlyt, mégpedig négy maggal, összesen 30 MB gyorsítótárral, QPI-busszal, integrált kétcsatornás memóriavezérlővel, és mintegy kétmilliárd tranzisztorral chipenként. A technológia egészen 8 magig skálázható, megjelenik a Simultaneous Multi-threading, amely 4-16 szál kezelését támogatja, a memória irányába történő kommunikáció sebessége, vagyis a sávszél pedig a 8 MB harmadszintű gyorsítótár, a QPI, illetve a beépített memóriavezérlő révén az Intel szerint a jelenleg leggyorsabb Xeon-rendszerekhez képest is megnégyszereződik"
Ha csaka fele igaz, az is brutális teljesítményt jelent. Az intel most beleadott mindent! AMD-nek fel kell kötni a gatyát ha versenyben akar maradni!
Kaadi  
2008. márc. 19. 20:54 | válasz | #1
A számitástehnika (h)őskorában a szakik ájuldoztak, amikor egy gyártó 50%-al megemelte a CPU frekvenciat. Mostanaban megemelhetik 50%-al a magok szamat es mindenki elegedettlen, haromszor tobb magot akar.