Botrány a lengyel vízumkiadás körül Lvivben
2008. március 18. 17:58, kedd - Forrás: MTI
Ezrek várakoznak schengeni vízumra nap mint nap a lvivi (lembergi) lengyel főkonzulátus előtt, de rendszerint hiába, mert ügyeskedők kisajátították az internetes bejelentkezést - jelentette a Lvivszka Gazeta című helyi lap online kiadása.

Hirdetés

Az újság szerint a főkonzulátus előtti mindennapos tumultus oka részben az, hogy Lengyelország schengeni csatlakozása után a diplomáciai kirendeltség a korábbi 1800 helyett naponta csak mintegy 800 vízumot ad ki. Másfelől a fennakadás szoknak az ügyeskedőknek a számlájára írható, akik "rátelepedtek" a kötelező internetes bejelentkezésre. A főkonzulátus naponta 500-600 vízumigénylő regisztrációjára nyújt lehetőséget internetes honlapján, de a regisztrációs ablakokat a megjelenésüket követő öt percben kitöltik a diplomáciai kirendeltség környékén megtelepedett cégek, irodák emberei - írja Wieslaw Osuchowski főkonzulra hivatkozva a lap.

A nyugat-ukrajnai nagyvárosban a felháborodott vízumkérelmezők tüntetésre készülnek a lengyel főkonzulátus előtt. Helyi pártszervezetek és politikusok azt követelik a rendvédelmi szervektől, hogy vizsgálják ki a vízumigénylést magukhoz vonó cégek tevékenységét, vessenek véget az útiokmányokkal való üzérkedésnek.

Felháborodást keltett a régióban Osuchowskinak az a napokban tett kijelentése is, hogy Lviv lakosainak a többsége szeretne (a magyarigazolványhoz hasonló kedvezményeket biztosító) lengyeligazolványhoz jutni, mert elégedetlen az életszínvonalával. A diplomata azt is hangoztatta, hogy olyanok is igénylik majd a napokban rendszeresített lengyeligazolványt, akik üldözték a lengyeleket. A lvivi megyei tanácsban (közgyűlésben) kedden a képviselők élesen bírálták, bocsánatkérésre és állításainak visszavonására szólították fel Osuchowskit.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás