2010-ben jön a Windows 7
2008. március 15. 13:45, szombat
A Microsoft végre megerősítette, hogy 3 éves fejlesztői periódussal számolnak, így 2010 elején elkészülhet a Vista utódja. Konkrét információt azonban nem adnak ki a fejlesztés menetéről és a különböző előzetesekről.

Hirdetés

A megerősítésről a Softpedia számolt be, miután a szoftvercég szóvivője egy elektronikus levélben válaszolt a korábbi megkeresésre. A válaszból kiderült, hogy 3 éves munkával számolnak, így mivel a fejlesztés éppen a Vista megjelenésekor indult, könnyen kiszámolható, hogy 2010 elejére készülhet el a sorrendben hetedik operációs rendszer.

Korábban némi zavar támadt az Erőben a Windows 7 körül, többen ugyanis a Vista vállalati verziójának megjelenésétől számolták a 3 évet, így 2009 végére tették az utód valószínű megjelenését. Ezt azonban a Microsoft most gyakorlatilag cáfolta, mivel 2010-et jelölték meg a debütálás éveként. Biztosra ezt követően sem mehetünk, hiszen nem ez lenne az első alkalom, hogy a cég az első ígéretek után mégis tekintélyes időt veszteget el a folyamatos csúszásokkal - mindazonáltal abban bízhatunk, hogy mindent megtesznek a 3 éves intervallum betartása érdekében, még egyszer tehát nem lesz 5 év különbség két verzió megjelenése között. Amint elérik a kívánt minőségi szintet, a nyilvánossággal is közlik a pontos dátumot.

Ami az eddig elkészült előzeteseket illeti, a Microsoft továbbra is mélyen hallgat. Azt már tudjuk, hogy januárban több partnernek is leszállították az M1 (Milestone 1) jelzésű változatot, illetve hogy az amerikai illetékesek már most tanulmányozzák a legfrissebb verziót. A friss hírek szerint egy kifogással már éltek is a szoftvercég felé, de hogy pontosan milyen változtatást szeretnének elérni az operációs rendszerben, az még egyelőre nem publikus információ. Nem válaszoltak a Softpedia azon kérdésére sem, amely az M2 verzió megjelenését feszegette, ez azonban egyesek szerint a korábban kiszivárgott határidő (március-április) előtt elkészült, így házon belül már ezt tesztelgetik.

Úgy tűnik tehát, hogy az évtized végére ismét egy újabb Windowst vehetünk a kezünkbe - reméljük ez minden szempontból jobbra sikerül, mint a sokak által (joggal) szidott Vista.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
alesiH  
2008. márc. 18. 08:30 | válasz | #68
5. van aki felrakott valami crackelt, frissítésre teljesen alkalmatlan cuccot, amihez úgy kell összewarezolni dolgokat, hogy úgy-ahogy működjön, majd feljön a fórumra és nagy mellénnyel elkezd osztani, hogy mekkora tákolmány az egész. Mert ismerve a hazai viszonyokat, teljes biztonsággal ki lehet jelenteni, hogy az emberek jelentős része, annyit költött a Vistára, amennyi áramszámlát generált a gép a letöltés alatt.
Pont két napja egy ismerősöm fakadt ki hasonlóan az XP-re, amikor megkérdeztem, hogy esetleg nem kellenne-e kifizetni a jogtiszta szoftvert még ő volt felháborodva, hogy ő szoftverért soha nem fizetne. Na ez a mai hazai átlagszínvonal.
2008. márc. 18. 08:30 | válasz | #67
Én sajnos még nem kerültem egy szájbertér alá a Picipuha csodálatos legújabb ablakaival, és nem is vagyok egy rendszergizda maxijúzer :) De annyit tudok h ha kicsit is hasonlít az xp-re akkor bárki bele tud kontárkodni és le tudja tisztogatni a folyamatokat. Egyszerű példa erre a futtatás: msconfig(System-Win-Boot.ini,Szolgáltatások,Autó. indítás), regedit, a csodálatos ctrl+alt+del (jóbarát ha baj van), Vezérlőpult->Felügyeleti eszközök, Mappa beállításoknál pl ki lehet mindenféle fölösleges kiterjesztést meg egyéb dolgot iktatni. És szerintem az h néhány t-ma megjelenik az Xp-ben és nem annyira "rideg" mint hajdani 98as pajtása, nem feltétlen megy a teljesítmény rovására, és tényleg eléggé rugalmasak voltak a fejlesztők, h egy átlag user is szépen le tudja szedni ezeket, akár teljesen alap 98as-2000-es beállításokra:) Mondjatok bármit szerintem -amiket eddig használtam MS oprendszerek- 3.11, 98, Xp volt a legjobb mert itt lehetett érezni azt h volt fejlesztés. Én azon a véleményen vagyok h áj láv vindóz csak csinálják meg ahogy tudják és ne dobják már piacra a bugos kaki verziókat! :-) amúgy én is kíváncsian várom a Win7-et :) és remélem nemsokára szerencsém lesz majd a Vista-hoz is h én is szélesebb képet kapjak róla :)
2008. márc. 17. 23:26 | válasz | #66
Nem a vLite-ra gondoltam. Pasziánsz, aknakereső nem lassítja a rendszert hanem a felesleges háttérfolyamatok (mint az mfpmp.exe)kigyomlálása lenne a cél.
2008. márc. 17. 21:15 | válasz | #65
Ezek az intézkedések fontosak, mert a spam nem elhanyagolható mennyiségben van jelen, tehát a felesleges adatmozgatás. Evvel évente több milliárt dollárt bukik a Cisco (ha jól tudom, ővé az egyik része). Feleslegesen terhelik a hálózatot és ez nagyon nagy probléma! Szerintem ebben a Win7-esben is lesz nem csak gyerekzár, hanem felnőttzár is :) Azaz felhasználózár úgymond.
2008. márc. 17. 21:05 | válasz | #64
Dehogynem, a program neve vLite. Volt itt róla szó az SG-n is egy cikk erejéig!
2008. márc. 17. 20:35 | válasz | #63
Tényleg, nincs valaki vállakozó kedvű programozó aki kibelezné ezeket a felesleges dolgokat a Vistából? Lehet jobb lenne mint az eredeti. XP-vel megcsinálták, nem? Láttam vmi Black Editiont meg TinyXP...
2008. márc. 17. 20:32 | válasz | #62
Köszi, hogy ilyet feltételezel rólam, hogy értek hozzá, nem olyan mély a szakértelmem mint másoké, hidd el. Nem sértődtem meg a "buta" kifejezésen, értettem, hogy azokra a userekre gondolsz akik ész nélkül mindent leokéznak. Nyilván igyekezni kell "hülyebiztosra" tervezni a szoftvert, hogy ne egykönnyen vágja haza a rendszert a hozzánemértő. De amire én gondoltam az a felhasználó jogainak korlátozása a szerzői jogok meg efféle közhelyek miatt. Nem a szerzői jogok ellen vagyok, hanem azok ellen akik ezt kiforgatva igyekeznek lenyomni az emberek torkán bármit. A Vistával az a baj, hogy többet fejlesztették ezt a DRM baromságot benne mint magát az egész rendszert.
2008. márc. 17. 17:42 | válasz | #61
Jó de Te értesz hozzá. A butát nem rátok értettem, hanem a nagyon átlagfelhasználókra és csak macskakörmös buta, legyenek inkább önfejűek. Jó, vannak akik értenek hozzá és hátráltatja ez az egész. DE ezek nagyon kevesen vannak. Te is a kevesek közé tartozol. TE is "szívsz" mások miatt.

Igen Vista telis-tele van felesleges dolgokkal. De figy: ezt, amit mondtál szerinted hányan tudják? Lenne egy tippem, kevesen. NA és ezért lehet megfigyelőket, kémprogramokat is elhelyezni, kevesen vennék észre. MS élni szokott vele. De nem? Észrevétlenül belecsempésznek apró programokat és figyelnek. Paranoia? Lehet nem sokáig. Gondoljunk a QuickTime-ra, ami adatokat (szokásokat) gyűjt. Elolvasom amit linkeltél!
2008. márc. 17. 17:34 | válasz | #60
Szerintem a paranoiás módon védi kifejezés alatt a DRM rendszerre gondolt nagyrészt. Például indíts el egy MP3-at majd vess egy pillantást a Feladatkezelőben futó dolgokra. Mfpmp.exe ott fog futni,Media Playeren kívül, kb 5% plusz processzort használva, csak azért mert most ez a divat. A 29es hozzászólásban levő linket olvasd el. Külön folyamatoknak meg aláírt drivereknek kell futni, persze jelentős rendszererőforrást felemésztve, hogy a "prémium tartalmat" megfelelően és biztonságosan (értsd másolásvédelem) lejátszhassuk. Hogy ez most a Microsoft ötlete vagy a szórakoztatóipar nyomására került bele, nem tudom.
Amúgy ha törlöd mfpmp.exe-t, MP3-at még hallgathatsz csak Windows Media formátumot nem.
Neten olvastam erről a kis okos alkalmazásról, ki tudja hány hasonló van még beépítve.
Nem szeretem amikor valaki azzal intézi el gépigényt, hogy haladni kell a korral, meg olcsó a memória. Az elvvel van a baj. Következetesen olyanra írták, hogy régebbi gépeken élvezhetetlenül lassú legyen, kikényszerítve a váltást. Oké, hogy ha veszek egy erős vasat azt akkor ki is akarom használni, de ne az operációs rendszer zabálja fel, hanem a többi alkalmazásom. Vagyis amiatt kelljen váltani, ne az oprendszer miatt. Nagyon maradi a szemléletem lehet.
Használok Vistát, úgyhogy nem divatból kritizálom.
2008. márc. 17. 16:26 | válasz | #59
Molnibalage

Nálam így van nem szeretem a gicses dolgokat, inkább hatékonyság számít. Egyébként van Virtual PC és teljesképernyőbe indíthatod a Win98 -at. Linux veziókba a Vmware -val lehet 3D -is használni.
2008. márc. 17. 15:00 | válasz | #58
DE jóhogy védi! Mivel az esetek 95%ban a felhasználó hibázik. TE mit tennél, ha a felhasználók nagyrésze buta? Hogy védenéd ki a hülyeségeiket? NEm hazsnál védelmet, mert tudja hova kell kattintani, akkor csak azért is belenéz ismeretlen küldő levelébe és linkeket is meglesi. Aztán meg (ha ezeket nem tudja akkor tuti) zombi lesz a gépe és spammel, ami a net nagyrészét kiteszi és ami pénz- és energiapazarlás! Persze, hogy paranoiásan kell védeni a rendszert! Mert azt sztem észre sem veszik, hogy spammel a gépük ,hisz nem értenek hozzá! A net legelső szabálya lett, hogy a felhasználótól védjünk mindent. Ebbe az irányba halad a fejlesztés!
floatr  
2008. márc. 17. 14:12 | válasz | #57
Nem egészen vágom, ezen mit kéne látni. VBox alatt fut egy XP guest OS, kb egy óra alatt össze lehet hozni.
2008. márc. 17. 13:36 | galéria | válasz | #56
XP alatt első dolgom visszalőni 98-as kinétetre. Okádék az új. Ha a Vista is azt követi, mint az XP akkor ott is sugárban hányok majd.
2008. márc. 17. 12:10 | válasz | #55
Nehogy megmutassam neked, mennyíre biztonságos az akár hányas SP-vel feltelepített 2k, ha nincsennek rendesen beállítva a jogok. Ez nem csak a Pro verzióra hanem a Server változatokra is igaz.

Különben látom az UAC-n és az Aero-n kívűl nem tünt túlsok minden fenn -> nem vitted túlzásba a megismerését.
csibra  
2008. márc. 16. 23:03 | válasz | #54
A Vista paranoiásan védi a rendszert minden programtól meg a felhasználótól. Sajnos egyszerűbb ilyen programoz írni, mint jó minőségű hibáktól menteset. Ezek mellett még a gépigénye is borzalmas. Nekem van a laptopomon, 2 mag, 2GB RAM, dedikált 256MB RAM-al felszerelt dx10-es videokártya van benne, és nem egy sebességbajnok módon megy rajta a vista. Dizájnos lett, kaptak egy ráncfelvarrást a hozzá adott játékok meg a fenti paranoia. Kb. ennyit fejlesztett az MS, és erre mondja azt, hogy a legboztonságosabb legjobb windows. Pedig az a Win2k volt.
Su0my  
2008. márc. 16. 22:23 | válasz | #53
amúgy itt megint össz-vissz annyi félreértés van, hogy lássuk csak:

1.: van, akinek megy a Vista a gépén, meg van vele elégedve.
2.: van, akinek megy a gépén a Vista, nincs vele megelégedve.
3.: van, akinek nem megy a gépén a Vista és ... nincs vele megelégedve?xD
4.: van, aki nem is kóstolta a Vista-t, de olyan jó fikázni.

Azok, akiknek a jó a Vista, az király, viszont nem hallgatják meg a másik félt, akik sokszor elvtelenül, sokszor okkal fikázzák szeretett operésön szisztemjüket. Az alapvető baj most nem is a kompatibilitás hanem: az - és ez vitathatatlan -, hogy több, mint az esetek 50%-ban (nagy szám!) nem megfelelő a PC-vel rendelkező emberkéknek a hardverkonfigurációja a Vista zökkenőmentes futtatásához (és ami még nagyobb baj: ez még csak a Vista futtatása, többi program? oké, hogy olcsó a RAM, de alapvetően elhibázott az elképzelés..). Mindemellett egy átlag emberke nem sok különbséget lát a Vista és pl az XP között, max annyit, hogy máshogy néz ki. Ráadásul az elmúlt 6 évben megszokták az XP-t, a játékosok nagy része is (sőt.. 95%-uk :) ) DX 9-es gémeket nyomatnak, minek váltsanak?

ÉS ez tök okés, faszé kell mindig egymásnak ugrani? Akinek bevált, használja. Akinek nem, az ne... xD Aki meg csak fikázza, az meg verje ki. Én utáltam, amikor megjelent, mert ugye.. na mindegy azt már hagyjuk, a lényg az, hogy energiát pazarolni egy OS miatti hittérítésre :S még ha velem is megesik :S :D

Nekem közömbös amúgy, új gépen is az lesz, de az valamit jelent, ha Bill Gates is azt mondta, hogy majd a köv. Windows megjelenése után kérdezék meg, melyik a valaha írt legroszabb MS termék.. Szóval várjuk sok szeretettel a hetes windowst! [annyian lesznek majd, mint a gonoszok]
Su0my  
2008. márc. 16. 22:13 | válasz | #52
és az sem a Microsoftnak köszönhetően ;)
2008. márc. 16. 19:39 | válasz | #51
Igaz! Lehet nem az aztali számítógépetek, amik játékra vannak tervezve, de lesz olyan számítógép, ami nagyon keveset (akár csak7 W-ot) fog fogyasztani. Lehet notebook, vagy HTPC de lesz!
fflx  
2008. márc. 16. 19:38 | válasz | #50
64 bites vistat hasznalok a cegnel mar lassan egy eve. Eddig meg nem tunt fel, hogy kompatibilitasi problemai lennenek. De majd most jobban fogok figyelni
fflx  
2008. márc. 16. 19:35 | válasz | #49
elolvastam a linket ami odaraktal. a rohadt mocskos banda.
valami szerencsetlen kitalalta, hogy olyan vedette kell tenni a lejatszast, egyes nagyfelbontasu tartalmak eseten, amit csak jovahagyott hardverrel es szoftverrel lehet megvalositani es ez a mocskos banda meg megadja a lehetoseget, hogyha vasarolsz ilyen korongot akkor lesz lehetoseged lejatszani... felhaborito.
fflx  
2008. márc. 16. 19:32 | válasz | #48
aha, en meg majd elolvasom helyetted amit irtam...
a "szinte" az azt jelenti magyarul, egeszen pontosan, hogy "szinte". asszem mostmar talan erteni fogod amit irtam.
Ferrer  
2008. márc. 16. 19:25 | válasz | #47
Term. nem nekem személyesen, hanem médián keresztül (Blikk) :)
De most akkor ez igaz vagy nem?
2008. márc. 16. 18:54 | válasz | #46
DE hogy egy kis komolyságot is mondjak neked (és bocsi az előbbi kis hülyeségért). Eddig az órajelpumpálás volt a cél, de ebből az AMD 2002-ben kiszállt, intel később. Utána a párhuzamosítás, azaz a processzormagok sokszorosítása lett divat, és 2008-2009-től pedig a számolás/leadott áram. Aki közelebb áll a fizikához, majd jobban megfogalmazza. Igen gondolni kell már a környezetre is, mert ez nem állapot, ami már van.
2008. márc. 16. 18:50 | válasz | #45
S3 DeltaChrome-ra gondolsz? Az új, de sajnos minden tekintetben elavult. Notebookba, amin kíválóan fut a vista, X3100-as VGAt válasszatok!! Leteszteltem, megy rajta a Civ4 is vista alatt:)
2008. márc. 16. 18:48 | válasz | #44
Személyesen neked ondta? :) Ejha :)

Amúgy az az Atom nevű processzor ha jól emlékszem.
Ferrer  
2008. márc. 16. 18:15 | válasz | #43
Nekem azt mondta Steve Ballmer, hogy a Vista után a gép 100 watt helyett csak 7-et fogyaszt, ez igaz?
Su0my  
2008. márc. 16. 17:55 | válasz | #42
S3-mat nem fikázni, kedvenc márka (első videokari:)) )! már boccs, de legközelebb jobbn nézz utána a dolgoknak!
2008. márc. 16. 17:25 | válasz | #41
Mindig érdeklődve olvasom ezeket a hozzászólásokat, lévén az én gépemen nem fut a Vista. :) Mikor S3-as videókártyával ellátott notebookot vesztek nézzétek meg, hogy a '2007' esnek mondott videókártya tényleg 2007-es-e... Az enyém csak annak látszott, mert az 1999-es videókártyát szép, új névvel újraindították. :S
2008. márc. 16. 16:23 | válasz | #40
Az, hogy te ennyit látsz belőle, nem jelent semmit sem. Sok változás van a "motorháztető alatt", melyek hasznosak (pl prioritásos I/O, SuperFetch, VolumeShadowCopy), ha gondolod, nézz utána. Azonban tény, hogy -egyelőre legalábbis- az XP támogatottsága nagyobb (ami érthető is, gyakorlatilag 5 évig volt egyeduralkodó desktop OS), de szerintem ez a WinSeven megjelenéséig még változni fog.
2008. márc. 16. 16:10 | válasz | #39
Tehát szerinted az MS kényszerűségből, s nem ésszerűségből tett meg egy költségcsökkentő hatású lépést (közös Server 2008-Vista kernel)?:)
2008. márc. 16. 15:59 | galéria | válasz | #38
Az én gépem is viszi a Vistát, ki is próbáltam de inkább maradok az xp nél.
Semmi kül nincs a Vistában max szebb a külseje és van 3D - s aknakereső.
De hogyha a külsö számít akkor felteszem a Vistamizert és megvan oldva a problem.
A belső az teljesen xp egy két változtatással. De ha ugy vesszük az xp az sokkal stabilabb, teszteltebb mint egy Vista, és többen is használják.
2008. márc. 16. 14:45 | válasz | #37
Lehet itt szapulni a Windows 9X oprendszereket rendben nem védett módú kernel stb és csak Fat32 használ (rá lehet bírni a HPFS -re), de az XP egyenlõre és a 2000 egy elég jó alapokkon nyugvó rendszer ha egy kicsit itt-ott lassú is a 2000 meg elég kevés driver -el rendelkezik.
Remélem kerûl bele CD-LIVE lehetõség és tényleg erõforrás takarékos lesz lesz benne Virtual PC szerû program nagyobb hardver szoftver támogatással.
ZoliJ  
2008. márc. 16. 13:06 | válasz | #36
és mi abban a pláne, hogy virtualboxban futtatnak xp-t?
2008. márc. 16. 12:33 | válasz | #35
Az ilyen okfejtésekkel vigyázni kell, mert okos és logikusan gondolkodó ember látszatát keltheti...
Egyébként a te gépeden milyen oprendszer van, ami elkezeli a 8GB memódat?

A vista pedig az alap xpénél sokkal jobban sikerült. Mellesleg ms párszor elmondta, hogy szeretnének újra 3-4 évente új oprendszert kiadni, mert vistával túl sokáig vártak, így a windows 7 is csak a win95-98-bla-bla termékéletciklushoz áll vissza.

Amúgy meg nem értem én sem a 'joggal' szapult részét. Valakinek mond még valamit az s754-s foglalat?:D Több mint egy évee tökéletesen fut minden, uh az x2 meg core2 tábornak nem hiszem, hogy nyűgje lehetne...hacsak nem a bétadrivert felrakom a +2 fpsért ésaztánmegnézekhogymiértszarmindenokostojás user nem ért hozzá...
2008. márc. 16. 12:33 | válasz | #34
Hát egyik Windows xarabb mint a másik. :D Minden esetre maradok xp-nél még jó ideig (nem mintha nem vinné a gépem a Vista-t). Bár az azért fáj hogy dx10 csak abban a hulladék Vista-ban van. Na mindegy ha minden kötél szakad felteszem a windows 3.1-et :DDDD
2008. márc. 16. 11:07 | válasz | #33
"Az nem a Vista hibája, ha az embereknek szar a gépük."
Az nem az emberek hibája, hogy a ms fejlesztők csak gányolni tudnak.
2008. márc. 16. 11:06 | válasz | #32
"mindenhol atalltak mar XP-re"
Hahahahahaaaaa szép illúzió. Nálunk még vannak win95-ös meg 98-as gépek. Azért mert az átálláss azt jelentené, hogy új gépet meg xp lisznesz-t kéne venni. De ez kúrvára nem éri meg, mert a nyomorék fejlesztők dos-ra írták a szar könyvelő programot, ami vígan elszalad win95-ön is. Én örülnék a legjobban ha átállnának xp-re, mert nem kéne hetente kimenni, mert már megint meghalt a windows, de nem éri meg. És rengeteg helyet tudok még ahol win98 van.
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2008. márc. 16. 10:51 | válasz | #31
A Vista annyira rosszul sikerult cucc, hogy majdhogynem nyilvanosan beismerte a Microfos, hogy amilyen hamar csak lehet, jonnek egy uj oprendszerrel.

Lenyeg: valoszinuleg a rendszermagban is elegge durva hibakkal rendelkezik, hiszen a Microfos nem valtana le a Vistat olyan gyorsan, ahogy csak lehet, szval egyertelmu, hogy osszeganyolt cuccrol van szo.

Masreszt: ha jobban megnezi valaki a Vistat, akkor lathatja, hogy semmi mas, csak a Winserver 2003-2005-nek egy osszegyurt valtozata egy uj GUI-val, megspekelve par Winserver 2008-as beta verzios ujdonsaggal, olyanokkal, amelyek a rendes most megjelent Winserver 2008-ban valoszinuleg tok jol muxenek, a javito csomagok pedig velhetoleg pont a fenti okokbol kifolyolag Winserver 2008-as javitocsomagok lesznek, vagyis a Microfosnak majdnem sikerult a szandekatol total elteroen osszemosni egy server csaladot egy nem server csaladdal, s mindezt csak azert, mert az eredeti nem serveres fejlesztest jol elkurtak.

Mindezeken felul: a microfos nem jelentheti be hivatalosan hogy mekkora ganyolast vegzett, es hogy mennyire nem sikerult a vista, mert a reszvenyeik megzuhannanak, etc, vagyis gazdasagi okokbol kifolyolag ezt nem ismerhetik be nyilvanosan ma meg, termeszetesen ha kesz lesz a zsir uj es valoban nem server vonali verziojuk, akkor majd mar ragozhatjak, hogy az egyik legrosszabbul sikerult fejlesztesuk a vista, de addig nem.

Kovetkezmeny: konnyen meglehet, hogy veletlenul tok jol jar a microfos azzal, hogy a szarul sikerult fejlesztesnek koszonhetoen osszemosta az asztali fejlesztest a server oldali fejlesztessel, ugyanis a programozoinak felet majdhogynem ki is rughatnak, szinten penzt takaritva meg, es ....... (egyenes kovetkezmenyek, sztem mindenki tudja tovabb magatol is)
2008. márc. 16. 10:39 | galéria | válasz | #30
Nem ezer éves, 2002 volt anno most kb 2008 ha nem tévedek az kb 6 év.
arty  
2008. márc. 16. 10:28 | galéria | válasz | #29
64bit vista: http://www.microsoft.com/whdc/winlogo/drvsign/Pmp-sign.mspx - de ez csak 1 az 'uj szolgáltatásokból' :) google: 64bit vista drm

- a 32bites vistának 4g ram nem árt, de kezelni nem tudja.
- a 64bites vista kezeli, de borzalmasan inkompatibilis, mert az átlag cég örül, ha a 32bitest támogatja a szoftvere rendesen
- mindezt akkor sikerült az MS-nek elkövetni, amikor egy 64bites processzor 6-8 ezer forintba fáj(t). bezzeg az AERO-t a maga hw igényével nem féltek rátolni az emberekre, de a 64bit ugye nem világit a pofájába a fogyasztóknak :(
2008. márc. 16. 09:41 | válasz | #28
Én is azóta használok Vistát mióta megjelent.
Nagyon jó. Semmi pénzért nem raknám vissza az ezeréves XP-t.
Az nem a Vista hibája, ha az embereknek szar a gépük.
fflx  
2008. márc. 16. 01:42 | válasz | #27
"ki vesz ezek után a gyenge-közepesre sikerült vistából? "

Mikor is jelent meg az XP? es a 2000 es az ME es 98 es a 95 es a 3.1????
Azert, mert egyszer elbaltaztak es nagyon sokat csusztak ket valtozat kozott?

Napi szintu feladatokra, bizonyos munkakra meg a windows 2000 mind a mai napig elegendo, sooot bizonyos esetekben a 98 is (plane ha nincs netre kotve a gep) es megis (szinte) mindenhol atalltak mar XP-re. A win95-rol is atallt szinte mindeki a 98-ra.
fflx  
2008. márc. 16. 01:36 | válasz | #26
arty, mit ertesz azalatt, hogy drm-es szar, meg, hogy extra szopas. vilagosiiiicccccccsa legyszives.
2008. márc. 16. 01:16 | válasz | #25
XP-t 2014-ig támogatják, tehát még bőven van idő. Vista kinézetét át lehet állítani (többek között) Vista Basic-re is, bár szerintem az borzasztóan néz ki, akkor már inkább a 2000 szerű classic, bár az is mókásan fest az új ikonokkal:)
2008. márc. 16. 00:00 | galéria | válasz | #24
Hát hogy sokan szidják ezt nem tagadhatod, joggal vagy jog nélkül ezen vitázhatsz, de a jelenleg működő gépeknek max a fele és most nagyon nagyon bőkezűen mondtam felét és nem tízedét, képes futtatni a vistát a többi, tehát a másik fele a géptulajdonosoknak már alapból joggal szidják, mert miatta előbb utobb az ők szövegszerkesztésre tökéletesen megfelelő gépük támogatott oprendszer nélkül marad, habár linux... de office termékek kompatibilitásáról szót se érdemes ejteni. Én fel is tehetném, licenszem is van hozzá, a dvd is megvan, a gépem is bírná, de mégsem teszem fel mert egyelőre még minden szempontból legalább annyit nyújt az xp-m mint a vista, nameg ez a tükrözéses vista style-tól hányok, nem tudom csak én vagyok ezzel így?
arty  
2008. márc. 15. 23:01 | galéria | válasz | #23
32bites vista - it világ komoly sz*patása
64bites vista - drm-es szar, a 32bites megléte miatt extra szopás, a fejlesztők le se sz... szavazzák

3gb ram rulz!
DjDano  
2008. márc. 15. 21:38 | válasz | #22
Csatlakozom az előttem szólóhoz ;)
tommyg   "Rest in Peace tommyg" 
2008. márc. 15. 20:32 | galéria | válasz | #21
gondolom a cikk írójának köze nem volt még a vistához..." mint a sokak által (joggal) szidott Vista" először próbálja ki és ne mások véleményére adjon...én pont 1 éve használok vistát, az istenért se tennék már vissza xp-t
Su0my  
2008. márc. 15. 20:06 | válasz | #20
pont azért, hátha ez már elég lesz a köv windowsra is, ezáltal kitolva a gép élettartamát (gyk fél az új technikai dolgoktól:) )
Su0my  
2008. márc. 15. 20:03 | válasz | #19
hidd el, hogy mire eljő a következő windows, addigra sokan :) főleg a játékosok közül (DX10-> ha ma még nem is fontos, 1 év múlva is már az lesz).. 64bitről ne is beszéljünk (XP64 kb vicc kategória?)
Su0my  
2008. márc. 15. 20:02 | válasz | #18
... te sem érted, sőt, reméltem, hogy ezzel az ironikus hangvételű hsz-el le is lehet tudni az egészet, és nem lsz az, mint az eddigi win7 cikkeknél. további dolgokat meg nem írok, mert egyszer s mindenkorra kéne száműzni ezeket a flame-ket.
Su0my  
2008. márc. 15. 19:59 | válasz | #17
olvasd el mégecce' :) ha akkor sem érted, akkor mindegy:) igazad van, felesleges volt ironizálnom :S
bippo  
2008. márc. 15. 19:43 | válasz | #16
Utolsó mondat zárójelében: (talán joggal) szerintem sokkal jobban festene a cikkben. Hitelesebbnek, kevésbé részrehajlónak tűnne, hiszen tök jó volt odáig, kár egy ilyen személyes véleménnyel elrontani.
2008. márc. 15. 19:41 | válasz | #15
ne köntörfalazzunk : középsz*r
2008. márc. 15. 19:39 | válasz | #14
Én is alig várom , el se tudom mondani hogyan
Ravkin  
2008. márc. 15. 19:17 | válasz | #13
látom az alább említett program is hamar megtalálta a célközönséget.
2008. márc. 15. 18:03 | válasz | #12
Linux alatt win, kicist gyenge minöségü, de a lényeg látszik.
uhu linux alatt win
2008. márc. 15. 17:35 | galéria | válasz | #11
teli hibával meg kellemetlen dolgokkal, hogy utána jöhessen az új gondolom
echo  
2008. márc. 15. 16:54 | válasz | #10
ki vesz ezek után a gyenge-közepesre sikerült vistából?
2008. márc. 15. 16:40 | válasz | #9
Úgy, hogy egyesek késztetést éreznek windows vs linux flame gerjesztésére. Unatokoznak otthon, ez van. Inkább nem is reagálok a linuxos részre, unalmas már...
2008. márc. 15. 16:40 | válasz | #8
Az hagyján, de remélem hogy körülményesebben járnak el a regisztrációnál (key érvényesítés), akkor hogy milyen állapotban kerül a felhasználókhoz és ha már a legbiztonságosabbnak nyilvánítják ki, akkor legyen is az. ÉS remélem nem fogják a "jajj de beszarós GUI"-val hájpolni, hanem valami normális célkitűzésük legyen már.
2008. márc. 15. 16:20 | galéria | válasz | #7
Beza. Vista sem lesz a gépemen egy jódarabig az tuti...
hpteso  
2008. márc. 15. 16:11 | válasz | #6
Alig váárom.
2008. márc. 15. 16:01 | válasz | #5
Hát én egy komolyabb összeget is fel mernék rá tenni, hogy Micro$oftos barátaink a megjelenést 4-5 évig még húzni fogják...
Persze maga az oprendszer lehet hogy kész lesz 3 év múlva már, de hát az ki a f@szt nem érdekel?
Ajnasz  
2008. márc. 15. 15:33 | válasz | #4
Ez a hír a következő Windows verzióról szól, sehol nincs benne mégcsak célzás sem a linuxra. Hogy jön ez most ide?
barii  
2008. márc. 15. 14:52 | válasz | #3
az már gamer kártya nem?
uterodnak gamer notit rendeltél munkához?:)

Su0my  
2008. márc. 15. 14:36 | válasz | #2
u.i.: remélem, hogy el fog futni [na nem Capable :D annál kicsit több :)] egy 8600M GT-n, mert anyámnak sajna munkája miatt csak windows-os gépet lehet venni, és jelenleg egy ilyen kártyával rendelkező notit néztem ki..
Su0my  
2008. márc. 15. 14:34 | válasz | #1
Hajrá!

Remélem, hogy 2010-ben kicsit fejlődünk ahhoz a szinthez képest, hogy jaj legyen még 2056-ig Vista támogatás, mert az jajdehűdejó nekünk, ez a hetes meg de kaki.. És különben is az ubuntu annyit fejlődött, hogy már tényleg csak 102314234 parancsot kell tudni hozzá, meg ha csak arra akarod használni, hogy semmit se csinálj vele, akkor még jobb is, mint a vindóz meg M$ meg winfos... omg..