PET: Magánélet végveszélyben
2008. március 14. 02:15, péntek
A technológiai fejlődés miatt komolyan sérül a privát szféra, állítják sokan. Sőt ma már nem a fizikai önmagunk alapján ítélnek meg minket, hanem az számít, hogy milyen adatok lelhetőek fel rólunk a neten. Ez valóban ijesztő, de a reakció, hogy rejtsük el magunkat minden áron, ma már csak széllel szemben vizelésnek számít.

Csütörtökön családias körben, újságírók és szakemberek számára mutatta be Székely Iván, társadalmi informatikus, az adatvédelem és az információszabadság multidiszciplináris területeinek nemzetközileg ismert szakértője és kutatója és Gulyás Gábor György az úgynevezett "PET portált". A PET elnevezés ezúttal természetesen nem háziállatot vagy tomográfot, de nem is műanyag palackot jelöl, hanem az eredetileg "Privacy Enchanted Technologies-t" sikerült magyarban így átültetni ugyanerre a betűsorra, mint privát szférát erősítő technológia.

A projekt fókuszában egy újonnan elindított portál áll, melynek alapvető koncepciója, hogy felhívja az interneten közlekedő felhasználók figyelmét arra, hogy mennyi veszély leselkedik rájuk, mennyi rosszindulatú és kártékony program, mennyi adatturkász szolgáltatás és mennyi profilkészítő rendszer bújik meg a hálózat dzsungelében. Alapjában véve az ötlet nem rossz, hiszen valóban számos vállalat - bevallva vagy titokban, de - a lelkünket is kategorizálná, ha tudná.

Véleményük szerint a mai számítógépesített világban az emberek egyre kevésbé urai a magukról szóló információknak. Amíg az állam egyre többet tud a polgárairól, a szolgáltatók az ügyfelekről, addig az átlagember legtöbbször nem is tudja, ki és mikor figyeli meg, és milyen legális és illegális célra használják fel adatait. A bemutatót kísérő prezentációnak rögtön a legelején egy teljes felsorolást kaptunk arról, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésre a privát szféránkba való behatolásra.

A felsorolásnak része volt a cookie, a tracking cookie (webbug) és a spyware programok is. Sajnálatosnak tartom, hogy egy általam egyébként nagyra becsült szakértő egyenlőség jelet tud tenni három teljesen különböző dolog közé, és egyértelmű elutasítással viseltet irántuk tartalomtól függetlenül. Ráadásul egy erősen szakmai közegben is megpróbál vészjóslóan, némileg bulvárosan hisztériakeltő módon beszámolni erről a témáról.


Székely Iván arc nélkül

Az alap cookie (süti) célja egyáltalán nem adatgyűjtés, hanem arra szolgál, hogy én a felhasználó, ha meglátogattam egy oldalt és beállítottam, hogy a háttér legyen piros, az egyébként lent lévő doboz fent legyen, akkor az legközelebb is így maradjon. Továbbá megjegyezheti a beállításaim mellett a jelszavamat is, hogy azt se kelljen mindig beírni vagy éppenséggel egy flash játékban a pontjaimat menti el, így folytatni tudom a játékot legközelebb is. A cookie értem van. Azért találták ki, hogy nekem jó legyen.

A követő cookie (tracking cookie / webbug) már más tészta. Ezek képesek velem együtt élni azután is, hogy elhagytam az oldalt és alkalomadtán begyűjtik azt, hogy honnan érkezem a kérdéses oldalra vagy hová távozom. Mennyi időt töltök el a weboldalon és mely lapokon keresztül navigálok ottlétem alatt. Ezek célja már egyértelműen marketing gyökerű, célja, hogy az üzemeltető lássa, hogy mi történik az oldalán, mire és milyen módon kíváncsiak a látogatók. Ezek segítségével nyújt érdeklődési körnek megfelelő reklámokat néhány szolgáltató is. Ha korrekt módon használják, akkor ez is értem van, ugyanis minőségi, az én igényeimre szabott szolgáltatást fogok a jövőben kapni. Az persze nem zárható ki, hogy egyes trükkös emberek visszaélnek a cookie lehetőségeivel, de kérem szépen: Ne tiltsuk be a konyhakést, mert valaki embert ölt vele.

A spyware, adware, spam és egyéb dolgok pedig a harmadik kategória. Ezek egyértelműen rosszindulatú dolgok. Segítségükkel gyakorlatilag bármilyen katasztrófa megtörténhet. Olvasóink között bizonyára sokan vannak hozzáértők, akiknek az ismeretségi körében hetente ismétlődő akció, hogy valamelyik haver, ismerős, szomszéd, kolléga gépe összeomlik, mert az illető agyatlanul klikkelgetett és gépét ellepték a kártevők. A hármat semmiképp nem keverném össze, sőt azt sem állítanám, hogy káros, ha adatokat közvetítünk magunkról a világhálóra.

Miért is széllel szemben?

Másfél héttel azután, hogy a világ legnagyobb szoftvercégének feje bejelenti, hogy a jövő a testre szabható szolgáltatásoké, azokban az években, mikor a világ legnagyobb online keresőcége feltalálja a soha nem látott pontossággal célozható reklámot, akkor mikor a közösségi szolgáltatások virágzanak, azt mondani, hogy dugjuk a fejünket a homokba, ne vegyünk tudomást arról, hogy merre folyik a folyó, hanem ignoráljuk az egészet, egyszerűen butaság. Ugyanúgy butaság, mint ahogy feltétel nélkül elfogadni mindazt, ami jellemző az internetre manapság. A PET portál és Székely Iván tanácsai alapján mindenkinek anonim böngészőket kellene használnia, senkinek nem kellene saját néven, saját mail címmel regisztrálva megjelennie online és senkinek nem kellene nyomokat hagyni maga után, mert az nem jó neki.


PET: nem palack

Mégis kinek jó a teljes anonimitás? Egy fórumban név nélkül regisztrálni az akar mindenáron, aki anyázni jön, aki egyébként nem vállalná a véleményét, aki fél valamitől. Online identitását az akarja elrejteni, aki egyébként is rejtőzködik. Nyilvánvaló, hogy minden szolgáltató, akivel kapcsolatba kerülünk, legyen a termék mobiltelefon, villany, gáz vagy autópálya, sokkal többet tud rólunk, mint gondolnánk. Tudják a pontos nevünket, minden fontos adatunkat, a termékük fogyasztásának alapján pedig sok esetben azt, hogy hol vagyunk, kikkel állunk kapcsolatban, mikor és mit csinálunk.

Ugyanez online is működik. Egy portál szeretné tudni kik az olvasói, hogy a hirdetőknek, akikből bevételére szert tesz, akik által ingyen nyújtja a tartalmat, megmutathassa a statisztikákat. Egy korábban feldolgozott anomáliára emlékezve, a Webaudit Webprofil szolgáltatásával sem az volt a baj, hogy egy cookie alapján a látogatásokat összekötik az iWiW-ről és egyéb helyekről származó demográfiai adatokkal, hanem az, hogy erről elfelejtettek szólni a felhasználóknak.

Legyünk önmagunk a neten!

Azért, hogy bizonyos információkat megosztunk a szolgáltatóval, a Google-nél például komoly, jó minőségű alkalmazásokat használhatunk teljesen ingyenesen. Más esetben vállalva, hogy a bevitt személyes adatainkat használják, személyre szabott hirdetéseket látunk majd és végre a férfiaknak nem kell tampon reklámot bámulni, a nőknek meg sörreklámokat. Székely Ivánnak abban teljesen igaza volt a beszélgetés során, hogy sajnálatos, hogy nincs választási lehetőség, hogy én az adataimat adom ki marketing célokra vagy fizetek az adott szolgáltatásért. Nincs fizetős SG.hu, nincs fizetős Index, tehát választani kell, hogy vállalom reklámokat vagy lemondok a szolgáltatásról.

Saját véleményem szerint a megoldás mégsem a hátraarc, hanem a tudatos fogyasztás. Nekem speciel nem kell anonim böngésző, mert nem esek hanyatt, ha egy weboldal tudja rólam, hogy melyik országban vagyok, vagy éppen látja a képernyő felbontásomat és arra optimalizálja a tartalmat. Nem érdekel, ha látja, hogy milyen böngészőt használok, mert körülbelül olyan információ, mint hogy látszik, hogy milyen márkájú autóval közlekedem.


Nem újdonság

Bújkálni a Thief III játékban szerettem, a neten szeretnék szabadon mozogni. Éppen ezért nem töltődnek be automatikusan a javascriptek egy oldalon, csak ha kézzel engedélyezem örökre vagy átmenetileg. Ezért értesít a böngészőm ha egy másik szájtra linkel át egy script, ezért kérdezi meg, hogy nyissa-e meg az új ablakot vagy éppen egy fájlt. Biztonságban érzem magam, mivel a mail címemet nem írom be ész nélkül mindenhová, és ennek eredménye, hogy alig-alig kapok spam leveleket. Mivel nem sok rejtegetni valóm van, de annál fontosabbnak tartom, hogy elérhető legyek, ezért iWiW-en is ki van töltve a profilom. Persze nem töltök fel tivornyázós képeket, mert nem akarok a Subbára kerülni.

A PET kezdeményezés így részemről egy fontos kérdéskörben induló, de rossz szögből megvilágított projekt. A legtöbb fogyasztó sajnos fel sem fogja, hogy mi történik vele, hogy mit tesz mondjuk egy kattintással és a konzum idiotizmus áldozatai képtelenek is feleszmélni ebből. Ők többnyire elvesztek. Az okos, de laikus embereknek viszont valóban szüksége van edukációra, támogatásra, hogy bátran létezzenek ők is a netes világban. A támogatás viszont nem megfélemlítés kell, hogy legyen.

A portálon jelenleg még alig találunk tartalmakat, de az ígéretek szerint számos tanulmányt, szakcikket olvashatunk Privacy témában. A blog rovatban egy interaktív hírfolyam keletkezik majd, ahová nem kizárólag a szerkesztők, de az arra érdemes olvasók is posztolhatnak. A jelenlegi kissé egyszerű dizájn helyett egy csinosabbat igértek, de a linkgyűjteményre is ráférne még egy kövér bővítés. Idővel nyilván gazdagszik majd a tartalom, de vajon lesz-e hozzá érdeklődő látogató?

Minden tiszteletem Székely Iván úré, illetve a támogató ITTK-é, Infinit-é, de a személyre szabott szolgáltatások jók, mert kényelmesek, hatékonyak, rugalmasak és nekem szólnak. Ráadásul egy lelkesedésből létező portál ne vegye fel a madárijesztő szerepet, hanem érdeklődést generáljon. Tanítson meg disztingválni. Azzal a tudással és tapasztalattal, amivel a projekt részvevői és támogatói rendelkeznek, bizonyára nem lenne nehéz a radikális aktivista kép helyett a szakértő segítség képét felvázolni a felhasználók előtt. Ez utóbbihoz kívánunk sok sikert nekik.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. márc. 14. 20:01 | válasz | #49
...bocs most látom a lejátszóra gondoltál. :)
2008. márc. 14. 19:50 | válasz | #48
Az tényleg jó, mert még ott sem nevezik őket player-nek hanem gamer-nek :)

Egyébként alapjában igazad van, de érdekes, hogy a nyelv képes volt fantasztikus szintre fejlődni semmi féle központi "nagyokos" beavatkozás nélkül, miért ne lenne képes tovább is igy fejlődni ez itt az igazi kérdés.
2008. márc. 14. 18:32 | válasz | #47
Az egy dolog, hogy nem kell szolgai módon mindent lefordítani (pláne akkor, ha egy szónak több jelentése is van), hanem egy elfogadott, használatos, kifejező magyar szót kell(ene) találni. A file-ra pl. én mindig állományt használok, mert szerintem az az azt legjobban kifejező szó. És persze vannak olyan szavak is, amit egy szóval nagyon nehéz találóan kifejezni, inkább praktikusabb körülírni, több szóval magyarázni.

PS: jókat derülök, ahogy (persze inkább bosszant), amikor a player (itt most a DivX-es asztali cuccokról van szó) játékosnak van mondva. Nálam ez lejátszó készülék.
2008. márc. 14. 18:21 | válasz | #46
A demokrácia lehet, jó és lehet rossz. A demokrácia nem a diktatúra ellenkezője. Demokratikus diktatúra is létezik, ez az amikor a többéség az úr (Platon már ezt a többség zsarnoklásának nevezte), és ma ez van, nem csak az USA-ban hanem az EU-ban is. Demokrácia persze lehet jó is, amikor alkotmányos jog van és amikor az alkotmány pontosan meghatározza, hogy az állam mit tehet és mit nem. Az amcsiknak az alkotmáynuk ezt meghatározza, és mivel a hatalomnak ez nem felel meg, hát leszarják és megszegik az alkotmányt. Az EU-ban viszont az alkotmány inkább azt mondja meg, hogy az embereknek mi a joga, az államnak viszont mindenre van joga amivel nem szegi meg az alkotmányban megadott jogokat az embereknek. Az amcsi megoldás jobb ha betartják, az európai megoldás viszont kisebb veszélyel jár, de kevesebb helyet ad az igazi szabadságnak. Mondjuk, hogy az európai megoldás egy kompromisszum. Persze alapvetően mindkettő egy helyen fejeződik be, a teljes totalitáris államban, csak az amcsi rendszerben ez gyorsan és látványosan történik az európaiban pedig lassan szinte észre sem lehet venni. Mindkettő demokrácia, de olyan amelyikben a többség diktál. Az európaiban az alkotmány keretein belül, az amcsiban pedig a winner takes all, vagyis még betartották az alkotmáynt addig minden jó volt, amikor az alkotmányt leszarták kkor meg minden rosz lett. Az USA ma egy demokratikus imperialista birodalom és ez nagyon nem jó és nagyon veszélyes. Nekem fáj, mert én klasszikus liberális létemre az egyéni szabadságokat, a szabad piacot és a szabadságot szeretem és nem az erőt és nem a hatalmat és nem a mindenbe beleavatkozó politikát.
2008. márc. 14. 18:10 | válasz | #45
És akkor minek nevezed a "library"-t mert az a könyvtár. A directory magyarba illeszkedő megfelelője mint idegen szó valószínűleg a "direktórium" lenne semmiképpen sem a "directory", de pl. a régebben projektum idegen szót is ma inkább projekt-el váltották fel, úgyhogy nem tudom ez mennyire életképes. Ha igazi magyar megfelelőt keresünk akkor talán a directory szó alapértelmezésétől kellene elindulni. És az alapértelmezés egy valami ami segítségével eligazodni tudunk. Az angol nyelv különbséget csinál a directory és a folder között, tehát a directory még véletlenül sem könyvtár, a könyvtár nem segít az eligazodásban, a könyvtár csak tartalmaz, a directory viszont nem, a directory-ban csak megtalálod, hogy hol is van az amire tényleg szükséged van. Tehát nem jut eszembe magyar megfelelő, ha valakinek igen... szeretném hallani, mert biztos, hogy van (talán lista, névsor stb...). A mappa, nem hiszem, hogy ez lenne. Mindenesetre a "direktórium" egészen szépen beilleszkedik és még az alapvető értelmét is megtartja, ami szerintem első osztályú fontos dolog egy nyelv esetében.
2008. márc. 14. 18:03 | válasz | #44
A demokratikus jogról vitáztunk (legutóbb), ez meg érzésem szerint illeszkedik a cikkhez :)
2008. márc. 14. 18:01 | válasz | #43
Nem kell ahhoz javascript, minden szerveren van rá függvény, ami ezt meg tudja valósítani. Sőt, a szerver logjában ez általában szerepel is. Nálam legalábbis mindig be volt kapcsolva. A kivédése egyébként roppant egyszerű. Nálam az induló oldal egy, a gépemen lévő html file, amibe a legszükségesebb dolgok össze vannak gyűjtve, mint pl. keresők és egyebek. Ha nagyon nem akarom, hogy egy szerveren tudják, hogy honnan jöttem oda, akkor előbb nyomok egy házikó icont (home), és utána megyek az oldalra. A szerver meg jól megállapítja, hogy a gépemen lévő index.html volt az előzmény :)

PS: én pl. soha nem használtam magyar nyelvű oprendszert, mindig csak az angolt.
2008. márc. 14. 17:48 | válasz | #42
Bárhol a világon úgy beszél egymással két ember, ahogy tud, ehhez nem kell usa-ba menni.
Szerinted egy amerikai vízumkérő lapot milyen nyelven kell kitölteni? Szerinted milyen nyelven beszélnek a kongresszusban? Milyen nyelven adnak ki pl. jogsit? Sok kérdést feltehetnék, de egyébként leszarom, hogy le van-e írva, vagy csak kvázi törvény az angol nyelv hivatalos nyelvként való alkalmazása.
Az usa-ban sokáig nem volt, talán rövid ideig volt, és már jó ideje megint nincs demokrácia. A demokrácia nem azon múlik, hogy egypárt rendszer van-e, vagy hogy lehet-e választani (választani diktatúrákban is lehet). A demokráciának sok ismérve/jellemzője van, és az usa ezeknek nagyon nem felel meg. Talán egyedül a szólásszabadság maradt meg, de ez annyi, mint a lepkefing a sok ismérv közül. A Gestapo-ra emlékeztető módszerek, a hódító háborúk, nem éppen a demokrácia ismérvei. Vagy ha szerinted mégis, akkor köszönöm, de nekem ez akkor sem demokrácia, nem kérek belőle. Demokrácia ma már csak a hollywoodi amerikai propaganda filmekben van. Ettől már nagyon messzire kerültek. És sajnos a világ többi demokratikus(nak mondott) állama is hasonló irányban megy.
2008. márc. 14. 17:45 | válasz | #41
"A directory például pont ilyen. Vagy az eredeti szót használom, vagy a könyvtár szót, de mappát még véletlenül sem."

Hehe, nekem meg a könyvtár nem volt szimpatikus sohasem :) Akkor inkább mappa, mert szerintem jobban jellemzi a könyvtárstruktúrát (mappastruktúrát :P).
És amikor először 'Mentés'-t láttam a 'Save', akkor meg sírva röhögtem ezen az elnevezésen... tudodm, hogy szó szerinti fordítása az angolnak, de kicsit akkor is gáz (volt akkor, mára már megszokta a szemem:))

Egyébként Dániel már szólt, hogy ne offoljuk szét a topikot...
Szóval a cikkhez kapcsolódóan: ugye van olyan megoldás (javascript-es azt hiszem), hogy egy honlap lekérheti az előzőleg általam látogatott oldal címét. Namost, ha én az SG előtt az animalsex.hu-t látogattam, akkor ez egy kicsit ciki :) bár nem tudom, hogy ezeket a sztatistikákat figyeli-e valaki.
2008. márc. 14. 16:49 | válasz | #40
Sajnos az USA-ban most demokrácia van (és komolyan a gyakorlatban is nem csak az elméletben) - egyébként sehol ez nincs leírva, eredetileg alkotmányos köztársaságnak tervezték és ez van leírva.

De maradjunk a nyelvnél, az angol a tradicionális de két ember beszélhet akármelyik nyelven amelyel megérti egymást, legyen az hivatalos duma vagy magán duma. Persze tradicionálisan az algol nyelvet érti meg ott mindenki ezért általában angolul beszélnek a hivatalos helyeken, de hivatalos nyelv nem létezik.
2008. márc. 14. 16:45 | válasz | #39
Idegen szavakat akkor használunk ha nincs magyar megfelelője. A latín általában nem tudásfitogtatás hanem inkább azért használjuk mert közelebb van a gyökérhez és szótörténeti szempontból pontosabb valamit a latin nyelv változásának megszüntével most is azt jelenti mit 500 évvel ezelőtt és 500 év múlva is azt fogja jelententeni mint ma. Persze ha egy idegen szóra utólagosan kitalálnak valami "magyar" megfelelőt akkor az általában marhaság, mert egy nyelvet nem lehet központilag irányítani (a franciák próbálják), egy nyelv évezredeken keresztül fejlődott teljesen egyéni útvonalakon, és általában nagy része másik nyelvekből származik (és ez visszafelé is igaz), persze az a szó amely friss az idegennek érződik, de évek múltán már szerves része a nyelvnek, két három generáció elmúlásával már nem érzik, hogy idegen. És ha egy idegen szó nem illik be a nyelvbe akkor az spontánul változik, vagyis az élő nyelv az alkalmazkodni képes.
2008. márc. 14. 16:32 | válasz | #38
Igen, ezt ismerem. De ennek kb. annyi az igazságtartalma, mint ahogy annak, hogy az usa-ban demokrácia van. Hiába van leírva, ha nem az a gyakorlat. És fordítva is igaz.
2008. márc. 14. 16:20 | válasz | #37
Nem biztos, hogy valaki azért nem fordít le egy szót, mert lusta, vagy képtelen lenne rá.
Vannak, akik azért szeretnek idegen szavakat használni, mert azt hiszik, hogy akkor a mondandójuk sokkal tudományosabbnak, megalapozottabbnak, igazabbnak tűnik.
Van aki csak fitogtatni akarja a tudását (ez elsősorban a latin szavakkal van így, csak másodsorban az angollal).
Van, aki még akkor ismerte meg ezeket a szavakat, pontosabban a jelentésüket, mielőtt megalkották volna a magyar megfelelőjét, és időnként velem is előfordul, hogy marhaságnak tartom azt a kifejezést, amit megfeleltetnek az eredetinek. A directory például pont ilyen. Vagy az eredeti szót használom, vagy a könyvtár szót, de mappát még véletlenül sem.
Van, aki ezzel próbálja leplezni, hogy még enni sem tud azon a nyelven, de pár szó-kifejezés használatával úgy hiszi, hogy sikerül megtévesztenie a többi embert.
És még biztos fel lehetne sorolni pár indokot-okot, de hirtelen ennyi jutott eszembe.
2008. márc. 14. 16:07 | válasz | #36
http://en.wikipedia.org/wiki/Languages_of_the_United_States

Hivatalos nyelv az amit törvény által írnak elő. Az USA-ban ilyen törvény soha nem volt (a német nyelv egy szavazaton múlása egy mitosz amely soha nem történt meg, erről is találhatsz csak probáld meg... ott a Google).
2008. márc. 14. 16:03 | válasz | #35
Alapvető problémák vannak nálad is.
Kiváncsi lennék, hogy a "dízájn" mióta hivatalosan elfogadott.
Az már egy szegénységi bizonyítvány, ha valaki képtelen egy szót lefordítani, mert nem ismeri a magyar megfelelőjét.
2008. márc. 14. 15:59 | válasz | #34
Tessék? Tudod, hogy mit neveznek hivatalos nyelvnek?
2008. márc. 14. 15:56 | válasz | #33
Éppen ezért nem kell engedni, hogy megfigyelhessenek. Számítógépen könnyű dolga van az embernek, mert van NoScript, Adblock, Remove it Permanently, Hosts file-ban való letiltás.
Én pl. nagyon örülnék, ha lenne a TV-mben Adblock funkció, de sajnos tudom azt is, hogy ilyen sosem lesz.
Anonimitást ugyan nagyon nehéz elérni, de szerintem nem árt törekedni rá. Én pl. majdnem mindenhol más nevet/jelszót használok, hogy ne lehessen a különböző oldalakon megjelenő neveket összekapcsolni (de csak emiatt, mert a véleményemet bárhol, bárkinek elmondom személyesen is). A cookie-kat szerencsére roppant könnyű blokkolni, vagy eltávolítani.
Ha az ember használ hw-es és sw-es tűzfalat, és a szükséges veszélyes programokat felismerő és eltávolító programokat is használja, akkor nem sok esélyük van kutakodni. Persze a szolgáltató naplózza a dolgaimat, így ha anonim módon akarnék internetezni, akkor nyilvános helyről (bevásárlóközpont, netcafe, ingyenes hotspot) kéne megtegyem.

Van persze, ahol nem lehet anonim módon létezni, nincs is értelme. Ahogy a cikkíró is mondja, a gáz-villany-víz szolgáltatásokat nem lehet anonim módon igénybe venni.
2008. márc. 14. 15:51 | válasz | #32
Az USA-ban nincs olyan, hogy hivatalos nyelv.
2008. márc. 14. 15:37 | válasz | #31
#18 :)
Ha azt nézzük, hogy anyanyelvi szinten, de minimum felsőfokon egy nyelvet, akkor a kínai nagyon elől van a nagy számú népessége miatt. És kínaiak nem csak Kínában élnek, hanem majdnem mindenhol a világon (ld. kínai negyedek)!!!
Annak egyébként történelmi gyökerei vannak, hogy hol milyen nyelvet beszélnek. Sok függött mellesleg a gyarmatosítóktól is.
Európában sok helyen megértik, és beszélik is a németet. Állítólag annak idején 1 szavazaton múlott, hogy az usa-nak nem német lett a hivatalos nyelve.
Észak-Afrikában az arabon kívül mindenki beszél franciául, van, ahol emellett még hivatalos nyelv is az arabon kívül. Európában is számos országban beszélnek franciául, és nem csak Franciaországban hivatalos nyelv a francia.
ziipp  
2008. márc. 14. 15:32 | válasz | #30
Na, hogy a cikkhez is hozzászóljak. (^^,) Két oldalú a dolog: először is, tényleg jók a személyre szabott reklámok, szolgáltatások, de ki az aki örül, amikor kapja a kéretlen reklám leveleket, akár postán, akár neten? Vagy olyan adatokat szereznek meg rólam, amit később felhasználhatnak ellenem? Pl. MSN-log hogy csalom a bnőmet. :P Jó persze, ez egy text file, nem bizonyít semmit, de ha megmutatnák a barátnőmnek, biztos elgondolkodna a folytatásról. És ha mégsem szakítunk, szereztek nekem már kellemetlen percet. :P Minden embernek van valami stiklije. Ki örülne, ha valaki állandóan figyelné minden lépését?
2008. márc. 14. 15:24 | válasz | #29
Eszembe jutott az "Egészséges erotika" c. film. "Nacionál Panaszkodik" :)
ziipp  
2008. márc. 14. 15:23 | válasz | #28
Spanyol kimaradt! :) USA-ban bizonyos államokban már a spanyol is hivatalos nyelv lett, a nagyszámú spanyol lakosság miatt. Ott van még Dél-Amerika, ahol szintén sokan beszélnek spanyolul, és Spanyolország sem egy kis ország. Ezek alapján egy európai embernek a spanyolt is számításba kell vennie, pláne hogy ha azt is nézzük, spanyolból már könnyebb átfordulni portugál nyelvre stb.

Egy magyar ember szempontjából szerintem a következő a sorrend: magyar (:D), angol, német, - hiába vesztették el a II. VH-t, földrajzilag előnyös: sok a németajkú ország a környéken - majd spanyol. A franciát én nem sorolom a legfontosabbak közé mert nem szeretem. :P:D
ziipp  
2008. márc. 14. 15:09 | válasz | #27
Nem értelek, ezeknek ilyen a magyar helyesírása. Pl. Microsoft, az magyarul Microszoft, a file, az fájl. Máskérdés, hogy én sem szívesen használom ezt a formát, inkább leírom, hogy "desing-t" a "dízájnt" helyett. De attól még a hivatalos álláspont ez. Meg hülyeség belekötni. Pláne a nyelvtani hibákba. Kit zavar? Csendes-óceán, vagy Csendes óceán? Nem mindegy, értjük mire gondol. Persze van egy igényességi/minőségi szint, ami alá nem érdemes menni.
toto66  
2008. márc. 14. 14:52 | válasz | #26
A németek abszurd módon azért lettek az EU-ban vezető gazdasági hatalom, mert a SU megszállta az ország keleti részét! Így olyan támogatást kapott, amelyet egyébként soha! Példa: I.Világháború után is hatalmas támogatást kapott az angolszász országoktól, hogy a "statusqo" fenn maradjon, a franciák ne legyenek erősebbek! Csak akkor megszüntették a támogatást a 20-as években...
Tehát a németek a SU miatt fejlődött ilyen eszméletlenül...
Ja aki nem akarja semmiképp, hogy valamilyen adata kerüljön mások kezébe, azt ne tegye számítógépre!
2008. márc. 14. 13:51 | válasz | #25
i know, de nem muszáj folytatni :)
Tinman: szedd össze magad :)
2008. márc. 14. 13:49 | válasz | #24
Nem azért, de az egész vita Tinman provokatív hozzászólása miatt alakult ki (nem először).
2008. márc. 14. 13:47 | válasz | #23
2008. márc. 14. 13:22 | válasz | #22
ne offoljátok szét a topicot plz
2008. márc. 14. 13:02 | válasz | #21
a sértegetést nem veszem fel, de azt hiszem messze nem értettem félre semmit

pl azzal riogatni, hogy a vágólap szövegét látja "az internet", és azt nem elmondani hozzá, hogy csak IE6 alatt és csak akkor ha be van kapcsolva egy beállítás, az szerintem nem félreérthető

másrészt, ha te másképp értetted, akkor itt a csodás alkalom, hogy kifejtsd egy komolytalan lap olvasóinak is a nézeteidet, úgy akár, hogy azt is megtudhatjuk, hogy kihez van szerencsénk
2008. márc. 14. 12:57 | válasz | #20
Nincs kollektív bűn, egyetértek 100%. De akkor nem gondolod, hogy a kollektív nyerés vagy veszteség is lehetetlenség? Ha németekre gondolunk akkor nem a kollektívra gondolunk, hanem az egyénre aki a német nemzet tagja, és minden német aki túlélte a háborút egyéni szemszögből nyeretes volt, kollektív szemszög viszont nonszensz, mert ha nincs kollektív bűn (márpedig nincs) akkor nincs kollektív ártatlanság sem, és ez csakis azért nincs mert nem létezik kollektív cselekedet, és ha nincs kollektív cselekedet akkor nincs kollektív nyereség vagy kollektív veszteség sem. A németek nagy része félrevezetett birka volt abban az időben és sokan ha elméletileg támogatták is a nácikat, gyakorlatilag nem voltak részesei a dolognak. Elméletileg és gyakorlatilag támogatni valamit nem egy tészta. Sőt aki volt háborúban az tudja, hogy sokszor még a gyakorlati támogatás is egy erőszakolt cselekedet eredménye, vagyis a legtöbb német nem ment volna harcolni, de ha azt mondtad nem mész akkor kivégeztek. Egyszerűen saját egyéni érdekeit nézte az ember, a saját életét a családja életét és jövőjét, és közelebb volt hozzá a náci veszély ezért inkább annak az oldalára állt, mert tudta, hogy attól senki sem védi meg.
2008. márc. 14. 12:45 | válasz | #19
Pedig nem ártana megtanulni, ha nem a direkt kommunikáció miatt akkor azért mert elképesztően fontos irodalom lett német nyelven írva és ezt a legjobb ha az ember eredeti nyelven képes elolvasni, mert 1:1 majdnem lehetetlen egy művet egy másik nyelvre, kultúrára fordítani. Sajnos én is naygyon gyengén értem, olvasom és még gyengébben beszélem.
2008. márc. 14. 12:41 | válasz | #18
Akik itt az én (általuk) hiányosnak vélt történelmi ismereteimet szerették volna csiszolni, azoknak elmondanám, hogy nem szükséges erőlködniük, ismerem jól a dolgot.

BlackRose: a helyzet sajnos az, hogy a németek nagyon fogékonyak voltak a náci ideológiára. Ha nem is volt mindenki a náci párt tagja (mert nem is lehetett), de szimpatizáltak vele. Természetesen volt egy német (nem zsidó, nem cigány, nem buzi, nem komcsi) kisebbség, akiknek mindez nem tetszett, de ők elenyésző számban voltak. Én nem fröcsögök a németekre, nincs velük semmi bajom (ellentétben azokkal, akik identitása, származása és nemi érdeklődése az üldözöttek csoportjába sorolja őket). Továbbra is azt állítom, hogy elvesztették a háborút a németek, de egyben ki kell azt is jelenteni, hogy a háború vége közeledtével már egyre többen voltak azok, akiknek ez az egész nem tetszett. Ki kell azt is jelenteni, hogy kollektív bűnösség nincs.

Molnibalage: kiegészíteném még a spanyollal is.

Az angol nyelv ismeretének elterjedtsége szerintem a következőknek köszönhető: brit birodalom, modern zene, hollywoodi filmek, számítástechnika, turizmus. A turizmus csupán annak, hogy először a pénzesebb amerikaiak jártak többségében mindenhol.
2008. márc. 14. 12:41 | válasz | #17
Nem volt az kapcsolat... egyszerűen megmondták mit kell csinálnod, sőt meg sem mondták hanem odaállították a saját emberüket aki végrehajtotta a parancsot. Ez nem kapcsolat. Kb. olyan volt a kommunikáció mint a paraszt és a lova között, befogott és szántottál, ha nem akkor megvoltak a következmények.
2008. márc. 14. 12:05 | válasz | #16
Én konkrétan senkivel, de mivel a külkapcsolatok nagyrésze orosz volt ezért aki olyan pozícióban volt, hogy egyáltalán kellett neki külföldiül beszélnie az oroszul beszélt. Ha úgy alakult volna, hogy a kommunizmus/szocializmus az életképesebb társadalom, akkor gyanítom mindenki oroszt tanulna.
Azzal egyet értek, hogy a szabad piac és a gazdasági fejlődés volt a fő mozgató rugója az angol nyelv elterjedésének.
2008. márc. 14. 11:43 | válasz | #15
És mond kivel beszéltél oroszul mielőtt a SU "elvesztette" a hidegháborút? Az angol nyelv csak egy dolog miatt lett világnyelv (a Britt birodalom csak egz kicsit segítette, de nem volt döntő), ez pedig az, hogy az angolszász területeken született meg a liberális szabad társadalom amely a szabad piac által a gazdasági fejlődés kötpontjává tette őket). Ott lehetett dolgozni, alkotni, a németek is oda mendtek alkotni nagy számban. Persze ez most kezd halványúlni, sajnos.
2008. márc. 14. 11:41 | galéria | válasz | #14
Semmilyen idegen nyelvet nem beszélt a német. A német nyelv okatatásnak azért van még hagyománya, mert szomszédok az osztrákok és az iparban régen a némtek alkottak nagyon. Valójában kb. annyira fontos nyelv, mint az olasz. jóformán sehol nem értik meg a nagyvilágban. Angol, francia, orosz. Ezeket értik meg történelmi okoból.
2008. márc. 14. 11:34 | válasz | #13
A háborút gyakorlatilag az USA, meg a Szovjetúnió nyerte meg. Tehát marad az angol és az orosz. Ha még emlékszel, akkor az átkosban kötelező volt az orosz. De mivel a hidegháborút a Szovjetúnió elveszítette ezért maradt az angol.
bugger  
2008. márc. 14. 10:49 | válasz | #12
A cikkre visszatérve, sajnos félreértette a cikkíró az előadást, egészen nagy mértékben. Szerencsére nagyobb, komolyabb hagyományos lapok cikkíróival nem esett meg.
2008. márc. 14. 10:38 | válasz | #11
Itt gondolom, értitek mire gondoltam, a nácisták aluli felszabadult németország volt a legnagyobb nyerő.
2008. márc. 14. 10:37 | válasz | #10
A tény valójában az, hogy a németek megnyerték a II. VH-t, a nácisták veszítették el. Sőt szerintem mivel ők voltak azok ahol a nácisták teljes hatalomhoz jutottak, ők voltak azok akik a legtöbbet nyertek. A németek nem voltak nácisták, csak a legtöbb nácista német volt.
2008. márc. 14. 10:36 | válasz | #9
Kínaiak is megtanulnak angolul, sőt ott is akinek kell már beszéli a nylevet. (az más kérdés, hogy ez a jelenlegi kínai rabszolgatartó társadalom meddig lesz életképes, mert szerintem 10-20 év és bebukik a kínai csoda)
2008. márc. 14. 09:53 | válasz | #8
Az tény, hogy a II. VH-t a németek elvesztették. De kik nyertek? A szövetségesek. Ha ez szempont lenne (nem az), akkor kéne tudni franciául és oroszul is beszélni... Kissé hibás az érvelésed.
Az csak előny, ha valaki ismer más nyelveket is, de van egy sanda gyanúm, hogy talán nem is olyan sokára a kínai vagy más nyelv ismerete talán fontosabb lesz, mint az angol. A mai állapotban tényleg sok helyen az angolt használják. De egyrészt nem az élet minden területén, és másrészt nem is mindenhol a világon.
2008. márc. 14. 09:52 | válasz | #7
2008. márc. 14. 09:44 | válasz | #6
A cikk valahogy azt próbálja bizonygatni, hogy a PET kezdeményezése milyen rossz, valamint feltételezi, hogy aki anonimitásra törekszik, az valószínűleg valami rosszban sántikál, illetve pár csúsztatás is olvasható.
Nem vagyunk egyformák. Vannak exhibicionista emberek, vannak felelőtlen emberek is, és vannak végtelenül optimista emberek is. Ezek nagy valószínűséggel megadják mindenhol az adataikat. Azt viszont kissé erősnek érzem, hogy az anonimitáshoz csak valami rossz szándék miatt ragaszkodik valaki. Bár nem zárható ki ez a feltételezés sem, de az esetek többségében inkább a védekező reflex motiválja azokat, akik anonimitást szeretnének. Vagyis a rosszat akarók elől kívánják magukat elrejteni.
Csúsztatásra példa: az autópálya rossz példa, mert ott maximum az autó és annak tulajdonosának az adatait ismerhetik meg, de hogy ténylegesen ki vezet, és az autóban kik utaznak, arról az égvilágon semmit. Mellesleg ez nagyon helyes, mert senkinek semmi köze hozzá.
Vannak reklámzabáló, és a reklámokat mereven elutasító emberek, én az utóbbiak közé tartozom. Mindent elkövetek annak érdekében, hogy engem ne zavarjon senki a reklámjaival. Ez is lehet egy szempont az anonimitásra, hogy ha valaki hasonlóan gondolkodik, mint én.
"Tanítson meg disztingválni" - ezzel egyet is lehet érteni. Az én szemszögemből ez annyit jelent, hogy ha tudatos fogyasztók szeretnénk lenni, akkor használjuk ki az internet adta lehetőségeket, az igényeinknek és szükségleteinknek megfelelően keressünk terméket/szolgáltatást, ne pedig úgy, hogy az arcunkba tolják a kéretlen reklámot. Kötve hiszem, hogy bármilyen gépi mechanizmus csupán az internetezési szokásaimból meg tudná mondani azt, hogy nekem mire van szükségem, milyen igényeim vannak, mik az anyagi lehetőségeim.
Sajnos éppen elég olyan hír lát napvilágot itt az sg-n és máshol is, ami a felhasználót óvatosságra inti. Az egyes adatbázisok összekapcsolása (bár tagadják, de a végén mindig kiderül, hogy igaz) a nagytőke és a hatalom érdekeit szolgálják, ami ellen - a történelmi ismeretek és a tapasztalatok alapján - a kisember védekezik.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. márc. 14. 09:40 | galéria | válasz | #5
Holt nyelvet beszélünk csak nem tudunk róla.
Minap egy tárgyaláson ahol volt pár szlovén, lengyel, német, magyar stb. mindenki tudott angolul, kivéve a német arcot. Teljesen fel volt háborodva, hogy nem tudunk németül. A szlovén közölte vele, hogy a II. VH-t nem ők nyerték, nyugodjon le és tanuljon meg angolul. Azt a pökhendi arcot ami vágott, ki kellene plakátolni a Holdra :-D Köcsög.
2008. márc. 14. 09:10 | válasz | #4
Nagyon jó hír, jó volt elolvasni!
Köszönet érte!
2008. márc. 14. 09:00 | válasz | #3
Csatlakozom, tényleg hibátlan hír.
Egyedül az okoz fejfájdalmat, hogy a hírszerkesztők/írók hatalmas többsége elfelejetett magyarul, vagy nem tudnak angolul. Ezért inkább leírják az adott szót kiejtés szerint és ezzel el is van intézve.....

"ignoráljuk, anonimitás, identitását, edukációra, Privacy, dizájn, disztingválni, projekt"

Igazából nem értem mire jó ez az angol hmm, hogy is fejezzem ki magam szépen...elkurválkodás.
hiftu  
2008. márc. 14. 08:50 | galéria | válasz | #2
Wow.. Cimlapon széllel szemben vizelés..
sped  
2008. márc. 14. 07:21 | válasz | #1
Teljesen korrekt cikk. Végre nem a hisztériakeltés.