Hátrál, de ellentámadásra készült az AMD/ATI
2008. március 14. 09:03, Péntek
A legújabb adatok szerint az AMD ismét visszaszorult a grafikus kártyák piacán, de több újítással is készülnek, amelyek révén ellentámadásba mehetnek át. Az nVidia saját kétmagos zászlóshajójával erősít.

Hirdetés

Tajvani források arról számoltak be, hogy az AMD a napokban saját részesedésének várható növekedéséről értesítette partnereit. Az optimista előrejelzést arra alapozzák, hogy több fontos fejlesztés is elkészülhet a második negyedévben, amelyek újból növekedési pályára állíthatják a mostanában nem túl jól muzsikáló céget, azon belül is a grafikus kártya részleget.

Márpedig az AMD háza táján jelenleg nem sok okuk van az örömre, hiszen a John Peddie Research legfrissebb felmérése megerősítette, hogy folyamatosan veszítenek súlyukból. Eszerint 2007 utolsó negyedévében az összes leszállított grafikus kártya 71 százalékát az nVidia adta, vagyis az AMD részesedése már 30 százalék alá csökkent. Ez súlyos csapást jelent számukra, ám arra számítanak, hogy a második negyedévben érkező, következő generációs RV770 grafikus chip megfordítja majd a trendet. Ez a hírek szerint a Radeon HD 4800 kártyákat hajtja majd meg, amelyek átlagosan mintegy 40 százalékkal múlják felül a jelenleg csúcstartó RV670 erejét.


Albatron 9800 GX2

A másik fontos fejlesztési terület a hibrid chipek szegmense, ahol azonban csak jövőre (a második félévben) jelenhetnek meg az első jövevények. A Fusion projekt részeként készülő Swift architektúra két fontos vonalra épül, ezek pedig az ikermagos Black Swift, illetve az egymagos White Swift processzorok családjai. Előbbi esetében két processzormag és egy grafikus vezérlő kap helyet egyetlen tokozásban, míg utóbbinál az 1+1 felállásban rejlő előnyöket aknázhatjuk majd ki. A várható teljesítményről természetesen még nincs adatunk, egyelőre annyit tudni, hogy 45 nanométeren készülnek ezek a hibrid chipek, és támogatják a DDR3-memóriát.

Eközben az nVidia sem tétlenkedik és a hírek szerint a napokban indítja útjára az ATI Radeon HD 3870 X2 közvetlen ellenfelét, a GeForce 9800 GX2 grafikus kártyákat. A monstrum két illesztőhelyet elfoglaló hűtéssel, két 600 MHz-en futó, 65 nanométeren készülő G92 chippel, 2 GHz-en futó memóriával, illetve 128 shader processzorral érkezik, a hírek szerint március 18-án. A megjelenési ár 600 dollár, néhány online üzlet már most felvesz előrendelést.
Kapcsolódó linkek
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. márc. 16. 21:45 | válasz erre | #46
Pályakezdőnek jah:D:D:D
2008. márc. 16. 21:44 | válasz erre | #45
Lehet tanulni kellett volna valami okosat, és akkor te is közéjük tartoznál:)
Lehet csak előled bújkálnak?
dez  
2008. márc. 16. 15:35 | válasz erre | #44
Nem tudom, hol élsz, de pl. itt Budapesten van pár ezer (minimum).
Már ha a 200-250 jónak számít.
dez  
2008. márc. 16. 15:31 | válasz erre | #43
Akinek családja van, az tényleg csak akkor vegyen ilyen drága kártyát, ha tellik rá.
Viszont, nem mindenki minimálbéres.
2008. márc. 16. 13:21 | válasz erre | #42
Mutass már nekem jól kereső huszonévest. Vagy jól kereső 30 évest itt Magyarországon.:)
2008. márc. 16. 13:19 | válasz erre | #41
Majd ha lesz gyereked, meg családod, megtudod mi az, hogy a gázszámlát fizeted-e ki, a villanyszámlát, vagy esetleg veszel egy 150 ezer forintos videókártyát!
2008. márc. 15. 15:14 | válasz erre | #40
takonytomcsa mit pattog itt?Kiengedték egy kis szabira a zártosztályról?Elmeháborodottaktól?Tetszik, hogy azt hiszi, minden embertípust ismer, de közben csak nevetségessé és korlátoltá "teszi" magát :) Irány vissza a szanatórium, kispatak.
Su0my  
2008. márc. 15. 14:21 | válasz erre | #39
amennyibe az üres ígérgetés nálad azt jelenti, hogy több ideig tudod használni a kártyádat, akkor igazad van. Hogy a CF és az SLI különbözőségéről ne is essen szó, ugye ... :)

A többit nem is reagálom le, mert látom megsértettem a takonyszínűekhez húzó szívedet:) Esetleg arra még, hogy az nV lépéshátrányban van-é, vagy sem: ki fog derülni, én tartom magam ehhez. Igazából mondjuk azért hülyeség ez az egész, mert annyira eltolódtak az új generációs kártyák megjelenései egymástól, hogy mindig az éppen megjelenő gen van a csúcson. Mégis, ha valaki most vesz gépet, szerintem (a mérésekről meg annyit, hogy sok tesztben a Crysis-t veszik alapul, a felkiáltójeles, 'nagy szakértők' is [MO, asziszem tudjátok kikről van szó:)]..)egy Ati-val jár jobban, mert azért lassan jönnek a DX10-es 10.1-es szoftverek, és egy Ati szerintem hamarabb elviszi ezeket.. Hogy pl egy UT-ről már ne is beszéljek, főleg, hogy azt kicsit több játék használja, mint a Crysis 'hiper-szuper' ''újdonságoktól hemzsegő'' motorját..
Su0my  
2008. márc. 15. 14:15 | válasz erre | #38
azt hiszem, leírtad a lényeget
dez  
2008. márc. 15. 13:25 | válasz erre | #37
Minimálbéresek tényleg ne akarjanak 150k-s videokártyákat...

Úgy látom, sok itt a fiatal, talán 10-en éves. Ha nem csak panaszkodni akartok 10-20 év múlva, még nem késő kezdeni magatokkal valamit.

Amúgy sem a magyar viszonyokat kell alapul venni, mivel az Nvidia és az AMD sem éppen ezt veszi alapul, amikor besorolja a kártyáit.
dez  
2008. márc. 15. 13:23 | válasz erre | #36
Vagy 20-on évesek, akiknek még nincs családja, és jól keresnek, vagy 30-on évesek, akiknek van családja, és jól keresnek...
Talán kezdeni kellett volna magunkkal valamit...
dez  
2008. márc. 15. 13:14 | válasz erre | #35
Sajnálatos, hogy ennyien nem látnak a szép szavak mögé.
Próbáljátok függetlenül szemlélni a dolgokat, hirtelen máris más kép fog kibontakozni.
2008. márc. 15. 10:25 | galéria | válasz erre | #34
Nem Rage 128, hanem Rage Maxx - hogy pontosak legyünk.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. márc. 15. 03:34 | galéria | válasz erre | #33
Mint ahogy az ati-nek nagyon jóval előtte 2magos rage128

Egyébként azért meglepő, mert... áhh ha nem látod miért akkor mindegy is.
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2008. márc. 15. 03:20 | galéria | válasz erre | #32
Mi ebben a meglepő? Az nvidiának évekkel az ati előtt volt már duplamagos kártyája (7950 gx2).
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2008. márc. 15. 03:16 | galéria | válasz erre | #31
Szerintem
Aha, akkor itt nyilván megbízható, mérésekre alapuló tények következnek...

a 4xxx-es generációja az AMD/Ati-nak lesz akkor vízválasztó (értsd: visszajutnak a csúcsra)
Vagy nem. Inkább csak egy tuningolt 3xxx széria, mint az nvidiának a 9xxx.

Az nVIDIA van most lépéshátrányban, akármennyire is nem látszik
Hát valóban nem. Talán mert nincs is?

ami a nagyobb baj, hogy a sok majmóca még mindig nV-t vesz
Szörnyű hogy mindenki valódi teljesítményt akar kapni a pénzéért, nem csak üres ígérgetést mint az ati fanok...
Caro  
2008. márc. 14. 19:09 | válasz erre | #30
Tényleg "szép", kb. mint egy kamion, gondolom a hangja is olyan :D
neoG  
2008. márc. 14. 18:21 | válasz erre | #29
Szerintem Neked nem telik rá, és mivel irigy vagy, negatív tulajdonságokkal iletted azokat akik megtehetik!
Persze ezt csak a levegöből szippantottam (hogy irigy lennél) ugyanúgy, ahogy Te a hibás jellemábrázolásaidat!

Amúgy zsír ez a kari!olyan szép!felraknám a polcra dísznek
Su0my  
2008. márc. 14. 16:56 | válasz erre | #28
én meg most sajnos - ha működőképes gépről beszélünk - csak 1 GeForce 256-os (legelső GF széria!) "grafikus motor"-ral rendelkező személyi számítógépet nyűvök egy ideje! :D De nekem mindig is inkább Atihoz húzott a szívem (S3 Trident meg az über-ász kártya, amim volt valaha:D egyre több muzeális értékű cuccom van :D)
2008. márc. 14. 16:11 | válasz erre | #27
Teljesen igazad van Su0my, szerintem legyen mindegy hogy kinek miből van pénze, és hogy azt mire költi... Mellesleg nem tudom, hogy miért lenne önző valaki azért mert a családja mellett a gépére is költ.. Ha nem tartaná el a családját, gyanítom hogy nem is lenne, mert ki akarna ilyen emberrel élni, ha meg eltartja, akkor miért ne költhetne magára is?

Na hogy témába vágót is írjak, nekem csak akkor kéne egy X2-es akár Radír, akár G-Spot, ha ingyen adnák, perpillanat még a 8800GT bőven elég számomra...
2008. márc. 14. 16:07 | válasz erre | #26
Jujj muszáj beírnom :)

MIvel én már programoztam grafikus kártyát szólnék :)

Az nvidia és az ati kapják be mert inkompatibilisek :) igazán megegyezhetnének pár szabványban
2008. márc. 14. 16:03 | válasz erre | #25
Hehe, mintha nem is olyan rég az nv még azt mondta volna az ati első x2-es bejelentésére, hogy parasztvakítás az egész és nem jó semmire, most meg tessék
2008. márc. 14. 14:40 | válasz erre | #24
"De ez sem baj, mert a hibrid megoldások megjelenésétől nem sok esélye lesz az nV-nek"

Öööö, az NVidia is most vezette be saját Hybrid megoldását. Igaz nem annyira hatékony, de gyártástechnólógiailag le van maradva chipset oldalon is még. De ez biztos hamar változik majd.
Su0my  
2008. márc. 14. 14:28 | válasz erre | #23
már megbocsáss, de nagyon buta módon álatlánosítasz, szerintem ne is folytasd ezt az erőltetett skatulyázást
Alec  
2008. márc. 14. 14:17 | válasz erre | #22
a gazdag ember nem itt kezdődik
Alec  
2008. márc. 14. 14:13 | válasz erre | #21
ne pattogj már nem vagy moderátor
2008. márc. 14. 14:09 | válasz erre | #20
Az nVidia mikor vált kisebb csíkszélességre?
Yv@n  
2008. márc. 14. 13:40 | válasz erre | #19
Akkor csak nem pontos. Amire te gondolsz az a csóró, akinek családja van, de inkább gépre költ :)
2008. márc. 14. 13:26 | válasz erre | #18
Jajj igaz, nem tettem negyediket, akinek munkájához szüksége van rá. Bocsi lemaradt.

3as azért, mert költhetné másra is. Pláne ha családja van. ÉS igen van ilyen sajnos. HA meg rögtön elkölti 1-2 havi fizetését, az még rosszabb. DE ez az én látásmódom, lehet mondani, hogy maradi vagyok. :)
Yv@n  
2008. márc. 14. 12:47 | válasz erre | #17
A 3as miért lenne önző?
Su0my  
2008. márc. 14. 12:22 | válasz erre | #16
az 1 dolog, de amennyire én tudom, alig valamivel tud többet mint az Ati megoldása..
Su0my  
2008. márc. 14. 12:21 | válasz erre | #15
akkorA vízválasztó, minT anno...
Power  
2008. márc. 14. 12:18 | válasz erre | #14
9800 GX2 sem ellenfele a HD 3870 X2-nek, mivel jóval drágább.
Su0my  
2008. márc. 14. 12:08 | válasz erre | #13
ezt csak saját magunknak köszönhetjük;)

de azért elég gáz politikát bevinni egy ilyen topikba...

A cikkhez:
Szerintem ez a 4xxx-es generációja az AMD/Ati-nak lesz akkor vízválasztó (értsd: visszajutnak a csúcsra), mind anno a 9xxx volt. Az nVIDIA van most lépéshátrányban, akármennyire is nem látszik -> ami a nagyobb baj, hogy a sok majmóca még mindig nV-t vesz..

De ez sem baj, mert a hibrid megoldások megjelenésétől nem sok esélye lesz az nV-nek, és remélhetőleg eltűnik a hardverpiac egyik leggusztustalanabb cége mindörökre:)
2008. márc. 14. 10:56 | válasz erre | #12
"Az nV doksik alapján a HD3870 x2 ellenfelének a 9800GTX-et szánják."

Csak nem. Tekintve a 9800GTX egy 8800GTS512 "OC" átnevezve, ez elég nagy pofára esés lenne. Bár azt is remélem a HD3850X2-t nem gondolják komolyan. A "szaksajtó" szerint azzal akarják az "ólcsó" szegmensben is a két GPU-s megoldást erőltetni, ami nyilván baromság, mert a nyák és GPU ugyan annyiba kerülne ...

Amúgy meg noti piacon az NVidia elszedett 12%-ot az Intel részesedéséből, amiből az ATI 2007-ben megszerzett 10%-ot, ez azért elég baráti ha azt nézzük manapság minden második gép noti, amit eladnak. Szerver alaplapokon meg valamiért manapság is ATI chipseteket használnak integrálva. Valami oka csak van.
tmisi   2005. 09. 06. óta regisztrált VIP fórumozó 
2008. márc. 14. 10:44 | galéria | válasz erre | #11
Dehogy nem kell gazdagnak lenni. Kérdés ő mit értet a "szuper" alatt (én pl. Bill Gates-et).
A lényeg viszont, hogy a 150 ezres karit nem 50 ezres gépbe kell tenni, hanem ha beleszámolsz egy quad procit meg minden földi jót (22-24'' TFT, 5.1 hangrendszer, stb.) az lassan kitesz fél millát. Azért már autót is lehet kapni. :D
2008. márc. 14. 10:40 | válasz erre | #10
arnak=mondanak*
5-6 ezer forint*
2008. márc. 14. 10:36 | válasz erre | #9
Tudod az ilyeneket, hogy "jajj csak X ezer forint, semmi", meg "nehogy már ne legyen 5.6 ezer forintod memóriára, inkább szenvedsz?" meg hasonlókat olyanokat arnak, akik:

1, nem keresnek, hanem más tartja el őket és pénzeli.

2, nincs családjuk és a játékokban élik ki magukat (jellemtelen emberek). Se egy normális ruhadarabjuk nincs, semmi!

3, esetleg valóban dolgozik és van családja és ezek mellett gyűjtöget. Ez az embertípus meg önző!

Az első pontban a fiatalok vannak nagyrészt! És nem kell beleböffenteni, hogy "jajj de jól ismersz mindenkit". Igen jól ismerek mindenkit:)
Yutani  
2008. márc. 14. 10:12 | válasz erre | #8
Végülis, ha az ember nem fizeti be a csekkeit és nem eszik semmit, nem költ semmire, megveheti ezt a kártyát. Tényleg milyen jól állunk... :-\
2008. márc. 14. 10:10 | válasz erre | #7
Biztos, hogy jó ötlet ugyanabba a tokba helyezni a procit és a grafikus magot? Mindkettő jelentősen melegszik, szerencsésebb lenne külön tokba rakni ezeket.
2008. márc. 14. 10:06 | válasz erre | #6
Húzz el a politikáddal plz, köszi!

Alec: rossz helyre linkeltél!

Remélem az AMD talpraáll!
JL666  
2008. márc. 14. 09:58 | válasz erre | #5
nincsen drágaság sehol tudomásul kell venni. Lassan már anglijában is ugyanakkorák az árak. Csak mi keresünk keveset, hála az ilyen anti-magyar gyurcsók péter miniszterelnököknek...
Alec  
2008. márc. 14. 09:39 | válasz erre | #4
elég szarul állhatsz ha a szupergazdagság nálad itt kezdődik :P
MaSzKa   2003. 05. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 05. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 05. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. márc. 14. 09:34 | galéria | válasz erre | #3
kiváncsiaN várjuk az új szériát
gabr   "Rest in Peace gabr" 
2008. márc. 14. 09:26 | galéria | válasz erre | #2
Kurvára szupergazdagnak kell lenni ahoz, hogy valaki megvegyen egy 150.000 forintos videókártyát! :D Főleg mondjuk az IT szektorban dolgozoknak! :D :D
Abu85  
2008. márc. 14. 09:21 | válasz erre | #1
Az nV doksik alapján a HD3870 x2 ellenfelének a 9800GTX-et szánják. A 9800GX2 csak egy top kari lesz szupergazdagoknak.