Zeneipar: bíróság előtt az első szolgáltató
2008. március 12. 15:33, szerda
A nagy kiadók első alkalommal ráncigáltak bíróság elé egy internetszolgáltatót a jogsértéseket elkövető felhasználók helyett. Az ír Eircom céget a kalózellenes intézkedések alkalmazására szeretnék rávenni.

Hirdetés

Áttörés következett be a nagy kiadók kalózellenes hadjáratában, miután az ír Eircom személyében az első internetszolgáltatót vitték bíróságra, annak reményében, hogy a kellő feddés után keményebb ellenlépésekre sarkallhatják a vállalatot. A cél ugyanis az lenne, hogy a szolgáltatók maguk is kezdjék meg a határozottabb fellépés, a szigorú ellenőrzés korszakát, amelynek révén a kiadók szerint nagy mértékben csökkenthető lenne a kiadások visszaszorulásának mértéke.

Willie Kavanagh, az Írországban tevékenykedő kiadókat tömörítő IRMA elnöke, nem mellesleg az EMI helyi részlegének ügyvezető igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a 2001-ben még 146 millió eurós bevétel tavalyra már 102 millióra esett vissza, ami mindenképpen riasztó trend számukra. Véleménye szerint ugyanis ebben jelentős szerepet játszik a különböző fájlcserélő hálózatok tárhódítása, így például a BitTorrent és a LimeWire népszerűségének folyamatos növekedése. A lépés egy új fázis kezdetét jelenti kampányukban, hiszen korábban a felhasználókat, nem pedig azok szolgáltatóját vádolták meg.

Az Eircom esetében azt kifogásolják, hogy a cég nem hajlandó életbe léptetni a kiadók által kívánt fokozott ellenőrzést. Már korábban kijelentették, hogy nem áll módjukban megfigyelni és szűrni a felhasználók adatforgalmát, hozzátéve, hogy nem kaptak pontos jelzést arra vonatkozólag, hogy törvénysértés történne saját hálózatukon belül. Ez pedig azt jelenti, hogy nincs lehetőségük a szigorú ellenőrző intézkedések alkalmazására - nem mintha a kedvük meglenne hozzá. Kavanagh viszont azt emelte ki, hogy a szolgáltató nagyon is tisztában van a kalózmásolatok terjedésével, annak méreteivel, ám ennek ellenére sem hajlandó lépni.

Azt még nem tudni, hogy a két fél milyen esélyekkel bizonygathatja saját igazát a bíróságon - erre hamarosan választ kapunk.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. márc. 14. 17:39 | válasz | #33
Ez például egy kiváló megoldás lenne:
http://index.hu/tech/jog/file140308/
tar86  
2008. márc. 14. 08:43 | válasz | #32
A tárgyalást elnapolom.
2008. márc. 13. 22:21 | válasz | #31
No, szóval, akkor a cég lényegi tartalma: 2023-2024-re megszűnik az EMI, értem.
ziipp  
2008. márc. 13. 21:40 | válasz | #30
Az ilyesfajta akciókkal csak maguk alatt vágják a fát. Az Internet cenzúrázását reményeim szerint már lekésték, így ezzel a warez dologgal sem mehetnek sokra. Belegondolva, milyen jogon akarnak ők cenzúrázni bármit is? Mi közük ahhoz, hogy milyen adatokat osztok meg a legjobb barátommal Amerikában, akinek a neve: zth-host.14020334:14? :D

Az a vicc, hogy a kiadók, filmstudiók elvileg azért vannak, hogy minket - a fogyasztókat - kiszolgáljanak. Ezzel viszont pont az ellenkezőjét teszik, mert ellenünk próbálnak fellépni. Elég furcsa. Annó rinyáltak a CD megjelenése miatt is, hogy az majd elveszi a megélhetést a zenészek elől, mert senki nem megy el koncertre. Ehhez képest mi történt? Halálra kersték magukat vele. Ebből kéne kiindulniuk, és ezt az egész warezt valahogy "kreatívan" felfogni, hogy az érdekek újra egy irányba tartsanak, ami által mindenki jól járna. Ők is, mi is. Mindmáig azon a véleményen vagyok, hogyha nem lettek volan ilyen kapzsik anno, - 5 ezer forint / CD - nem alakult volna ki ilyen masszív warez mánia, mert mindenki szereti, ha egy eredeti CD-t forgat a kezében, nem pedig egy TDK-t filctollal odahányt felirattal.

Ezt a tartalomanalizálást leginkább diktatórikus országokban tudom elképzelni, ahol nem bánják ha zsebbe kell nyúlni a nép tudatlanságban tartásáért. :D Erről a cenzúrás/atírós dologról meg http://www.pornolize.com/ jutott az eszembe. Ez is valami hasonló elven működik? Szivesen megnézném az említett techdemot kvp! :)

kvp  
2008. márc. 13. 19:48 | válasz | #29
Az egyetlen valamennyire hasznalhato megoldas a tartalomanalizalo tuzfalak hasznalata. Minden a szolgaltatotol kimeno kapcsolatot ellenoriznek a protokoll elemezesevel, majd az abbol kiszedett tartalom megvizsgalasaval. Igy lehet pl. egy cegnel transzparensen szurni a webrol szarmazo virusokat. Ugyanez a rendszer alkalmas az osszes https alapu banki tranzakcio automatikus megtoresere (man in the middle-el) es az atvitt adatok naplozasara. Nem sokan hasznalnak hasonlo szoftvert, meg a kinaiak sem, de letezik es van belole magyar fejlesztesu. Az allamnak rendelkezesere is all, de ennek ellenere jelenleg csak inkabb mentenek mindent valogatas nelkul ahelyett, hogy aktivan modositanak az allampolgarok altal latott tartalmat. (ps: a kedvenc techdemom amikor egy weboldalban minden szoveget a formazas megbontasa nelkul modosit, pl eltuntet mondatokat vagy fekete csikot rak a helyukre) Nehany allami szervezet hasznalja is ceges tuzfalkent, de persze inkabb csak virus es spyware vedelmre. Az egyetlen hasznalhato ellenszer az adatrejtes, tehat legalis titkositatlan forgalomnak kell altcazni az illegalis tartalmat.

Tehat a technika megvan, csak egyreszt iszonyu draga, magas a hardverkoltsege, drasztikusan csokkenti a halozat ateresztokepesseget, blokkolja az osszes nem szabvanyos vagy nem implementalt protokollt (pl. online jatekok) es megszeg szinte minden alkotmanyt, beleertve az usaet es magyarorszaget is. Na ezt akarjak a kiadok raeroltetni a szolgaltatokra...
2008. márc. 13. 11:45 | válasz | #28
Kapcsolatszám korlátozása sem működhet, mert akárhány gép lehet a háztartásban; nálam is van vagy őt és amikor rajta lóg a család, bizony van jópár kapcsolat ki és be.
2008. márc. 13. 11:25 | válasz | #27
Még szerencse hogy fogalmuk sincs, milyen technológiák állnak a rendelkezésünkre adatok továbbítására. Felőlem tilthatják a default portokat torrent hálózaton, átrakom ftp vagy date portra tikosított packet és header adatokkal, onnantól meg benyalhatnak, senki meg nem mondja hogy épp mit töltök, csak hogy kifelé és befelé is jön adat :D

Talán egyedül amivel ezeket meg lehet fogni, hogy szimultán mennyi kapcsolat fut adott IP-címről és ha átlép egy limitet, az gyanús lehet.

2008. márc. 13. 10:48 | galéria | válasz | #26
Mondjuk....Kocsikat,metrókat,villamosokat stb-ket is betílthatnák akkor, mivel alkalmasak illegális TÉNYLEGESEN ELLOPOTT dolgok szállítására.Idióta barmok....
2008. márc. 13. 09:13 | válasz | #25
Nekem itt még az nem tetszik, hogy a torrentet a warezolással és az illegális letöltéssel azonosítják.Ez csak egy rendszer, ami alkalmas illegális tartalmak cseréjére is, de ugyanúgy használják (méghozzá sokan) legális tartalmak megszerzésére is (pl tv-adások).
Ennyi erőből a repülőgépeket is betilthatnák, mivel igaz hogy legális szolgáltatások nyújtásához találták ki őket (repülés), viszont van, hogy tornyok lebontásánál is használják azokat (9/11).
2008. márc. 13. 07:15 | válasz | #24
regebben zsido voltal es kikeresztelkedtel, es most meg szidod oket? ez nm fer.ha meg mesuge vagy az a te problemad.
2008. márc. 13. 04:07 | válasz | #23
Nem tudsz semmihez sem véleményt nyílvánítani zsidózás nélkül? + érdemes lenne elolvasni ki csinálja. Az ilyen hozzászólásokkal csak melléjük állítod a közvéleményt mert azt a benyomást kelted hogy mindenki nyomi aki warezol.
2008. márc. 13. 00:40 | válasz | #22
ezenkívül pedig az ilyen nagyorrú szekták helyében én nem húznék ujjat legrosszabb esetben is 1000szer (!) annyi emberrel, mert nem ez a hosszú élet titka, mivel ha sokat pattognak betilthanak minden legális warezt is ... így a linuxokat, és minden nyílt forráskódú és ingyenes alkalmazást... ennek pedig SOKAN nem fognak örülni... és ha sokan nem örülnek neki, akkor abból a SOKból bizonyosan néhányan NAGYON nem fognak örülni neki... és netalántán "puszta véletlenségből" majd baleset fogja érni az IRMA és a hasolló szekták embereit, először figyelmeztetésből utána pedig lehet hogy nagyon el lesznek dádázva... vagy esetleg menekülés közben hátulról meg fogják mérgezni tenmagukat (a jelentésben)
2008. márc. 13. 00:27 | válasz | #21
a legtöbb amit tenni tudnak, hogy letiltják a szolgáltatóknál az uTorrent és egyéb torrentek által használt portokat, majd a következő verzióban kijövő újabb portokat is (vagy esetleg egész port-range-eket , mert lehet hogy random port range-t használ ezt nem tudom) de ezzel gyakorlatilag betiltják a netet, és az előfizetők olyan szolgáltatóhoz fognak menni, ahol nincs letiltva semmilyen port. Ez pedig nem 42 milliós vélt és bizonyíthatatlan kiesést, hanem 10szer ennyi valós és bizonyítható, sőt azonnali kiesést fog nekik jelenteni, úgyhogy vastagon fognak szórni az ilyen IRMA és egyéb nagyorrú szekták pofájába. Menjenek el dógozni !

a torrentek titkosítva küldenek minden adatot. arra vonatkozóan hogy egy konkrét szolgáltató, egy kalóz file letöltésében segédkezett volna lehetetlen bizonyítékot gyűjteni, mivel minden adatcsomag más szolgáltatón keresztül és más végponttól érkezik egy f*ssá kódolt csatornában. a szolgáltatónak nemcsakhogy módjuk nincsen kiszűrni mi minősül kódolt adatnak, de személyiségi jogokba is ütközhet MINDEN adat monitorozása, amely ráadásul még technikailag IS (tárhely+idő+pluszgépek) kivitelezhetetlen (!)

a warez tehát marad, mégha ezek a vágottf*szú b*zik összesz*rják magukat akkor is.
2008. márc. 12. 23:33 | válasz | #20
De jó, hogy nem értik meg: sosem fogják tudni visszaszorítani a warezt, az emberi leleményesség úgyis túljár minden furfangon. Még a végén odáig fajul a helyzet, hogy a Föld lakosságának 80%-át beperelik, és be kell menniük a börtöbe. Az lenne a jó móka! :)
2008. márc. 12. 22:24 | válasz | #19
Követelem, hogy tiltsák be az utakat, mert illegális tevékenységet is végeznek a rajtuk közlekedők!

Tiltsuk be a telefonvonalakat is, mert azokon is zajlik illegáis tevékenység!

Tiltsuk be a pénzt, mert szinte minden bűncselekményhez kötődik pénz!

És főleg tiltsuk be a "jogvédőket", mert hülyeségeket beszélnek!
2008. márc. 12. 21:50 | válasz | #18
Ezt nem értem...
2008. márc. 12. 19:23 | válasz | #17
>Sőt a postán bontsák ki és olvassák el a leveleket, mert lehet, hogy CD-t küldenek benne.

Ne aggódj, hamarosan ki fogják.. :D

>2001-ben még 146 millió eurós bevétel tavalyra már 102 millióra esett vissza, ami mindenképpen riasztó trend számukra.

Szegények. És ez kit érdekel? Bizonyára a varezolók tehetnek róla.. :D
Ezeket az embereket 20 év múlva az állatkertben fogják mutogatni. (legalábbis remélem)
2008. márc. 12. 18:55 | válasz | #16
Ez a törvénytervezet komoly? Tehát megszűnik ez a "Ha filmet ill. zenét letöltök, az nem büntethető..." törvény, ami ma van?
NYCBoy  
2008. márc. 12. 18:46 | válasz | #15
Sőt a postán bontsák ki és olvassák el a leveleket, mert lehet, hogy CD-t küldenek benne. Mindenkinek akinek van netje fizessen adót ugyan úgy mint a memóriakártyák után kell, és engedéjezze, hogy a jogvédő szervezetek átnézhessék online a wincsesztereit! Meg különben is fizessen minden ember havi fix összeget a kiadóknak!
2008. márc. 12. 18:32 | galéria | válasz | #14
a szolgáltatok csak byteokat látt se többet se kevesebbet, warezt már megfogni nem lehet, igaz kishazánkban ápriéistól nagyon kemény lesz a helyzet mert az EU kötelezte MO-t büntető törvény megalkotására.amugy meg ha nem lesz p2p lesz megint irc ftp :D:D:D
2008. márc. 12. 18:26 | válasz | #13
Vajon őket mikor fogják már berángatni? Nekik mindent lehet az egyszemélynek meg csak ami nekik tetszik? Fel kellene ébredni, a végén már mindenkinek a seggét rugdosni lehet profithajhászás céljából. K***a kapzsiság!
atys2  
2008. márc. 12. 18:10 | válasz | #12
Szerintetek mennyi dinamitot kellene felrobbantani a jogvédő szervezetek agyában, hogy megértsék a lényeget?
ziipp  
2008. márc. 12. 17:04 | válasz | #11
Felmerül a kérdés, mi az a legacy connection?
Vorpal  
2008. márc. 12. 16:40 | válasz | #10
Tegyük hozzá titkositja, ha nem legacy konnenksünt kap - a többit meg nem.
ziipp  
2008. márc. 12. 16:26 | válasz | #9
Meg ilyen is van, hogy PeerGuardian2, ami szűr bizonyos IP címeket, mint pl. BSA, vagy kormányzati IP-k, így a szoftverrendőrség nem tud tőled letölteni, és bizonyítani sem tudja, hogy illegális file van a gépeden.
2008. márc. 12. 16:18 | válasz | #8
Na, akkor ha titkosítva töltök valamit, és a szolgáltatónak meg kell állapítania, hogy ez egy jogvédett anyag, vagy pedig egy ingyenes valami, akkor ezt hogy fogja tudni? Max. azt lehet, hogy korlátozzák a sávszélességet, dehát erre nem lehet kötelezni őket.
ziipp  
2008. márc. 12. 16:16 | válasz | #7
Hát úgy néz ki, volt 10 jó évünk warezolni. Szerencsére M.o.-ra lassabban "gyűrűznek be" az új dolgok. :D
r4pid  
2008. márc. 12. 16:16 | válasz | #6
r4pid  
2008. márc. 12. 16:16 | válasz | #5
Van benne titkosítás ;)
2008. márc. 12. 16:13 | válasz | #4
Az 1.8 -as uTorrent már teljesen titkosítja az adatforgalmat, fejléccel együtt.
2008. márc. 12. 16:10 | válasz | #3
Az első gyalogost egy Ford ütötte el. Azóta sok autója művelt ilyeneket, szerintem őket is be kellene rántani a bíróság elé. Aztán persze a többit is.

2008. márc. 12. 16:02 | válasz | #2
Mondják már meg, honnan fogják tudni, hogy a legújabb mozifilmet töltöm le éppen, vagy egy Linuxot??? Nem tudom, hgoy lehet-e titkosítani a torrent letöltéseket, de max. ez a lehetőséget implementálni fogják, és ha titkosítva lesz minden adatátvitel akkor azt nem lehet szűrni.

Vagy akkor Linuxot sem lehet majd letölteni, ami LOL.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. márc. 12. 15:50 | galéria | válasz | #1
"Az ír Eircom céget a kalózellenes intézkedések alkalmazására szeretnék rávenni."

remélem nem sikerül.