50 kilométerre merészkedik a Cassini az Enceladushoz
2008. március 12. 13:04, szerda
Minden eddiginél közelebbről vizsgálja meg a Cassini űrszonda a Naprendszer jelenleg legérdekesebb holdját, az Enceladust. A szonda a hold déli sarkánál húzódó különös geológiai formákat, az úgynevezett "tigriscsíkokat" veszi szemügyre, és elemezni fogja a belőlük feltörő gejzírek részecskéit.

Hirdetés

A gejzírek forrása rendkívüli érdeklődésre tart számot a tudósok körében, akik folyékony vizet, esetleg egy földalatti óceánt sejtenek a területen. A szonda mai átrepülése során 50 kilométerre is megközelíti az égitestet, átlagosan 200 kilométerrel repül el a felszín felett. Ehhez rendkívüli műszaki fortélyokat kell bevetni, az eredmény azonban forradalmasíthatja az Enceladus gejzírjeiről szerzett ismereteinket, taglalta Alan Stern, a NASA Tudományos Küldetések Igazgatóságának helyettes vezetője.

A tudósok már korábban megállapították, hogy nem jelent különösebb veszélyt ilyen közel repülni a hatalmas párafelhőkhöz, a kilökődő részecskék ugyanis olyan kicsik, hogy még a Cassini nagy sebessége ellenére sem tehetnek kárt a szondában, ami gyakorta halad át a Szaturnuszt körül vevő pormezőkön. Ezúttal a kameráknak nem sok szerep jut, a munka dandárját a részecske elemző műszerek fogják elvégezni, a kamerák csak a terület megközelítését és az eltávolodást rögzítik, elsősorban az eddig még a szonda által nem fényképezett északi területekre fókuszálva. Az elemzőműszerek viszont jókorát szippanthatnak a gejzírekből, megadva a részecskék sűrűségét, méretét, összetételét és sebességét.

"Kétféle részecske áramlik ki az Enceladusról: az egyik tiszta vízjég, a másik egy egyéb anyaggal keveredett vízjég" - mondta Sascha Kempf, a Cassini Kozmikus Por Elemző műszerének egyik felügyelője, a Max Planck Intézet heidelbergi atomfizikai részlegének munkatársa. "Úgy véljük hogy a tiszta vízjég részecskék a felszínről visszapattanva válnak szennyezetté, ezzel magyarázható a két különböző vízjég jelenléte. A mostani átrepülés mindenesetre el fogja dönteni koncepciónk helyességét."

A hold rendkívüli a Naprendszerben, tudományos szempontból számos rejtéllyel rendelkezik, melyekről korábban már részletesen foglalkoztunk. A Cassini mai átrepülése több furcsaságot is megmagyarázhat. "Szeretnénk megtudni, van e különbség a gejzírekből előtörő gázok és a holdat körülvevő anyag összetétele között" - fogalmazott meg egy újabb kérdést Hunter Waite, a szonda Ion és Semleges Tömegspektrométerének főfelügyelője.

Az idén a Cassini még háromszor látogatja meg az Enceladust, eddig a maival együtt kilencszer vette szemügyre az apró holdat. Ha a mostani átrepülés a várakozásoknak megfelelően valóban biztonságosnak bizonyul, a többi vizsgálatot akár a mostaninál is kisebb távolságból végezhetik majd el. Hogy milyen közelről, azt majd csak a mai repülés adatainak elemzése után döntik el.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Balu0  
2008. márc. 20. 13:53 | galéria | válasz | #37
Áltudomány POWA!

A felszíni gravitációs vonzás függ a bolygó átmérőjétől! Ezért lehet hogy ha a Szaturnusz felszínén állnál (ami persze lehetetlen mert gázoriás) akkor a súlyod kb pont ugyanakkora lenne mint itt a Földön, holott a Szaturnusz gravitációja jóval nagyobb mint a Földé.

Az általad hirdetett áltudományos marhaság ezt az apró tényt elfelejti figyelembe venni. Ha a Föld valóban ennyit növekedett volna a Dinoszauruszok óta az a teljes evolúciót hazavágná!!

A dinóknál a jelenlegi gravitációval is problémás megmagyarázni hogy voltak képesek ekkor tömeggel és mérettel futni mozogni!

Ha az a hülyeség amit linkelgetsz igaz lenne az azt jelentené hogy a Földön a felszíni gravitáció többszöröse volt a Pángea idején a mainak. EZ PEDIG BIZONYÍTHATÓAN NEM IGAZ!

Szal buktad...
2008. márc. 13. 21:27 | válasz | #36
Igaza van Dömper Ármándnak nem minden cikkre igaz ez az ábra.
2008. márc. 13. 20:38 | válasz | #35
arrakistor, még 50 cikkbe beírod ezt a marhaságot és akkor a legújabb elméletek szerint igazzá válik. Hajrá!
2008. márc. 13. 19:54 | válasz | #34
Hát én csak azt mondom hogy igaz lehet hogy a Föld tágulhat de a kihűlt bolygok nem mint PL a Mars.
2008. márc. 13. 16:30 | válasz | #33
Ax bixtos, hogy ax idegenek jobban bexélnek magyarul mint néhány magyar.
NEXUS6  
2008. márc. 13. 15:18 | galéria | válasz | #32
Nézem ezt a golyóbist, hát nem egy hatalmas darab. Összvissz 500km az átmérője?!

Szal tényleg érdekes lehet, hogy mi lehet, ami így füstöl?!

Monnyuk xerintem is az idegenek a felelősök, ott ülnek ezen a hólabdán, persze hogy fáznak, hát tüzet gyújtottak.;)
A csíkok meg valszeg a sítalpak nyomai.
toto66  
2008. márc. 13. 11:08 | válasz | #31
Kostolja meg orvosát, gyógyszerészét...
Kannibál kanalas orvosság felirata...
toto66  
2008. márc. 13. 11:06 | válasz | #30
Nincs tele"patikus" úton komunikálnak, az én gyógyszerészem is onnan valósi...
2008. márc. 13. 10:43 | válasz | #29
Vajon van internettyük?...
2008. márc. 13. 10:36 | válasz | #28
2008. márc. 13. 10:32 | válasz | #27
A legújabb elmélet szerint a földön belül van egy másik bolygó, és ez a belső bolygó nagyobb mint a külső.
2008. márc. 13. 10:04 | válasz | #26
Akkor mostmár tudom hogy hova megy el a paksi áram...
2008. márc. 13. 10:02 | galéria | válasz | #25
Hát te is fiam, WikiWales?
2008. márc. 13. 10:01 | válasz | #24
Vagy lehet hogy arrakistor egy kompreszort nyomott a földbe és az fújja fel a bolygót.
2008. márc. 13. 09:54 | válasz | #23
Arrakistornak igaza van. A Föld valamikor egy tömör golyó volt, ami folyamatosan tágul.

A sok vizet az ufók hozták amikor látogatóba jöttek.
NEXUS6  
2008. márc. 13. 09:51 | galéria | válasz | #22
A Föld nem növexik, ez hülyeség!

És a Világegyetem tágulása sem gyorsul, hanem lassul! Hogyan gyorsulna már???!!!!

(Ja bocs az utolsó mondat az 10 évvel ezelött volt igaz;)))
2008. márc. 13. 09:40 | galéria | válasz | #21
A Föld zsugorodott, nem növekedett régen. Most is csak a ránk hulló meteoritok miatt nő a tömege elhanyagolható mértékben.
toto66  
2008. márc. 13. 09:06 | válasz | #20
Annak, hogy a kontinensek részben eltérnek a az oceáni lemezektől, és annál kisebb területen is fekszenek, okozója lehetett a hold keletkezése (az ugyanis állítólag a Föld kéreganyagából keletkezett nagyrészt). Ha pedig ott van akkor valahonnan hiányzik... A kontinensek alakja pedig azok mozgásából ered...
Létezet egybefüggő kontinens is (Gondvana)...
2008. márc. 13. 09:05 | galéria | válasz | #19
Szóval kedves szasz85.
Minden növekszik! A világegyetem, a csirke, a kislányom.
Miért ne növekedhetne a föld is?

Egészen biztos, arrakistor nem hülye.....

Megnézném a bizonyítékot is, amit L3zl13 igért.
Télleg, ezekbe az országokba nem szerveznek exluzív társasutakat?
Most lesz az ötvenedik házassági évfodulóm azasszonnyal, elmennénk.

toto66  
2008. márc. 13. 09:00 | válasz | #18
Érdekesség a Föld kontinenseiről, óceánjairól:
Ha egy csapágygolyót befestesz, majd idővel helyenként leverődik a festék, arányaiban nagyobb különbség van a festett és a leverődött rész között, mint a Himalája és a legmélyebb óceáni árkok között!
Ebből is rögtön kitünik a tágulás elmélet botorsága...
L3zl13  
2008. márc. 13. 08:43 | válasz | #17
Ooops! Smiley lemaradt, még mielőtt valaki komolyan veszi. :D
L3zl13  
2008. márc. 13. 08:43 | válasz | #16
Ne hülyülj már. A föld belül üreges. Ott található Agharta és egy rakás másik ország. Itt a bizonyíték:
2008. márc. 13. 08:23 | válasz | #15
Jajj, hagyjuk már ezt a baromságot.
Táguló föld ? Ugyan már!
Akár még hihető is lenne, csak van egy dolog ami az egész elmélet gyenge pontja.
Mégis honnan van az a rengeteg anyag ami a táguláshoz kell ?
toto66  
2008. márc. 13. 08:15 | válasz | #14
lemeztektonika
toto66  
2008. márc. 13. 08:15 | válasz | #13
És a lemeztectonika, az már smafu?
toto66  
2008. márc. 13. 08:14 | válasz | #12
Az animációd szerint sokkal sűrűbb volt a föld régen, ez szerinted hogy lehetséges?
2008. márc. 13. 01:08 | válasz | #11
A belső hőt , a tigriscsíkokat a minden égitestre igaz, folyamatos növekedés magyarázza.



Ezenkívül az összetételének aránya a köpenyben ad arra vonatkozóan magyarázatot, hogy a Mimashoz -amely jóval közelebb van a Szaturnuszhoz- képest nagyobb hő keletkezik az árapályerők hatására. Az Európához hasonlóan itt is egy felszínalatti folyékony, vagy félig folyékony, esetleg időszakosan folyékony halmazállapotú víz és/vagy víz és egyéb (pl: radioaktív) kőzetek alkotta "óceánról" lehet szó, amely ebben az esetben semmiképpen nem lehet 90 km mély csak néhány km maximum.
Thrawn  
2008. márc. 12. 21:36 | válasz | #10
Nem száguldott bele. A pályára álláshoz az atmoszféra felsőbb légrétegeit használták fékezésre. A kellő magasság megállapításánál történt a baki. Méter helyett lábban állították be a magasságot, így a szonda a szükséges magasság harmadára közelítette meg a felszínt, ahol a már jóval sűrűbb atmoszférában elégett. Az Enceladusnál ez a veszély nem fenyeget, akár annyira is megközelítheti a felszínt, hogy a magasabb hegyek még éppen le ne sodorjanak valami kiálló cuccot.
Shodan  
2008. márc. 12. 20:39 | galéria | válasz | #9
Ennél még közelebb , az csúnya lesz.
2008. márc. 12. 20:10 | galéria | válasz | #8
Ezek a hintamanőverek azért nagyon érdekesek, meg a szondák maguk annyira kis aranyosok.
Valahogy az űrhajózás kezdeteit juttatja eszembe, amikor fellőttek egy űrhajót, amely párszor fordult a Föld körül, majd visszapottyant.

No, de nem ezeknek a banalitásoknak a leírásához jöttem most ide. Hanem meg szerettem volna osztani azt az egetrengető ötletem (megint!), hogy én látnék fantáziát egy naprendszer-szintű GPS rendszerben. Tehát a mostani császkálás helyett fellőni 24 sol-stacionárius űrszondát, amely fix pontokat foglalna el a Naprendszer körül, és onnan sugározná a színes, szélesvásznú adást a belső bolygókra telepített átjátszókon keresztül a Földre. Mondjuk, így elsőre sok értelme nem lenne, mert de Gaulle óta tudjuk, hogy a mobil hadviselésé a jövő. :-)
xizor  
2008. márc. 12. 19:45 | válasz | #7
Csaknem lesz ilyen baj, ha jól értem már 8x sikerült a dolog :)
WoHu  
2008. márc. 12. 19:10 | válasz | #6
*akkora...
WoHu  
2008. márc. 12. 19:09 | válasz | #5
Sok hülye NASA-s! Azzal nem számolnak, hogy az Enceladus (mint minden más planetoid) tágul a benne lévő fehérlyuk meg a "zinverztéridő" miatt. Mire odaér az a szar, a hold pont akkor lesz, hogy belecsapódjon.
Ugye, arrakistor?
2008. márc. 12. 17:16 | válasz | #4
Csak el ne csesszék megint úgy, hogy nem váltják át az amerikai mértékegységeket az SI-sekre.Az egyik mars-szonda ezért száguldott bele a Marsba :D.
DompR  
2008. márc. 12. 16:44 | válasz | #3
Ja, meg hozzon is a kis zöld fazonokból is...
2008. márc. 12. 15:47 | galéria | válasz | #2
Szálljon már le!
NEXUS6  
2008. márc. 12. 14:43 | galéria | válasz | #1
50 km-re megközelíteni az nagy buli lesz!;)