Intel: 45 nm négy magon, még gyorsabban
2008. március 9. 15:27, vasárnap
Az Intel a jövő héten kezdi meg a gyors 45 nanométeres négymagos asztali processzorok forgalmazását, amelyek eredetileg a hónap elején érkeztek volna. Az AMD is javít, mégpedig a Barcelona magos Opteronoknál.

Hirdetés

Az X-bit Labs értesülése szerint a processzorgyártó a jövő héten kezdi meg a Core 2 Quad Q9550 és Q9450 értékesítését. Ez a két asztali négymagos chip a gyártástechnológiában, illetve a sebességben jelent előrelépést, a négymagos sorozaton belül ugyanis eddig még hiányoztak a hasonló teljesítményű változatok. Most végre pótolják a hiányt, így igazi erőművekre tehetnek szert azok az otthoni felhasználók, akik igényt tartanak a nagy sebességre.

A megjelenést korábban azért voltak kénytelenek elhalasztani, mert hibát fedeztek fel az új fejlesztések rendszerbuszában. Ennek kijavítását azonban a C1 stepping már tartalmazza, így minden akadály elhárult a megjelenés elől. A Q9550 2,83, a Q9450 pedig 2,66 GHz-es órajelen fut, az FSB frekvenciája 1333 MHz, a másodszintű gyorsítótár mérete pedig immár 12 MB. Ez jelenti az igazán nagy előrelépést - az órajel mellett - a sorozat első példányához, a Q9300-hoz képest. Az új négymagosok fogyasztása igen kedvező, 95 watt, amely természetesen a fejlett gyártástechnológiának köszönhető. Az árak a következőképpen alakulnak: a leggyorsabb Q9550 530, a középen elhelyezkedő Q9450 316, a harmadik helyet elfoglaló Q9300 pedig 266 dollárt kóstál.

A legutóbbi elemzői találkozón nagy hangsúlyt helyeztek a 45 nanométeres chipek sorozatgyártása körül felmerült problémák ismertetésére. Paul Otellini vezérigazgató elmondta, hogy keményen dolgoztak a gyártás fellendítésén, és mostanra eljutottak oda, hogy összesen 72 változatot kínálnak a három fő szegmensben (asztali, szerver- és mobil), naponta 100 ezer példányt készítenek el, gyorsan növelve az eddig összesen 3,5 millió darabos eredményt. A tervek szerint már a harmadik negyedévben beérik a 65 nanométeres elődök arányát, így fele-fele arányban osztozik majd a két generáció a gyártáson.

Eközben persze az AMD sem tétlenkedik, és egy videóinterjúból kiderült, hogy a B3 steppinges Barcelona Opteron chipek a hónap végén jelennek meg, legfeljebb 2,3 GHz-es órajelen, 75 wattos fogyasztással, míg a 105 wattot igénylő, 2,5 GHz-es példány a második negyedévben érkezik majd.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. márc. 11. 11:15 | galéria | válasz | #22
OK,értem:-)azon leszek,h.jól válasszak -köszi
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2008. márc. 11. 10:03 | válasz | #21
LackoMester -> lasd 8-as hozzaszolast, meg a tobbit :)
/olvasd el megegyszer pls/ :-)

Jo valasztast
2008. márc. 11. 09:40 | galéria | válasz | #20
Kezdjük az elején,h.nemvagyok piszok gazdag,és csak 1 jó gépet próbálok összehozni,érdekes elgondolkodtat amit mondtál,mindemképpen utánnanézek...Az SSD tetsik,mindenféle képpen hamarosan beszerzek 1 32-64GB karit..
2008. márc. 10. 23:23 | válasz | #19
Jesszus, sokan a 4 magos procikat veszik meg lassan, én meg még azon tűnődöm, hogy váltsak-e kétmagos rendszerre. Kissé le vok maradva - vagy csak szimplán sz*rok a gépfejlesztésbe. :( Egyébként nem tudom, mit tököl az AMD, de én addig nem vennék új procit, amíg az AMD minden adukártyáját ki nem játszotta (vagy már megtette?).
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2008. márc. 10. 20:46 | válasz | #18
LackoMester: bocsi, de csalodni fogsz a DDR3-asokban nagy valoszinuseggel

Oke, legyen hogy piszok gazdag vagy, megveszed a legujabbat, tegyuk fel 1 millat tudsz raszanni.

Majd mikor szepen ketyegteted a DDR3-at, akkor jon az arcul csapas, mert nemhogy ar/teljesitmeny viszonylatban kiba xar, hanem siman teljesitmenyben is.

Ha neked a ramsebesseg szamit, akkor opteron konfig az ajanlott, es akkor nem intel.

NB: DDR3-om csak kb 2200-on felulit erne meg megvenni, mert ott kezd kijonni, hogy van ertelme, amugy nincs, mert ha keves DDR3-ast teszel a gepbe, es megy a swap, akkor kb ott vagy, mintha vettel volna 4G rammal egy SD ramos gepet, de tudod mit? Vegulis ugy teszed ossze ahogy akarod, nem engem szivatsz vele :)
*miert ily gorcsosen DDR3-om? nem vagom, talan vagibol? vagy mi masra okes?*

Ucso optimalis ajanlat:
megvarod az intel uj fejleszteset, kb 1 ev, vagy egy kicsivel tobb, es akkor mar hasonloan jol fogja nyomni az intel is a ramot, mint egy opteron konfig, termeszetesen ahoz pedig kell majd az uj intel proci.

Jah, meg valamit tok erre a rammaniara mondani:
ha annyira kell a procko teljesitmeny, akkor 2 darab xeon 4 magos procit (darabja 100e) es belecsavarod egy 5400-as chipsetes tuningbarat alaplapba, majd mellenyomsz ramot, es igaz hogy meg dual chanelben is lassabb lesz a ram, de tuttko hogy nem fog hibazni, a procikat pedig magonkent felnyomod 4G-re, es ez kb olyan lesz, mintha 8*4GHZ-s geped lenne.

De ha ennel is extrabbat akarsz, akkor fogod, es nem 2 darab xeont veszel, hanem 4 darabot, es ......,

Vagy ha ennel is extrabbat, akkor inkabb veszel egy termet, kondikat kotsz be, majd beleveszel egy szerverparkot

Nah kb ennyi ertelme van a DDR3-om eroltetesenek is!

Joetvagyat :)
2008. márc. 10. 17:54 | galéria | válasz | #17
RealPhoenix
igen a X38 DDR3 is létezik,de max 1333DDR3 memókat támogat(1600 csak OC)és nekem a 1600-as kell,rohadt drága,egyábként egyenlöre csak 4 GB tervezek.Tervezem a 64 bites rendszert,de már csak az uj gépemre+SSD-ez egyenlöre még új nekem,egy kis utánnajárást igényel..valami linket esetlegt ahol az SSD bövebben leirva megköszönném(az alpokat értem).köszi
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2008. márc. 10. 17:30 | válasz | #16
Nwis86: Mivel SSE4 illetve 4.1 van bennuk, ezert azonos orajelen kb 5-10%-al jobbak, de 10-nel biztosan nem tobbel.

Tuning: ahogy en nezegettem a dolgokat, kb 5%-al jobban tolhatoak, a stepping persze nagyon szamit, az intel oldalan fent vannak az infok, milyen procikbol milyen steppingesek jelentek meg, nyilvan az adott csoportban talalhato extreme edition steppingje a legjobb, szval olyasmi steppingel rendelkezo gyartmany csoportbol kell valasztani dobozos peldanyt, es akkor talan kifogsz egy faint!

LackoMester: X38-as lapok kozt is van DDR3-as, de !
A DDR3 kegyetlenul draga, 8G DDR2 1066-os tok faxa tuningra is, es olcso is!
Ekkor 64 bites rendszer alatt swapet lekapcsolod, es kiraly gyors az egesz rendszer, masfelol pedig ha hagyomanyos winchester helyett SSD winchit tolsz bele, az kb ugy megloki az egeszet (latvanyosan), mintha egy brutal cumod lenne, pl: 1 jo minosegu SSD winchi ugy kaszal, mintha raidelve kotnel kb 6 hagyomanyos winchestert, stb (konkret ertekeket neten talalhatsz)
Nwis86  
2008. márc. 10. 15:42 | válasz | #15
remélem ezek közül valamelyik lesz fél év múlva mostani procim utódja:) addig talán megfizethetőbbek lesznek és lesz tapasztalat tuning terén. Bár más oldalakról szedet infok alapján nem sokkal lehet őket Q6600 as tuningja felett hajtani szóval kérdés megéri-e,
meg kíváncsi lennék menyire fognak melegedni mostanim is 48-60 fok:( akkor +2 maggal:S
2008. márc. 10. 13:59 | galéria | válasz | #14
RealPhoenixx-köszi a tanácsot,
mindenféle képpen DDR3 1600Mhz memókat szeretnék,ezért is ragaszkodom az X48-hoz vagy a NForce 790-hez,mert ugye az X38 csak 1333Mhz memókat kezel(1600az csak Oc-ban lehetséges).
JTBM  
2008. márc. 10. 13:14 | válasz | #13
C2D procim van, sokszor csúcsra jár mind a két mag.
Jó lenne gyakorlati tapasztalatot hallani arról, hogy a 4 mag vajon mind ki van-e járatva a gyakorlatban?

Ma már lehet kapni az új 45nm-es C2D procikat laptopokhoz, de a desktop procikat még nem lehet megvenni, se itthon, se máshol Európában. (Pár szerencsés persze mindig van...)

Nekem egy 8400-asra fáj a fogam, remélem, a 100K/nap termelésből előbb utóbb nekem is jut egy. ;-)))
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2008. márc. 10. 12:38 | válasz | #12
LackoMaster:

En a kovetkezot javallom: X38-as chipsetes lap (Gigabyte GA-X38-DQ6) ha nem Schyte Ninja hutot valasztasz, ha viszont igen, akkor Asus P5E3-as lapot vennek a helyedben, ami DDR2-es

Nekem a gepemben a Q6600 1,55V-on megy, es 3,5GHZ-n, de full terhelesnel, ha mind a 4 magot felnyomom, akkor 96 fokra is felmegy az egyik mag, ellenben 1,425V-on, 3,43GHZ-n csak 83 fok, vagyis itt ez a leg okesabb.

9XXX-es procinal siman 3,7GHZ-ig mehetsz szerintem
2008. márc. 10. 11:49 | galéria | válasz | #11
én egy Q9450-esre gondoltam(remélem OK lesz,nem mint a mostani AMD-m),egy jobb CPU hütövel Thermalthake Maxorb2 gondoltam. 3.5Ghz,már elégedett lennnék...ja meg ugye X48 vagy NForce 790,meg DDR3 1333-1600?még pár hét és kideröl...
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2008. márc. 10. 11:02 | válasz | #10
LackoMester: jol tuningolhato peldanyra palyazz, ne pedig magas alaporajelure!

Pl: en 3,45G-n jaratom a Q6600-at, de a 9xxx-es szeriat ugyanigy siman lehet 3,75-re cummantani, marmint ha okes a peldanyod, a csucstuningja pedig mar tul draga hutest es tul ketseges stabilitast ad.

Vagyis: a Q6600-asom siman okes, igaz nem lehet 5,3G-n jaratni, mig pl: Q9650-est 5,3GHZ-n is nyomhato, bar szerintem ott mar az elettartalma drasztikus csokkenest mutat, vagyis, az kb 4,1-4,3 kornyeken is szalajszthato, csak kolts 100 rongyot hutesre, vagy tobbet, etc
2008. márc. 10. 10:02 | galéria | válasz | #9
rohadt drága lesz a Q9450 80ezer körül alakul nálunk,ezért fogom svájcból vagy Belgiumból rendelni,majdnem 20-sal olcsóbb mint itthon...
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2008. márc. 10. 08:22 | válasz | #8
En azt javallom, ha 4 magosra akarsz valtani, hogy:

Varsz egy kicsit, es nezegeted a Q6600-arat, mennyire nyomja le ez a lepes az intel reszerol, ha kelloen lenyomja, akkor inkabb ezt veszed, ha nem, akkor a Q9300-at, es hozza egy 20rongyos lapot, es valszeg kijosz kb 50e-bol (termeszetesen azt is nezd, hogy DDR2-es lap legyen, es szepen belekuralsz 4G ramot, a swapet meg kibaszod).

A maradek penzed pedig felreteszed SSD-re.
aaaaa  
2008. márc. 09. 23:32 | válasz | #7
Milyen átlagemberről beszélsz ??? Nem Magyarország az elsőrendű piaca az Intelnek...
A német , vagy amerikai átlagember röhögve kifizeti pár napi, jobb esetben pár órai keresetéből, ha pont ilyet szeretne...
De az átlagembernek többnyire nincs is szüksége arra, hogy rohanjon lecserélni a gépet négymagosra.
2008. márc. 09. 23:21 | galéria | válasz | #6
igaz-tévedtem
shabba  
2008. márc. 09. 22:15 | válasz | #5
A Santa Rosa már nem fog érkezni, az már tavaly májusban 1x megérkezett, sőt idén januárban kapott még egy 45nm-es frissítést is. Idén május-június körül majd a Montevina Centrino 2-es mobil platform fog érkezni.
2008. márc. 09. 21:21 | galéria | válasz | #4
na végre,erre várok januártól,Q9450-ez kell nekem....
a Santa Rosa család(notebooK-ba)állitólag nyáron érkezik,de ugye ez az Intelnél...kiszámithatatlan...
Akuma  
2008. márc. 09. 19:43 | galéria | válasz | #3
Sok pénz, bár lehet relatíve olcsó, de az átlagembernek ez drága... hiszen még nem beszélünk számítógépről, csak processzorról...
Mister  
2008. márc. 09. 18:10 | válasz | #2
azért a Q9300 sem lehet rossz 266 dollárért.
Su0my  
2008. márc. 09. 15:50 | válasz | #1
na és a notebook-ba szánt négymagosok mikor jönnek??