Asus Eee PC már Windowsos változatban is
2008. március 7. 17:27, péntek
A cég munkatársai nem véletlenül takargatták a hét elején az olcsó laptop új változatának rendszerét, ez ugyanis már a Windows XP-t takarta. Európában továbbra is sovány az utánpótlás.

Hirdetés

A cég beváltotta korábbi ígéretét és a Linux után a Windows operációs rendszernek is esélyt adott az olcsó platformon. Egészen pontosan a Windows XP jelenik meg az Eee PC-n, természetesen némi felárért cserébe, hiszen a licencet az Asusnak is meg kell fizetnie. Nemcsak az új, hanem a meglévő készülékeken is elérhetővé válik a Microsoft szoftvere, emiatt különösebb változás nem várható.

"Az Eee PC elsöprő sikernek bizonyult a tavaly októberi megjelenés óta eltelt időszakban. A vásárlóktól beérkező visszajelzések segítségével még jobban illeszkedhetünk a piaci igényekhez, főként az idén megjelenő újabb változatokkal" - jelentette ki magabiztosan Jonathan Tsang, a cég igazgatótanácsának elnökhelyettese.

Véleménye szerint a Windows megjelenése három fő szempont miatt jelent előrelépést, ezek sorrendben: az ismerős környezet és felhasználói felület (amely egyben a teljes kompatibilitást is magával hozza), a Windows Live szolgáltatások, valamint a Microsoft Works funkciók elérhetővé válása, amelyek a munka terén könnyítik meg a felhasználók dolgát.

A Windows-alapú Eee PC még ebben a hónapban megjelenik, ára azonban valamivel magasabb lesz a megszokottnál. Ez még nem is lenne nagy probléma, Európában azonban a jelek szerint továbbra sem dicsekedhetnek az utánpótlás folyamatosságával. Ez már korábban is komoly problémákat szült, és egyes értesülések szerint az Asus 70 százalékkal maradt el a valós piaci igények kielégítésétől, teljes lefedettségről tehát szó sem lehet. A cég elnöke a CeBIT alatt jelezte, hogy május előtt semmiképpen nem változik a helyzet, így az európai vásárlóknak továbbra is türelemmel kell lenniük a cég iránt.

Érdekes, hogy az utánpótlási gondok ellenére az Asus szerint teljesíthető az első negyedéves terv - meglátjuk, ez valóban így lesz-e.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
floatr  
2008. márc. 10. 11:31 | válasz | #18
Hehe, majd jól duplaannyiba kerül majd nem? :)
2008. márc. 08. 14:39 | galéria | válasz | #17
Beos nem rossz, de még vannak hiányosságai. A Haiku, meg annyira erősen bétás, hogy ftp se megy mindenhova, a rendszer beragadt alkalmazásokat nem bír lelőni minden esetben :)
Beossal(Zeta) az volt a gondom, hogy Java nem ment fel rá, és a virtuális memóriát nem lehetett a fizikai ram méretéhez képest beállítani.
strogg  
2008. márc. 08. 12:17 | válasz | #16
nembaj, ha van wines vertio. A lényeg, hogy verseny alakult ki. Nem vagy röghöz kötve egyik OS-el sem. Ha neked a linux a nyerő veszel lkinuxosat, ha a win, veszel wineset. Mellesleg nekem az első dolgom lenne bepróbálni egy BeOS-t rajta. Imádom a linuxot, de a beos nagyságrendekkel ráver több szemponból is. (pl: sebesség) Meg is nézem a neten, hogy valaki próbálkozott-e már vele.
acdc  
2008. márc. 08. 04:05 | válasz | #15
Mikor eloszor meglattam eloben olyan kis edes volt a picke viszont a feher olyan jatekszerunek tunt,es az anyagminoseget is eleg gagyinak ereztem,a fekete lattan mar inkabb mini notebook jutott az eszembe.(bar szep teljesitmeny ezert az arert egy pda vagy egy jobb mobil tobbe kerul)
Erre leszek kivancsi http://www.ipon.hu/?news=1919
Aluminium boritas mar csak egy hackelt macosx kene ra es kesz van az Ihp vagy HpBook
2008. márc. 07. 23:13 | galéria | válasz | #14
Már az is elég ok lehet a váltásra, ha a pdamat nem kezeli, vagy az adóbevallás progi nem fut rajta. Ha olyan van, persze arra meg virtuális gép :)
De addig nem dobok rá követ, amíg nem próbáltam mind a két változattal, mert lehet hogy sebességben megöli az xp, vagy amit akarok használni rajta progi.
llax  
2008. márc. 07. 21:44 | válasz | #13
Én szinte biztosan lecserélném... Már csak azért is, mert a meglévő külső perifériáim kb. 3/4-éhez nincs gyári Linux-os driver...
2008. márc. 07. 21:23 | válasz | #12
És szerinted hányan szenvednek ilyennel, amikor ott van rajta egy jól használható, kis erőforrás igényű op. rendszer?

#11: felfér és marad ~500MB, hurrá...
2008. márc. 07. 21:14 | válasz | #11
Xp felfér 2 gigás vinyóra. Tapasztalat a p2-es korból. :)
llax  
2008. márc. 07. 21:11 | válasz | #10
Pl. egy "lecsupaszított" XP-t. Ha kidobálsz belőle minden felesleges dolgot, akkor akár 500MB, vagy még annál is kisebb tárhelyre is feltehető. Ha kiiktatsz minden olyan szolgáltatást, amit egy ilyen gépen amúgy sem tudnál használni, akkor az erőforrás igénye is minimálisra csökken.
2008. márc. 07. 21:07 | válasz | #9
Fából vaskarika.

Mármint ilyen gépekre xp-t tenni.
2008. márc. 07. 20:59 | válasz | #8
Egynek se, mivel linuxon nincs ilyen "format c:"

A másik meg az hogy a 2GB-os tárolóra milyen windowst rak? 98-at?
2008. márc. 07. 20:38 | válasz | #7
Európában úgy fogyott el mind hogy linux volt rajtuk. Tehát használhatók, és tetszett az embereknek

Arról gondolom nincs statisztika, hogy 100 linuxos EEE-ből hánynak volt élete első pillanata hogy format c:/ -> install win...
2008. márc. 07. 20:01 | válasz | #6
Ilyen kis gépen miféle kompatibilitási probléma lehet? Gimp, openoffice, zene hallgatás, internetezés, filmnézés, fényképek kezelése, voice chat, webkamera. Nem megoldott? vagy milyen progi nem menne rajta? Ez nem játékgép. Mérete,ára,tudása miatt szeretik. Nemhiába fogyott el mind rekordidő alatt, és akarnak még többet pedig linux van rajtuk.
2008. márc. 07. 19:51 | válasz | #5
Valószinűleg meglehet oldani a kompatibilitását. Az asztali verzióknál 10 év alatt nem tudták megoldani, pedig ott van "hdd hely, memória, processor teljesitmény". Marad a "Klasszikus módszer" az Asus kiadja Linux-al a t. User-ek megkicserélik nekik szimpatikusabb Operenciás Rendszerre.
barii  
2008. márc. 07. 18:54 | válasz | #4
meg fog jelenni egy kifejezetten erre a gépre szánt ubunut változat, mindemellett már most is van az az oldal, ami eee-vel foglalkozik, és ott van minden, hogy a kompatibilitást hogy lehet megoldani, úgy olvastam, hogy nem ördöngősség kicsit sem.
2008. márc. 07. 18:29 | galéria | válasz | #3
A vista is megy rajta :))
Nem vagyok geek winfosos, de a kompatibilitás miatt lehet hogy xp-set veszek majd, vagy linuxosat áthekkelem, megnézni mennyire fut rajta :)
2008. márc. 07. 18:01 | válasz | #2
) aki látja mi a különbség egy linux-os eee és win-es közt azt nem fogja értékelni a win-es. Főleg ha az még dob az árán. Európában úgy fogyott el mind hogy linux volt rajtuk. Tehát használhatók, és tetszett az embereknek. Aki meg nem tud vele bánni, annak meg ott lessz a kicsivel drágább xp-s. Mert ingyen oprendszerrel nem hinném hogy ugyanannyiba fog kerülni. Openoffice meg ms-felé full kompatibilis. És európában egyre több helyen térnek át rá. Elég visszaolvasni a cikkeket az sg-n.
2008. márc. 07. 17:37 | galéria | válasz | #1
Pont azokat a Windows előnyöket emelték ki, amik legkevésbé fontosak.
A kinézet linuxnál is teljesen XP témásra alakítható, tehát ez kiesett.
Jelentkezzen az, aki haszánlja a microsoft live-ot..
Az utolsó pedig sántít, kicsit.
Ha eddig nem jöttek volna rá MS-ék, hogy miért az ő OS üket használja az emberek többsége: a felhasználói szoftverek kompatibilitása és a driver ellátottság miatt.
Tádám.[köszöni a tapsot]