Megjelent az Internet Explorer 8 béta 1
2008. március 7. 08:21, péntek
A Microsoft a MIX08 konferencián rántotta le a leplet a böngésző következő verziójáról, amely immár szabadon letölthető a cég internetes oldaláról. Redmond érdekes és hasznos újításokat ígér.

Hirdetés

A konferencián Dean Hachamovitch ügyvezető igazgató adta hírül a Beta 1 verzió elkészültét és kisebb magyarázatot fűzött a bejelentéshez. Elárulta, hogy eredetileg három fő újításról szerettek volna beszámolni, ám ezt ő a fejlesztők segítségével egy nyolcas listára bővítette ki, hogy átfogó képet adjon a szoftverről - ez persze szintén sántít, mivel az első pont magát a megjelenést takarja . A tesztverzió elméletileg fejlesztők számára készült, ám immár mindenkinek elérhető a központi letöltőoldalon.



A Hachamovitch által felsorolt újítások a következők: 1) teljes körű CSS 2.1 támogatás a jobb kompatibilitás reményében, ami főként a margin és float utasítások esetében mutatkozik majd meg, 2) a W3C CSS-munkacsoportjával közösen több mint 700 tesztet végeztek el, ez is a jobb átjárást hivatott biztosítani, 3) jobb teljesítmény a különböző szkriptek végrehajtásakor, 4) HTML5 támogatás bevezetése (első előzetes, még korántsem teljes) , 5) beépített fejlesztői eszközök (ez szintén további munkát igényel majd), 6) az internetes oldalak egyes szövegrészleteinek egyszerű kiválasztása és sokirányú felhasználása az Activities funkció révén, illetve 7) a WebSlices, amelynek révén feliratkozhatunk az oldalak egyes különálló részeire, amint azt az eBay példája is mutatja - hasonló megoldást találunk a Mac OS X-ben is.



A böngészővel egy időben több kiegészítő is elérhetővé vált, többek között a Silverlight 2, amely főként a streaming tartalmak és szolgáltatások jobb kezelését hivatott megoldani. Ez ugyanis a hálózati és a kliens gép erőforrásainak folyamatos figyelésével meghatározhatja a streaming minőségét, az által használt sávszélességet, így túlzott használat, illetve hálózati forgalom esetén automatikusan visszavehet az előzetesen meghatározott adatátviteli rátából.

A böngészővel kapcsolatos első visszajelzésekben egyébként általában pozitívan nyilatkoznak a szoftverről, kiemelik az IE7-hez képest némileg megváltozott kezelőfelületet, az új funkciókat és a kompatibilitást. Rögtön hozzáteszik azonban, hogy a sebesség és a hibák nagy száma miatt még egyáltalán nem ajánlott otthoni, mindennapos használatra - erre még nyilván várni kell.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Yv@n  
2008. márc. 08. 17:45 | válasz | #48
És?
Nem kapcsolódik a témához. szép és jó, de nem erről volt szó.

Nem szeretem az IE-t mert visszafog sok dolog használatában, épp ezért amit leírtál: OS része sokan nem tesznek fel mást, mert megfelel nekik, ettől kezdve azonban egy csomó minden nem használható.

Ettől függetlenül nem okolom olyan dolgok miatt, amiket nem lehet felróni neki mint hiba, mert ennek nulla értelme lenne.

A flash katt szutyok anno benne volt explorerben. Jött egy szabadalmi per, amiből lett egy bírósági ítélet, aminek eredmnéyeképp ki KELLETT vegyék az IE alól a funkciót. Most nemolyan rég lett egy megállapodás a szabadalom tulajdonosával(X dodó átvándorolt a zsebübe nyilván), ennek eredményeképpen visszakerülhetett a funkció.

Nem bug miatt nem volt benne, hanem mert nem lehetett. PONT.
2008. márc. 08. 17:25 | válasz | #47
azért ne mond nem érzed a különbséget ingyen és pénzes progi közt. Nemhiába nem kapnának annyi pénzt érte. Az MS összevon minden progit és azt mondja keményen fejlesztenek. Pénzt keres vele, és nem is kicsit. Sok cég csinálja hogy kivár amíg elterjed a progija és utánna megy a licencek miatt. Szerintem nem milliárdokat kértek érte. De csak vedd azt hogy az MS monopól helyzetben miket csinál más cégekkel. Csak a directx-openGl huzavonáira gondolsz, utánnanézel és rájössz. Megérdemlik ha megfizettetik őket.
Yv@n  
2008. márc. 08. 13:46 | válasz | #46
Számít ez bármit a végeredény szempontjából?

Szarozzák itt páran, mert "kattintani kell". Azért kell kattintani mert egy harmadik fél beugatott, a másik böngészőknél pedig nem tette ezt. Nem szoftverhiba, nem azért van így, mert nem tudták megoldani másként, hanem mert jogi vonzata van a dolognak(konkrétan egy bírósági ítélet, ami erre kötelezte őket...).

És nem azért nem perelték FF-et mert ingyenes, hanem mert közel sem tudnak annyi lét lehúzni róluk, mint MS-ről. Nyilván az IE4 óta létező automatán lejátszó embed funkció csak az IE 7-es verzójánál szúrt szemet a szabvány tulajdonosának...hát hogyne, roppant hihető.

Amint megszületett az anyagi megállapodás a történetben, már IE 8 alatt sem kell kattogtatni.

End of story.
Yv@n  
2008. márc. 08. 13:41 | válasz | #45
Ez konkrétan css3, ami még kész sincs, mint specifikáció, szóval erősen változhat...így ez nem hiba, ellenben használni sem túl ésszerű, mert ha a végleges változat eltér majd a mostanitól, akkor minden kódot ami ezen alapul lehet átírni(és ez szokkott elmaradni).
2008. márc. 08. 13:16 | válasz | #44
valsz azért nem perelték mert ingyenes. Ezek után egy cég ami direkt ezzel telepíti a saját OS-ét, és azt mondja hogy azért drága a win mert fejlesztenek rá mnindent, akkor ki is fizethetik a fejlesztést amit használni akarnak. Ingyenes progikat csak az MS félék akarnak megfizettetni. Van erre sok példa a neten. Használhatsz pl olyan graifkus modellt játékokhoz, amiért akkor fizetsz, ha már elkezded eladni a játékot. Addig minek? így meg hobbiból is sokan használhatják, és utánna ezt akarják majd munkára, pénzkeresésre is. Majd akkor fizet.
god25  
2008. márc. 08. 12:00 | válasz | #43
Érdekesség, amit az IE nem támogat. :P
Yv@n  
2008. márc. 08. 11:20 | válasz | #42
uhm. Attól kezdve hogy a weboldalt csinálod nem felhasználó vagy, hanem fejlesztő, akinek dolga ezt a problémát lekezelni...

Mindenesetre ha nem tetszik lehet menni toporzékolni a szabvány tulajdonosához, bizonyára nem röhögnek ketté :)
Nyilván IE mindíg is tudta hogy ne kelljen kattintani a flashbe, hanem automatán menjen. Eztán jött a licensz tulaj, és beperelte MS-t, miután egy winupdate során kivették az automata lejátszást IE alatt. A mozilla alapítványt nem perelték be, így ott megmaradt eredetinek.

Ez egy olyan dolog, hogy lementek páran egy pincébe, és az egyik arc tökeit befogják a satuba, aminek hatására elkezd ordítani. Te pedig őt utálod, mert mi a francért hangoskodik, ahelyett hogy azt vernéd pofán aki az illetőt baszogatja.
2008. márc. 08. 10:44 | válasz | #41
Jah javascriptes trükkel (ami lassabb gépeken látványosan lassan konvertálja le a pngket átlátszóvá), vagy html komponenssel ami gyakorlatilag ugyanaz ráadásul időnként scale bugokat ad néhány képre, ha nincs megadva az img tagben pontosan a méret.
Ez még így sem teljesen kielégítő, bár tény, hogy a webfejlesztő mondhatja, hogy kéremszépen ha régi böngészőt használsz akkor ne várd el, hogy minden tökéletesen működjön. A baj ott kezdődik, hogy a legtöbb ember azt sem tudja mi az a régi böngésző...
mflex  
2008. márc. 08. 07:41 | galéria | válasz | #40
Épp az előbb írtam, hogy villámgyors,nem is próbáltad ,de a pofád az jár!
 
2008. márc. 08. 04:54 | válasz | #39
"meg tudja-e jeleníteni végre normálisan az átlátszóságot tartalmazó PNG-t"

Egy normális webfejlesztőnek ez régen nem gond, nekem ez az összes böngészőben (régiekben is) normálisan működik.
Radi  
2008. márc. 08. 01:01 | válasz | #38
Vesszen az IE! Lassú, ronda, és állandóan kattog...
mflex  
2008. márc. 07. 23:45 | galéria | válasz | #37
"Rögtön hozzáteszik azonban, hogy a sebesség és a hibák nagy száma miatt még egyáltalán nem ajánlott otthoni, mindennapos használatra "

Ezt mégegyszer leírom, mert én máris cáfolom.
Szóval vannak oldalak,amik hibásan jelennek meg,de elenyésző ez a hiba,viszont ,mint alant írtam 64 bites vistán kibaxottul gyors, szinte összehasolíthatlan a 7-es vagy másik böngészővel. A többi seggkinyalós beépített dolgok ,meg már hab a tortán. ha nem cseszik el,akkor ez a böngésző alázni fog,de mint írtam vista64 alatt tapasztalom ezt.

Roli  
2008. márc. 07. 22:26 | válasz | #36
Ennyit vitázni, nem értem, nekem jó a MediaPlayer 9, pedig kipróbáltam másokat is, jó volt az IE6, most az IE7, pedig próbáltam FF, Operát is. Ja az IE7-et nekem csak a freemail szokta megbolondítani, addig csinálok mást és már megy is tovább. Persze mindenki azt használ ami jól esik neki, nekem jó ez is.
mflex  
2008. márc. 07. 22:15 | galéria | válasz | #35
letöltöttem ..., hát vannak még benne hibák, de 64 bites vistan úgy szakít mint a villám,nálam egyenlőre bevált:)
gabi89  
2008. márc. 07. 21:20 | galéria | válasz | #34
A "kolléga is rosszul tudta aki utánnad írta.Mindenféle plugin stb nélkül lehet több kezdőoldalt berakni FF-be oldalcíme.hu|másikoldalcíme.hu na ezt kell beírni ahol FF-ben beállítod a kezdőoldalt és máris több jön be.Ne mondj olyat amit nem tudsz.Nem "értesz" az FF-hez annyira látom mivel IE-t használsz ergó ezért sokszor olyat állítasz ami nem igaz.
2008. márc. 07. 20:28 | válasz | #33
"-Nem lehet egyszerre több honlapot berakni kezdőoldalnak"
Kis trükkel megoldható


Nem kell hozzá kis trükk se, nekem egyszer véletlenül sikerült 20 oldalt beállítani kezdőlapnak (eszközök - beállítások - kezdőlap - aktuális oldalak használata: ekkor ha 100 tab van megnyitva, akkor az a száz fog megnyílni a firefox indításakor :))
2008. márc. 07. 20:26 | válasz | #32
Hú tényleg, az egyik legfőbb érvet el is felejtettem ami miatt nem szeretem az IE-t: Foxban be lehet állítani, hogy az egyes fájltípusokkal mit csináljon. Nálam alap, hogy a WMV-nél, MP3-nál "mentés másként" van beállítva. IE-ben sokáig kutakodtam hogy miként lehet ezt megcsinálni, mert az oldalam látogatói nyaggattak hogy nem tudnak letölteni mert a böngésző lejátssza a videót/zenét (PHP-s az oldal, úgyhogy a jobbklikk -> mentés másként nem megy, direktlinkelni meg csak emiatt nem akarok)
2008. márc. 07. 20:21 | válasz | #31
"Opera :8 mega"

Jó sok vírus lehet benne . A hivatalos nemzetközi MSI telepítő 6,4 MB. Az egynyelvű (angol), klasszikus (MSI nélküli) telepítő meg 4 MB. MSI -vel ugyanez 4,7 MB. A legfrissebb előzetes meg 5 MB
2008. márc. 07. 20:01 | galéria | válasz | #30
"-Firefoxban nincsen Clear-type betűtípus"
Van Patch
Másik megoldás

"-Adathalász szűrő nincs benne"
Van benne

"-Firefox 2 elbukik az acid2 teszten"
Az IE7 is.
Az IE8-at mivel béta a Firefox 3-mal érdemes összehasonlítani (ami már tudja).
Egyébként van acid3 teszt is.

"-Nem lehet egyszerre több honlapot berakni kezdőoldalnak"
Kis trükkel megoldható

"-sokkal jobb a windows media player plugin benne."
Egy weboldalnál a platformfüggetlenség, akadálymentesség lényeges lenne. Mi van ha MPlayert, VLC Media Player, KMPlayert, vagy más lejátszót szeretnék használni?

2008. márc. 07. 19:06 | válasz | #29
jaaa, hogy nem is a jó nyílt fórráskódú stabil FreeBSD -t használod opengl támogatással?
2008. márc. 07. 18:15 | válasz | #28
Én is úgy tesztelem a rendszert hogy felmegyek ilyen oldalakra) FF nekem is egyik nagy kedvencem.

sokkal jobb a windows media player plugin benne. Uh ezen borultam van még aki ezt használja videók nézegetésére? jetaudio vagy bármi más inkább. De ha magyaroknál akarunk maradni Mplayer, aminek van win full installja. Mplayer for win, és a codec pakkok a saját könyvtárában és nem kell mindent win alá telepíteni. Ezt állítottam be az összes vid lejátszására. FlV, mov, divix, stb mindent visz.

MPlayer for Windows provides native support for more than 192 Video and 85 Audiocodecs.

az FF-el is úgy voltam hogy felrak, kipróbál, és használom mert sokkal jobban megkönnyítette a böngészést számomra mint IE. Mást is próbáltam nem csak ezt ismerem. Fagyásnál meg imádom hogy megkérdi hogy előző oldalakat akarom visszaállítani amiknél összeesett, vagy kezdőlap. Nem is beszélve hogy Ie alatt nekem ha gond volt sokszor a win is eléggé gázos lett. + sok oldalon már olyanokat is láttam hogy ha nem megy az oldal töltse le az FF, vagy opera böngészőket és próbálja abban.
2008. márc. 07. 18:14 | válasz | #27
Ja, nálam a régebbi IE6 ami lefagyott párszor. IE7 még sosem, Mozilla egyszer az életben. Ez a IE8 kicsit lassú még. Azt írták róla, hogy nagyon szabványos, akkor valószínűleg a w3c szabványokal tökéletesen együtt fog működni, és a weboldalakat sem kell átszerkeszteni. Netezésre szinte az összes böngésző tökéletes: IE, FF, NetScape, Opera, Safari(habár a safari nem annyira, mert sokszor fagyott). Windows media player plugin csak IE ben tökéletes, hangerőt mozillában ( és operában (safariban wmplayer classic)) nem lehet beállítani, meg egy kicsit eltérő is az a sáv ott a tetején, ahol kiírja éppen mit hallgatunk (habár ez annyira nem lényeges).

Én csak azzal nem értek egyet, amit gerygrey leírt, mert nem annyira tájékozódott pár dologban. konkrétan:

"képes lesz-e végre a WWW nélkül beírt címeket értelmezni és nem a sz*r Live Search-re irányítani"
nálam az IE6 is képes volt erre, sőt, googléra irányított, ha nem volt elérhető a beírt cím.

"meg tudja-e jeleníteni a flash videót anélkül hogy rá kelljen kattintani egyet"
igen, mindig is meg tudta. (amugy meg van jelenítve, csak kattintani kell, hogy tudjál a flash objektumban is kattintani)

"és más hasznos pluginek"
Nekem a kedvencem az IE developer toolbar, habár hasonló a firefoxban is van.

"meg tudja-e jeleníteni végre normálisan az átlátszóságot tartalmazó PNG-t"
IE7!
2008. márc. 07. 17:57 | válasz | #26
"Nem lehet egyszerre több honlapot berakni kezdőoldalnak"
Ennek mi értelme van, villogni? A kezdőoldalnak eredetileg pont az volt a lényege, hogy azonnal egy olyan oldalt hozzon be, aminél a mindennapi netezésünket kezdeni szoktuk (ált. hírek). Ha több közül kell válsztani, azt már úgy hívják, hogy böngészés.

"Firefoxban nem lehet egy kattintással beállítani kezdőoldalt"
Ez marhaság, mert be lehet.

"nálam még sosem fagyott le"
Nálam (meg még jópár embernél) meg milliószor, de még az FF is szokott néha. Szal ezt ne hozd fel példaként. Ja, és amíg IE-t használtam, minden nap bekaptam pár trójait (minden warez-szex-crack weboldal látogatása nélkül), amint áttértem FF-re, ez az "apró zavaró dolog" megszűnt.
szacsi  
2008. márc. 07. 17:36 | galéria | válasz | #25
nem kell programozónak lenni ahhoz, hogy véleményt mondhass egy programról.
idióta.
2008. márc. 07. 17:33 | válasz | #24
Más kérdés, hogy aki egy kicsit is adott magára mint fejlesztő, az kb fél perc munkával integrált a weboldalába egy swfobject nevű javascript találmányt
De a flash el nem indulása engem felhasználóként zavar, olyan oldalakon amiket nem én csináltam.
2008. márc. 07. 17:32 | válasz | #23
-Firefox 2 elbukik az acid2 teszten
De én netezni akarok, nem az acid2-t nézegetni. A jelenlegi oldalakat pedig tökéletesen viszi a fox.

-Firefoxban nem lehet egy kattintással beállítani kezdőoldalt
Én évente kb egyszer állítok kezdőoldalt, amikor újrainstallálom a winemet. Az, hogy ez az évente egyszer megtörténő dolog egy vagy akár 35 kattintás, nem oszt nem szoroz :)

-nálam még sosem fagyott le
Nálam már fagyott le IE és FF is. A különbség mindössze annyi volt, hogy a FF-ot újraindítom, és ugyanazok az oldalak vannak megnyitva mint előtte. De például ha most a hozzászólásom írása közben lefagy, vagy akár jön egy áramszünet, restart után innen folytathatom, a szöveg is megmarad. IE-ben meg b***hatom (volt már rá példa)
Yv@n  
2008. márc. 07. 17:20 | válasz | #22
"hacsak azt nem, hogy végre nem kell a pluginekbe kattintani egyet aktiváláshoz."
Ez konkrétan valszeg winupdate-el visszakerül minden MS böngészőbe, lévén sikerült megállapodniuk a szabvány tulajdonosával, aki beperelte őket.(Más kérdés, hogy aki egy kicsit is adott magára mint fejlesztő, az kb fél perc munkával integrált a weboldalába egy swfobject nevű javascript találmányt, ami ezt az egészet áthidalta, szóval ami oldalon kattintgatni kell, az kb kiállította a saját szegénységi bizonyítványát.)

"Konklúzió: az IE8 egy újabb bonyodalom a webszerkesztők életében"
Valóban, hisz ha megírták a weboldalt IE7-re, akkor tökéletesen semmi változást nem észlelnek, ha pedig megcsinálták w3c standard szerint, akkor épp megkímélik magukat extra munkától. Rettenetes szenvedéseknek nézünk elébe :)

"a júzerek életében is... (mert rá kell izaddniuk a gépre)"
Én is mindíg szenvedek, amikor kikapcsoláskor az auto update felteszi a frissítéseket amíg mondjuk elmegyek fürdeni. Kibírhatatlan kín, ilyenkor a melegvíz is sokkal jobban égeti a bőrömet.

"semmi előnye, de hátránya az majd biztos lesz jó sok , amitől már előre borsódzik a hátam."
nincs előnye? 1 új meta tag egy w3c ajánlás szeritn megírt weboldalban, és máris hibátlanul tökegyformán néz ki az adott oldal minden böngészőben...valóban nulla előny.
Yv@n  
2008. márc. 07. 17:14 | válasz | #21
|-Firefoxban nincsen Clear-type betűtípus
Nagy trauma, lévén XP óta OS szinten van, más kérdés, hogy LCD-n nézve ganaj, szóval szinte senki nem használja.
|-Adathalász szűrő nincs benne
Ezer éve van, de ne zavarjon.
|-Nem lehet egyszerre több honlapot berakni kezdőoldalnak
Alapban legalábbis. Extension-nel pedig bármit.
|-Firefox 2 elbukik az acid2 teszten
Az ie7 is, csak ha lehet mégjobban(jóval kevésbé hasonlít a target renderre, mint az ff2 által kiszenvedett szutyok), a fél éve elérhető ff3béta viszont pl nem.
|-Firefoxban nem lehet egy kattintással beállítani kezdőoldalt.
Nem is tudom, hogy lehet enélkül az igen gyakran használt funkció nélkül élni :)

IE7:
#-megszakadt letöltést képes folytatni.
Ahogyan ff is.
#-sokkal jobb a windows media player plugin benne.
Ez meglepne, lévén az ff-ben lévő wmp pluigint is az MS fejlesztette így épp 100%ugyanazt tudja.
#-kevesebb memóriát foglal.
Meglepő, alapban OS része, lib-jei 60-80%a amúgy is állandóan be vannak töltve.
Cserébe a javascript motorja úgy cirka 60szor lassabb mint firefox-é.(hogy ezt hogy éri el, arra hosszas kisérletezés alapján sem sikerült rájönnöm, de a megjelenítő része javascriptből dinamikusan összerakott weblapok esetén egy kalap szar FF-hez képest. Bűn lassú.)
#-ugyanúgy lehet hozzá letöltésvezérlőt telepíteni, mint például flashget
Mint minen böngészőhöz...
#-nálam még sosem fagyott le
Nálam sem, mert nem használom, kivétel amikor valami fejlesztés miatt szükséges.
2008. márc. 07. 17:02 | válasz | #20
"meg tudja-e jeleníteni végre normálisan az átlátszóságot tartalmazó PNG-t"
IE7 óta igen

"meg tudja-e jeleníteni a flash videót anélkül hogy rá kelljen kattintani egyet"
IE6 nál is meglehet oldani, nézd meg a youtube.com oldalt.

"utoléri-e valaha is a Firefoxot? :)"
-Firefoxban nincsen Clear-type betűtípus
-Adathalász szűrő nincs benne
-Nem lehet egyszerre több honlapot berakni kezdőoldalnak
-Firefox 2 elbukik az acid2 teszten
-Firefoxban nem lehet egy kattintással beállítani kezdőoldalt

IE7:
-megszakadt letöltést képes folytatni.
-sokkal jobb a windows media player plugin benne.
-kevesebb memóriát foglal.
-ugyanúgy lehet hozzá letöltésvezérlőt telepíteni, mint például flashget
-nálam még sosem fagyott le
2008. márc. 07. 16:39 | válasz | #19
ja boccs ! most nézem hogy az (IE8) előbb megadott link az IE7 és IE6 után most nem hullik szét és nem fagyasztja le az egész EXPLORER.EXE-t iszonyat brutális képernyő széteséssel átlag minden második betöltésre azért ennyi előnye van.
2008. márc. 07. 16:35 | válasz | #18
összességében fél év "fejlesztés" után kivettek egy sort az IE7ből hogy örüljenek a Flasherek és rátették, hogy IE8 ... ennyi.
2008. márc. 07. 16:28 | válasz | #17
én is letöltöttem, noha semmi különbséget nem vettem észre az ie7-hez képest, hacsak azt nem, hogy végre nem kell a pluginekbe kattintani egyet aktiváláshoz.

a CSS custom cursort (URL alapján) ugyanúgy a windows .ani formátumot tölti be, a natív HTML-ben meghatározott animated gif helyett (!) /teszthez ff és ie is ajánlott/ , ehhez képest, azt írták, hogy hűde kompatibilis lesz a W3C-vel... mindez önmagában még nem zavarna, ha a telepítésnél nem kellett volna minden már előre megfontolt szándékkal lekapcsolt autoupdate és egyéb nyomorék szörvájszokat (service) visszakapcsolni. A mérete ... hát igen... a méret önmagáért beszél... Firefox2-3: 6 mega. Opera :8 mega, IE8: 15 mega... igazán nem értem mit raktak bele, ha nem egy büdös nagy trójait ha ekkora helyet foglal és ilyen bűn lassú ! A plugineket (flash, macrommedia director, java) iszonyú lassan rendereli a Firefoxhoz és az Operához képest , bár ha sok az animált gif, azokat együttesen gyorsabban teszi ki a képre mint az előző kettő... összességében soha nem cserélném le a Firefox-ra, amit a mindennapokban használok, ezernyi hasznos addonnal, vagy akár az Operára sem cserélném le a widgetjeivel és a mindentudó beépített levelezőjével.. viszont teszteli azért kell rá (is)...

Konklúzió: az IE8 egy újabb bonyodalom a webszerkesztők életében, a júzerek életében is... (mert rá kell izaddniuk a gépre) semmi előnye, de hátránya az majd biztos lesz jó sok , amitől már előre borsódzik a hátam.
szombi  
2008. márc. 07. 16:27 | válasz | #16
Mert te bazdmeg kurvára tudod mit tud az IE8, nem?????
Majd ha írsz jobbat, akkor járjon a pofád!!!

Kurvára elegem van ezekből a divatfikázó majmokból, mert azt hiszik
hogy mindig menő a nagyokat szidni egy-két hiba miatt, és ezzel menők lesznek.

Semmi érv, csak leszólja hogy fos. ennyi.

Nem találkoztam egyik volt barátnőddel sem, de biztosan mind ronda,
csak mert én azt gondolom, és kész.
2008. márc. 07. 15:55 | válasz | #15
Hát nem tudom mi a bajotok a falsh-sel...IE6 alatt is meg lehet csinálni, hogy ne kelljen rákattintani...http://www.plutomusic.hu/
gabi89  
2008. márc. 07. 15:47 | galéria | válasz | #14
Warez Windowsba ne menjünk bele mert nekem is az van (csak az volt mindigis :D ) és soha nem votlak frissítési gondjaim szóval warez windows is frissít szépen.
IE meg lehet egyre jobb lesz de aki megszokta az Firefoxot vagy az Opera-t az nem nagyon fog IE-re váltani mert minek mikor max azt tudja amit az ő böngészője is tudott eddig :D
Vorpal  
2008. márc. 07. 14:37 | válasz | #13
Csak ennyit kérek az úrtól : Flash tartalomra ne kelljen má rábökni - ésvagy ne kelljen már egy sor flashért 30 sor szart bekopizni - égő
2008. márc. 07. 13:35 | válasz | #12
Már boccs, de néhány helyen kicsit hülyeségeket írtál.
A www nélküli címekkel nem tudom mi a gondod, nekem az IE6 tökéletesen viszi.
A másik, a flash elemek indítása kattintás nélküli rész.
Ez nem az IE hibája !!
Licensz gondok voltak, így nem indíthatták el az active-X componenseket (főleg a flasht) egyből!
Ezért több megoldás közül gondolkodtak, és először a külön ablakban történő aktiválás után a sima kattintás mellett maradtak.
Ez úgy tudom az SP2-ben jött be.
Ha a windows-t normálisan frissítenéd, azaz, ha legális példányod lenne, akkor a legújabb frissítésekben már megoldották.
Warez windows hátránya
A plugin a másik érdekes téma.
Az FF-hez sem minden plugint a fejlesztők írtak, hanem "lelkes emberek"
szóval az IE-hez is lesz plugin, ha lesznek ilyen lelkes emberek. Ezért nem ítélheted el őket.
A letöltéskezelő, és az elszállás elleni védelem ami jogos.
2008. márc. 07. 12:22 | válasz | #11
Én meg már meg vagyok halva Fox nélkül :)

Őrizgetek egy Firefox Portable editiont a PDA-m memóriakártyáján csak azért, hogyha olyan helyre kerülök ahol nincs, akkor legyen.
2008. márc. 07. 11:30 | válasz | #10
Ráadásul az FF3 után már az IE16 sem tud majd a firefox közelébe érni :D
mflex  
2008. márc. 07. 11:20 | galéria | válasz | #9
"marketingesek megtanuljanak programozni."

Ebben nagy igazság van, bár én eléggé rászoktam már az IE-re, de egyre többet használom az FF-t is.
Yv@n  
2008. márc. 07. 11:01 | válasz | #8
Tudja ám a francokat. Töredékét sem.
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. márc. 07. 10:03 | válasz | #7
Rögtön hozzáteszik azonban, hogy a sebesség és a hibák nagy száma miatt még egyáltalán nem ajánlott otthoni, mindennapos használatra - erre még nyilván várni kell.

Mégpedig pontosan addig kell várni, hogy befagyjon a pokol, cigánygyerekek potyogjanak az égből, és a marketingesek megtanuljanak programozni.
floatr  
2008. márc. 07. 09:51 | válasz | #6
Jahh kiváncsi leszek mi sül ki abból, ahogy lecsaptak a HTML5-re
floatr  
2008. márc. 07. 09:50 | válasz | #5
Úgy látom kibővítették az eredetileg 3 fős fejlesztőcsapatot :D

Mellesleg az az érzésem h ez már eg yideje ott volt a tarsolyukban, és az alkalmat várták h előrántsák. Nemrég még a projekt létezését is tagadták, majd később előálltak azzal h "IE8 lesz a következő neve".

No mind1, ha ez így igaz, akkor egyformán jól fog teljesíteni IE8-on FF3-on és Operán az egy és osztatlan kód.
2008. márc. 07. 09:13 | válasz | #4
Ezek nagy részét már az IE7 is tudja...
2008. márc. 07. 09:07 | válasz | #3
Forrásnál színkódolás -> Firefox :)

Kíváncsi leszek, hogy az új Explorer képes lesz-e végre a WWW nélkül beírt címeket értelmezni és nem a sz*r Live Search-re irányítani, lesz-e benne normális letöltéskezelő, meg tudja-e jeleníteni a flash videót anélkül hogy rá kelljen kattintani egyet, képes lesz-e visszahozni a félig megírt fórumhozzászólást ha elszáll menetközben, lesz-e hozzá Exif megjelenítő, Youtube-downloader, és más hasznos pluginek, meg tudja-e jeleníteni végre normálisan az átlátszóságot tartalmazó PNG-t, meg még ami nem jut így hirtelen eszembe - röviden szólva, utoléri-e valaha is a Firefoxot? :)
2008. márc. 07. 08:45 | válasz | #2
én leszedtem... nem rossz
amit én észrevettem hirtelen: acid2 teszten már kapásból átmegy, beleraktak valami developer tools-t ami ugyebár az aktuális lap forráskódját mutatja, meg már a css részét is, stb., csak egyet hiányolok, a forrásnál igazán belerakhattak volna egy színkódolást, csak azt hiányolom...
2008. márc. 07. 08:24 | galéria | válasz | #1
Éljen:D