Web 2.0 Symposium - nincs új a nap alatt
2008. március 5. 00:49, Szerda
Folytatva a hagyományokat, ismét nehéz dolga van annak, aki szeretné összefoglalni miről szólt az idei Web 2.0-ás konferencia. A rendezvény idén is különösebb izgalmak nélkül telt. A fogalom mibenlétét persze idén sem határozták meg, bár az internetgazdaság szereplői megpróbálták azt alaposan körüljárni.

Hirdetés

A rendezvénynek ismét Karafiáth Orsolya konferálásai varázsoltak sajátos hangulatot. A művésznő tavalyihoz hasonló bemondásai kellemes perceket szereztek a közönségnek. A megnyitóban Sperla Ervin (kispad.hu) érdekes gondolatot fejtett ki a blogok körüli izgalmak csökkenéséről. Míg a tavalyi konferencia még a blogok körüli hype jegyében telt, addig az idei csendes volt ilyen szempontból. A technikai anomáliákkal, internetproblémákkal induló nap első lényeges eseménye az iwiw körüli privacy-aggodalmakról szólt. Simó György a Magyar Telekomtól úgy vélte, hogy a közösségi hálóval kapcsolatos személyiségi-jogi fenntartások hasonlóak a korábbi internetes félelmekhez. A megoldás szerinte az, hogy a felhasználóknak meg kell tanulniuk megfelelően használni az eszközt, a felhasználó ugyanis maga döntheti el, mennyit mutat meg magából a nagyvilágnak.

Az iwiw témák kivesézése után került sor a Sanoma Szupernóva-díj átadására. Ennek célja a feltörekvő webes projektek támogatása, a webes hozzáértőkből álló zsűri által megszavazott első három helyezett között az alapító 1 000 000 Ft pénzjutalmat osztott szét. A délután sorrakerült "Online szakmai befektetők kerekasztala" beszélgetésben Szabó György Sanoma-vezér potenciális befektetési célpontként jelölte meg az induló startupokat, ezzel rávilágított a Szupernóva díj üzleti zsenialitására: viszonylag jelentéktelen összegért a vállalat stratégái első kézből, a konkurencia megelőzésével hajszálpontos képet kaphatnak évente a felhozatalról.

Dobó Mátyás és Winkler János (Magyar Telekom) a mobilkütyükről és a mobilinternetezésről beszélgettek. A beszélgetésből kiderült, hogy az Apple iPhone-on kívül szerintük még nincs rendesen használható internetes-mobiltelefon. Ennek okát abban látták, hogy a legtöbb készüléket hangalapú szolgáltatásokra tervezik, és még 1-1,5 évet kell várni a képalapú készülékek megjelenésére. A konferencia következő részében Hammer Ferenc tévéelnök-aspiráns szociológus röffentette be alapjáratra a bullshit-generátort: mérsékelten követhető beszédében többek között kifejtette, hogy a web 2.0-át és 1.0-át néhány évszázaddal megelőzte a "web mínuszhárompontnulla", amikor is az emberek megtanultak írni és olvasni...

Kiváló stílusban, kívülálló számára is nagyon izgalmas előadást tartott az orvosi blogoszféra és a Web 2.0 orvosi felhasználásairól Meskó Bertalan orvostanhallgató-blogger (mediq.blog.hu). Előadásának legérdekesebb részében bemutatta, hogy a Second Life virtuális világa értelmes dologra is használható: a világ minden részéről bekapcsolódó orvosok és hallgatók virtuális szimulációkkal, konzíliumokkal és konferenciákkal cserélik ki ismereteiket egymás közt. Ezt követően izzadtságszagú, unalmas előadást hallhattunk az ár-összehasonlító honlapok piacáról. Mivel a depo.hu kb. 10 éve létezik, ez a téma egy ezredfordulón megtartott konferencián lett volna érdekes, ma már csöppet sem aktuális. Viszont kezdő internetes vállalkozások számára informatív, kiváló prezentációt tartott Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. vezetője. A bróker részletesen bemutatta és elemezte egy vállalkozás különböző életciklusához kötődő befektetési lehetőségeket azok előnyös és hátrányos jellegzetességeivel együtt, külön kiemelve a kockázati tőkebefektetők stratégiáit és elvárásait.

A nap legérdekesebbnek ígérkező, és általam legjobban várt beszélgetése az "Online szakmai befektetők kerekasztala" volt. A rendezők egy asztalhoz ültették Balázs Csaba Econet elnököt, Simó Györgyöt a Magyar Telekomtól, Szabó György Sanoma vezérigazgatót, Vaszily Miklóst az Indextől, valamit az előző előadást is tartó Jaksity Györgyöt. Mihálovits András moderátor a hazai internetet meghatározó cégek képviselőit múltbéli és jövőbeli internetes befektetési stratégiájukról kérdezte. Az izgalmas társalgásból kiderült, hogy a jövőben a piacméret és a résztvevők csekély száma miatt kevés akvizícióra lehet számítani. A résztvevők különböző befektetési stratégiáik okán igyekeznek nem zavarni egymás köreit, sőt, egy náluk nagyobb, új szereplő megjelenése esetén talán még összefogással is igyekeznének a piacot védeni.


A legjelentősebb dolgokat Szabó György Sanoma vezér mondta, aki szkeptikus a hazai internet mérete és bevételtermelő képessége miatt. Szerinte egyszer véget fog érni a "júzerfétis", és a hangsúly ismét az előállított tartalmakon lesz. A Sanoma a jövőben nem tervezi, hogy kishalakat felvásárol. Balázs Csaba (Econet) számára fontos, hogy a felvásárlási célpont erős branddal és jó pénzügyi mutatókkal rendelkezzen, ebben az esetben lecsapnak rá. Simó György (Magyar Telekom) szerint a növekedés egyetlen útja az akvizíció vagy a folyamatos fejlesztés. Az iwiw felvásárlása nem jelentett nagy terhet a vállalatnak, azonban integrálása már kemény munka volt.

Médiacentrikus szoftverélmény címmel Bátorfi Zsolt (Microsoft szakértő) tartott látványos technológiai demonstrációt előbb Silverlight alapokon, majd Magyarországon először a konferencia közönségének mutatta be a redmondi szoftveróriás új dokumentummegjelenítő csodafegyverét, a Seadragont, amely hihetetlen képkezelési képességekkel rendelkezik. Bátorfi hangsúlyozta, hogy a Microsoft berkein belül új fejlesztési trend a Web 2.0-ás alkalmazások implementálása az asztali környezetbe.

A konferencianap végére hagyott marketinges blokk sajnos az egyik leggyengébb része lett a programnak. A "Webkommunikáció és innováció a marketingben" keretében a reklámipari szakemberek csupán semmitmondó dolgokról beszéltek. A konferencianap utolsó előadásaként a hatékony hirdetésekről hallottunk kerekasztal-beszélgetést, amely során Novák Péter (Kirowski) leegyszerűsítette a Web 2.0 kérdését. Szerinte mindegy, hogy Web 1.0 vagy 2.0, a lényeg, hogy hoz-e pénzt. Szerinte a hirdetők úgyis ki fogják találni mi az, amiért hajlandók fizetni.

Kardos Gábor (Index) szerint az online marketinggel a felhasználók idejéért küzdenek. Közlése szerint még jó ideig nem lehet személyre-szabottan célozni, a legkisebb targetálási egység a csoport marad. Perteszegi Zoltán (Google) elmondta, hogy a Google olyan piacokon is hajlandó megjelenni, ahol cenzúrázzák a tartalmakat. Perteszegi szerint a geotargeting, a földrajzi alapon szűkítés nagy változást hoz a hirdetési piacon. Ez azonban csak a mobilplatformon fog jelentős szerepet kapni, mivel az IP címek kiosztása miatt a pontos geotargeting technikailag még megvalósíthatatlan.

Összességében ambivalens élménnyel gazdagodtunk az idei Web 2.0 rendezvény után. Jó ötlet és érdekes színfolt volt az előadások alatt a kivetítőn üzemelő backchannel, amelyen a bloggerek által beküldött humoros és ironikus megjegyzések ellensúlyozták az előadók gyakorta elfogult véleményét. Azonban hiányzottak a tartalomipari szakemberek előadásai, illetve a fontos internetes események és a nemzetközi tendenciák elemzése. A Microsoft előadástól eltekintve kevés szó esett az alkalmazott technológiákról, technológiai trendekről.

A szervezők által megalkotott program célközönsége a konferencia honlapja szerint sales és marketinges szakemberek, illetve befektetők, de az igazság az, hogy ezen szakmák professzionális képviselői nem sok újat tudhattak meg az esemény alatt. Ellenben a tematika alkalmas volt kezdő vállalkozók, startupok piacismeretének bővítésére, képbe helyezésére, viszont őket meg a 60 ezer forintos részvételi díj riaszthatta el.
Megosztás |
 

Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
zseko  
2008. márc. 22. 02:15 | válasz erre | #17
"Az izgalmas társalgásból kiderült, hogy a jövőben a piacméret és a résztvevők csekély száma miatt kevés akvizícióra lehet számítani. A résztvevők különböző befektetési stratégiáik okán igyekeznek nem zavarni egymás köreit, sőt, egy náluk nagyobb, új szereplő megjelenése esetén talán még összefogással is igyekeznének a piacot védeni."

Vagyis bárminemű fejlődés hátráltatva...
zSeKo
Gascan  
2008. márc. 05. 21:17 | válasz erre | #16
Hát ez az egész egy nagy lol :) 60 000 Ft? És mégis mit kaptak a résztvevők a pénzükért, 2 hét nyaralást tahitira? :) Az ilyeneket egyetemeken kéne megrendezni és méghozzá ingyen!

Nemrég láttam interneten egy olyan vállalkozást akinek a profilja, hogy fogyasztók pénztárcájához és igényeihez mérten állit össze számitógépes konfigurációkat. Nem szeretnék sértődést okozni senkinek, de minek fizessenek az emberek azért amit ingyen is megtudhatnak?
St   2001. 01. 06. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 06. óta regisztrált VIP fórumozó 
2008. márc. 05. 17:43 | galéria | válasz erre | #15
és hogy nem lesz fülzsíros a display?

sztem pda-n telefonálni elég nyomi dolog
2008. márc. 05. 16:57 | válasz erre | #14
Enyémen mégis egész jól tudok telefonálni, legalább is az elmúlt 4 évben eddig mindig sikerült amikor akartam (nem skype-n hanem GSM)...
Cat   2002. 12. 17. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 12. 17. óta regisztrált VIP fórumozó2002. 12. 17. óta regisztrált VIP fórumozó2002. 12. 17. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. márc. 05. 16:50 | galéria | válasz erre | #13
A PDA nem mobiltelefon.
2008. márc. 05. 16:30 | válasz erre | #12
" A beszélgetésből kiderült, hogy az Apple iPhone-on kívül szerintük még nincs rendesen használható internetes-mobiltelefon"
láttak már PDA-t?
YMan  
2008. márc. 05. 15:28 | válasz erre | #11
Segítek tömörebben megfogalmazni:

Web2.0 össznépi lufifújás, csak nem a ligetben hanem az interneten :)
Na ki fizet nekem ezért a mondatért 60.000 Forintot?
2008. márc. 05. 15:15 | válasz erre | #10
Remekül összefoglaltad!
Legalább nekem nem kell gondolkodnom rajta.
Vorpal  
2008. márc. 05. 13:22 | válasz erre | #9
Egyetértek - egyszer csak már beletörődik az ember, hogy olyanok foglalkoznak a high-techhel akik azelőtt tornatanárok voltak.

Tanulás - kutatás fejlesztés - ezek mind ismeretlen szavak itt - inkább legyen tandij mint motiváció, mint megfelelő képzés és objektiv felvételi.(((
A középiskola óta csak röhögünk az informatikatanárainkon - 3középben már megszivattuk a rendszergazdákat, és mindenki annak tapsol, hogy sulinet.
Nelveket nem tudunk - számitógéphez nem értünk - de pofázni az megy konferencia szinten.
2008. márc. 05. 10:47 | válasz erre | #8
Azért nem teljesen erről szól. Web 2.0 lényege, hogy alapvetően 0 közeli befektetéssel, 1 jó ötlettel, és kib.szott nagy hypepal szerezzünk 1 rakás lóvét, míg az adott project lufija ki nem durran. A pukkanás előtt adjuk el a googlenak. Előtte fontos megoldani, hogy minden más web2.0 oldalhoz bírjon valami felületen keresztül kapcsolódni (enélkül nem veszi meg).
Szóval akárhogy is nézed, végülis olyan dolgok lesznek sikeresek, amire igény van. Lehet csinálni totál értelmetlen dolgokat is, de ha egy web 2.0 projectet nem használnak, akkor annak meszeltek. Ha meg használják, akkor végülis okés a dolog. Bár hasraesni nem kell tőle, az tény, meg az is tény, hogy 3 php scripttel meg egy 2 táblás adatbázissal lehet jópofa dolgokat csinálni, de azért ez messze nem írja le az összes elképzelhető webes feladatot. Vagyis a full web sose lesz webkettes, mivel nem annyira egyszerű az élet, ahogy azt a webkettő elképzeli.
2008. márc. 05. 10:24 | válasz erre | #7
"a Second Life virtuális világa értelmes dologra is használható:"

Ó, megint elment a világ a magyarok mellett. Volt idő, amikor ez még dühített, ma már nem. Az a mediq blog remek, de a magyarok (egy-két kivételtől eltekintve) megint hátul kullognak, messze lemaradva az innovatív többiektől.

Nem baj, elég nekünk ez a magyaros webkettő; iwiw, webisztán, megmondomblogok.
assdf  
2008. márc. 05. 09:29 | válasz erre | #6
ez némi ironia lett volna ha nem jött le számodra...

de akkor összefoglalom a web2 lényegét emberi nyelven is:

mivel 2008ban már több mint 6 milliárd ember van, és ezek mind különböző módon vesznek levegőt, sőt van aki nem is vesz (és számuk egyre több lesz!) mig mások pedig lassan vesznek levegőt, vagy épp gyorsan, esetleg csak átlagos ütemben, ezért erre az új lélegzési formára ezentúl bevezetjük a "lélegzet 2.0" buzzwordot.
A "lélegzet 2.0" egy nagyon fontos új és innovativ találmány, eddig sosem létezett dologról szól. Éppen ezért nagyon fontos hogy erről az új és innovativ dolgoról lehetőleg minnél több minnél újabb és minnél innovativabb (és természetesen minnél drágább, de egy ilyen új és innoativ dolognal a pénz részletkérdés) konferenciát tarthassunk. Eme új és innovativ konferenciák keretében hosszú előadásokat tartunk eme új és innovativ dologról mely eddig még sosem létezett és melyet "lélegzet 2.0"-nak hivunk (all rightst reserved!).
Mivel már több mint 6 milliárd ember használja eme új és innovativ találmányt "lélegzet 2.0" (all righst reserved), ezért aki nem száll be ebbe az új bizniszbe és nem vesz részt minnél több új és innovativ konferencián lemarad és igy kimarad a jövő évszázad nagy bizniszéből.
Várjuk szeretettel legújabb "lélegzet 2.0" konferenciákon ahol erről az új és innovativ dologról fogunk újszerü és innovativ előadásokat tartani.
Részvételi dij: csak most csak önnek (figyelembe véve hogy a "Lélegzet 2.0" mennyire új találmány) 20000 ft/fő/óra

Tisztelettel: a "lélegzet 2.0" (all righst reserved) alapitvány...
2008. márc. 05. 08:59 | galéria | válasz erre | #5
ha nem érted, hogy mi az, akkor honnan veszed, hogy lufi?

igen, a Web 2.0 csak egy kifejezés, amit kitaláltak egy csomó nem teljesen összefüggő dolog leírására, de a szavaink jelentős része ugyanezt csinálja (adok példát is: bútor), a nyelv, a kommunikáció így működik.
assdf  
2008. márc. 05. 08:47 | válasz erre | #4
Én a mai napig nem tudom mi az a web 2, de szerencsére nem baj, mert hamarosan ugyanyilyen szép és drága (és felesleges) konferenciákat lehet tartani a web 3-ról meg a web 12-ről is...

Luftballon az egész
Vorpal  
2008. márc. 05. 02:42 | válasz erre | #3
Nagy magyar puszta - egyszer megérjük majd, hogy Magyarországon nem csinálnak majd szimpóziumokat a nagy semminek - hiány van szakemberben és hiány van megmérettetésben - ez van, kelet vagyunk.
2008. márc. 05. 02:01 | galéria | válasz erre | #2
újabb beszéljünk a semmiről
YMan  
2008. márc. 05. 01:40 | válasz erre | #1
:) én voltam múlt évben a kolléganőmmel. Egyöntetüen deklaráltuk hogy a konferencia egy olyan dologról szólt amit az előadók se értenek teljesen.. :)
Nem látszott múlt évben se a profit oldala a témakörnek rendesen, a többség kényelmetlenül vakarózva nyilatkozott, láthatólag azért hogy ne mondjon nagyobb marhaságot mint amit a többiek eddig. :o) Idén elmentem volna, mert összességében rossznak nem volt rossz, de a 60.000 forint irreális az adott tartalomért. 15-20e forintot fizettem volna maximum, de a reális ár 8-10e forint lenne. Egy 60e forintos konferencia szakmai fejlődést, know-how-t adó konferencia kellene hogy legyen, nem egy beszélgessünk mit nem értünk el múlt évben sem.