Egy bébiszitter naplója - Scarlett Johansson villant
2008. március 17. 23:28, hétfő
Romantikus vígjátékkal általában tele a padlás, de jó romantikus vígjáték meglehetősen kevés születik - a limonádé uralkodik. Vagyis uralkodott.

Hirdetés

Könyvadaptációkkal tele a padlás, jó átiratot azonban nagyítóval kell keresnünk. Az Egy bébiszitter naplója című film is egy könyv alapján született, viszont most töredelmesen be kell vallanom, hogy az idehaza Dadusnapló címmel megjelent regényt nem olvastam, pedig általában szinte versenyszerűen gyűjtjük be a filmek alapjául szolgáló könyveket, hogy olvasói és laikus szemmel is szemrevételezhessem az adott művet.

És olykor milyen jól teszi az ember, ha nem olvassa az eredeti történetet, hiszen a visszajelzéseket látva a Dadusnapló rajongói bizony nem tartják jónak a belőle készült filmet. Az alkotás hangsúlyai teljesen eltolódtak a dadusra és nem a New York-i rongyrázó Upper East Side döbbenetesen formulatív és üres életére koncentrál.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A film egy frissen végzett egyetemista lányról, Annie Braddockról szól, aki gazdasági szakon szerzett némi antropológia mellékszakiránnyal dúsított diplomát. Annie-t különösebben nem is annyira érdekli a közgazdasági szféra, sokkal jobban kedveli tanulmányozni az embereket. Egy véletlennek köszönhetően a pályakezdő lány ölébe pottyan egy állás: bébiszitter lehet egy előkelő családnál. Na, hiszen!

Az amerikaiaknak erre van egy megfelelő kifejezésük, miszerint "fish out of water", mondhatni partravetett hal, aminek az a lényege, hogy az ember megpróbálja egy számára teljesen idegen közegben feltalálni magát - előre sejthető, hogy milyen eredménnyel, ha komédia a műfaja egy filmnek. Persze az Egy bébiszitter... többet akar markolni egy egyszerű vígjátéknál, így kapunk romantikát és némi melodrámát is az arcunkba, mindezt pedig jól nyakon öntik valami lightos társadalomkritikának nevezett pszeudo-szósszal, hogy lássuk benne a tanítási célzatot is.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A végeredmény pedig, a szósz kellemes ízének köszönhetően kifejezetten fogyasztható lett. Az Egy bébiszitter naplója éppen annyira veszi magát komolyan, mint amennyire kell és bár ilyenkor általában jól ismert kritikai alaptételeket szajkóz, mégis nagyon élvezetesen teszi azt. Az Upper East Side-i környezetben csetlő-botló, a nap 24 órájában gyereket nevelő Scarlett Johansson bár nem egy színészfenomén (ez ismét bebizonyosodik), ám de kifejezetten bűbájos, s ezzel remek ellentétpárt alkot a karót nyelt szülőkkel.

Nem is olyan régen Brittany Murphy és Dakota Fanning főszereplésével készült egy hasonló témát feldolgozó film, a Nagydumás kiscsajok, viszont a két próbálkozás között ég és föld a különbség. Az Egy bébiszitter naplója egyértelműen magasabbrendű és sokkal eredetibb megközelítéseket alkalmaz - kár hogy az antropológus szemüveggel nézett manhattani törzsi élet nem jön elő túl sokszor.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Az efféle filmekre szokták mondani, hogy bár semmi extrát nem adnak az embernek, mégis nagyon kellemes kikapcsolódást jelenthetnek, ezúttal főleg a humorforrásnak köszönhetően, de az enyhe dráma is jól áll az Egy bébiszitter naplójának. Sajnos ezúttal a kötelező romantikus szál csak kerékkötője a történetnek, amit el lehet viselni, de talán nem kellett volna ennyire ráfeküdni és bevonni a történet fősodrába.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Egy bébiszitter naplója (Nanny Diaries)
feliratos amerikai vígjáték, 106 perc, 2007

Rendező: Robert Pulcini, Shari Springer Berman
Író: Emma McLaughlin, Nicola Kraus
Forgatókönyvíró: Shari Springer Berman, Robert Pulcini
Zeneszerző: Mark Suozzo
Operatőr: Terry Stacey
Producer: Richard N. Gladstein, Dany Wolf

Scarlett Johansson (Annie Braddock)
Chris Evans (Harvard Hottie)
Donna Murphy (Judy Braddock)
John Henry Cox (Dean)
Alicia Keys (Lynette)
Laura Linney (Mrs. X)
Paul Giamatti (Mr. X)
Nicholas Art (Grayer)
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. márc. 21. 23:18 | galéria | válasz | #9
Huh, megszenvedtem ezt a filmet. Szvsz igen mesterkélt.
2008. márc. 21. 13:53 | válasz | #8
ennyi műtét után illik is h szép legyen!
zaki  
2008. márc. 18. 13:13 | galéria | válasz | #7
Elveszett jelentés? Pfff, az eddig a legjobb filmje.
G0blin  
2008. márc. 18. 11:06 | válasz | #6
Úgy van, ne tessék bántani Scarlett Johanssont, gyönyörű és nagyon szeretnivaló, és sosem tűnt nekem hiteltelennek, nagyon ragyogóan alakítja a gyönyörű és szeretnivaló nőket, feltehetően ezért is nem kérik fel vasorrú banyák szerepére. Igaz, az Elveszett Jelentés sokaknak nem tetszett, de elképzelhetőnek tartom hogy sokaknak azért nem tetszett, mert mást vártak a cím alapján. De én is egyetértek Boroskólával, nekem is nagyon tetszett az a film. Ezt pedig Scarlett Johansson miatt úgyis megnézem, ha jó adaptáció, ha nem.
r4pid  
2008. márc. 18. 10:36 | válasz | #5
Imádom ezt a csajt....
t0ma  
2008. márc. 18. 08:57 | galéria | válasz | #4
Ember, az neked gyenge film? Oke tudom, izlesek es pofonok. de akkor is...
2008. márc. 18. 07:33 | válasz | #3
Na nekem a Lost in Translation nagyon bejött, úgyhogy ha ez jobb akkor tuti megleszek vele elégedve.
ffxi  
2008. márc. 18. 07:28 | galéria | válasz | #2
Hű de szép ez a nő
2008. márc. 18. 07:21 | válasz | #1
Egyet tudok érteni a cikkíróval, bár szerintem a film inkább csak közepes, éppen a sokféle műfajnak való megfelelési igyekezet miatt. Egy kicsit vígjáték, egy kicsit társadalomkritika, plusz egy kis romantika nem a legjobb keverék, legalábbis a filmnek nem sikerül nagyot villantania. Scarlett Johanssont meg ne tessék bántani, gyengébb filmben is láttam már ("Elveszett jelentés").