John Rambo - Stallone az utolsókat rúgja
2008. március 6. 15:08, csütörtök
Rambo visszatért és keményebb, mint valaha. Stallone a remek Rocky-film után a másik ikont is feltámasztja, de a film nem iskolásoknak való.

Hirdetés

Ej, de régen volt már az első Rambo-film (26 éve), mely David Morrell regényéből készült és inkább volt drámai hangvételű, thrillerre hajazó, mintsem egy akciófilm. A folytatások inkább egy lövölde alapjait tették le és a negyedik rész is ezt az utat próbálja bejárni. Igen, a negyedik rész, hiszen mint azt mindenki tudja, Sylvester Stallone a fejébe vette, hogy feléleszti a hozzá legjobban kötődő Rocky Balboa és John Rambo karakterét.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Rocky 6 felélesztési kísérlete abszolút megfelelt a reményeknek, jó kritikákat kapott a film, a közönség szívesen fizette ki a mozijegy árát és tényleg nem egy felszínes alkotás sikeredett az öreg öklöző kalandjainak felmelegítésből. Ellenben a John Rambóval, hiszen a Rambo-filmek folytatása egy meglehetősen közhelyes, rettentő rövid, és karakterek, valamint történet nélküli film lett.

Naná, hogy történet nélküli, horkanhatnánk fel, minek egy Rambo-filmbe történet? Ezzel nincs is baj, de a rend és az érdeklődők kedvéért érdemes idevetni, hogy John Rambo Thaiföldön éldegél egymagában, kígyóvadászattal keresi kenyerét, amikor is egy misszionárius csoport megkéri, hogy ugyan vigye már el őket a szomszédos háborús övezetbe, Burmába. Rambo némi húzódozást követően elviszi őket, csakhogy az utazókat elrabolják, Rambo pedig kénytelen pár zsoldossal kiszabadítani őket.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Ennyi, nem több a sztori: a film első fele felvezetés, a történet alapjainak, a burmai vérengzéseknek a megmutatásából áll (ahogy azt Amerika elképzeli), míg a második fele egy rajtaütés története. Mást nem is kell várni a filmtől: egy klasszikus, régi iskolába tartozó darálós akciómozit kapunk, mely azzal próbál kitűnni társai közül, hogy az erőszakot meglehetősen grafikusan, néhol már-már eltúlzott módon, rajzfilmszerűen ábrázolja. Természetesen a durva akcióknál levegőbe lehet csapni, csettinteni, valamint elgondolkodni az olyan nézőtéri kommenteken, miszerint "De állat, a gyereket is belevágta a tűzbe. Ez állat!" és kissé erőteljesebb korhatárellenőrzést követelni.

A John Rambónak az akciórészével nincs is probléma, tényleg megdolgoztatták a művégtagos kollegákat és a speciális effektusokért felelőseket, bár rengeteg akció éjszaka játszódik, így olykor el lehetett sinkófálni ezt-azt. Azonban a pazar akciózás sem feledteti a film rémes ürességét, a motiváció nélküli cselekedeteket, az egymásra vetett bociszemeket, valamint azt, hogy bár Stallone magát a címszereplőt játssza, mégis meglepően keveset van a vásznon. Ki tudja, talán a rendezői tevékenysége is okot szolgáltatott arra, hogy némileg háttérbe vonuljon.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

60 fölött Stallone bámulatos teljesítményt nyújtott, határozottan beleborzong a néző a rambói elszánt tekintetbe (meg a szájába adott szándékosan balga szövegekbe). Viszont - főleg a Rocky Balboa fényében - egyszerűen érthetetlen egyrészt az iszonyatosan minimális körítés, másrészt pedig a propaganda sulykolása. Igaz, hogy nincs nagy Amerikázás, hiszen Rambo hontalan veteránnak tartja magát, azonban az efféle "irtsuk a rossz sárgákat" filozófia, mellyel a filmet vezetik fel, keserű szájízt hagyhat a nézőben. Jó szórakozás, korrekt trash akciózás, heveny nosztalgia, de erősen közepes film a John Rambo.

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
John Rambo (Rambo)
feliratos amerikai-német akciófilm, 93 perc, 2008

Rendező: Sylvester Stallone
Forgatókönyvíró: Sylvester Stallone és Art Monterastelli
Zeneszerző: Brian Tyler
Operatőr: Glen MacPherson

Szereplők:
Sylvester Stallone (John J. Rambo)
Julie Benz (Sarah)
Paul Schulze (Michael)
Bruno Campos (Eli Arir)
Linden Ashby (Dwyer)
Ken Howard (Arthur Marsh)
Graham McTavish (Lewis)
Tim Kang (En-Joo)
Jake La Botz (Reese)
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. márc. 16. 18:17 | válasz | #72
Nem olvastam végig, bocs az ismétlésért, ha lesz olyan.
Megnéztem a 10000 ig bezárólag minden jobbnak igérkezőt és ez volt a legjobb mind közül.
Ami jó lehet még az a "Nem vénnek való vidék" elég kemény lehet. Majd megnézzük:)
2008. márc. 16. 15:09 | galéria | válasz | #71
Hát emberek, ez egy akciófilm. Kőkemény 80-as évek, végre. Semmi cenzúra, brutális és megis élvezhető.Sztori? pont ennyi kell. Pont annyit kaptunk, amit a filmtől várni lehetett. Kötelezö darab azoknak, akik egy-egy hosszabb munkás nap után olyan kikapcsolódásra vágynak, ami teljesen levisz alfába és csak ámuldozol a töménytelen akción és tényleg néha kajánul vigyorogsz, amikor Rambo elkap 1-2 rosszarcú fickót. Szerintem telitalálat a film. Tényleg a 80-as, 90-es években voltak ennyire eltalált gerillaharcot ábrázoló filmek. Még a zsoldosok is beleférnek az összképbe, legalább van kikhez hasonlítani Rambot. :) Ez a film nálam bizony 10/10.

Kiváncsi vagyok, hogy azok akik szidják a filmet, vajon mit vártak tőle? 20 diplomás szintű szövegeket vagy mi? Bonyolult cselekményt, mint egy krimiben? Rosszul vagyok az ilyenektől.

"-What about the world?
-Fuck the world."

Ehhez a filmhez ennyi kell.
A cikk pedig elég gyengécske, jópár oldalon úgy mutatták be a filmet, hogy az ember kedvet kap, hogy megnézze, de itt pont az ellenkezőjét találni.
Randal  
2008. márc. 15. 21:31 | galéria | válasz | #70
Öhhm. Talán egy átlagos mozit a színészek tesznek jóvá. és talán az előzmények.
ilyen alapon a Rocky Balboa egy gyenge film. Mégis imádjuk, mert az ami és azok szerepelnek benne akik.
2008. márc. 15. 21:01 | válasz | #69
Szerintem meg átlagon fölüli a film a rambó sorozat közül a legütősebb része főleg a vége a darálás és a levágott fejek meg kezek na és a lábak super király film már megnéztem 2-szer
znono  
2008. márc. 12. 15:09 | válasz | #68
Tény, hogy véres és repkednek benne az emberi testrészek, mint kukoricapattogtatóba a belevaló, de egyet kell értenem azokkal akik lehúzzák.Ha a film nem a John Rambó címet viselné és nem lenne köze Stallone-hoz akkor csak egy közepes B-múvit kaptunk volna és mindenki azon nyammogna hogy mennyire rossz és sablonos.Valójában rambó sem volt motiválva és a végén milyen apropóból tért haza???Gondolt egyet és hoppá hazament.Nekem csalódás volt.

5/10 Nem több.
citcar  
2008. márc. 12. 12:11 | válasz | #67
Ez tetszik! :D:D:D:D:D:D:D:D
2008. márc. 12. 09:22 | galéria | válasz | #66
Mikor leszedtem hozzá a felíratot és láttam, hogy egy 20 perces sitcom feliratfájlának a méretét sem éri el már tudtam, hogy jól fogok szórakozni :)

VÉRES, BRUTÁLIS, SZERETEM!
k9duli  
2008. márc. 11. 16:01 | galéria | válasz | #65
Azon gondolkodom lehet ez az utolsó nagyon jó akció film amit láttam!
10/10.Brutálisnak meg azért brutális mert ez a valóság, kéremszépen ez megy Burmában.
saw123  
2008. márc. 10. 20:00 | válasz | #64
Megnéztem a filmet! Rambo keményebb mint 120 cm tömény erőszak krisztián! ennyi
zoluss  
2008. márc. 10. 18:23 | válasz | #63
Én általában nem szeretem az akciófilmeket, mert tele vannak hatásvadász jelenetekkel, amik a valóságban kizárt hogy előforduljanak. A Rambo épp azért tetszett, mert viszonylag életszerű, az emberből valóban érzelmeket vált ki. Nem az a lényege, hogy fröcsög a vér, ez csak eszköz arra, hogy a film magával ragadja a nézőt. Elfogadom, hogy ez nem mindenkinek tetszik, de én is azokhoz csatlakoznék, akik szerint ez egy jó film. Főleg elnézve a mai filmipart.
2008. márc. 10. 14:03 | válasz | #62
Szerintem jó film volt. Azt kaptam amire számítottam. Egy ilyen filmtől sem mély gondolatokat sem jópofa humort nem kell várni, ilyen elemek létéről eleve szó sem volt. A mai elb@szott filághoz képest lehet Stallone még "finoman" mutatta be a burmai helyzetet, sokkal durvább dolgok is megtörténnek a valóságban.
Jamie  
2008. márc. 10. 12:47 | válasz | #61
én egyet értek a cikkel. Jól lettek modellezve benne a péppé robbanó testek Ennyi pozitív..
Talán az amerikai filmek nyálához szokott gyomrom miatt nem tetszett. Szerintem ha 60 évesen nem akarna 35nek látszani, akkor jobb karakter lehetne belőle. (lásd Sean C.)
A film hossza nekem nem volt 90 perc...ja a felirattal együtt talán.
Ha nem ő játszotta volna főszerepet és nem Rambo lenne a film címe egy sima B kategóriás film lenne. Egyébként csodálkozom, hogy a többségnek bejött. Az 1-3. rész jobb volt.
JL666  
2008. márc. 10. 12:35 | válasz | #60
Szerintem jó film volt, jobban élveztem, mint az agyon oszkározott Nem vénnek való vidéket!
Randal  
2008. márc. 08. 11:12 | galéria | válasz | #59
Való igaz. Attól még hogy film, megtörténhet ilyesmi. Láttunk már rá nem egy példát pl. a délszláv háborúkban, vagy az iraki háborúkban, vagy az összes többi háborúban.
Elég szívszorító jelenetek voltak és szívem szerint egy gépágyúval nyírtam volna én is Slyék mellett a burmai rezsim katonáit. Szóval a film elérte a célját.

Na meg felhívja a figyelmet arra, hogy hé emberek, 60 éve írtják ott a népet mi meg nem teszünk ellenük semmit, mert politika van a dologban.
2008. márc. 07. 23:48 | galéria | válasz | #58
"a burmai vérengzéseknek a megmutatásából áll (ahogy azt Amerika elképzeli)"

Az nagyon durva jelenet volt és sztem olyan dolgok játszuódhatnak ott ( MEg mondjuk anno Ruandában )ami el sem zudunk képzelni...

Szóval böki a csőrömet ez a mondat...

Mert mit gondolt a cikíró hogy képzeljük el? Esetleg szerinte túl amcsi vérengzős/hatásvadász és ááá ilyen nincs is? Vagy mire gondolt?

Elárulom hogy enneél sokkal durvább dolgok is történnek a világban...
2008. márc. 07. 20:36 | válasz | #57
Na igen pár dolog másképp van a kész filmben, mint a bemutatóban...
Randal  
2008. márc. 07. 20:20 | galéria | válasz | #56
Ez valóban elég rossz cikk lett. A filmtől azt kaptam amit vártam, sőt többet is. Brutális jelenetek, brutális burmaiakkal, ráadásul tudva, hogy jelenleg valóban háború folyik ott.

Egyet sajnáltam csak, hogy nem hallottam a "Not my business" mondatot:(

citcar  
2008. márc. 07. 18:13 | válasz | #55


Kedves Szerkesztő!

Annyit szeretnék megkérdezni, hogy szerinted mi az ami hiányzik a filmből?

Mert szerintem nem hiányzik belőle semmi nyálas ömlengés.

Nem kell, hogy Rambo rózsával meg sütivel sétáljon oda egy burmai köcsöghöz és leüljenek megbeszélni a kialakult konfliktust!

Rambo nem az a fajta fickó!

Ő meg mondta a véleményét még az elején: "Fuck the World"

Ilyen nyitás után szerintem nem sok helye van a romantikának!

Engedd meg, hogy kiragadjak egy részletet a szövegedből:

"a burmai vérengzéseknek a megmutatásából áll (ahogy azt Amerika elképzeli)"

Te hogyan képzeled el egy falu kiírtását?

Mert előttem sajnos hasonló kép jelenik meg mint a mi a filmben volt!

Ez a film nem egy Szállító szerű film (elnézés a film rajongóitól), mert ott jópofa a verekedős, öltönyös srác aki a csajért küzd, Rambo azért küzd, mert ez a tuti neki, ahogy a filmben is mondják erre született!

Köszönöm, hogy elolvastad a hozzászólást!

További jó munkát!
2008. márc. 07. 17:01 | válasz | #54
Tudtam, hogy mit fog a film nyújtani, mégis a n civilek kiírtásának bemutatása még engem is megdöbbentett, olyan realisztikus volt.

Csak gondoljatok bele, hogy vannak országok, ahol az emberek nap mint nap ilyen brutalításokkal szembesülnek. Gondolok itt afrikára, irakra, dél-amerikai országokra. A való életben sincs kecme és nincsenek magasztos eszmék, csak lezúzzák a népet a diktatúra talpnyaló jó kis import kalasnyikovokkal.
2008. márc. 07. 16:49 | válasz | #53
Állati volt a film, Stallone felülmúlta önmagát :) - sztem veri az összes több Rambo részt!

Sztem amennyi története volt, annyi elég is volt, nem tudom én sem mit várt a kritika írója, egy Rambo filmtől!? (sőt különsen bejött mindig is a rambo filmekben hogy nincs bennük romantika, csak nyers brutalitás, amilyen a háború).

Az is tény, hogy realizmusban, brutalitásban is felülmúlja minden Rambo filmet! A népírtásos részek durvák voltak, de calószínűleg így zajlik egy népírtás - vagy még durvábban...(az ember szinte már várta hogy megjelenjen rambo oszt kinyirjon minden háborús bűnöst)

Rambo: 1 személyes hadsereg, 1 személyes hágai törvényszék :D

Féltem a film elött hogy elszúrja Stallone, de nem! Méltó befejezés volt: 10/10
jin  
2008. márc. 07. 16:34 | válasz | #52
Viktor, ülj le, megint 1-es!

Mit vártál a filmtől, egyetemistáknak való, magasröptű párbeszédet? Mit kerestél a filmben, értelem és érzelem féle degeneráltságot?
Kb ennyit vártam tőled, nem többet. Közöd nincs az akciófilmekhez!

2008. márc. 07. 15:11 | válasz | #51
Megjegyzem, itt azért egy pár jó is elhasalt.:-) :-( Nem egy tucatmozi volt, úgy gondolom... Egyetértek az emberek többségével, Stallone van, volt és lesz, reméljük még fog rendezni egy-két jó filmet nekünk.:-)
10*/10 :-)
fflx  
2008. márc. 07. 14:36 | válasz | #50
"Végre valami normális akciófilmet kaptunk, és nem valami túlpolírozott négeres beszólogatós, megfejtős, repperes, fasza gyerekek vagyunk fosputtony szart."

Ez a lenyeg. 10/10
(bar a megfejtős helyett megfejelőst irtam volna )

Egyebkent siman lehet csak, hogy a kedves cikkiro tul fiatal es halovany fingja sincs a rambo filmek mibenleterol... rambo filozofia annyi, hogy vannak a jok, meg a rosszak. a rosszakat le fogjak loni a jok meg... a jok meg nem halnak meg.
Tzupi  
2008. márc. 07. 13:45 | válasz | #49
a kameras kep ut :D
2008. márc. 07. 13:06 | válasz | #48
Mert megbukott. Csak úgy, mint az Állj, vagy lő a mamám.
Így maradt az akciónál, bár az elmúlt években (évtizedben?)a Rocky Balboán és a Kémkölykök harmadik részén kívül így sem tudott sikert elérni.

Mellesleg az Oscar valóban rohadt jó szórakozás volt
2008. márc. 07. 12:50 | válasz | #47
no comment

2008. márc. 07. 12:39 | válasz | #46
Szerintem így jó a film, ahogy van. Épp az az elgondolkodtató benne, hogy nincsenek nagy érzelmi mélységei. (És mégiscsak egy Ramboról van szó!) Ebből adódóan a történetet sem érdemes túlbonyolítani.
Érdekességnek ott van a végén az a jelenet, amikor a nő, akiért tulajdonképpen az egészet bevállalta Rambo, a puhapöcsű humanista barátjához rohan sírva az ultra-akciójelenet után, Rambo meg szemrebbenés nélkül elballag.
hypno  
2008. márc. 07. 12:21 | válasz | #45
Ennek ellenére az Oscar a legjobb filmje.
2008. márc. 07. 11:58 | válasz | #44
"Miért nem csinál ez az ember Oscar kaliberű filmeket? Abban csúcs volt."

asszem ebben az időben kezdett lefelé ívelni a karrierje, mikor kitalálta, hogy neki filmvígjátékokban kell szerepelnie...
csuszi  
2008. márc. 07. 11:55 | galéria | válasz | #43
mindjárt 30 vagyok és szerintem is kötelező..:)infantilis vagyok? lehet, de szeretem a régi rókákat meg rambo az egy legenda. ennyi.
hypno  
2008. márc. 07. 11:40 | válasz | #42
Ez egy szar volt.

Ha nem Stallone csinálta volna, akkor azt mondanák rá, hogy egy erősen gyenge közepes B kategóriás, aminek legnagyobb erénye, hogy láthatjuk, a kollagén csodákra képes a ráncok ellen.

Miért nem csinál ez az ember Oscar kaliberű filmeket? Abban csúcs volt.
2008. márc. 07. 11:32 | válasz | #41
De állat, a gyereket is belevágta a tűzbe. Ez állat!
2008. márc. 07. 10:44 | válasz | #40
mellesleg a kritika nem objektív műfaj...
2008. márc. 07. 10:26 | válasz | #39
Végre 1 igazi oldscool filmet láthatott a kedves publikum, mint anno a csúcsnak számító Commando idejében!!!! Ahogy lentebb említette Takimate végre énis újra gyerek lehettem! Köszönöm neked Sly! Várom a folytatást!!! Csak így tovább!
U.I.: tény hogy néha unalomba fullad 1-2 rész, de a többi kárpótol:) főleg a vége...egyébiránt végre realista volt az ábrázolásmód nagyjából...1 nagyobb kaliberű fegyver valóban nagy csonkolásra képes
2008. márc. 07. 10:22 | válasz | #38
igen jó bringa ez a szőke cicus
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2008. márc. 07. 09:55 | válasz | #37
Szerintem az SG-nél a jó zsaru - rossz zsaru játékot űzik a kiritikusok, és Viktorunk a rossz zsaru :) A lényeg végülis a cikk nézettségének a feltornászása, és forumhozzászólások generálása, hiszen ezt nézi a Median meg a Google számlálója, ez alapján lehet a reklámok díjszabását megállapítani. Ha itt egy a valóságot tükröző, vagyis kiszámítható kritika lenne, ennél kevesebben kattintottak volna ide, és még kevesebben írtak volna be a fórumba. Ha teljesen egyetértek a cikkel, mit írjak be? hogy "+1", mit a HUP-on? :D

Na ugye. Undorító dolog a marketing, de itt jól csinálják, annyi szent...
2008. márc. 07. 09:41 | galéria | válasz | #36
Beültem a moziba...Gondoltam nabazmeg Rambo.. hehe vicces lesz.
Hát nem volt az !
Újra 12 éves voltam !
És újra kaszáltam a levegőbe a kezemmel !
Konkrétan PISZTOLYOZNI támadt kedvem a haverjaimmal kifelé menet a mozi bészmentjébe :))))
(na jó nem... ;)
Annyira tisztán és őszintén adta a film a széttroccsanó beleket... nem volt mismásolás !
Férfias volt.
Kurvajó volt !
Ennyi.
11/10 :)
Kösz Sly
2008. márc. 07. 09:33 | válasz | #35
Halálra röhögtem magam a kommenteden :) Nekem is tetszett az a rész.
2008. márc. 07. 09:24 | válasz | #34
2008. márc. 07. 09:21 | válasz | #33
ez meg az imdb átlaga:7,7, ami rohadt jó

a rottentomatos mindig is utáltam, szerintem szélsőségesen és már-már nevetségesen eltúlzottan "igényesen" állnak mindenhez. nem kell mindenbe izzadtságszagúan erőlködve belemagyarázni valamit. van ami egyszerűen szórakoztató, és kész. ennyi.
2008. márc. 07. 09:19 | galéria | válasz | #32
Viktor, a kritikád béna.
1. Sejthető volt, h egy vérbeli akciófilm lesz az új Rambó, minimál témával, rengeteg öldökléssel.
2. Az értelmesebb emberek nagy része legfeljebb azért izgult, h a véres jelenetek nagy része megmaradjon, ne vágják ki és kellő mennyiségű darálás legyen.
Aki ennél többet várt, az zacskóban él, a Rambó filmek erről szóltak mindig is.
Én 2x néztem meg a moziban. Kicsit féltem h 2.-ra már unalmasabb lesz, de el kell mondom, számomra még izgalmasabb volt, mert jobban oda tudtam figyelni az öldöklős jelenetekre. Otthon is meg fogom vagy 10x nézni. Végre valami normális akciófilmet kaptunk, és nem valami túlpolírozott négeres beszólogatós, megfejtős, repperes, fasza gyerekek vagyunk fosputtony szart.
2008. márc. 07. 09:11 | válasz | #31
számomra is rövid, ugyanakkor intenzív szórakozást nyújtott, totál nem bántam meg, hogy megnéztem moziban, nagy vásznon egy rambo filmet. régebben csak a vacak vhs-en láthattam...már ezért megérte.
2008. márc. 07. 08:45 | válasz | #30
Nekem határozottan tetszett a film. Az eféle háborús területeken elkövetett kegyetlenségek bemutatása és az akció naturalisztikus ábrázolása nálam nagy pozitív pont a film mellett.

"azonban az efféle "irtsuk a rossz sárgákat" filozófia, mellyel a filmet vezetik fel, keserű szájízt hagyhat a nézőben" - Én ezt egyáltalán nem éreztem a film nézése közben vagy utána. Nem kell ilyeneket belemagyarázni, belelátni szerintem.

Egy kellemes akció film, egyszerű történettel persze :) Jobban örültem volna egy Rambo I szintű sztorinak és akciónak, de ezt is nagyon élveztem.
2008. márc. 07. 08:43 | válasz | #29
Dettó ugyanez az én véleményem is. Pontosan ezt vártam a filmtől egy jót szórakoztam. Egyébként én a végén mosolyogtam egy jót mikor rambó elfoglalja a 30mm gépágyút. A főgonosz sárga fószer háta mögött hirtelen megjelenik a semmiből felbukkan ramó :) Jó film volt!
2008. márc. 07. 08:35 | válasz | #28
Nekem is tetszett a film, azt kaptam amit a bemutatóból vártam. Nekem nem hiányzott a történet nem azért mentem el megnézni mert, hogy milyen elképesztő lesz a story. (a terepjárós rész engem is megfogott )
2008. márc. 07. 08:20 | válasz | #27
"> Nem tom miért olyan írja a kritikát (vagy miért nem bocsátja előre), aki nem csípi az akciófilmeket."

Ugyanezt akartam írni énis kb. Szar gyenge cikk.
2008. márc. 07. 07:41 | válasz | #26
Méltó befejezése a Rambo sorozatnak 10/10
2008. márc. 07. 06:16 | válasz | #25
Nekem tetszett.
Főlleg mikor a jeep-ben a sofőr-re fordítja a gép ágyut :D
2008. márc. 07. 01:50 | válasz | #24
szerintem sokat érzelgősködtek benne az elején
Zocsi  
2008. márc. 07. 00:42 | válasz | #23
Hát Viktor...
A film szerintem qrvajó volt! Moziban néztem, és tökéletesen azt kaptam, amit vártam. Méghogy nem volt történet? Egy kevés volt és az épp elég volt ahhoz, hogy befejezze a Rambo-t. Ez tipikusan egy olyan film, ami sallangmentes, nincsenek benne fölösleges pofázások, elszállós jelenetek. Ami van benne, az humoros - nem egy amerikai "teenmovie" szinten, hanem tökös akciófilmes szinten. Hogy naturális? Mindenki tudta, hogy az lesz. Aki nem bírja az ilyesmit, az ne nézze meg; hameg mégis megnézi, mert kiváncsi volt rá, akkor meg miért néz furán, hogy azt kapja, amit ígértek neki? Amúgy meg a fegyverek által okozott sérülés is korrektnek tűnt nekem. Végre egy film, ahogy egy gépágyú tüze elől nem lehet elbújni egy tölgyfaasztal mögé, sőt még egy páncélozott hajóban sincs biztonságban az ember... Ez így teljesen korrekt. Ahogy korrekt a film is! ...kár, hogy nem lesz belőle több!
Sly-nak meg minden tisztelet, hiszen kora ellenére jól szerepelt és sztem kiváló rendező! A Rocky Balboa esetében is ment a flame anno, hogy gagyik a szövegek, meg ilyesmi... Sztem pedig tökéletesen mutat be egy ökölvívó karaktert. Azt adja, amit kell! És szórakoztató, akárcsak a Rambo!
Kötelező darab, szvsz...

xizor  
2008. márc. 06. 22:15 | válasz | #22
Mert mindenki szar filmet csinál, akkor a szar film a jó vagymi?(Ez csak egy hasonlat, nincs bajom a filmel).
2008. márc. 06. 21:38 | galéria | válasz | #21
"Azonban a pazar akciózás sem feledteti a film rémes ürességét, a motiváció nélküli cselekedeteket, az egymásra vetett bociszemeket"

Nem azért de a Rambo filmekben ( talán az 1 kivételével ) az volt a lényeg hogy Rambo bedarál egy hadseregnyi rosszfiút.
Ezt a film tökletesen teljesíti. Milyen extrát esetleg történeti mélységet várt a cikkíró egy vérbeli akciófilmtől? :)
2008. márc. 06. 21:08 | galéria | válasz | #20
sztem iggen jó film volt.én kb már 10-szer megnéztem itthon is
2008. márc. 06. 20:58 | válasz | #19
ja, valahogy így értettem én is^^
2008. márc. 06. 20:52 | válasz | #18
Te b*zd meg nem kritikus vagy hanem hiperérzékeny úgy mindenre :) Mármint aki írta a cikket. Kíváncsi vagyok, hogy 14 évesen elkerülnéd -e a korhatáros filmeket.
2008. márc. 06. 20:50 | válasz | #17
Nem vagyok benne biztos, ugyanis a "régimódi" az inkább "old-fashioned" vagyis mindkét nyelvben negatív kifejezés és általában azt jelenti, hogy elavult és hátrányos a modernhoz képest, az "old school" viszont pozitív kifejezés, vagyis azt akarja kifejezni, hogy olyan valakiről van szó aki még tetőtől-talpig ismeri a dolgokat, teljes és alapos az amit jelent, de semmi képpen elavult és hátrányos hanem inkább azt fejezi ki, hogy megtéveszthetetlen, mert stabil alapokon áll.
2008. márc. 06. 20:36 | válasz | #16
"bár rengeteg akció éjszaka játszódik," no comment
Az akciók kb 10%-a játszódik éjszaka. Erről ennyit.

Ja. A film király.

Miféle magvas sztorikat akarnak látni egy ilyen filmben a kritizálók? Polgárháborús helyzet, pár nap eseményei. Itt nem lehet karakterek életét kibontani, hosszú történeti szálakat szőni a filmbe. Hogy mi a motiváció? Fehéreknek a túlélés, lázadóknak a puccs, hatalmi katonáknak az előzőek elnémítása, lehetőleg halál által. Ennyi.
2008. márc. 06. 19:57 | válasz | #15
Aki szerint ez a film csak kiváló kritikákat kapott, az skubizzon ide
http://www.rottentomatoes.com/m/john_rambo/

A rottentomatoes összegyűjtött kritikák átlaga 31 %

És egyébként mindenkinek meglehet a véleménye, ha valaki azt mondja, hogy ez szerinte rossz, akkor miért kell beszólni? Sose értettem az ilyet.

Egyébként szerintem jó volt,mielőtt megköveznek
2008. márc. 06. 19:52 | válasz | #14
"Azonban a pazar akciózás sem feledteti a film rémes ürességét, a motiváció nélküli cselekedeteket"
Könyörgöm, a hollywoodi filmek 80%-a nem ugyanilyen?? Hol él a cikkíró??
2008. márc. 06. 19:12 | galéria | válasz | #13
Szerintem jó film volt, nem kell minden filmnek mélyenszántó gondolatokat tartalmaznia, ez direkt ilyen lett, történetileg elég üres, brutális film.
2008. márc. 06. 18:58 | válasz | #12
> Nem tom miért olyan írja a kritikát (vagy miért nem bocsátja előre), aki nem csípi az akciófilmeket.

Penzert. Mellesleg en meg objektiv kritikat nem lattam tole.
rgranc  
2008. márc. 06. 18:17 | válasz | #11
Nem tom miért olyan írja a kritikát (vagy miért nem bocsátja előre), aki nem csípi az akciófilmeket. Mit várt mégis Rambótól? Kb ezt amit kaptunk. Én nem vártam többet az előzetesek alapján, és be is jött... :)
2008. márc. 06. 17:52 | válasz | #10
mindenhol magas pontszámot kapott a john rambo, csak ez a gyökér szekeres viki oltya itt,nem tudni,miért.
2008. márc. 06. 17:27 | válasz | #9
szerintem ez a film méltó befejezése lett a sorozatnak, rambo filmek közt számomra majdnem ott van, mint az első rész... respect
2008. márc. 06. 17:12 | galéria | válasz | #8
Ezzel a filmmel csak 2 baj volt:
1) túl rövid volt. H.Potter 5 hosszan lett volna az igazi
2) nem lesz több
robos  
2008. márc. 06. 16:39 | galéria | válasz | #7
Kötelező darab?! Micsoda?! 90 perc népírtás a kötelező darab, kínzások, szétszakadó emberek látványa? Te sem lehetsz több 14nél...
Ezen a filmen mindent lehetett csinálni csak "kikapcsolódni" nem...
jeti00  
2008. márc. 06. 16:37 | válasz | #6
egyetértek, jó lett ez így!
2008. márc. 06. 16:07 | válasz | #5
mintha kicsit megkéstek volna ezzel a cikkel.. :)

Amúgy nagyon jó lett a film, kötelező darab!
2008. márc. 06. 16:03 | válasz | #4
Engem is teljesen lekötött végig a film, pont annyi történet volt benne, amennyi kell egy Rambo filmbe. És jár a jó pont a realista ábrázolásért is, bár nem értek semmit a fegyverekhez, hogy melyik hogyan szed szét egy embert, de ez inkább tükrözte a valóságot, mint a mai gagyi limonádé fos akciófilmek.

A cikkíróról meg annyit, hogy osztja itt megint Amerikát, aztán egy sorral lejjebb már azt írja: "régi iskolába tartozó" (azaz netán "old school"?). Ezt magyarul úgy mondják: régimódi.
2008. márc. 06. 15:53 | válasz | #3
egy nagy szart. Mi hiányzik belőle szerinted? A romantika? Ez a csávó még nem tudott írni egy normális kritikát. Talán meg kellett volna néznie előtte, de mindegy. Nekem tetszett és nem azért mert "hótt véres meg minden" hanem azért mert azt kaptam amit vártam (végre). Nincs ennek a filmnek mély filozófiai értelme, nem is kell neki. Nem hinném, hogy ott, olyan szituációkban pont a mélyértelmű eszmecseréknek van helye.
solikka   "Rest in Peace solikka" 
2008. márc. 06. 15:52 | válasz | #2
Egész jó a cikk...de szerintem nem egy erős közepes hanem egy 5+ os film ez a Rambo. A történet meg felesleges egy ilyen filmbe, sőt még az sem lett volna baj ha ennyi történet sincs benne! Egy ilyenben az Akció a lényeg.

Szerintem a film hosszára szem lehet panasz! Az igaz hogy csak 90 perces volt de engem nagyon lekötött és egyáltalán nem tűnt rövidnek!
Dakkon  
2008. márc. 06. 15:45 | válasz | #1
ez az első Szekeres Viktor cikk, amivel szinte 100%ig egyet tudok érteni. jo film de hiányzik belőle vmi. így van