Svéd modell: független kiadók a fájlcserélés mellett
2008. március 1. 16:33, szombat
Több svéd cég is úgy döntött, hogy a jövőben az előadóik zeneszámait elérhetővé teszik a P2P-hálózatokon. A kiadók a döntésükkel azt szeretnék jelezni, hogy egységesen fellépnek a fájlcserélők bűnözőkként való beállítása ellen.

Hirdetés

A skandináv országot a világ egyik legnyitottabb államának tartják. Azonban még itt is meglepetésként hatott, amikor idén február elején a Swedish Performing Rights Society (STIM) nevű szerzői jogi társaság bejelentette, hogy kész a fájlcserélő hálózatokban való letöltéseket legalizálni és éppen ezért együttműködési megállapodást kötni a helyi internetszolgáltatókkal. Mindez azt jelenti, hogy a művészek a letöltött dalok száma alapján havonta kapnak majd egy meghatározott összeget.

Ezúttal hét független svéd kiadó (az Adrian Recordings, A TenderVersion Recording, a Flora & Fauna, a Hybris, az I Made This, a Nomethod Records és a Songs I Wish I Had Written) kötött együttműködési megállapodást, amelyet stílusosan Svéd Modellnek neveztek el. A céljuk, hogy megoldást kínáljanak a felhasználók és a zeneipar régóta húzódó konfliktusára. "A zene művészeti formaként való jövője minden eddiginél világosabban látható. Volt egy demokratizálási folyamat. A néhány évvel ezelőtti helyzettel összehasonlítva, ma a zenészeknek sokkal több lehetőségük van az érdeklődők elérésére."

Eddig alkalmatlannak bizonyultunk a változás véghezvitelére. Egyesek közülünk pont a felhasználókat támadták, akik az előadóink műveinek hallgatói. A felhasználók és a készítők között még soha nem volt ekkora szakadék. Mi szeretnénk ezt a szakadékot betemetni. Hogy ez lehetséges, azt megmutatta a nyomtatott sajtó és a játékipar, amely időben felismerte és reagált az új kihívásokra. Elutasítjuk a fájlcserélők bűnözőkként való megbélyegzését, mivel ezek az emberek azok, akik megpróbálnak új, az eddigieknél hatékonyabb zeneterjesztési protokollokat kifejleszteni.

Újra a zenére akarunk összpontosítani. Hiszünk a zenében. Hiszünk a jövőben" - olvasható a cégek által létrehozott honlapon. "A RIAA egyszerűen beteges. A fellépésének csak még rosszabb következményei lehetnek. Nem tudom megérteni, hogy hihetik, hogy majd úgy biztosítják a bevételeiket, ha a hallgatókat az ellenségeikké teszik" - mondta Henrik von Euler, a Flora & Fauna munkatársa.

"Az ötlet nagyszerű. Bebizonyosodott, hogy vannak még kreatív emberek, aki előre nézve gondolkodnak. Elég hely van minden kiadó számára, hiszen csak kevés zenész szeretne mindent maga intézni. Azonban a kiadóknak tisztában kell lenniük azzal, hogy ők vannak az előadókért és a rajongókért és nem fordítva" - reagált a bejelentésre Rick Falkvinge, a Svéd Kalózpárt vezetője.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. márc. 03. 12:35 | galéria | válasz | #23
Akkor dobj össze egy accountot :D nem sokáig tart..aztán confirmálni-kell vagy mi, érdemes megnézni..Csak, hogy mindenki tudja, merre hány méter ennél a "népnél" :)
2008. márc. 03. 12:16 | válasz | #22
sajna valami regisztráció miatt nem tudom megnézni..
2008. márc. 03. 09:10 | galéria | válasz | #21
Nem tudom, de azért "szórakozni" még van idejük, nézd meg milyen kis videócskát dobtak össze : http://youtube.com/watch?v=4GjNSUatTc4 LOL
2008. márc. 03. 00:20 | válasz | #20
azon morfondírozok, hogy vajon nem paráznak-e ott azon a "szegény" nagyorrúak a sivatagban , 6ezer éves történelem alatt 6milliós létszámmal összehozva , körülvéve minden irányból önfelrobbantó arabbal a környező 50 ország, 800 éves történelem alatt 450 millió főt nemző és 50%-os fanatikus "hadseregével" szemben... amiből 225 millió fő bármikor meghúzza magán a karabínert a kaftánosok között röhögve. én eléggé el lennék szontyolodva megmondom őszintén. bár a heizet ennél biztosan jóval összetettebb ...
2008. márc. 03. 00:10 | válasz | #19
viszont bennünket nem szokás 6 millió számra hollókoszttá konvertálni..
valószínűleg azért, mert nem mi csinálunk valamit nagyon-nagyon rosszul.
2008. márc. 02. 17:34 | válasz | #18
Igazad lesz... ;)
2008. márc. 02. 16:56 | válasz | #17
Hat, ebbol max. ugy tudnak profitalni, hogy a letolto portalok reklambevetelebol kapnak reszesedest, vagy sajat letoltooldalakat hoznak letre, es akkor az ovuke az egesz bevetel ebbol. Elvileg egy jol latogatott weblap eleg jol profital reklamokbol, de azt nem tudom, hogy ez vajon elfogadhato bevetel-e nekik.
2008. márc. 02. 15:44 | válasz | #16
Jóó neked... :D
Előbb-utóbb nekem is kéne.. Amúgy sem voltam még külföldön.. :(
Itt az idő.. Veszem is a puttonyom. XD
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. márc. 02. 15:11 | galéria | válasz | #15
Hát pedig nyáron meg le se megy :)
2008. márc. 02. 15:08 | galéria | válasz | #14
A történelem tanulás nem segít az ilyen csőlátásuakon.
2008. márc. 02. 11:33 | válasz | #13
inkább tanulj történelmet, aztán nem írsz majd ilyen baromságokat.
Shodan  
2008. márc. 02. 09:31 | galéria | válasz | #12
Én holnapután utazom
juhand  
2008. márc. 02. 08:36 | válasz | #11
Úgyis az ABBA meg a Roxette a kedvenc együtteseim.
2008. márc. 01. 22:24 | válasz | #10
csak gratulálni tudok azoknak akik örvendeznek az #5 hsz-en. és tulajdonképpen ezért igaz a #6-os
ziipp  
2008. márc. 01. 21:50 | válasz | #9
Mármint értem, hogy letöltés után kapják a pénzt, de maga ez a letöltő portál miből termel pénzt?
ziipp  
2008. márc. 01. 21:47 | válasz | #8
MWHAHAHA! :D

sKie: igazad van, nagyon jó ország, csak sajnos nagyon sötét van. Úgyértem, a Nap későn kel, és korán megy le, pedig én összel voltam ott.

Ez a jövő, bár nem t'om ebből hogy tud bárki is profitálni. De én örülök ennek. Jogtalan lehúzás volt 5000 forintos CD és barátai.
NeoMaN  
2008. márc. 01. 20:48 | válasz | #7
jeti00  
2008. márc. 01. 20:39 | válasz | #6
2008. márc. 01. 20:08 | válasz | #5
tök egyszerű : kellő távolságban vannak Izraeltől
2008. márc. 01. 18:32 | válasz | #4
Egyetértek. Egyébként miért van az, hogy a svédeknél minden normálisan működik...?
sKie  
2008. márc. 01. 18:14 | válasz | #3
En erosen gondolkodom is rajta, kiskorom ota rajongok Svedorszagert, tanulom is a sved nyelvet, bar csupan kivancsisagbol es a latokorom szelesitese miatt, nem kifejezetten a kikoltozes buvoleteben.
Irigylese melto, hogy milyen jol latjak a dolgokat. A RIAA meg elobb bombaztatja le Svedo-ot, minthogy belassa, hogy ez a jovo. Akik szabalyozni akarjak az Internetet, meg mindenfele kodolast semlegesito, meg jogvedo modemeket/routereket akarnak bevezetni, azoktol ne varjon senki barmifele ertelmes megnyilvanulast.
2008. márc. 01. 17:47 | válasz | #2
Költözök svédországba, ott úgyis sok jó zekekar van. :D
god25  
2008. márc. 01. 16:38 | válasz | #1
Ennyi. Előbb-utóbb az idiótariaa is rájön, h ez a jövő és a bevételeiket innen tudják biztosítani.