Csökken a Vista ára
2008. február 29. 13:08, péntek
A Microsoft a felhasználók váltási kedvét szeretné növelni azzal, hogy csökkenti az operációs rendszer egyes dobozos változatainak árát. A Vista Capable matricákért eközben az Intelt hibáztatják.

Hirdetés

A szoftvercég közleményben jelezte, hogy az első javítócsomag megjelenésével egy időben csökkenni fog egyes változatok ára. Egészen pontosan a dobozos Ultimate és Home Premium verziókról esett szó, amelyek a vásárlók legnagyobb hányadát érdeklik. Mivel a trendet nem találták elég erősnek, most ezen igyekeznek gyorsítani a lépéssel.

A Microsoft első körben az Egyesült Államokban csökkenti az árakat, mégpedig a következő módon: a dobozos Ultimate 399 dollár helyett 319 dolláros áron talál majd gazdára, míg azok, akik már rendelkeznek a Windows XP avagy a Vista valamely egyéb változatával, 259 helyett 219 dollárért válthatnak a legnagyobbra. A Home Premium esetében, amely egyértelműen a legnagyobb érdeklődésre tart igényt az otthoni felhasználók körében, egyedül az úgynevezett Upgrade ár változik, ez a hír szerint 159 helyett 129 dollárra módosul. Jelenleg a dobozos változatok (a tengerentúlon) az összes Vista-eladások alig 10 százalékát teszik ki, ám a lépés módosíthatja ezt az arányt.

Ennél talán érdekesebb, hogy a fejlődő régiókban a szoftvercég miként szeretné megnyerni a váltani kívánkozó felhasználók szívét. Itt megszüntetik az Upgrade változatok árusítását, annál is inkább, mivel az eddigi tapasztalatok alapján a legtöbb vásárlónak a Vista az első legális példánya - legalábbis Windows-vonalon. Ehelyett a dobozos verziókat árulják majd ugyanazon az áron, így az érdeklődők talán szívesebben váltanak majd a legális szoftverre.

Korábban már írtunk arról, hogy a Vista Capable matricák megtévesztő mivolta miatt beperelték a Redmondi céget. A most felbukkant belső levelezésből azonban kiderült, hogy a főként az Intel nyomása miatt döntöttek az olykor félrevezető matricák alkalmazása mellett. A processzorgyártó ugyanis kitartott amellett, hogy az Intel 915 chipkészleteket se hagyják ki a szórásból - a Microsoft engedett, jóllehet tudták, hogy a gyengécske integrált vezérlő nem fog megbirkózni az Aero-felülettel.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Migege  
2008. márc. 05. 09:05 | válasz | #69
"Én meg most direkt nem hozom fel, hogy a DOS 1.0 simán elmegy egy 8086-oson; szal akkor most szar a Vista, vagy mi? Csak egy kérdés: most Berlyt használsz, vagy Windowst? Ja, bocs, my bad."
Ezektől a falnak megyek... DOS 1.0-val összehasonlítani a Berylt/Compizt...

Ehhez mit szólsz? :S
Adamul  
2008. márc. 03. 21:56 | válasz | #68
Úgyis veszik? Nem hogy a prémium, de már a felső- közép kategóriából se tudsz úgy laptopot (vagy asztali pc-t) választani, hogy ne lenne hozzá a vista vmely oem licences példánya csatolva! Ez azért érdekes mer ha te nem is akarod használni akkor is kifizettetik veled (vagy a helyet is foglalja ha rejtett partíción van), és még ha nem linuxot akarsz használni, akkor is lehet h pl campus licensz keretében enélkül is jogosult lennél a használatra, ergo feleslegesen (vagy más esetben duplán) fizettetik ki újra az emberrel. Ez nem korrekt dolog, mert pista nélkül jóval olcsóbb lenne
2008. márc. 03. 18:47 | válasz | #67
"Csökken a Vista ára..."

Mert egy kiforratlan xar kupac!
2008. márc. 02. 11:10 | válasz | #66
Sanyix: Én Matlab R2006a-val szoktam játszani :)
2008. márc. 02. 10:24 | válasz | #65
fyi compiz/beryl elmegy egy tnt2-n is. gf3-on meg mar kivalo. Ma mar marhara nem a hardveren mulik, hogy lehet-e 3d desktop-ja a halandonak. Vindozbol en amugy 2000-nel leragadtam, _engem_ szerencsere nem kenyszeritett semmi meg az XP-re se.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. márc. 02. 01:36 | galéria | válasz | #64
Meg egy pár játékstílussal egyáltalán nem játszhatsz rajta :)
Su0my  
2008. márc. 01. 19:47 | válasz | #63
ehhe... ez vicces volt ;)
2008. márc. 01. 19:21 | válasz | #62
A poén, hogy nekem ez a sz@r 915ös karim van és nekem megy az Aero(-nál sokkal jobb Compiz), ezen felül, ha blackbox környezetben vagyok, akadásmentesen nézem a 720p filmeket.
De erre úgyis csak flamewart kapok:)
god25  
2008. márc. 01. 17:21 | válasz | #61
Érdekes cikk. Igaz nem mostani hírek. Csak, h mennyire próbálják erőltetni a sz@rjukat.
2008. márc. 01. 12:39 | válasz | #60
"Persze. A DOBOZOSHOZ. Az OEM és Upgrade verziókhoz NEM. :)"

Mondjuk az Upgrade verzióhoz nem sok értelme lenne Downgrade jogot adni. :)
2008. márc. 01. 12:38 | válasz | #59
"Ki mire hasznalja a gepet? en peldaul nem jatekra ugyanis azt nem tudnam penzelni es idom sem lenne ra foleg,hogy egesz nap logni rajta mint egy fuggo stb... Meghat kint jo is az ido neha neha, jo kint mozogni stb... igy hat marad net-bongeszes, zene, video, levelezes."

Akkor neked konzol kell. (Ott nem kell fizetned még pluszban az oprendszerért sem.)
2008. márc. 01. 10:34 | válasz | #58
Hát nem azt írta Inq? Én ugyanazt látom. :)

Tinman: hehe, jó kis történet:)
2008. márc. 01. 10:26 | válasz | #57
Tisztában vagyok vele. Lehet túloztam. De ha emlékezetem nem csal, még a béta verzióért is kemény pénzeket kértek el ...
2008. márc. 01. 10:26 | válasz | #56
"... minden MS termékhez jár a downgrade jog, vagyis a korábbi verziók használata az új helyet"

Persze. A DOBOZOSHOZ. Az OEM és Upgrade verziókhoz NEM. :)
oroy_  
2008. márc. 01. 09:15 | galéria | válasz | #55
utána kellene picit olvassál hogy ne írj hülyeseget. OSX 10.2 > 10.4 az olyan mint Windowsnal win95 > winXP , nem egy sima SP.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. márc. 01. 09:02 | galéria | válasz | #54
Hidd el értünk hozzá... ;-)
A felhasználók nagyon nagy százaléka viszont nem, és tudod milyen hülyének néznek, ha el akarsz adni nekik egy Vistát, majd felwarezolod az XP-t egy tört kulccsal???
Simán ilyenre azt válaszolják, hogy akkor kösz, nem kell az eredeti Vista.
Mert erről van szó! És mégis jogtiszta.

Te érted, én értem, ők nem és nem is akarják megérteni.
Nem hinnéd el mennyire elmebeteg emberek vannak vezető/döntő pozíciókban.

Példa tegnapról:
"Most 2 gombot látok, az egyikre ez van írva O és Ká a másikra az, hogy mégsem..., melyikre nyomjak?"

ÉRTED???!!! O és Ká???????
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2008. márc. 01. 07:37 | galéria | válasz | #53
ahogy a főnököm mondá', az a cég amelyik elégedett az XP-vel /már pedig tonnányi van ilyen/, az ha nem lesz képes XP-t venni, akkor majd lewarezolja!

Akkor a főnököd nem ért hozzá, minden MS termékhez jár a downgrade jog, vagyis a korábbi verziók használata az új helyett. Tehát veszel Vistát, és helyette legálisan használod az XP-t. Ennyi.
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2008. márc. 01. 07:33 | galéria | válasz | #52
van egy programom, ami csak Windowson fut, és Macen nincs alternatívája

1? Mind! ~~
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2008. márc. 01. 07:22 | galéria | válasz | #51
Ez a szokásás balkáni lehúzás. Tarha + közvetítők luxusprofitja. Mert ugye mi 2x annyit is fizethetünk érte mint a 10x annyit kereső amcsik...
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2008. márc. 01. 07:20 | galéria | válasz | #50
Hivatalosan csak 1-re, de 2-3-szor lehet cigánykodni a telefonos ügyfélszolgálattal hogy beszart ez-az, aztán vagy elhiszik és újraaktiválják, vagy nem.
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2008. márc. 01. 07:18 | galéria | válasz | #49
Én 50-ért vettem a dobozost 150 helyett. ~~
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2008. márc. 01. 07:16 | galéria | válasz | #48
Ez így van, és ennek ellenére nem is mi warezolunk a legtöbbet, pl. a hollandok(!!) sokkal többet, pedig nem magyar minimálbérre vannak bejelentve.
daga  
2008. márc. 01. 01:53 | válasz | #47
Ki mire hasznalja a gepet? en peldaul nem jatekra ugyanis azt nem tudnam penzelni es idom sem lenne ra foleg,hogy egesz nap logni rajta mint egy fuggo stb... Meghat kint jo is az ido neha neha, jo kint mozogni stb... igy hat marad net-bongeszes, zene, video, levelezes.
Na most ez mennyiert? pc ara, net elofizetes -husegnyilatkozat stb...-, 350-400 W gep + monitor fogyasztas -villanyszamla-. + meg oprendszer?! esetleg legalis progik: egy eros tuzfal kiki maganak miket vallal be... Jah szep is a jelen mi őőő... wonderland, hogy nekunk is jo legyen...
Nektek jo ? En nem is tudom ra a valaszt hirtelen.
racsp  
2008. feb. 29. 22:58 | válasz | #46
hát azért nem 300-400dodo mert van olyan is hogy valami family pack ami 100pénz és 5gépre rakható fül.
bezony
2008. feb. 29. 21:25 | válasz | #45
Köszi a linket, remélem nem csak a pár éves 1018-hoz jó, mert a 4+ "picit" régebbi :)
2008. feb. 29. 21:24 | válasz | #44
Arról az apróságról nem megfeledkezve, hogy az SP1 vagy SP2 vagy SP3 "ingyen" van, de ha pl. MacOS X 10.2-ről mondjuk 10.4-re akarok váltani, akkor viríthatom a lóvét az "ingyen" OS-ért. Menyit is 300 dodo? 400?
Narxis  
2008. feb. 29. 20:23 | válasz | #43
A matricázással az a gond, hogy nem lehet 2 szóval leírni, hogy hogyan fog futni az adott konfigon a Vista(pl. lesz-e Aero). Mert az csak 2 szó.Mellékeljenek már akkor egy kiskönyvet is, mert nem mindenki g33k, hogy majd utánaolvas MS honlapján(mert hogy csak ott lehet, alapos keresgélés után). A másik az az undorító eset ami nem rég derült ki, az Intel lepénzelte MS-t, hogy ugyan a fos hardverük kapjon már matricát, "me eztet el köll adni izibe". Ez bizony a vásárlók megtévesztése. Nem hiába vizsgálódott az EU Intelnél és MS-nél is. Harmadrészt pedig a dobozos verziók magas ára ami gond, ne csak a nyelvet lokalizálják hanem az árakat is. Elhiszem, hogy Usanykába 1 heti munka után meg lehet venni a dobozos verziót, de Magyarországon 1 havi minimálbér nem elég rá. Aztán Bill bácsi sír, hogy a magyarok milyen sokat warezolnak(már nem tom melyik konferencián volt).
2008. feb. 29. 18:33 | válasz | #42
> Csökken a Vista ára

Meg a vegen megertik a tiszta arverseny lenyeget.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. feb. 29. 18:29 | galéria | válasz | #40
Mondok: Kinek kell a dobozos verzió, ha az OEM ebből a pénzből majdnem 4 vasra feltehető?
2008. feb. 29. 18:26 | válasz | #39
"Jameg ki mondta h windózt kell használni?!"

A monopolhelyzet, az mondta...
Dodo55  
2008. feb. 29. 18:17 | galéria | válasz | #38
"a dobozos Ultimate 399 dollár helyett"
Ez kb 70000 forintban. Namost Magyarországon 150000 forint a dobozos ultimate...
Erre mondjon valaki valamit.
floatr  
2008. feb. 29. 17:58 | válasz | #37
"Most akkor be kell ezen szar. Komolyan, ki a jó francot érdekel? Aki csak azért vesz egy gyenguska "Vista-képes" gépet, hogy Aerozzon, az meg is érdemli."

Ez nem így van ám sajnos. Az intel és a mikorszoft majd egy éven át bírkózott, mivel az intel ki akarta árusítani a 915ösöket, és "kérte" őket h legyen má ez is támogatott. A mikorszoft fejlesztőcsapata állítólag 9 hónapig bírkózott vele, aztán végül feladták, és tényleges support nélkül lácsapták a capable matricát a 915re is.
Namost az átlagember bemegy a hiperbe lekap egy capable gépet, aztán otthon kiderül szar van a levesbe. Ez a baj...

A másik témát (ti. beryl) meg azért rángattam elő majdnem, mert azok a kis lesajnáltak meg tudták oldani, amit a gigakirály mikorszoft nem. Ennyit érnek, és ennyit ér amit kiadnak a kezükből. Lehet h nem Visual Basic-ben kellett volna írni

Jameg ki mondta h windózt kell használni?!
2008. feb. 29. 17:38 | válasz | #36
Tökéletesen igazad van.
2008. feb. 29. 17:28 | válasz | #35
Az nem teljesen igaz, hogy nem lesz kapható legális XP nyártól. Simán Vsita Businesst kell venned mert ott az árban van XP downgrade opció és tök ugyanannyiba kerül mint egy xp Pro (OEM mindkettő).
2008. feb. 29. 17:10 | válasz | #34
akkor se használnám, ha fizetnének érte

2008. feb. 29. 16:58 | válasz | #32
Nem, nem dobbnám ki, de HP-ét sem vannék többet.

Különben úgy tűnik még is van hozzá driver: HP Laser Jet Full Feature Software
Ferrer  
2008. feb. 29. 16:51 | válasz | #31
Miért, talán nem lehetett volna a Vista sok gigás telepítőjébe belerakni az XP-s hardverfuttatások lehetőségeit is, és tényleg valami használható újdonságot is?! Igenis a Microsoft hibája.

Szvsz nem érne többet a Windows (teljes) se 100 dollárnál, de hát ameddig szükség van rá, úgyis veszik...
2008. feb. 29. 16:50 | válasz | #30
De itt meglévő nyomtatóról van szó.

Te kidobnád a 2 éve mondjuk 180-ért vásárolt fotónyomtatód, csak mert nem viszi a Vista, és veszel egy Canont? Szólj ha ilyesmit tervezel, én elfogadom ajándékba a HP-det is :)
2008. feb. 29. 16:48 | válasz | #29
Ha veszek egy trabantott, amire azt írja az utasítás, hogy tud gurulni autópályán, attól még nem fogok vele 240Km/h-val repeszteni ... :)

Telitalálat :)
2008. feb. 29. 16:47 | válasz | #28
Nállam, ha ilyen lenne: Nem megy a HP nyomtatóm Vista x64 alatt --> Ja, akkor majd veszek Cannont.
2008. feb. 29. 16:46 | válasz | #27
Ezek elég jó érvek Vista ellen és a Mac mellett:
http://www.apple.com/getamac/


Bár alapjaiban tetszik az OSX, ezek az érvek elég gyengék a vista ellen és a mac mellett, van közötte néhány erős hazugság.

"1. No upgrade nightmares.
Before you can even think about Vista, you’ll likely need a new PC. Or upgrades for memory, hard disk, and graphics card. Why go through all that hassle, when you can just get a Mac?"
Akinek érvágás egy memóriabővítés vagy egy alsó-középkategóriás videokártya, annak pont Macre lesz pénze? :)

"2. You can even run Windows."
Ez mint érv a Vista ellen?

"3. It’s simpler.
No need to choose from the many (and expensive) flavors of Vista."
Költséghatékonyság mint érv a Mac mellett? Na neeee...

"4. You don’t have to buy new stuff.
Your existing printer, camera, keyboard, and mouse will work with a Mac."
Ez szemenszedett hazugság.

"5. Know iTunes? You know Mac."
Hát az iTunest éppenséggel ismerem, de ha a Mac is olyan lenne, a büdös életben nem kéne :)

"6. Macs run Microsoft Office."
Ez miért érv a Vista ellen?

"7. You can take it with you.
Most popular applications for Mac and PC use the same file formats, making it simple to exchange documents with friends and coworkers or move existing files from a PC to a Mac."
Szintén, miért érv a vista ellen?

A balra levők is milyenek már... Vagy olyan amit a Vista is tud, vagy hazugság.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. feb. 29. 16:33 | galéria | válasz | #26
Na igen de az elhasználó felhasználó, csak ennyit lát:

Nem nyomtat Vista alatt. ---> JA, akkor nem kell a Vista.
2008. feb. 29. 16:32 | válasz | #25
Nekem LasjerJet 1010 van es Vista alatt meg az 1015-os driverrel, viszont ez tenyleg a HP sara, mert ez kb annyit jelent, hogy leszarja az eddigi vasarloit.
beef  
2008. feb. 29. 16:16 | válasz | #24
És a júzer meg lesz@rja, hogy kinek a hibája, ő a jól bevált nyomtatóját akarja használni.
2008. feb. 29. 16:05 | válasz | #23
ez a HP hibája, h cseszik kiadni hozzé drivert, nem a M$-té.
2008. feb. 29. 15:51 | válasz | #22
Nekem mondod? :D
Nekem egy 20 éves HP LaseJet4 van, szerinted az megy Vista alatt?
2008. feb. 29. 15:41 | válasz | #21
"Járt utat járatlanért el ne hagyj."

Párhuzamosítva viszont lehet, hogy kifizetődő, és késöbb már a járatlan út is járt lesz.
2008. feb. 29. 15:40 | válasz | #20
Ez a dolog nem a Vista sara, hanem a HP-é, mint ahogy a Linux-é sem hasonló esetben.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. feb. 29. 15:35 | galéria | válasz | #19
Nagyon sok cégnél van HP LJ1018 ill. 1020-as lézerprinter, sokkolt amikor megláttam, hogy NINCS Vista driver hozzá, az XP-s pedig úgy megy el csak rajta, hogy az 1. papírtálcából veszi fel a lapot /kézi adagoló/, iszonyat szívás, a rengeteg ember amikor ezt meghallja azonnal nemet mond a Vistára mert nem akarnak nyomtatót cserélni mert bevált, könnyen javítható, utántöltött cartridge vicc áron van, jól bírja a strapát.

És ez csak 1 hw eszköz ^^
2008. feb. 29. 15:28 | válasz | #18
"és a Vistára való váltásnak több hátránya van mint előnye"
Na ez az ami meg szokott változni, az XP kb. 2003-tól lett felkapva, mivel az akkor már 5 éves W98 lóf*szt se támogatott HW-ből. A Millenium meg igen, de azt meg mindenki utálta. Ugyan ez lesz 1-1.5 év múlva. Új gépre tuti marhaság lesz már XP-t pakolni akkor.
2008. feb. 29. 15:27 | válasz | #17
Na jah, és a hírek szerint Intel mossa kezeit. Pedig ők a hunyok.
A GMA900 nem támogatott VISTA-hoz, nix Aero. A zsír ugyanolyan GMA950 meg igen. Csak az ő akaratukon múlott. De tény, hogy nem kéne egy újkorában is gyenge gép esetén arra hivatkozni, hogy "azt hittem megy rajta az Aero."
Ha veszek egy trabantott, amire azt írja az utasítás, hogy tud gurulni autópályán, attól még nem fogok vele 240Km/h-val repeszteni ... :)
endale  
2008. feb. 29. 15:24 | válasz | #16
Járt utat járatlanért el ne hagyj.
Ha az XP jól működik valahol, és a Vistára való váltásnak több hátránya van mint előnye akkor a cégek nem fognak váltani, mert minek?
Ha majd a Vista olyan kézzelfogható és egyértelmű előnyöket kínál az XP-hez képest amik megérik a váltás költségeit akkor szép lassan majd váltanak.
2008. feb. 29. 15:23 | válasz | #15
"Egyébként jelenleg a Vista Home Premium 28 körül van, hiába csökkentik az árát 22-23 ezerre, akkor sem kell a kutyának sem..."

Persze, hogyne. Az OEM kerül ennyibe. Én simán megvenném árcsökkentés nélkül ennyiért ... a DOBOZOST! Ugye mások a liszenc feltételek, újratelepíthetőség, stb.
2008. feb. 29. 15:20 | válasz | #14
Különben is, a Starcraft II kijön Macre is, tehát akkor kinek kell Windows ezek után? :D
Csatti  
2008. feb. 29. 15:16 | válasz | #13
Azért meglepő lenne ha az apple szidná a mac-et és azt hangoztatná milyen szar. Mielött vki megszól nem azt akarom ezzel mondani, hogy a mac szar. :)
2008. feb. 29. 15:14 | válasz | #12
Irorszagban 30 cegnek latjuk el a supportot es csak neztek ram amikor felvetettem az egyiknek hogy hasznaljanak ingyenes pdf editort. Letoltottem es nem tetszett inkabb kifizettek 399 eurot az adobe standard 8-ert. Ez csak egy pdf editalo krealo program. Op rendszerrol ne is beszeljunk...

Mi vistat hasznalunk de nem javasoljuk senkinek meg most, de szerintem eljon az ideje. Kiforrottab lesz egy par hotfix meg service pack utan. Raadasul meg az arat is viszik lejjebb.
Csatti  
2008. feb. 29. 15:13 | válasz | #11
:) Tavaly decemberben tették fel végre a win2000 helyett a gépemre az xp-t a cégnél... :) Képzelheted mikor térünk át majd Vistára.
Megsúgom, ha viszont megpróbálnának Vistát rámtukmálni, szét is verném az IT-s fejét, csak épp dolgozni nem tudnék rajta.
2008. feb. 29. 15:12 | válasz | #10
Én csak azért nem váltok most rögtön Macre, mert pont van egy programom, ami csak Windowson fut, és Macen nincs alternatívája (mert a fájtípusát semmi nem tudja kezelni). De pár hónapon belül végre váltani tudok.

Ezek elég jó érvek Vista ellen és a Mac mellett:
http://www.apple.com/getamac/
L3zl13  
2008. feb. 29. 15:00 | válasz | #9
"Namost direkt nem hozom fel azt h "a beryl meg azér elmegyeget a 915ön""

Érdekes. Nekem úgy tünik, hogy direkt felhoztad...
Legalább egy mondaton belül ne hazudtold már meg magadat.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. feb. 29. 14:59 | galéria | válasz | #8
Ami jól működik egy cégnél, azon miért is változtatnának?
MS ráfaragott, mert így SP3 kapujában, kijelenthető, hogy az egyik, ha nem legjobban sikerült oprendszert hozták össze.

Napi 10-20 géppel biztosan találkozom cégeknél... az emberek nem hülyék. Nagy nehezen rászánta magát 1-2 illető Vistára és hetekkel később meg szidnak bennünket, hogy milyen xart kaptak.

Indokok: Nem megy a nyomtatás megfelelően, iszonyú lassú a gép, nem működnek a régi szoftverek stb.

Add be ezt a szöveget egy könyvelő cégnek, ahol 15 éve jól bevált és baromi gyors programmal dolgoznak, mely a Vista alatt haldoklik, nem tudnak nyomtatni etc.
Ha új gépet vesznek azt is XP-vel kérik. Ehhez is sok idő kellett, mire a cégek nagy részét rá lehetett már végre kényszeríteni legál XP-re.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. feb. 29. 14:43 | galéria | válasz | #7
"cegeknel illegalis xp, es meg buszke is ra, ez nekem uj....."

Te hol élsz? Hollandiában?
Mert gondolod, hogy a BSA csak viccből tevékenykedik idehaza is gőzerővel?
Tele vannak a cégek nem egészen, vagy nem jogtiszta szoftverrel. Még sok új dolgot kell felfedezned kisherceg
2008. feb. 29. 14:39 | válasz | #6
A cég inkább hallgason, mert egy immáron 7. évébe lépő rendszert, használ. Különben is a régigépeken attól, hogy nem kell mindjárt lecserélni, csak mert többet nem lehet majd kapni.

"Az MS ezzel a lépéssel nem, hogy belekényszeríti a cégeket a Vista vásárlásba, hanem ellenszevet ébreszt /nem is kicsit!/ és a user "csakazértis" XP-t használ, ha kell illegal."

Tipikus hungarikum.
2008. feb. 29. 14:38 | válasz | #5
cegeknel illegalis xp, es meg buszke is ra, ez nekem uj.....
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2008. feb. 29. 14:30 | galéria | válasz | #4
Június 31-től -ha jól rémlik- nem lehet legál XP-t kapni.
MS nagy róka, de ahogy a főnököm mondá', az a cég amelyik elégedett az XP-vel /már pedig tonnányi van ilyen/, az ha nem lesz képes XP-t venni, akkor majd lewarezolja!

Itt tartunk uraim! Az MS ezzel a lépéssel nem, hogy belekényszeríti a cégeket a Vista vásárlásba, hanem ellenszevet ébreszt /nem is kicsit!/ és a user "csakazértis" XP-t használ, ha kell illegal.

Egyébként jelenleg a Vista Home Premium 28 körül van, hiába csökkentik az árát 22-23 ezerre, akkor sem kell a kutyának sem ^^
2008. feb. 29. 14:23 | válasz | #3
Ne tudd meg,de a legtöbb laptopban nincs izmos videokártya.....max a gamer vonalon...Amúgy épp mostanában probálgattam húgom laptopján a vistát...engem meggyözött, hogy az enyémen maradjon az xp:D
2008. feb. 29. 13:57 | válasz | #2
"hogy a gyengécske integrált vezérlő nem fog megbirkózni az Aero-felülettel."
Most akkor be kell ezen szar. Komolyan, ki a jó francot érdekel? Aki csak azért vesz egy gyenguska "Vista-képes" gépet, hogy Aerozzon, az meg is érdemli.

"Namost direkt nem hozom fel azt h "a beryl meg azér elmegyeget a 915ön""
Én meg most direkt nem hozom fel, hogy a DOS 1.0 simán elmegy egy 8086-oson; szal akkor most szar a Vista, vagy mi? Csak egy kérdés: most Berlyt használsz, vagy Windowst? Ja, bocs, my bad.
floatr  
2008. feb. 29. 13:16 | válasz | #1
Namost direkt nem hozom fel azt h "a beryl meg azér elmegyeget a 915ön"
De azt kell mondjam h "Muhhahhahhahhaaaaa..." ez azért elég erősen gáz -- miután máshol olvastam előbb a hasonló témájú cikket.