Érkezőben az Internet Explorer 8 béta
2008. február 27. 09:48, szerda
A Microsoft kiküldte az értesítőket a tesztelők azon szűk körének, amelynek tagjai elsőként vehetik közelebbről szemügyre az első előzetest. Legkésőbb júniusig lépni fognak, míg a Firefox 3 utolsó bétája márciusban esedékes.

Hirdetés

Az Internet Explorer hivatalos blogoldalán a Microsoft szóvivője ígéretet tett arra, hogy az első előzetes verzió júniusig mindenképpen megjelenik. Hétfőn azonban már értesítették a Connect oldalon regisztrált tesztelők egy szűk körét, így immár biztos, hogy ők vehetnek részt a tesztelési folyamat első fázisában. A cég a szabványok jobb ismeretét, hatékonyabb kezelését ígéri, ezzel egy időben pedig igyekeznek megtartani az Internet Explorer 5 által megteremtett kvázi-szabványok megfelelő kezelését is.

Kvázi-szabványokat említünk a korábbi verzió kapcsán, hiszen azt a szoftvercég mérnökei is elismerik, hogy a W3C által annak idején elfogadott szabványok mellőzésével sikerült egy saját megoldást elfogadtatniuk a világhálón. A kompatibilitást az IE7 is megtartotta, miközben - hosszú szünet után - végre a szabványok irányába mozdult a böngésző fejlesztéséért felelős csapat. Az ígéretek szerint ez most folytatódik, amire kitűnő példa, hogy a pletykákban megemlítik, miszerint az első előzetes már megfelelően teljesíti a rettegett Acid2 tesztet. Ezt a Mozilla a Firefox 3 első alfájával érte el, így most végre Redmond is felzárkózhat.

A várható változásokról már tavaly májusban beszámoltunk, így azokra ezúttal nem térnénk ki. Az világos, hogy a Microsoft most nagyon komolyan veszi a böngésző fejlesztését, és az IE6 megjelenését követő hosszú kihagyás után igyekszik tartani a lépést a nyílt forráskódú riválissal, amely tekintélyes részesedésre tett szert az elmúlt években. A Firefox 3 érkezését ennek megfelelően nem hagyhatják választ nélkül, így nem is meglepetés az IE8 érkezése.

Ami a riválist illeti, az utolsó béta - mivel a változások listáját már korábban véglegesítették - már csak hibajavításokat tartalmaz majd. Ezek között kapott helyet a memóriakezelés, a cross-site XML HTTP, növelik a biztonságot, illetve automatikusan kiszűrik azon weboldalakat, amelyek a StopBadware.org feketelistáján szerepelnek. Ez utóbbi már most is jelen van a bétában, ám néhány héttel ezelőtt valóban átesett a tűzkeresztségen, amikor feltörték a Firebug oldalát - ez nyilván újabb hasznos információval gazdagította a fejlesztők tudástárát.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Su0my  
2008. feb. 28. 16:17 | válasz | #55
példaként ott van anyám. néha frászt, kapok, de olyankor becsukom a szemem, elszámolok tízig és elmondom, hogy mit és hogyan (és MIÉRT) kell csinálni. egyre kevesebbszer jön falfehéren fejhangon visítozva hogy jaj így jaj úgy jaj eltűnt az alaplapomról egy program xD (asztalról az ikon)
2008. feb. 28. 15:22 | válasz | #54
"De ami még meglepett: [...] Mozilla (nem firefox) 1021/0.65% - ez utóbbit hány éve is váltotta fel a FF?"

Az alfák-béták pre-jeit veszi Mozilla 5.0-nak, ugyanis a nightlyk azt a user agentet továbbítják az oldalnak.
floatr  
2008. feb. 28. 14:53 | válasz | #53
A droid találóbb. Mer hiába beszél Su0my, vszeg ő nem találkozott oannal akinek hiába pofáznak valamiről. Félóra múlva ugyanúgy marhaságot csinálnak, mint észosztás (szorzás indeed) előtt.
Su0my  
2008. feb. 28. 14:31 | válasz | #52
gyűlölöm az ilyen sok nagypofájú görbehátú taknyot, aki így arcol hogy jaj így egybites júzer meg úgy egybites júzer. láttam én már rendszergazdát szarban aminek két kattintás lett volna a megoldása és nem egyszeri eset, hogy egy programozó ül bambán olyan probléma előtt, amely megoldása másoknak napi rutin [itt most az oprendszer használatáról beszélek ].

A sok kislány rendszergazda meg ne nyavajogjon, hogy jaj a sok hülye már megint mit rontott el, azért kapja többek közt a fizetését, hogy elhárítsa a problémákat. Hozzáteszem, ha elmagyarázná a célszemélynek, hogy mi a probléma, miért van, hogy lehet ezt legközelebb orvosolni, akkor legközelebb nem is kell megdolgozni a pénzéért, mert nem fordul elő a hiba. JAAA, hogy akkor nem tudná a nyavajgásával reklámozni A Tudását? omg... hülye barmok...
2008. feb. 28. 13:06 | válasz | #51
Mondjuk én is ezt mondom azokra akik tényleg csak néhány betanult dolgot tudnak használni a gépen, és már egy alap program telepítésnél sokszor elakadnak. Nem is azokkal van a gond akik nem értenek hozzá, és kérdeznek, megkérnek hogy segíts rendbehozni a gépét, hanem akik még 0 tudás melett is elkezdik a saját hülyeségeiket, innen-onnan öszeszedett urbánlegendákat hangoztatni. C64 óta szinte minden gépet láttam, használtam. Nem vagyok isten, programozó matematikus, de jól elboldogulok a géppel. Ezért beszélünk róluk így, mert nem tisztelhetsz egy embert aki 0 tudással valamely területen megpróbál okoskodni. PL mint néha a politikusok.
2008. feb. 28. 12:06 | válasz | #50
nm fut firefox a gepemen. :) az upgrade pedig arre ertendo hogyan lesz valaki 1.0-bol olyan mint A1274815. mi utan mondja valaki valakire hogy 1 bites felhasznalo.
Midas  
2008. feb. 28. 12:03 | galéria | válasz | #49
Attol hogy ff fut a gepeden meg te sem fogsz jobban erteni hozza...
2008. feb. 28. 08:59 | válasz | #48
"*1,1 bitesnek hívom azokat melyek azt hiszik magukról, hogy értenek hozzá, és közben pedig nem."
te hanyi bites vagy? es hogyan is van azzal az upgrade-el?
2008. feb. 27. 21:04 | válasz | #47
adblock, flashblock, noscript

imageblock, textblock, internetblock nincs hozzá?
god25  
2008. feb. 27. 19:44 | válasz | #46
Jah, plusz 3 gomb a navibaron: newtab, restart ff, letöltések. NAggyon zsír, h minden 1 helyen. (Igaz gombokat lehet az IE-nél is hozzáadni). :P
god25  
2008. feb. 27. 19:41 | válasz | #45
A ff-hez mindig kidobnak vmi f@sza kiegészítőt. Ami új nálam a hidetab, hidemenu (időre állítható, h mikor tűnjön el, mint az asztal panel). Tab effect és a fullscreen. Érdemes letölteni! (Régiek: adblock, flashblock, noscript, fasterfox, anonymouser, torrenbar). Nos ezeket mind hiányolnám szeretett IE-ben!
2008. feb. 27. 18:37 | válasz | #44
ie5 már csaknem kihalt.
Ha az ie6 is eltűnik,akkor könnyebb lesz az élet.
2008. feb. 27. 18:14 | válasz | #43
Nem perelt be mást, de az Opera jónak látta nem kihívni maga ellen a sorsot:
http://magyaropera.blog.hu/2006/07/07/jogvedett_beepulok_es_az_opera

Ebből két következtetésem van:
- Utálom a kis haszonleső cégeket, akik faék szintű "talámányokért" egy évtizeddel később nagy pénzt akarnak akasztani
- az FF a net szent tehene, senki nem bánthatja, mert "ópenszórsz"
2008. feb. 27. 16:07 | válasz | #42
Hát ja el kéne felejteni az élet minden területén(főleg politikában) hogy ha nem értenek valamihez akkor szakembereket kérdeznek meg, kérnek fel hogy csinálják meg, és nem beleugatni.
2008. feb. 27. 15:56 | válasz | #41
Ha te tudnád mennyí ilyen emebrrel futom össze meglepődnél. (igaz őket mát 1,1 bitesnek kéne hívni, de minden 1 bites user előbb utóbb 1,1 bites* lesz).

*1,1 bitesnek hívom azokat melyek azt hiszik magukról, hogy értenek hozzá, és közben pedig nem.
2008. feb. 27. 15:48 | válasz | #40
Egybites user nehogy már megmondja egyébként annak akit megkér telepítésre hogy szerinte mi a frankó. Ennyi erővel nem az építész mondja hogy kell házat építeni hanem a megrendelő akinek fingja sincs hogy mit hogy kell csinálni valójában.
2008. feb. 27. 15:36 | válasz | #39
Mondom mégegyszer nem kell bekapcsolni semmit firefox alatt az activex-es oldalakhoz. Valsz már eleve benne vagy nem tom. De nekem még ilyet soha nem kelett csinálni.
2008. feb. 27. 15:31 | válasz | #38
"Tűzfalon tiltom ami szintén nem MS féle. Ahogy az MSN-t is. +Alap böngészőnek beállítod hogy más legyen."

Ha csak nem te felügyeled a gépeket, semmi garancia nincs rá, hogy úgy is fog maradni. Nagyon meglepő dolgokat tudnak produkálni a síma egységre normált userek. Aztán persze reklamárnak, hogy nem tudom mi nem megy, stb.

"A firefox-ban mit kell bekapcsolni? "

Az ActiveX-szekkel ekvivalens bővítéseket.
2008. feb. 27. 15:25 | válasz | #37
"Ezt például rühellem az IE-ben."

Ez csak annak köszönhető, hogy egy kis hülye cég csak az MS-t perelte be emiatt, a Mozilla alapítványt és a többieket valahogy elfelejtette, de az MS nem rég vett rendes liceszet, úgy hogy a problémát azóta orvosolták.
2008. feb. 27. 15:23 | válasz | #36
Tűzfalon tiltom ami szintén nem MS féle. Ahogy az MSN-t is. +Alap böngészőnek beállítod hogy más legyen.

A firefox-ban mit kell bekapcsolni? én azokon az oldalakon ahol ie activx-et kér firefox símán megnyitja. Nem kapcsolgattam én semmit. Nem is emlékszem hogy valamit engedélyezni kéne firefox alatt. Jah de ha felugró ablakokat letiltja alapból, és klikkelni kell ha engedélyezni akarod:D
sly007  
2008. feb. 27. 15:23 | válasz | #35
Aha. Én annó magamnak beállítottam egy nem létező proxy-t így bármi (vagy bárki) indította el az IE-t félre "kapcsolódott". :-D Amúgy már Ubi Linuxot használok. :-)
2008. feb. 27. 15:19 | válasz | #34
Azt szeretem az Operában, hogy ha megnyomom a vissza gombot, akkor nem tölti újra az oldalt, hanem beszedi chacheből. Meg kedvencek/könyvjelző megnyitható úgy, hagy a képernyő bal szélére kattintok és ott van minden rendezve, majd ugyanúgy 1 kattintással el is lehet tüntetni.

Ha lennének valami ezekhez hasonló pluginek FF-hez akkor azt használnám, mert sajnos mint lejjebb is említették sok weboldal nem szereti az operát. Nem tud valaki ilyesmiről?
2008. feb. 27. 15:18 | válasz | #33
A FF nem csinál olyan baromságot, hogy minden flashre egyet rá kelljen kattintani hogy egyáltalán elinduljon. Ezt például rühellem az IE-ben. Meg még sokminden mást :)
god25  
2008. feb. 27. 15:07 | válasz | #32
Linux/KDE böngésző. Én is kipróbáltam, de nem jött be. Maradt az FF. Linux alatt -szerintem- ez a legjobb és leggyorsabb. Ezt fejlesztik leginkább.
2008. feb. 27. 15:05 | válasz | #31
Attól hogy neked trabantod van, és jobb autód sosem volt, még nem kell a BMW tulajdonosoknak ilyesmit mondanod.

Én ha egybites júzernek telepítek gépet, bőségesen elegendő hogy törlöm az IE ikonját a desktopról és a quicklaunchról, és megmondom neki hogy az a piros rókás az internet.
sly007  
2008. feb. 27. 15:04 | válasz | #30
"proxy-n logolt IE használatok száma" x "fekvőtámasz" ??? :-DXD:-DXD:-DXD
2008. feb. 27. 14:50 | válasz | #29
Fehérre beszéli a kedves megrendelő szemét.
2008. feb. 27. 14:50 | válasz | #28
"Főleg hogy IE-nek minden szarhoz engedélyezni kel activex-et, stb."

Mint ahogy az FF-ben a megfelelőjét.

"Ha megnézzük kik használnak IE-t nagy számban, akkor azt tapasztaljuk hogy akik 1 bites userek, és alig ismerik a gépet azoknak megfelel."

Én nem vagyok 1 bites user IE7-et használok és ha majd lesz IE8 Beta megnézem milyen.
sly007  
2008. feb. 27. 14:19 | válasz | #27
IE-t hogy tiltod?
Narxis  
2008. feb. 27. 14:16 | válasz | #26
Hasonlókat neked is!
2008. feb. 27. 14:11 | válasz | #25
Hm kb 2 éve egyáltalán nem használok IE-t. Firefox, opera. Ha össze kell raknom egy gépet,és telepíteni oprendszert, akkor kapásból antispy progik, és tiltom az IE használatát. Még senki nem panaszkodott hogy nem megy nekik valami. Főleg hogy IE-nek minden szarhoz engedélyezni kel activex-et, stb. Egyedül azt nem értem meg hogy 10-15 alkalmazás még ma is csak IE-vel akar normálisan működni. Ezek szerintem a holdon élnek.

Ha megnézzük kik használnak IE-t nagy számban, akkor azt tapasztaljuk hogy akik 1 bites userek, és alig ismerik a gépet azoknak megfelel. Aki már tud telepíteni egy progit, amiben next, next, finish kattintásokat kell tenni, azok 80%-a már mást használ.
haxy27  
2008. feb. 27. 14:00 | válasz | #24
Nekem tökéletes az IE7 és ha lesz Az IE8 akkor arra váltok. A többi böngésző meg dögöljön meg ott ahol van.
2008. feb. 27. 13:52 | galéria | válasz | #23
nein
peterx  
2008. feb. 27. 13:48 | válasz | #22
IE8-at tervezik SP3-ba bele tenni?
sly007  
2008. feb. 27. 13:39 | válasz | #21
IE8 csak, akkor fog full szabvány szerint működni, ha ez külön meta tag-ben megadod.
sly007  
2008. feb. 27. 13:37 | válasz | #20
Konqueror webkit-et használ, szintén webkit-et használ a safari
2008. feb. 27. 12:38 | válasz | #19
és aki használja mégis, annak levágják a kezét, és kiszúrják a szemét. már látom is a hasábokon "terjed az illegális böngésző piac, az USA tehetetlen"
2008. feb. 27. 12:37 | válasz | #18
Hadd zárkózzanak fel a többi böngészők és legyen nagyobb verseny, akartam még írni.
2008. feb. 27. 12:36 | válasz | #17
Csak nehogy túl jó legyen az IE8, mert akkor megint csak az IE uralkodna, és megint megállna a fejlődés 4-5 évre.

Az lenne az optimális, ha a szabványokat nagyon jól követné, de amúgy a többi része szar lenne.
2008. feb. 27. 12:33 | válasz | #16
Törvénybe kell iktatni a webszabványokat, és minden böngészőt tesztnek vetni alá (pl. Acid 2 v. 3 teszt). Amelyik böngésző nem ér el 80%-ot legalább, azt be kell tiltani (pl. IE-t), ennyi. :)
floatr  
2008. feb. 27. 12:11 | válasz | #15
Linux/KDE alapértelmezett böngészője, ha jól tévedek mozilla motoros, de kövezzetek nyugodtan ha nem...

Egyébként a böngészők saját maguknak is odavernek, amíg nem vannak szabványosítva totálisan. Azabaaaaj h nem lehet őket eltiltani a megjelenéstől, amíg egy compliant tesztnek meg nem feleltek, és lenne egy megfelelőségi bizonyítványa. Szegény Opera...
2008. feb. 27. 12:11 | válasz | #14
Konquerort láttam már én is, de a legutóbbi 500-ban vannak olyanok is, hogy Seamonkey, Acoo, Crazy Browser 1.0.5, Netscape, és egyéb elvetemültségek :)

De ami még meglepett: a Top 10-ben van Media Player - 419/0.27% (ki használja a Media Playert böngészésre? LOL) meg Mozilla (nem firefox) 1021/0.65% - ez utóbbit hány éve is váltotta fel a FF?
2008. feb. 27. 12:05 | válasz | #13
Szegény Safari nálam is 0,47%-on áll... Viszont az Opera kezd 3 felé közeledni, a Fox pedig magabiztosan halad a 40 felé (36 volt nem is olyan rég, jelenleg 37,48% - az elmúlt fél év 170.000 egyedi látogatójából 60.000 "rókázik")

Anomaly, a nagy gond az, hogy próbáltam foltozgatni az oldalt hogy IE-ben is tökéletes legyen, sikerült is, de akkor meg Foxban ugrott szét sokkal durvábban. Mivel a Foxot főleg a tudatosabb netezők használják (illetve a tudatlanabbak közül azok is, akinek a gép összerakásában az én kezem is benne volt) számomra ők a fontosabbak. A mezei júzert valószínűleg nem fogja annyira zavarni egy 15-20 pixeles elcsúszás.
2008. feb. 27. 12:01 | válasz | #12
Na azért csak megnéztem, Firefox 59%, IE 36%. És volt egy Konqueror-os látogatóm is! Ismeri valaki ezt a böngészőt?
2008. feb. 27. 11:58 | válasz | #11
az IE és a Firefox optimalizálásra azért időt kell szánni, én a saját oldalamon meglepődve tapasztaltam (Firefox-ra lett hegyezve), hogy nem egyértelmű a firefox fölény,pedig azt hittem, így IE alatt is oda kell ám rá figyelni. Hogy Opera, stb alól hogy müxik, azt nem tudom, Safarival is kb. 3 látogatóm volt eddig.. :)
2008. feb. 27. 11:39 | válasz | #10
Vagy csak reklám a rossz munkádnak...
2008. feb. 27. 11:34 | válasz | #9
Én az IE-re optimalizálásra se szoktam időt fecsérelni :) Ha Firefox-szal tökéletes, IE-vel pedig gond nélkül használható az oldal kisebb esztétikai hibákkal, akkor nyugodtan hátradőlök. Legalább ez is egy kis reklám a foxnak :)
2008. feb. 27. 11:07 | válasz | #8
Mert a W3C-t nyilván azért taláklták ki, hogy legyen. Semmi funkciója nincs, mert ha lenne, akkor teljesen be is kéne tartani, amit persze nem tesznek meg. Olyan, mint sok embernél a KRESZ.
L3zl13  
2008. feb. 27. 10:59 | válasz | #7
Azokról tényleg ne beszéljünk, mert szerencsére olyan ritkák, hogy kár a rájuk való optimalizálásra az időt fecsérelni.
Igazából még az Opera is annyira kis részt birtokol a piacból, hogy gyakran még azzal sem foglalkoznak, nagy sajnálatomra... :(
nenad  
2008. feb. 27. 10:46 | galéria | válasz | #6
azert ennyire nem egyszerű a dolog szerencsére.
én nem bánném egyébként ha így lenne, bár még úgy is várni kellene 2-3 évet hogy ki merészeljem jelenteni, hogy IE6-7 stb elavult.
floatr  
2008. feb. 27. 10:46 | válasz | #5
Ha csak feleannyira vennék komolyan, mint az operáék, akkor már rég lenne egy atomstabil iszonyúan szabványos cuccuk.
De ez sem lesz megváltás, pont azért, mert sokan még ie7re sem mertek váltani, magánszemélyek, cégek...
god25  
2008. feb. 27. 10:12 | válasz | #4
...és b10! akkor még nem beszéltünk az Epiphany, Iceape, Galeon, Kaze, stb böngészőkről. Kíváncsi leszek, h mennyivel lesz gyorsabb böngésző a 7esnél ill. mennyi lesz a saját ötletük benne? (köszi a cikket...:P )
2008. feb. 27. 10:11 | válasz | #3
ez így van. ha minden ugyan úgy menne, akkor elég lenne egy webszerk. alkalmazás, és 10 évesek kaszálnának mindehol, mert ők is megtudják csinálni.
sly007  
2008. feb. 27. 10:07 | válasz | #2
Ha nem tetszik ne légy weboldal készítő. :-D
b10  
2008. feb. 27. 09:54 | válasz | #1
Ez azért lesz szép, mert akkor az eredetileg ie5/ie6-ra készült oldalaknál vizsgálni kell, hogy milyen böngészővel (mozilla / opera / ie5 / ie6 / ie7 / ie8) böngészővel nézi a felhasználó, ami egy borzasztó időparazló dolog.

De azért még kérünk 35455 féle különböző int. böngészőt, amelyek mindig csak egyik vagy másik részét támogassák a W3C-nek, az a jó, hagy szenvedjen a weboldal készítő.