nVidia - összeállt a 9. generáció
2008. február 24. 00:56, vasárnap
A GeForce 9600 GT megjelenését követően a grafikus kártya gyártók kiszivárogtatták, hogy pontosan hogyan is áll majd össze a 9000-es sorozat. Erős változatokból többet, belépő szintűből egyet sem várhatunk.

Hirdetés

A hét egyik legfontosabb fejleménye (a grafikus kártyák szegmensében) a GeForce 9600 GT megjelenése volt, amelyet már az első adatok megjelenése után kedvező visszhang fogadott. Az nVidia ugyanis olyan erős paramétereket ígért, amelynek eredményeként a kártya nemhogy a középkategóriában, hanem a mainstream és a csúcskategória határán is megállná a helyét, kiérdemelve a legjobb teljesítmény/ár mutatóval rendelkező kártyának járó címet.



Az első vélemények szerint a gyártó tartotta is magát ígéretéhez és a 169, illetve 189 dollár közötti áron debütáló kártyák jól szerepelnek majd, talán még a mostani első GeForce 8800 GT-t is maguk mögé utasítják (még mindig ár/teljesítményben, nem pedig puszta erőben). Az alap változatok magórajele 650 MHz, az 512 MB memória pedig 1800 MHz-en fut, 256 bites interfészre támaszkodva. A G94 kódjelű grafikus chip összesen 64 stream processzorra számíthat, amely rögtön a kétszerese annak, ami a 8600 GT-ben megtalálható volt. A fogyasztás a gyári adatok szerint 95 watt, a kimenetet pedig két dual-link DVI illesztő biztosítja.

A tajvani gyártóktól kiszivárgott részletek révén ugyanakkor kirajzolódik előttünk a teljes sorozat. A piramis csúcsán a GeForce 9800 X2 foglal helyet, amely március 11-én bukkan majd fel. Őt március végén a 9800 GTX, április elején pedig a 9800 GT követi majd. A középkategóriában (a GT-hez képest némileg gyengébb teljesítménnyel) a 9600 GS következik májusban, majd júniusban az árra kihegyezett 9500 GT - a 9500 GS júliusban zárja le a sort.

Érdekes módon - legalábbis a friss értesülések szerint - a cég nem tervezi különálló belépő szintű kártya piacra dobását a közeljövőben. Ezt azzal indokolják, hogy részesedésük ebben a szegmensben alig 3 százalékra süllyedt. Így tehát nem várható, hogy újabb, 30-90 dollár közötti olcsó változat jelenik majd meg.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. feb. 26. 12:30 | galéria | válasz | #62
Te már megint nagyon hülye vagy....
Nekem speciel x1950pró-m volt.Azon kivűl, hogy tuningolni kb qvára nem lehetett, azonkívül mondok neked egy adatot te nagyeszű :

Test Drive Unlimited : 1280x1024 2xAA - 25fps

8800GT - 1600x1200 4xAA (2xAA) - 60 fps (70-80fps), ha neked ez SEMMI.....Nem azzal van baj, hogy nem értesz hozzá, HANEM AZZAL, HOGY MÉG SZAJKOZOD IS.
2008. feb. 26. 00:34 | válasz | #61
Igen van egy játék amiben ráver. Egy keményen NVre optimalizált játék. Egy játék aminek jövőbe mutató enginjét a kutya nem licenszeli, nem lesz több cryegine2ös játék. (Talán egy mmo 2010ben)

Ellenben pl ott az UT3. aminek feltupirozott enginjére a jövőben 10akárhány játék minimum épül. Ha már a PHs tesztet emlegetitek eléggé le lett húzva a 3870X2:


egyébként crysis alatt se olyan veszélyes a helyzet látható, hogy PHs tesztben vmit k*ra elszurtak a 3870X2 körül.
Máshol ahol nem szurták el a crysis tesztet:


végülis csak 20%al veri el a pl GTXet.
dez  
2008. feb. 25. 22:21 | válasz | #60
(Még talán a videodekódolás javulhatott. Legalábbis a nagyobbak is megkapták, amit korábban a 8600-asok tudtak csak. Illetve talán az egész folyamatot gyorsítják a G9x-esek, mint az újabb ATI-k. Ebben az esetben nem lett volna rossz egy belépőszintű. Ott még nagyobb szükség van erre, mint egy csúcskonfigban.)
dez  
2008. feb. 25. 22:16 | válasz | #59
A két gyártó chipjei között architekturális különbségek vannak, így itt a ráoptimalizálás az egyik architektúrához való igazodást jelenti, ami komoly különbségeket tud okozni.

(ps. de egyébként egy azonos archra való optimizálás is tud akár sokkal többet hozni, mint 5%, az optimizálatlanhoz képest.)
dez  
2008. feb. 25. 22:07 | válasz | #58
lesz = lett

Ja, a 9800 GTX még lehet egy G92 alapú kártya, érdekes lesz keskenyebb memóriabusszal - Persze ugyanakkor magasabb órajelekkel, mint a G80 alapú 8800 GTX.

(De az is lehet, hogy itt valami G93 (vagy kármi, csak nem G94 és G96) chip fog már játszani.)
dez  
2008. feb. 25. 22:01 | válasz | #57
A 8800 GTS (512MB), GT és GS valójában már a 9. gen., hiszen a G92-es chipre épülnek... De igazából nem sok változás van a 8. és a 9. között, csak kisebb a csíkszélesség, így némileg alacsonyabb fogyasztáson magasabb frekin mehet. Plusz kisebb lesz a memóriabusz szélessége is, ami viszont nem pozitív dolog, de általa kevesebb vram chippel is beéri. A 9800 GX2 elvileg 2 ilyen G92-esre épül. Szal, nem tudom, mi jön itt majd 9800 GTX és GT néven...
G18XM8  
2008. feb. 25. 21:23 | válasz | #56
Tisztességes verseny, nem igaz?
G18XM8  
2008. feb. 25. 21:21 | válasz | #55
És szerinted én komolyan is gondoltam? Egyébként is a hamis vád a sértett feljelentése esetén állja meg a helyét, vagy is a feljelentése nélkül nincs semmi, ami ebben az esetben kicsit nehézkes lenne...
2008. feb. 25. 18:15 | válasz | #54
Ja és a játékok nagyrésze nVidiara optimalizált. Az egész 2007 is erről szólt.
2008. feb. 25. 18:14 | válasz | #53
Neked nem logikus, másnak sem de megcsinálják. Ja és a rá való optimizálás nem +5%, hanem több. Ráadásul szoktak csalni is, pl hiába kapcsolsz be egy effektet, ami számolásigényes, azt a driver kikapcolva hagyja. Ez már ezer éves trükk, de még nyomataják!
Su0my  
2008. feb. 25. 15:25 | válasz | #52
nna.. én azt sajnálom, hogy annak ellenére, hogy egyre inkább a hordozható gépek kerülnek előtérbe a mindennapi számítástechnikában, még mindig csak low kategóriás kártyákat dobálnak arra.. se 9600GT, se 3850(3870:(( ) nem lesz (ha jól, tudom, remélem rosszul) notikba :S High-endet még megértem, na de egy tisztességes középkat kártya??
Su0my  
2008. feb. 25. 15:22 | válasz | #51
és a PH-n a Crysis-beli teljesítményre van kihegyezve a cikk. ennyit erről.
Su0my  
2008. feb. 25. 15:17 | válasz | #50
úgy úgy
Su0my  
2008. feb. 25. 15:15 | válasz | #49
anyám ügyvéd 1.

2.: sem nem vád volt sem nem hamis:) szubjektív vélemény és lévén én (sok mással egyetemben) így gondolom, szerintem igaz is.

3.: ne nevettessetek már -k
2008. feb. 25. 15:13 | válasz | #48
Remélem a 9500GT hasonló lesz a régi Galaxy 7300GT-hez.
Su0my  
2008. feb. 25. 15:12 | válasz | #47
de ez már tök általános a PH-n :)
2008. feb. 25. 14:51 | válasz | #46
És miért? Nekem nem logikus, hogy egy cég lemond egy szép piacról vagyis azokról akiknek ATI van. Optimizálás nem hoz 30% előnyt az mese, optimizálásal max 5% érhető el, ha több akkor nagyon ócska a kód, amit nem hiszem, hogy a CryEngine 2 esetében igaz lenne.
G18XM8  
2008. feb. 25. 14:48 | válasz | #45
Elfelejted hogy a Crysis teljesen nvidia optimalizált persze hogy jobb rajta az nvidia.
2008. feb. 25. 14:39 | válasz | #44
Nem is mondtam, hogy nagyon értek hozzá, de úgy emlékszem pl. a Crysis-ban az Ultra komolyan rávert a 3870 X2-re vagy nem jó emlékszem? És ha igen akkor nem a Crysis a legfejletebb engine jelenleg? Szóval szerintem ezt kellene nézni ha teljesítményről beszélünk (bár a high-end oldalon).
2008. feb. 25. 12:43 | válasz | #43
Elöző hszedben pedig bizonyítottad a totális elfogultságodat vagy hozzá nem értésedet a "a 8800 Ultra még nem talált ellenfélre (még a 2 GPU-s 3870 X2 sem méltó ellenfél)" kijelentéssel.
G18XM8  
2008. feb. 25. 11:22 | válasz | #42
100 euróval drágább a 9800x2 ami rengeteg, most linkelte be egy srác a geforce9series topicban.
2008. feb. 25. 09:57 | válasz | #41
Nézd nekem teljesen mindegy ki lesz a sikeresebb, ki lesz a nyerő én nem vagyok egyikel sem ágyban, játszani is csak FSX és NFS ami megy nállam... :) de ami azt illeti teljesen igazad van, akinek van egy kis esze az nem vesz high-end kártyát, mer minden ami kb. 50 rugó felett van az már hülyeség, és csak olyan veszi akinek gazdag a faterja :) és azt meg kb. egyáltalán nem érdekli, hogy mennyibe kerül és, hogy melyik a jobb, egyszerűen vagy az ATI-nak nyal be vagy az nVidiá-nak. És miért gondolod, hogy a 9800 X2 kétszer annyiba fog kerülni? Mert csak akkor kerülhet 2x annyiba ha minimum 70-80% ráver, ha nem akkor hasonló lehet az ára, vagy nem veszi senki. Semmi köze, hogy hány GPU van benne, valaminek az árát az határozza meg, hogy meghatározott mennyiséget mennyiért lehet eladni a piacon figyelembe véve a konkurencia által elérhető megoldásokat.
G18XM8  
2008. feb. 25. 09:25 | válasz | #40
"még a 2 GPU-s 3870 X2 sem méltó ellenfél" Ez nagyon erős túlzás volt mivel csak néhány esetben jobb az ultra, de a legtöbb esetben alázza a 3870x2 az ultrát és az csak is az nvidia optimalizálás miatt van, de mi van ha az új játékok már nem támogatják jobban az nv-t? Akkor porig lesz alázva mert a nem nv optimalizált játékokban az ati jobb. "Én azon törném a fejem mi lesz ha jön a 9800 X2" Kérlek szépen az lesz hogy akinek lesz egy kis esze nem ezt veszi meg mivel kétszer annyiba fog kerülni mint a konkurens cég dupla gpu-sa, ugye ezért húzta az orrát az nv főnöke mert tudta hogy nem jó nekik hogy az ati hamarabb kiadta a 2 gpu-st, ráadásul jön a 4xxx ami a 9800x2-nél jobb lesz. Mind ezek annyira lenyomják a 3850-70 árát hogy sokkal jobban megéri mint egy 8800gt-t vagy 9600-at annak aki gondolkodik mielőtt vásárol, mert alig van különbség. Törődjetek már bele hogy ebbe az évbe az ATI sikeresebb lesz, ez van...
2008. feb. 24. 20:46 | válasz | #39
"az a 95 watt rengeteg egy középkategóriának. különben biztos jó lesz."

Miért lenne rengeteg 95 watt egy középkategoriás rendszernek?
Ebből többmint felét proci ram, hdd, alaplap viszi el
2008. feb. 24. 19:35 | válasz | #38
"Jobb a 3850, ebbe csak 64 stream processor van a 3850-ben 320."
Ha a felépítését nem használják ki a játékok, és nem, akkor pont egálban vannak, tekintve, hogy az RV670-ben (és R600-ban) 64 shader egység van ami 5 utas ... de ha nem használják ki ...
2008. feb. 24. 19:32 | válasz | #37
"Erős változatokból többet, belépő szintűből egyet sem várhatunk."
Aki ezek alapján vesz egy GF9500GS/GT-t, az meg is érdemli. ;)
2008. feb. 24. 18:03 | válasz | #36
Nézd ezt nagyon egyszerű megmagzarázni. A piac óriási része a középkategória, és egy viszonylag kis része a high-end. Na most, hogy a cég élni tudjon és nyereséges legyen a középkategóriában kell nagyot játszani. A high-end piacon fontos első lenni mert ez jó a marketingnek, és azt hiszem a 8800 Ultra még nem talált ellenfélre (még a 2 GPU-s 3870 X2 sem méltó ellenfél), tehát ez megvan, az ami kellett az a középkategória, és most a 9600GT-vel ez is megvan. Én azon törném a fejem mi lesz ha jön a 9800 X2 mert ha egy GPU vezet akkor 2 GPU alázni fog de nagyon. Minden esetre a 9600 GT szerintem nagy lépés, 2x teljesítmény egy áron az előző középkategóriával, szóval nem tudom mit lehet még többet várni. Persze az ATI is jól teljesít a középkategóriában nem kérdés, és ez jó is mert a verseny csak gyorsabb fejlődést hozhat.
2008. feb. 24. 17:55 | válasz | #35
Nem beszélve arról, hogy ha kijön a felsőkateg, akkor az lenyomja az árakat és olcsóbb lesz a 8800GT picivel és mivel egy 9600GT 50k körül van, ezért ott a konkurenciája 8as szériából saját magának.

Nem mellesleg, akik kiadnak nagyon sokat egy VGAra, azok meg még várnak. Megvárják az nVidiat, nem vesznek 3870X2őt. Tanulva az előző szériából, mindenképpen megvárják az nVidiat én úgy hiszem. Előző generációnál Nvidia jött ki hamarabb, de az Ati nem tudott rá válazolni kellő mértékben. Most fordítva van, megnézzük.
G18XM8  
2008. feb. 24. 17:53 | válasz | #34
Akinek eddig 1950GT/pro ja van szerintem hülyeség lenne lecserélnie 9600gt-re mert nem sokkal jobb. Ha csak nem dx 10 miatt, de ha valakinek eddig atija volt és bevált neki nem fog átváltani inkább 3850-et vesz, vagy gyűjt még rá és vesz egy 3870-t vagy 3870x2-t.
2008. feb. 24. 17:51 | válasz | #33
Nah, szóval úgí értettem, hogy akinek 20k körüli pénze van, azoknak eladják a Radeon 1950eseket ennyiért és azok, akik eladták, lecserélik 960GTre a cuccot! Csak rosszul fogalmaztam.
2008. feb. 24. 17:50 | válasz | #32
Szerintem ez annak tudható be, hogy a 8as szériában a középkateg nagyon rossz volt. Kiadják a jól sikerült 9600GT-t, akik Radeon 1950GT/Pro-t vettek, azok közül akik tehetik, lecserélik. Elég ritka ezek a Radeonok, van rá kereslet, akinek kevés a pénze, de játszani akar. Tiszta sor.
G18XM8  
2008. feb. 24. 17:42 | válasz | #31
Egyébként furcsálom hogy ezt adta ki először az nv, igazán a 9800-as széria lenne a lényegesebb. Vagy talán ez még nem áll készen? Nem lesz jó ha sokáig húzza halassza, pár hónapon belül elterjed a 3870x2, pláne ha a az új játékok támogatják a 2 gpu-t és akkor kutyának nem kell a kétszer annyiba kerülő 9800x2 pláne ha csak 10-15 fps-el tud többet, de némely játékba lehet 10 alatt, vagy akár kevesebbet mint a 3870x2. És akkor még most fog ki jönni a 4xxx. Mi lesz veled nvidia?
G18XM8  
2008. feb. 24. 17:10 | válasz | #30
Az :D
Vorpal  
2008. feb. 24. 17:05 | válasz | #29
Rágalom megalapozott gyanúja.
Szebi  
2008. feb. 24. 16:20 | galéria | válasz | #28
http://www.easy.co.yu/web1/?q=node/2894

165 euro

Nem tudom.En augusztusba 130euro-ert vettem a sima 8600gt-met,de most ujjanon 80euro korul van.Sokat esett az ara a fel ev alatt.Szerintem a nyarra ez is 80euro korul lesz(junius korul)
G18XM8  
2008. feb. 24. 16:16 | válasz | #27
Nem sok de ne mondja akkor senki hogy rosszabb a 3870.
2008. feb. 24. 15:26 | válasz | #26
és a 3870?4-5 fps-el,tényleg nagyon sok...
G18XM8  
2008. feb. 24. 15:04 | válasz | #25
Mennyivel? 4-5 fps-el? Nagyon sok...
2008. feb. 24. 14:49 | válasz | #24
de inkább jobb mint 3850
2008. feb. 24. 14:49 | válasz | #23
egy szinten van vele
2008. feb. 24. 14:48 | válasz | #22
és te honnan veszed?
G18XM8  
2008. feb. 24. 14:38 | válasz | #21
Lehetne annyi mint egy 8800-ban akkor azon a szinten lenne.
G18XM8  
2008. feb. 24. 14:37 | válasz | #20
A 64 akkor is kevés ismerd el...
2008. feb. 24. 13:49 | válasz | #19
"Jobb a 3850, ebbe csak 64 stream processor van a 3850-ben 320."

ember a gondolkodást még nem bűntetik ám! mielőtt leírsz valamit ajánlom think it through. a logikád szerint az nv 8800gt-nek a maga kis szégyenkezésre okot adó 112 stream procijával jó ha harmad teljesítményt kéne nyújtana, mint a 3850-es. ezzel szemben az 8800gt igencsak jobban teljesít mint a 3850-es.
a két gyártó két különböző architektúrát használ, az hogy ugyanúgy nevezik a számoló egységeket, még nem jelenti azt hogy szummázás után megkapod melyik a jobb.
2008. feb. 24. 13:35 | válasz | #18
http://anandtech.com/video/showdoc.aspx?i=3235&p=2
2008. feb. 24. 13:35 | válasz | #17
Anandtech:
G18XM8  
2008. feb. 24. 13:18 | válasz | #16
Bocs ez nem neked ment hanem Su0my-nak...
G18XM8  
2008. feb. 24. 13:14 | válasz | #15
Ja egyébként aki használja játékra annak éppen nagyon nem mindegy menyi stream proci van benne mert fontos meghatározó...
G18XM8  
2008. feb. 24. 13:12 | válasz | #14
A hamis vádat a törvény szabadságvesztéssel bünteti, vigyázz!
G18XM8  
2008. feb. 24. 13:11 | válasz | #13
Ne hasonlítsd össze azért a 3870-nel az fps-re is sokkal jobb egy 9600-nál, nem tudom honnan veszed ezt, ha diagrammokból indulsz ki nincs miről beszélnünk.
2008. feb. 24. 12:54 | válasz | #12
Aki használja játszik az játék közben baromira nem érdekli, hogy hány stream prci van benne ellenben az FPSel.

9600GT teljesítményben egy 3870 környékén van egyébként a héten AMD is árat csökkentett így egyárba lesz kb a 2 kártya.
2008. feb. 24. 12:51 | válasz | #11
ha vádaskodsz akkor a minimum az, hogy tényekkel alátámasztod amit mondasz.


G18XM8  
2008. feb. 24. 12:50 | válasz | #10
Jobb a 3850, ebbe csak 64 stream processor van a 3850-ben 320.
2008. feb. 24. 11:22 | válasz | #9
A ph inkább nvidia irányba halad, de nézzétek meg a Tom's hardwer-en. Ott ugyanaz az eredmény látható. 8800GT, aztán a 9600GT de néhol beelőzi a HD3870. Egyébként nem azt mondom, mert 169 dollár ~ 30 ezer forint (amenyibe ennyiért adják), ahhoz azért nem olyan rossz, főleg hogy a másik két említett kártya 40 illetve 50 ezer forint jelenleg.
Su0my  
2008. feb. 24. 11:02 | válasz | #8
sajnos eléggé megkent az a teszt ( $$$$ )
arty  
2008. feb. 24. 09:34 | galéria | válasz | #7

pH! teszt

annyira nem vészes, mivel idleben nem eszik sokat
arty  
2008. feb. 24. 09:29 | galéria | válasz | #6
ph! alapján általában 10% a hátrány, de pl krizis alatt 25-30% a 8800GT-hez képest

nehéz dolog, hiszen halkabb/hűvösebb a kártya, a kérdés h a jövő játékai inkább krizises megoldásokkal operálnak majd vagy maradunk a dx9 szinten (ami az elmaradott, ám piacvezető nvidia technolodzsinek köszönhető)
CrW  
2008. feb. 24. 09:29 | válasz | #5
csak sima dx10-es
2008. feb. 24. 09:10 | válasz | #4
Az nvidia oldalán egy deka info sincs, akkor most ez DX10.1 és OpenGL 3.0 kompatibilis vagy sem?

Bár az infok hiányából itélve a tényleges kövektező generáció (főleg az OGL 3.0), jóóó sokára fog megérkezni...
2008. feb. 24. 08:58 | válasz | #3
az a 95 watt rengeteg egy középkategóriának. különben biztos jó lesz.
a 9500 gs vajon mennyibe fog fájni? mert szerintem bármi jobb az alaplapi szutykoknál. kicsit sajnálom, hogy nem fabrikálnak low-end kártyát is, bár teljesen érthető döntés. ha csak passziánszozik valaki, akkor nem kell.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2008. feb. 24. 01:17 | galéria | válasz | #2
szerezzél nekem is
BiG G  
2008. feb. 24. 01:11 | galéria | válasz | #1
jövőhéten kapok egy próbapéldányt ami ha tetszik akkor marad :) kiváncsi vagyok rá, ph teszt alapján üt